Ridley Scott mellett Oliver Stone a másik rendező, aki imádja újravágni filmjeit, így tett a Nixon vagy a JFK esetében is, de azt hiszem, bárki és bármi eltörpül az Alexander összevissza szabdalása mellett. A Mennyei Királyságot alapvetően egy kísérleti cikknek szántam. Miután a visszajelzések pozitívak voltak, így elkezdtem kutatni, mi legyen a következő témája történelmi sorozatomnak. Bár már akkor arra gondoltam, hogy Nagy Sándorral fogok foglalkozni, az eltelt lassan két hónap alatt többször is felmerült bennem, hogy lényegében ugyan történelmi filmről beszélünk, de ez mégsem az. A Nagy Sándor, a hódító ugyanis elsősorban életrajzi film, mely egy történelmileg kiemelten fontos embert mutat be. Ugyanakkor miközben éppen anyagot gyűjtöttem, Stone bejelentette, hogy még idén egy újabb – végső – vágást is megjelentet a filmből. Emiatt elgondolkodtam, hogy van-e értelme egyáltalán a legutóbbival foglalkozni, amikor hamarosan jön egy újabb? Megvárjam, ne várjam? Nos lényegében igen is, meg nem is. Egyrészt minthogy a filmnek a 2007-es Final Cut a legteljesebb verziója, így úgy érzem, amit kaphatunk Nagy Sándorból, azt itt kapjuk meg leginkább, itt megvolt a lehetőség, hogy kicsit jobb összképet lássunk magáról a hódítóról, másrészt az Ultimate Cut jövő hét kedden lát nap világot, a tízéves eredeti verzió évfordulója alkalmából. És minthogy szeretem az évfordulókat, úgy gondoltam, jó ötlet lesz erre a hétvégére időzíteni jelen írást – Santinónak már nem tudtam mit hazudni, miért nem akarom megint megírni, ezúton is elnézést kérek tőle, ha a szokásosnál is jobban az agyára mentem. Eme dagályos felvezetés után – mely úgy hiszem, hűen adja vissza magát a filmet, nézzük, milyen is lett a Nagy Sanyi harmadszor.

Bevezetés

Ez alkalommal bátran tovább olvashat bárki, mert ha létezik film, amiről lehetetlen spoilerezni – tekintve, hogy főszereplője általános iskolás történelmi anyag –, akkor az a Nagy Sándor. Az egyetemen két teljes szemesztert hallgattam életéről, egyik félévben amolyan általános dolgokat Alexandroszról, a másikban pedig egyenesen a baktriai eseményekről, így úgy érzem – egyik kedvenc tanárom remek előadásainak köszönhetően – rendelkezem a kellő tapasztalattal, hogy kivesézzem ezt a filmet is.

A hellének iránti rajongásom miatt ráadásul én meglehetősen vártam is ezt a filmet, és akkor kapok egy ilyen totál unalmas, felemás baromságot, amiből egy féléven belül már csak arra emlékszem, hogy valamiért belekerült Angelina Jolie. Egy valami miatt azonban mégsem idegesített: történelmileg nagyon is hű. Sokkal inkább, mint lényegében bármelyik film, amit eddig láttam történelmi témában. Ahol torzít, az sem a történelmi tényekben tükröződik, hanem látszólag elenyésző dolgokban. Ez pedig azért történhetett, mert a forgatókönyv Robin Lane Fox oxfordi professzor 1974-es Nagy Sándor című munkáján alapul. Így lényegében szívesen tudom ajánlani ezen filmet azoknak, akik folyton azt követelik a végterméken, hogy a végsőkig ragaszkodjék a történelmi tényekhez. Szerintem egyetlen filmnek sem az a dolga, hogy ilyen vaskalaposan álljon az eseményekhez, ha cserébe feláldozza a szórakoztatást vagy éppen a tanítást. Mert ez a film egyikre sem alkalmas. Unalmas, tehát nem szórakoztató, és nem is tanít, mert aki megnézi, nem arra fog emlékezni, hogy Nagy Sándor volt az akkori világ ura, egy hihetetlenül tehetséges hadvezér, hanem arra, hogy egy nyafogós pöcs volt.

Ezzel el is érkeztünk a film egyik alapvető axiómájához. Miszerint következetesen állást foglal Nagy Sándor homoszexualitása mellett. Ez úgy érzem, az egyik legnagyobb baj, mert láthatólag Stone-t nem is annyira Nagy Sándor, az ember érdekelte, hanem Nagy Sándor, a homoszexuális. Emiatt teljesen lényegtelen, melyik verziót nézzük, mert attól függően, hogy félórával többet vagy kevesebbet kapunk, időarányosan növekszik vagy csökken a homoerotikusságra fókuszáló szálak mennyisége is. Tehát nem olyan átformáló erőt kapunk, mint a Mennyei Királyság esetében, ahol egy közepes filmből egy egészen grandiózust sikerült alkotni, mert lényeges részeket toldottak be. Stone szépen hónapokra bezárkózott a vágószobába, és lényegében ugyanazokat a jeleneteket mutatja más szögből, más kameraállásból, rövidebb ideig, hosszabb ideig, és mindenütt 1-2, maximum 4-5 másodperccel kapunk többet, így az eleve háromórás film – 175 perc – könnyen duzzadhatott 214 percesre. Úgyhogy akit ezek a nüansznyi változások érdekelnek, azok mindezt itt megtalálják, jó mazsolázást kívánok hozzá, ahol mégis kapunk lényegi eltérést, ott erre természetesen ki fogok térni.

