És eljutottunk időutazásunk során kerek tíz évvel korábbra. Érdekes belegondolni, mit csináltál 10 évvel ezelőtt, mit szerettél, mit néztél, mi változott azóta, és újabb 10 év múlva mi fog változni? A listán szereplő filmek nagy része már a bemutató idején is kedvenc volt, azóta legfeljebb csak a sorrend módosult, meg egy picit persze kiegészült, de összesen csak két címmel. Éppen ezért ez az a lista, ahol végképp elhatalmasodik a totális szubjektivitás. Rögtön kezdem a sokkoló hírrel, hogy minél több olvasót veszíthessek el, minél hamarabb: A király visszatér nincs rajta a listán. Ha kicsit is objektív próbálnék lenni, szerepelne valahol. De nem fizet érte senki, úgyhogy miért hazudjak? Annak ellenére, hogy nem vagyok GYU fan, nem tettem be a csalódások, vagy a legrosszabb filmek közé sem, mert közel sem érdemelné ezt, azzal pedig nem generálunk kommentet, no meg látogatottságot, hogy baromságokkal provokáljuk a jónépet. Volt így is elég jó film 2004-ben, meg rengeteg nagy csalódás. És ebben az évben fedeztem fel magamnak a távol-keleti filmeket. Ami még furcsa, hogy mozikba került néhány igen jól sikerült folytatás is. Lássuk hát 2004-et!

10.

Pókember 2

„ - Vigye innen a negédes fotóalbumát, mielőtt cukorbajt kapok!

- Mr. Jameson, kérem, nem nézné át még egyszer, tényleg szükségem van a pénzre.

- Óóó... Ms. Brant! Hozzon egy hegedűt!”

Távolról sem hibátlan ez a film, de már csomószor láttam, és még mindig szórakoztat. Azok a bunyók, amiket Póki barátunk Dr. Octopussal folytat, simán lenyűgöznek, még így 10 év után is. Az alapötlet, a No more Spider-Man című képregény momentumainak átvétele remek húzásnak bizonyult, pláne, hogy sikeresen kombinálták némi identitáskrízissel. Ez a film már egy fokkal komolyabban vette magát, mint elődje, de azért még igencsak messze van a Sötét lovag féle komorabb hangvételtől.

Egy makulátlan elme örök ragyogása

„Kósza gondolatok Valentin napra, 2004-ben. Ez nem más, mint az üdvözlőkártya-gyártók ünnepe, hogy pocsékul érezzük magunkat.”

Nagyon különleges alkotásról van szó, és nem csak azért, mert Jim Carrey-nek itt volt a leginkább lehetősége bebizonyítani, hogy a komédiázás mellett, igen komoly színészi tehetség is szorult belé. És sikeresen abszolválta a feladatot, már csak az ő alakítása miatt érdemes megnézni ezt a filmet, de persze nem csak miatta. A forgatókönyv szintén kiváló, már az alapötlet kifejezetten erős, mindenki számára átélhető, mégis szürreális és egyedi, miközben remek szituációkat sikerült teremteni Nálam még szintén nyerő volt a melankolikus hangulat, illetve, hogy egy párkapcsolatból nem csak a cukormázat láthattuk, hanem az érem másik felét is.

Tapló télapó

„Ne nyomd a kígyót, mert behuggyantok!”

Egy lecsúszott bűnöző és egy lúzer kisfiú egymásra találnak a szeretet ünnepén. El lehet képzelni ennél giccsesebb témát? Nem igazán. De nem is lehet elképzelni a Tapló télapónál giccsmentesebb filmet. Gyerekektől illik ezt a filmet nagyon távol tartani, mert annyira trágár, szexista és undorító, amennyire egy ilyen véglény csak lehet. Más kérdés, hogy jelen esetben a Télapóról van szó. A film persze nem éri be ennyivel, megszórtak minket az alkotók rengeteg poénnal, elég csak az alkudozás jelenetére gondolni, vagy amikor mélynövésű barátunk levezeti, hogy miért is nem tud elvonszolni egy jól megtermett férfit. A poénok mellett azért jut nekünk a drámából, sőt a végére kapunk egy kisebb megváltást is. Ahogy azt karácsonykor illik.

Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz

„Hát nem tudtad, hogy milyen az emberek világa? Néha el kell tudni engedni azt, ami a miénk. Ami nekünk tetszik, arra más is szemet vethet.”

Nem mondanám, hogy túl sok művészfilm fordult volna eddig elő bármelyik toplistámon, de Kim Ki Duk alkotása bőven rászolgált a helyezésre. A legfurcsább ebben a műalkotásban, hogy csak alig alig beszélnek benne, mégis annyi bölcsesség, annyi tanítás szorult a képkockákba, hogy nem érezzük egyáltalán a szófosás hiányát. Nem mellesleg tökéletesen sikerül fenntartani ennek ellenére a figyelmet, még akkoris ha egyfajta meditatív hangulatot kívánnak meg tőlünk az alkotók. És hogy miről szól a film? Az Életről. A körforgásról, annak minden szenvedéséről, drámájáról, öröméről, és ellentmondásosságáról. Szinte szavak nélkül, de annál erőteljesebben.

A Bourne csapda

„Pihennie kéne. Fáradtnak látszik.”