És akkor most lássuk a négy verziót, miben is különböznek. 2004-ben a film 175 perces moziverziója látott napvilágot, amely egyértelműen elkeserítette a kritikusokat, és hatalmas anyagi bukáshoz vezetett a kasszáknál alig csengető nézők miatt. A 155 milliós produkciós költség végül 167 milliót fialt, ami siralmas, ugyanis ehhez még 71 milliós reklámköltség is becsatlakozott. Jelenleg a 31. helyen áll a világ legnagyobb filmes bukásait összesítő listán – a csúcson tavaly december óta a 47 Ronin trónol ritka megérdemelten.

Mit kell tenni, ha egy film ekkora katasztrófa lesz? Újra kell vágni! Hiszen a DVD-eladások mindig szépítik a pénzügyi mutatókat, és mi lehet jobb egy DVD-kiadványnál, mint kétféle kiadvány. Így születhetett meg, viharos gyorsasággal, a 2005-ös rendezői verzió, amelyből Stone 17 percet kivágott, 9-et pedig beletett, de még így is csak 167 percre rúgott a végeredmény. A közönség azóta megszavazta minden idők egyik legrosszabb rendezői verziójának. Maga Fox is úgy nyilatkozott, hogy ilyen kevés játékidőbe egész egyszerűen nem fér bele a nagy hódító pontos életútja, és több idő kellene. A marketing viszont bejött, és újabb zöldhasúak landoltak a producerek zsebében. A Warner pedig, mint tudjuk, szereti a pénzt, ezért lehetőséget biztosított Stone számára egy harmadik verzió, az úgynevezett Unrated Extended Version létrehozására. Ez készült el 2007-re, és rendezőnk szerint ez a létező legtökéletesebb interpretációja élete fő művének. Ez egyébként nem igaz, mert még így is hiányzik belőle pár dolog, ami már a mozisban is megtalálható volt, de annyi bizonyos, hogy a leghosszabb verzió a maga 3 óra 34 percével.

Végső címe Alexander Revisited – The Final Unrated Cut lett. Kevés rendezőnek adatik meg, hogy háromszor is újravágja ugyanazt. Stone belépett ebbe a táborba, mert a Warner egyre éhesebb lett. A végső produktum rá se fért egyetlen korongra, eleve kétlemezesben adták ki de ez egy bevezető kommentáron kívül csak a filmet tartalmazta, később a Blu-rayt már elhalmozták extrákkal. Manapság az első két verziót hivatalosan már nem is árulják külföldön. Látszólag megvolt a lehetőség, hogy a 40 percnyi új anyagban sok minden olyasmit kapjunk, amitől kicsit igazabbnak érezzük ezt a filmet. De az említett változtatások miatt ez nem egészen így alakult.

No de, Connery óta tudjuk, soha ne mondd, hogy soha. 2012-ben a fentiek dacára Stone bejelentette, hogy egy negyedik verzión is dolgozik, ez az a bizonyos Ultimate Cut, ami három nap múlva megjelenik. Magyarázata szerint amit olyan tökéletesnek érzett 2007-ben, azt öt évvel később „túl sok”-nak érezte, így ez egy rövidebb verzió lesz, összesen 206 perces. A filmet tavaly mutatták be a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, és Stone ünnepélyesen megfogadta, hogy több verziót most már végképp nem készít. Mindenesetre a Nixonnak elég volt egy újra, a JFK-nek is. Van erre egy mondás, bár tudom kicsit profán: szarból nem lehet várat építeni. Ha valamire ez tökéletesen igaz, az ez a film. Lehet ezt pakolgatni jobbra, előre, hátra és aztán balra, ezt beletenni, azt kivágni, ha nincs jó alapanyag, amiből dolgozni lehet, akkor egész egyszerűen nincs mit kezdeni vele.

Amúgy a görögök kegyetlenül berágtak Stone-ra, és kis híján be se mutathatták a filmet a hazájukban. Egy 25 ügyvédből álló különítményt vezényeltek ki, hogy pereljék be a Warnert. Nyomatékosan kifejtették, hogy nem a melegekkel van gondjuk, hanem azzal, hogy ezt az alapanyagot történelmileg hitelesként árulják. Pedig mint fentebb írtam, abból a szempontból semmi gond vele, 99%-ban rendben van, leszámítva Sanyi kérdőjeles személyiségét. Végül a DVD-kiadásnál a filmet már akció-kalandfilmként aposztrofálták, Stone-t pedig azóta se látják szívesen Görögországban. Stone a buktáért az emberiség maradi moralitását, fundamentalista gondolkodását okolta. Magyarán szólva, Stone azt állítja, Nagy Sanyi homokos volt, eszitek nem eszitek, ez van. Én inkább a következőt állítom.

1. Teóriák

Minthogy ez a film nagyságrendileg 2300 évvel előbb játszódik hozzánk képest, és a cselekmény előző időutazásunkhoz képest is 1500 évvel korábban zajlik, meg kell értenünk, hogy nehéz erről a korszakról bármi pontosat is állítani. Jelenleg van valami, amit kanonizáltak és tanítanak, de ahogy egy másik tanárom fogalmazott: „Csak a jövőnk a biztos, a múltunk folyton változik.” Holnap találnak egy sírt Pakisztánban, esetleg pár tekercset urnákban lezárva Irakban, és átírják a történelem bizonyos szegmenseit. Szóval amiről beszélek, hogy történelmileg ami bizonyítható, az leginkább az, hogy Alexandrosznak volt dolga nővel, volt felesége is, nem is egy, mi több még utódja is született. Vagyis ő maximum biszexuális beállítottságú volt, nem pedig homoszexuális, amit az egész film –jóllehet többnyire burkoltan – sugall. A filmben látott nőkkel való viszony elég egyoldalúan arra utal, hogy Alexandrosz csak kóstolgatta őket, meg muszájból közeledett feléjük.

Ugyanakkor azt sem lehet kizárni, hogy volt dolga férfiakkal, csak éppen nem abban a 2000 utáni gondolkodásmódban, amit a film ábrázol – hibásan. Az ókori görögök a nőt leginkább semmibe vették, jó lehetett a demokratikus athéni államban élni. De leginkább akkor, ha te polgár voltál, és férfi. A nőknek egy dolguk volt, a gyerekszülés. Ha a görögök szerelmeskedni akartak, semmi kivetendőt nem találtak abban, ha ezt férfiakkal teszik, lévén igazán csak két férfi értheti meg egymást, igazán csak egy férfi öle adhat örömet, és a nő az valami elfajzott, rossz dolog lesz. Platón ezt egészen zseniálisan vezeti le a lélekvándorlási elméletében, hogy miután a bűnös lélek minden lehetséges szinten megbukott, akkor egy nőbe költözik bele, és ha abban sem fér meg, akkor pedig vadállattá változik. Na ebben a korszakban legyél nő.

Vagyis ez egy természetes állapot volt, de Alexandrosz azokat a jegyeket hordozza magán, ahogy egy mai homoszexuálist a legtöbben elképzelnek. Tovább megyek, ahogy egy mai, SZTEREOTIPIKUS homoszexuálist elképzelnek... homofób emberek. Picsog, rinyál, sír, nyafog, egyáltalán nem férfias jelenség, és olyan szinten függ az anyjától, hogy az már fáj. Már csak az kellett volna, hogy néha főzzön is a filmben, kitakarítsa a pellai szobácskáját, és riszálja magát, miközben bevonul Babilonba. Ebből a szempontból nemcsak Alexandroszra szégyen ez a film, de legalább ilyen szinten szégyen a homoszexuálisokra is, mert nem mindegyikük ilyen. Ahogyan a heteroszexuális emberek sem egyformák.

És sokan megnézik a filmet, és mindenféle háttértudás nélkül el is könyvelik, Alexandrosz ilyen volt, kis picsogós, rinyálós zabigyerek. Nem is csoda, hogy buzi lett... Amikor ezt semmi nem bizonyítja. Sőt továbbmegyek, gondolkozzunk már kicsit Alexandroszként. Elfoglalom az egész világot, az egész ismert világot, azzal kezdem, hogy a létező legnagyobb birodalomnak odabaszok. Senki nem tud megállítani, tele van a zsebem, és enyém a világ legnagyobb, legmodernebb hadserege. Ugyan ki az, aki nekem majd előírja, mit csináljak? Ha akarnám, holnap lefeküdnék a saját anyámmal. Sőt törvénybe iktatnám, hogy mától ez a normális. Tehát Alexandrosz egy percig nem gondolkodott azon, hogy ez helyes vagy helytelen, mert ez abban a korban nem volt ilyen szinten napirenden.

Ha pedig ezt az elméletet kellőképpen magunkévá tettük, eszkalálódik a következő kérdés. Miért ez a legfontosabb aspektusa ennek a filmnek? Szerintem ez egy gyáva film. Mert lényegében a sok homoerotikus utalást csak lebegteti az egész játékidő alatt, és igazából egy jelenetet kapunk, ahol Alexandrosz lefekszik Bagoasszal, az eunuchhal. Vagyis ezt ilyen misztikus, spirituális dologként állítja be. Ahelyett, hogy ha már erre is kitért, inkább az indurka-pindurkát lényegesebb dolgokra fókuszálna, mondjuk Nagy Sándor azon tetteire, amelyek miatt, már életében, 30 éves kora előtt kiérdemelte a NAGY jelzőt. Teljesen egyértelmű, hogy Stone-t itt egyáltalán nem érdekelte a hadvezér, a nagy csaták, a legendás tettek se szeri, se száma, az anekdoták: őt egy valami érdekelte, Sándor lelki fejlődése. És ebben hazudik legjobban az egész film, mert úgy mutatja be Sándorunkat, mint aki egy kedves, légynek sem ártó ifjoncból az anyai önzőség és az apai zsarnokság, valamint a hatalomvágy hatására teljesen átformálódik egy paranoiás, számító, kegyetlen véglénnyé.

Na most egy dolgot tudni kell. Sanyi nem volt az a jó gyerek már a kezdet kezdetén sem. Mert az ember lehet szép, lehet okos, lehet ügyes, de ha nincs meg benne a másokon való átgázolás elidegeníthetetlen sajátossága, akkor azért nem igazán lesz belőle uralkodó. Főleg nem az ókorban. Egy olyan korról beszélünk, ahol a nagy Perzsa Birodalom csak látszólag volt örökletes, mert testvér a testvért addig gyilkolta, míg ki nem haltak az uralkodóházak, és általában mindig a legmerészebb parancsnok ragadta magához a hatalmat, és hogy a folytatólagosság látszatát megőrizze, felvette a Dareiosz nevet. Mert az olyan jól hangzik. Akinek testvére van, gondolkodjon el, megölné, hogy uralkodjon? Hatalomért, gazdagságért? Ezek sokkal súlyosabb kérdések, mint az, hogy lefeküdjek-e azzal a kis katonával, aki amúgy megmentette – csak – az életemet az Isszoszi csatában.

De az ilyen valóban morális dilemmákkal miért kellene foglalkozni? Eltorzítaná a gondosan felépített jellemrajzot. Pedig aki ellentmondott Nagy Sándornak, azzal előbb-utóbb mindig történt valami... mondjuk eltalálta egy kósza nyílvessző. Hát a nyíl az már csak ilyen, hogy száll.