Mikor a CGI dzsungel túlburjánzott, Paul Greengrass egy középszerű akciófilm folytatását macsétaként felhasználva vágott át a sűrű bozótoson, hogy visszavezessen minket egy sokkal zsigeribb, sokkal valóságosabb élményhez. Ennek ellenére egy fél pillanatra sem lankadhat a figyelmünk. A legtöbben ugyan a harmadik részt tartják a trilógia legjobb részének, mégis ez volt az igazán úttörő darab, a befejezés igazából csak az itt megalapozott stílust fokozta tovább. Nem sűrűn fordul elő, hogy egy folytatás jobb az elődjénél, az még kevésbé, hogy teljesen váratlan irányba viszi el a sztorit, és egyértelműen túlnő az eredetin, de itt bizony ez a helyzet.

Hős

„Az ég alatti”

Ha nem röhögöd szét magad az ide-oda repkedő sárgákon, meg nem akadsz fönt az alig bújtatott kínai propagandán, akkor nagy valószínűséggel odáig leszel ezért a filmért. A látványvilága csodaszép, nem csak felér a hollywoodi produkciókkal, hanem egyediségének köszönhetően még rá is tesz egy lapáttal a látottakra. Persze, nem pusztán ennyiről van szó, a lehengerlő küzdelmekkel tarkított Rashomon jellegű sztori rengeteg váratlan meglepetéssel és fordulattal operál, a legnagyobb kínai sztárok közreműködésével, és csodálatosan egzotikus kísérőzenéjét sem könnyű kiverni a fejünkből. Azt javaslom, hogy minél kipihentebb fejjel, és minél nagyobb képernyőn ismerkedjetek meg a Hőssel.

Szigorúan piszkos ügyek

„Zsaru vagyok.”

Ez meg egy olyan remek film, hogy ha Amerikában készítik el, akkor egyből hozzávágják az Oscar-díjat. Persze, nyilván nem ilyen egyszerű, de van benne igazság. Már a bemutató idején azon kevesek közé tartoztam, akik igen nagyra értékelték, hogy ezek a kínaiak milyen intelligens, csavaros és feszült mozit tudtak összehozni, és két évvel később mégsem utáltam A téglát. Tudom, hihetetlen, de ilyen is van. Mindenesetre ez egy nagyon kifinomult, ízléses, nyugati szem számára ugyanolyan tökéletesen élvezetes alkotás, mint a világ másik felén. Persze csak azok számára, akik fent vázolt erények mellett tudják értékelni a hibátlan operatőri munkát, a biztos kezű rendezést, és a kiváló színészi játékot.

Shrek 2

„Ott vagyunk már?”

Szerencsére az első rész már kultikussá nemesedett addigra, mire a második a mozikba került. Még nagyobb szerencse, hogy ez a film még egyáltalán nem okozott csalódást, sőt simán tartotta az első rész színvonalát. Jobbnak semmiképpen sem mondhatnám, de hogy ugyanolyan kultfilm lett, az teljesen biztos. A folyamatosan záporozó poénoknak, és a remek új karaktereknek köszönhetően (és nem csak a Csizmás kandúrra gondolok, hanem a Szőke hercegre, és a Tündérkeresztanyára) ez a rész is hatalmas sikert aratott, és egyből bekerült a köztudatba, ahol azóta is biztosan tartja magát.

Trója

„Oroszlán az emberrel nem egyezkedik.”

A sokak által kritizált, lenézett Trója valójában a jelenkor legjobb szandálos filmje, messze lekörözi még a kissé túlhypolt Gladiátort is. Lehet, hogy kiölte a történetből a misztikumot, de valljuk be, elég hülyén nézett volna ki, ha Akhilleusz és Hektor párviadala során ott legyeskednek körülöttük az istenek, és gáncsolják, avagy segítik őket. A forgatókönyvírók valójában kiváló munkát végeztek, ahogyan összesűrítették két és fél órányira az eposzt, meghagyva a legenda minden fontosabb momentumát, erejét, drámáját, és elhagyták mindazt, ami a kor emberének már nem fontos. És persze a legnagyobb fokú hollywoodi profizmussal varázsolták elénk a legendát.

Nagy hal

„Hogy halok meg?”

Ezt a filmet már 10 évvel ezelőtt is nagyon szerettem, de csak azért, mint az összes többi Burton mozit. Az egyedi látványvilág, az érdekes karakterek, az elbűvölő mesevilág, és a jópofa poénok miatt. És most, újranézve döbbentem rá, hogy mekkora remekmű ez valójában. Burton itt volt képes egyedül meghaladni önmagát, nem csak sikeresen reflektált a saját, jól felépített világára a rengeteg önironikus beszólással, hanem megalkotta legdrámaibb művét. A finálét annak idején még nem tudtam kellőképpen értékelni, mostanra már az egyik legmeghatóbb, leginkább könnyfakasztó, és legmélyebb katarzisnak tartom, amelyet film nézése közben valaha érezhettem. Ehhez képest a fantasztikus színészek, a poénok, az életbölcsességek már csak hab a tortán. Burton pedig azóta se jutott ennek a szintnek a közelébe se, úgy látszik, innen már nem volt hova fejlődni.

Legnagyobb csalódások:

Magyar vándor, Passió, Megtorló, Garfield, A macskanő, Szezon, Apja lánya, Már megint bérgyilkos a szomszédom, Alien vs. Predator, Nagy Sándor, Dealer, Én, a robot, Elveszett jelentés

Legrosszabb film: Amerikai Taxi

Mint eddig mindig, úgy most is a hazai bemutatók közül válogattam, amit Ti is megtalálhattok az alábbi linkre kattintva: http://aeonflux.blog.hu/2008/02/07/hazai_bemutatonaptar_155

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!