2. III. Alexandrosz

És akkor ennyi anyázás után hadd térjek rá egy huszárvágással arra, ami viszonylag még tetszett vagy jó ebben a filmben. És az első rögtön a sokat szidott casting. Szerintem Colin Farrell igenis jó Nagy Sándor szerepére, mert nem az a nyiszlett kis mitugrász, de azért nem egy olyan elérhetetlen rommá gyúrt atléta, akivel a néző képtelen azonosulni. Stone is kételkedett benne az elején, hisz ahogy fogalmazott, ő egy fekete ír, egyáltalán nem az a makedón típus. Lehet, Heath Ledger jobb lett volna, vagy esetleg Tom Cruise, vagy Russell Crowe, aki hallani se akart a szerepről. Mindenesetre Farrell engem már nagyon sok filmben meglepett, és nem igazán tudok olyanról, ahol ne teljes erőbedobással játszana, és ez itt is látszik. Például keményen odatette magát, kicsit gyúrt is, a legtöbb jelenetet pedig kaszkadőr nélkül saját maga hajtotta végre, aminek meg is lett az eredménye, mert a forgatáson nem egyszer elég durván megsérült. A legcsúnyább talán pont Thaiföldön esett meg vele, amikor az egyik jelentben leesett a lóról, az meg rá a lábára. Stone szerint nem lehetett eldönteni, hogy mi a művér, és mi az igazi. Nekem mégis a haja tetszik a legjobban, egész egyszerűen elhiszem róla, hogy ilyen lehetett Alexandrosz.

Sokan szeretnek kötözködni az akcentusával, de nekik innen ajánlom Mel Gibson Passióját arámi nyelven. Az ír színészek válogatása tudatos volt, mert a görögök és a makedónok közt is különbségek voltak, így a filmben a görögök beszélik a sima angolt, míg a kelta származású színészek az akcentusuknak hála, kicsit máshogy ejtik ugyanazt a nyelvet.

Ha egy dologban meg tudom érteni Stone-t, az az, hogy míg a legtöbb ember életrajzát lehetséges egy-egy híresebb pontba fókuszálni, Alexandrosz az utolsó tíz évében folyamatosan csatázott, és olyan dolgokat tett, amelyekről azóta is könyveket töltenek meg, és valamit ki kellett hagyni. Még azt is megértettem, hogy éppen a legnagyobb csatájával kezdődik a film, mert van benne ráció. De ez a dramaturgia ahogy aztán ugrál minimum három, néha négy idősíkban, és hozzá az öreg Ptolemaiosz narrálását élvezhetjük, hát az már sok a jóból. Miért nem lehetett ezt szépen kronologikusan felépíteni? Miért kellett az első félórában ellőni a legtöbb puskaport, hogy utána az unalom és a következetlenség vállt vállnak vetve gyilkolja a filmet, így az szétessen, és meg se kíséreljen valami belső koherenciát felépíteni? És miért kell egy eleve elmúlt történetet ilyen múltidézősen, nyöszörögve, néha meg-megállva és sírva előadni? Engem az ilyen tálalással a világból ki lehet üldözni, mert kizökkent a történetből, és rángat magával. Most ezt figyeljem, most azt, esély nincs átszellemülni, vagy beleélni magad az események sodrásába. Meg persze kikacsintgatnak folyamatosan, hogy ez valójában mind elmúlt már. És akkor ennek tetejébe a film rá se fér egy korongra, és kapunk egy intermezzót melankolikus, átszellemült zenére. Please insert Disc 2.

3. A tények

Ki is volt Nagy Sándor, és mi mindent vitt véghez?

III. Alexandrosz i. e. 356. július 20-án született a makedóniai Pellában, és i. e. 323. június 10-én halt meg Babilonban (nem írtam rosszul az évszámokat :D), vagyis 33 éves kora előtt elhunyt. A történészek egészen parádés hadvezérnek tartják, sokan csak Napóleont helyezik elé. Én annyit hozzátennék, hogy egyrészt Napóleon sokkal idősebben, tapasztaltabban lett hadvezér, másrészt őt nem egyszer legyőzték a csatatéren, Nagy Sándort viszont senki nem győzte le. Soha. Sokan mérgezésnek tudják be a halálát, de ezt már Plutarkhosz is elvetette, lévén halála után a holttestét napokig magára hagyták a dögmeleg Babilonban, parancsnokai ugyanis olyan vehemenciával marakodtak a birodalmán, hogy senkit nem érdekelt, mi történik szeretett vezérük tetemével. A melegben pedig a méregnek egyértelműen meg kellett volna mutatkozni a testen.

Sokkal valószínűbb, hogy egyik sebesülésébe, illetve az abból fakadó lázba halt bele, ugyanis ha valamiért igenis fel lehet nézni erre az emberre, hogy nemcsak úgy beküldte a katonáit a csata sűrűjébe, hanem velük együtt harcolt, általában az első sorban. Megítélésem szerint ennek köszönhette, hogy győzelmet győzelemre halmozott, hogy a legkritikusabb pillanatokban személyével képes volt fordítani még egy látszólag elveszett csatán is. Ugyan, hol van manapság egy ilyen hadvezér? A bombázások, meg a gombok korszakában. A mai kor emberének meglehetősen nehéz megérteni azt, hogy ott állsz és félsz – esetleg be is pisálsz –, de erőt ad az, hogy nemcsak a dumálásból veszi ki részét a  főnök, hanem melletted harcol a csatában, sőt nevén tudja szólítani szinte az összes emberét, és viccesen anekdotázik, mielőtt nekiindulnának a rettegett perzsa haderőnek. És ez tényleg egy gyönyörűen szép jelenet rögtön a film elején. Ekkor még minden rendben is van.

Alexandrosz legalább ötvenszer meghalhatott volna, igazából az is kisebb csoda, hogy 33 évig kihúzta, de ennek az első vonalbeli csatázásnak természetesen megvoltak a maga velejárói, még úgyis, hogy testőrök védték. Amije csak volt, az megsérült, a lába, a karja, a keze, eltört a bordája több helyen, szúrást kapott a mellkasába, letört egy porc a térdéből, a fején hiányzott egy helyen a bőr egy kardsuhintás miatt, és egyszer még majdnem meg is vakult. Össze akartam gyűjteni Alexandrosz minden sérülését, de szerintem ennyiből is látható, hogy nem kívánt semmi olyat a katonáitól, amit ő maga ne vitt volna véghez. Persze Sanyink szentül hitte, hogy ő apai ágon Héraklész, anyai ágon pedig Akhilleusz utóda, és ugye, ha valaki valamiben nagyon hisz, az rendszerint valósággá is válik. Az ő esetében ez bizonyára sokszor közrejátszott.

4. II. Philipposz

Én nem akarom elhinni, hogy ez az ember Val Kilmer. Teljesen átalakult, és nem is csoda, hogy akit egyedül dicsértek a kritikusok tíz éve, az ő volt ezért a szerepért. Tegyük hozzá, ekkoriban már ráfért Kilmerre, és azóta se sok emlékezeteset alakított, bár szerintem nem igazán engedik már a kondér közelébe. Stone még a The Doors forgatásán szemelte ki magának, és állítólag a szünetekben már akkor is sokszor előkerült nagy álma, egy film Nagy Sándorról. Kilmer pedig nem zárkózott el tőle, bár 1991-ben nyilván még a címszerepben reménykedett. Mindenesetre teljesen felismerhetetlen a szerepben, iszonyatosan durván meghízott, 25 kiló plusz felszedett, és persze ne feledjük a fél szemét, aminek applikálása nagyjából minden forgatási napon egy órát vett igénybe.

Persze Stone ide is mást szeretett volna, de Liam Neesonnak is volt esze, és elutasította a szerepet. Sőt még Sean Connery is megfordult az agyában, de ő ekkorra már nagyon megöregedett.

De milyen is volt valójában ez az ember, Alexandrosz „zsarnoki” apja? 27 évesen lett Makedónia uralkodója, miután két fivérét meggyilkolták, előtte Thébaiban raboskodott három évig, ahol elsajátította a görög kultúrát, és többek közt elleste a ferde falanx taktikáját, amit később saját hadseregében a tökélyre fejlesztett. Meghódította Illyriát és Trákiát, majd ezek aranybányáira alapozva fellendítette a gazdaságot a királyságban. Egyszerre volt kiváló hadvezér és diplomata, ellenfeleit számtalan alkalommal kijátszotta egymás ellen, segítséget nyújtva annak, akitől a nagyobb hasznot remélte. Csakhamar az északi görög városok is makedón fennhatóság alá kerültek.

Abban az évben, amikor megszületett fia, elvesztette egyik szemét is. Az öreg házasodott ám orrba-szájba, de negyedik feleségén, Olümpiaszon kívül senki nem szült neki fiút – leszámítva ötödik feleségétől egy gyengeelméjűt, de ugye azokkal vajmi keveset törődtek akkoriban. A makedónoknál azonban nem volt bevett szokás, hogy a fiú örökli a birodalmat, így Alexandrosz automatikus utódlási joga nem volt egyértelmű. Íme, máris egy rakat információ, ami igenis lényeges, de a film látszólag nem foglalkozik vele. Nem emeli ki, hogy Philipposznak sok felesége volt, valóságos ördög öregapjaként ábrázolják, amikor majd új nőt vesz el, ugyanakkor azt sem hangsúlyozzák, hogy csak egyetlen fia volt a sok gyermeke közül, többek közt Alexandrosznak is volt egy testvére, akit Kleopátrának hívtak (nem is szerepel a filmben). És ha egy fiúgyermek túléli a gyerekkorát, akkor lényegében elképzelhetetlen az a fajta gyűlölet, amelyet a film szintén hamisan – bár egy-két valóban megtörtént eseményt középpontba állítván – ábrázol. Valamint MAKEDÓNOKRÓL beszélünk, míg a filmben folyton összemossák őket a görögökkel. Ezért tőlünk délre még ma is ölnek, úgyhogy csak vigyázva.

Philipposz már a kezdetektől fogva gondosan ügyelt arra, hogy Alexandrosz a legjobb és legkeményebb nevelést kapja, mind testileg, mind szellemileg. Mint írtam, egyáltalán nem az a faragatlan paraszt volt, aminek a film beállítja. Philipposz művelt volt, és éppen úgy fontosnak tartotta az elme művelését, mint a test edzését. Ennek ellenére Alexandrosz gyerekkorából csak morzsákat kapunk – a fő szálat folyton-folyvást megtörő visszapillantásokban. A Fekete Viperából ismerős Brian Blessed – őt ellenben egy másodperc alatt felismertem – példának okáért csak egy hétköznapi edzőt alakít, nyilván nem akarták neki a Leónidasz nevet adni, hiszen az mára trade mark lett. Pedig vele kapcsolatban bemutathatták volna, micsoda rosszcsont volt Sanyika, és mennyire becsvágyó. Történt ugyanis, hogy az ifiúr két maroknyi tömjént szórt az oltárra egy szertartás közben, mire Leónidasz rászólt, hogy majd akkor pazaroljon, ha már meghódította a fűszerekben gazdag országokat. Később, amikor Gázát leigázta, 18 tonna mirhát és tömjént küldött öreg tanítójának, hogy most már nyugodtan pazarolhatnak. Ja persze a filmbe nem fért bele Gáza meghódítása, mert inkább félórányi picsogásra és latens homoszexualitásra kellett pazarolni a celluloidot.

Lüszimakhosz is hiányzik, aki következetesen Akhilleusznak szólította Alexandroszt, ezáltal ráerősítve mindarra, amit anyjától tudott, valamint dajkája, Laniké – Kleitosz testvére –, akit pedig egyenesen az őrületbe kergetett, de a későbbiek során bőkezűen elhalmozott, mert kibírta csínytevéseit. Szerepet kapott viszont a híres lószelídítő jelenet, ami az ókor óta toposz mesékben, történetekben, filmekben, igaz, itt is látványosan torzítanak. Ugyanis Alexandroszt saját apja alázza, ezzel is megteremtve a rettegett apa képét – amivel a legtöbb homoszexuális rendelkezik –, miközben Philipposz épp azért bosszankodott, mert a ló vad volt, és nem akart engedelmeskedni, amikor pedig fia közeledni akart hozzá, féltette, hogy baja esik, hiszen mint fentebb írtam, rajta kívül addig mindössze egy gyengeelméjű fia volt, akire nem bízhatta országát halála után. Amikor azután Alexandrosz észrevette, hogy a ló a saját árnyékától bokrosodott meg, és szembefordította a nappal, majd felült rá, apja a boldogságtól könnyekben tört ki, homlokon csókolta, és azt mondta neki, ha ezt el tudta érni, bármi sikerülhet neki az életben. Egész pontosan: „Fiam, keress magadnak méltóbb királyságot, szűk neked Makedónia.” Micsoda zsarnoki apa, nem igaz? A ló természetesen Bukhephalosz volt, aki valóban az indiai hadjáratig hűséges társa volt kis gazdájának – Bukheplahosz egyébként ökörfejet jelent.

Talán emiatt a jelenet miatt ábrázolták Alexandroszt úgy, mint aki a folyton a felkelő nap felé néz, mind szobrokon, mind pedig kerámiákon, később mozaikokon és festményeken, és emiatt láthatjuk a filmben is, hogy Farrell folyton a nap felé tekint.

Alexandrosz meglehetősen éles elméjű ifjú volt, jobban írt, olvasott, mint korosztályának legtöbb diákja, a lírán is ügyesen játszott, a sportokban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, gyorsan futott, gerelyhajításban pedig párját ritkította - ez utóbbira kapunk is utalást a filmben a két csatában Sanyi gerelyt hajít az ellenség felé. Ezenkívül jól vívott, és az íjat is remekül használta. A sportot és a sportolókat azonban megvetette, hitvallása szerint az igazi férfi a csatamezőn küzd, ott kell bizonyítani, nem az olimpiákon. Olvasmányai közé hamarosan bekerült Homérosz, Hérodotosz és Xenophón is. Amikor tizenhárom éves lett, apja, aki a film szerint gyűlölte, és amúgy is csak azért vesződött vele ilyen sokáig, hogy legyen kin röhögnie, míg a harmincötödik felesége majd végre szül neki egy másik fiút... szóval ez a végletekig gonosz ember már nem tudta, hogy tehetne jobban keresztbe saját fiának, és mindez oda vezetett, hogy úgy vélte, a hagyományos tanítás nem elég jó csemetéjének. Kiválóbb tanárt keresett hát, így esett választása Arisztotelészre... a korszak legkitűnőbb filozófusára. A FILOZÓFUSRA!

Arisztotelészt Christopher Plummer játssza abban az egyetlen jelenetben, amelyet a Final Cut kedvéért majdnem két teljes perccel bővítettek ki – igen, ilyenek azok a jelenetek, ahol számít valamit a betett extra idő –, meg úgy az egész okítási jelenetet durván átrendezték. De hát mi másról is szólhat ez is, mint a fiúszerelem témájáról? Arisztotelész, aki közismerten az első heteroszexuális filozófus volt, amolyan csintalankodásnak tartja ezt, és az egész jelenet meglehetősen gáz, ahogy az öreg tanítómester perceken keresztül elemzi, hogy csak vágyakozzanak ez után, de ne tegyék meg, mert két férfi az elme szerelmét keresse, és ne a test gyönyörében merüljenek el... én kérek elnézést. Elvégre a korszak legnagyobb tanítója csak azt tanította a későbbi hadvezérnek, hogy mi a filozófia, az etika, a művészet, a logika, a vallás, az orvostudomány – amire utalás is van a filmben, amikor később Alexandrosz meglátogatja a tábori kórházat –, és mindemellett tőle eredt Sándor olthatatlan szenvedélye a görög eposzok, különösen az Íliász iránt.

Arisztotelész azt is tanácsolta Sanyinak, hogy a görögökkel úgy bánjon, mint a barátaival, a barbárokkal meg úgy, mint az állatokkal, növényekkel. A nagy hadvezér az ő hatására vitt magával tudósokat, filozófusokat a hadjárataira. Ugyan, mi mást kéne mindebből kiemelni, mint a fiúszerelmet? Az oktatásra a Nimfák Ligetében került sor, ahol Alexandrosz megannyi barátra tett szert: Ptolemaiosz, Héphaisztión, Kasszandrosz később mind a hadvezérei lettek. Amikor a paranoia végképp elhatalmasodott az agyán, megromlott a kapcsolata öreg mesterével is, mert az megorrolt rá, amiért Alexandrosz árulás vádjával kivégeztette Kalliszthenészt, a mester unokaöccsét, aki szintén filozófus volt, és abban a kegyben részesülhetett, hogy Sándor magával vitte a nagy hódító hadjáratára... legalábbis egy ideig. Arisztotelész egész eddig a csúf esetig a hódító kegyeit élvezhette, például kérésére építették újjá Sztageirát, az öreg mester szülővárosát, vagy miatta kímélte meg Pindarosz házát később Thébainál. A filozófus annyira nem volt ellensége, hogy Sándor halála után a görögök még így is elüldözték, hiszen mindenki tudta, hogy „makedónpárti”. Haladjunk.

5. Olümpiasz

A gondosan felépített zsarnoki apa képe mellé egy jóságos anya képe társul. Erre pedig azért volt szükség, mert a sztereotípiák világában a legtöbb homoszexuális nagyon „anyás”. Szinte minden jelenetben, amikor az anyja szerepel, mást se látunk, minthogy gyűlölték egymást a férjével, ez tartok tőle, hogy megint ugyanaz a 20. századi gondolkodásmód alkalmazása egy kétezer évvel korábbi kultúrában. Szóval ez nem egészen így volt. Alexandrosz valósággal rajongott az apjáért, ugyanakkor anyjának megtiltotta, hogy egy rossz szót is szóljon róla. Erre csupán egyetlen viaskodó utalás történik a filmben, meg persze a levelezés, de ha valaki nem olvas ennek utána, tartok tőle, hogy értetlenül áll a fejlemények előtt. Alexandrosz egyáltalán nem akarta, hogy anyja belefolyjon az ügyeibe vagy a politikába, hiszen ő az anyja, szereti meg minden, de ez az ókori Hellász, úgyhogy fogja be a száját.

A film persze azt sugallja, hogy Alexandrosz megszabadult anyja majmoló szeretetétől, és a közelében ő csak egy báb. Hát ettől nagyon kevés dolog állhat messzebb a valóságtól. Ha valaki, hát Sándorunk tudta, mit akar az élettől, és nem azért ment ő Indiába, hogy minél messzebb legyen az anyukájától. A filmben apjával igazából egy bensőséges jelenet található, amikor Philipposz mutogatja a mitológiai alakokról készült rajzokat a barlangban – itt látszik, hogy még a film sem következetes, hiszen ha minden egyéb jelenetben csak utálkozik, akkor utána hogy illeszkedik ez ebbe az egészbe. Na most Alexandrosz a filmben egy oroszlános sisakban harcol, ez így volt a valóságban is, lásd a pénzérméket fent. Ugyanis ahogy azt már említettem apai ágon Héraklésztól származtatta magát – némeai oroszlán kinyiffantása –, anyai ágon viszont egyenesen Akhilleusztól, és míg Héraklész csak erős volt, Akhilleusz sebezhetetlen... majdnem.

A monda szerint Olümpiasz szépsége megigézte Philipposzt, és a nászéjszakán mindkettejük furcsa álmot látott. Olümpiasz, hogy a méhébe villám csap, Philipposz pedig, hogy felesége elzárta előle méhét, és a pecsét egy oroszlánfejet ábrázolt. Ilyen jelek után született meg az első fia. Egy másik alkalommal pedig kígyót látott tekeregni felesége ágyában, ami után inkább gyorsan elvett egy kevésbé őrült nőszemélyt. Olümpiaszt egyesek boszorkánynak tartották, aki az egész Zeusz-történetet kitalálta, ezzel biztosítván fia helyzetét, megint mások úgy tartják, hogy az egész csak mendemonda, mert Olümpiasz istentelenségnek tartotta volna Zeusz nevét hiába emlegetni. Philipposznak pedig ezután megjósolták, hogy még ebben az évben elveszíti azt a szemét, amelyikkel belesett az ajtóhasadékon, és meglátta ahogy felesége az istenséggel hál – Zeusz tudniillik gyakran bújt kígyó bőrébe.

Angelina Jolie ezek után talán már nem olyan meglepő, mert a legtöbb filmjében egy ilyen független, kicsit őrült nőt alakít – amilyen a valóságban is. Az egyetlen gond vele, hogy még egy évvel sem idősebb Farrellnél. Közös jeleneteikben a sminkesek legnagyobb erőfeszítései ellenére sem igazán hihető, hogy itt anya-fia viszonyról lenne szó. Amikor a gyermek Alexandroszt mutatják, ott ezzel nincs különösebb gond, de Farrell ezekben az ifjúkori jelenetekben nagyon hiteltelen, elsősorban nem az ő hibájából, mindenesetre kilóg a lóláb. Azt sem lehet tudni, hogy Olümpiasz hány évesen szülte Alexandroszt, csupán az akkori szokásokból lehet arra következtetni, hogy nem lehetett több 16-17-nél.

Fox eredetileg azt szerette volna, ha Jolie korhű ruházatban szerepel, ami tükrözte volna pozícióját, de minthogy az ilyen hosszú ruhák és vállkendők teljesen eltakarták volna az egész testét, beleértve a haját is, Jolie természetesen elutasította, és így kaptuk a már megszokott lenge öltözéket, amiben sokadjára kifejezhette, hogy ő mozgatja a szálakat azzal, ami a lába között van. Persze nem mondom, hogy nem jártunk jól, mert 2004-ben azért Jolie még igencsak ott volt a topon. Úgyhogy az csak egy újabb jó pont, hogy szerepel a filmben, de ugye azzal kezdtem, hogy a castinggal itt semmi probléma.

Alexandrosz 16 évesen levert egy lázadást apja távollétében, és megalapította első városát – totál jelentéktelen dolog, megértem, hogy nem szerepel a filmben –, majd apja északra küldte egy hadjáratba, nyilván, hogy ott vesszen. Egy másik ostromnál pedig megmentette Philipposz életét. Pedig ez utóbbi még illett is volna a stone-i zsarnok apa képébe, ugyanis Philipposz soha nem ismerte el, hogy saját fia miatt maradt életben. Ez Alexandroszban érthető módon fájdalmat váltott ki.

Nem láthatjuk a khairóneai csatát sem, ahol a 19 éves Alexandrosz egy hajszállal maradt le attól, hogy őt, és ne apját éltessék a csata győzteseként. Ekkor már senki nem kérdőjelezte meg, hogy ő lesz a trónörökös, apja a kormányzást is rendszerint rábízta, amikor hadjáratra ment. A görög városállamok is elfogadták uralkodónak, egyedül Spárta nem hódolt be, de lényegében ha Phillipposzék mindenáron rá akarták volna őket bírni, ellenállni nem nagyon tudtak volna már ekkoriban. Minthogy azonban Alexandrosz a görögökben szövetségeseket látott elsősorban, akikkel és akiknek gyerekeivel majd leigázza a barbár birodalmakat, egységbe akarta őket kovácsolni, és ehhez kellett egy ellenségkép. Mindig az kell...

Minthogy ezzel apja is tökéletesen tisztában volt, így Korinthoszban létrehozta az egységes pánhellén szövetséget – vagy korinthoszi szövetséget –, ahol gyorsan meg is választották legfőbb parancsnoknak, a meghódítandó cél pedig a Perzsa Birodalom volt. Ekkor még természetesen Philipposz saját magát képzelte el hódítóként. Xerxész nagyjából 150 éve pimaszkodott utoljára a görögökkel, de ez a vágyálom, hogy visszavágjanak nekik, egy soha el nem múló fájdalomként ott izzott minden görög gerincoszlopában. De miért is láthatnánk ezeket az eseményeket, hiszen csupán itt forrt egybe először az egész Hellász...

Alexandrosz száműzetése viszont szerepel a filmben, és ebből az is látható, hogy ha Stone akarta volna, nagyon jó filmet készíthetett volna, mert rendkívül hűen és jól mutatja be az egészet. Ekkoriban ugyanis Philipposz gyorsan elvett feleségül egy Eurüdiké nevű makedón nőt, és mivel Olümpiasz nem volt makedón, így némiképp valóban jogos volt félelme, hogy ha fiút szül az új ara, akkor egy mindkét vérvonalból makedón gyermek jobb eséllyel pályázhat a trónra. De ugye mindezt nem magyarázzák el mert bonyolult az ecceri nézőnek, könnyebb arra ráfogni, hogy anyuka miatt utálja apuka a fiát, lehet azért mert nem is az övé - bár ha Zeusz fia akkor ez valójában megtiszteltetés -, vagy csak mert egy ősfasz. Az esküvőn Eurüdiké nagybátyja, Attalosz gúnyolódni kezdett, mire Alexandrosz a kupáját a FEJÉHEZ vágta. Ezt látva a totál részeg Philipposz kivonta kardját, és fiára akart támadni, de megbotlott és elvágódott. Alexandrosz pedig úgy fogalmazott, ez az ember még egyik pamlagtól a másikig se bír már menni, ugyan, hogy tudná ő a makedónokat átvezetni Ázsiába. A sértés után Alexandrosz Illiriában bujkált nagyjából fél évig, anyját pedig Dodónába menekítette.

Philipposszal igazából ekkor mérgesedett el a helyzet, de kiteljesedni már nem igazán tudott, mert i. e. 336-ban meghalt, nagyjából ahogy azt a film be is mutatja. Az ázsiai hadjárat nyitó ünnepségén Philipposz jótevőként akart tetszelegni a tömeg előtt, és ezért testőrök nélkül járt-kelt, a sors iróniája, hogy pont saját testőre, Pauszaniasz gyilkolta meg. A filmben látott elméletet Plutarkhosz is leírja, az esküvőn ugyanis megalázták és megerőszakolták, amin Philipposz is jól szórakozott, és ezért az önérzetében megsértett testőr meggyűlölte a királyt. Persze az Oswald–JFK-mintára megidézett merénylet mögött jóval összetettebb Trónok Harcás intrikák, motivációk bújtak meg.

Legalább ilyen népszerű az az elmélet, hogy Olümpiasz, vagy maga Alexandrosz bérelte fel Pauszaniaszt, még pedig azért, mert a katona nem csak testőre, de szeretője is volt Phillipposznak - jah nem írtam még? Sanyi apja se vetette meg a férfihúst - aki hamarosan kiábrándult belőle és beszerzett egy másikat, akit a változatosság kedvéért szintén Pauszaniasznak hívtak. Csak ez az új már Attalosz barátja volt. Az első Pauszaniasz minthogy őt eldobták nyilvánosan sértegette a másodikat, aki, hogy becsületét megőrizze egy csatában öngyilkos akcióba menekült, felfogott egy halálos csapást szeretett királya elől. Attalosz természetesen emiatt kereste az alkalmat, hogy bosszút álljon az első Pauszaniaszon, és az ominózus esküvőn kíméletlenül leitatta, és megerőszakoltatta. Minthogy pedig Philipposz ezt nem torolta meg Attaloszon, ez váltotta ki Pauszaniasz gyűlöletét a király ellen. Ugyan Sándor a gyilkosság után keresztre feszítette, de Olümpiasz hamarosan síremléket emeltetett neki, és ez igazolhatja legjobban, hogy az asszony volt valójában a főkolompos.

Jah és nem egy megnyitó ünnepségen történt a gyilkosság, hanem Alexandrosz édestestvérének a már említett Kleopátrának az esküvőjén, amikor Philipposz jó szokásához híven seggrészeg volt. Pauszaniasz menekülni akart, a kapuk felé, ahol a gondosan odakészített lova várakozott rá, de egy szőlőtőkében megbotlott, és Alexandrosz három testőre, Attalosz (egy másik Attalosz), Leonnatosz és Perdikkasz felnyársalta egy lándzsával. A későbbi tárgyalás során még két embert végeztek ki akik részt vehetettek az összeesküvésben, Leonnatoszt aki pedig a halálos lándzsát hajította lefokozták, nehogy kibújhasson a vallomástétel alól. De összességében jól járt, mert miután túlélte Sanyit, még a kishúga kezét is felajánlották neki.

Természetesen hazugság az a könnyes katarzis, ahogy Alexandrosz birkózik a tudattal, hogy most meghalt az apja, és az ő vállaira nehezedik egy egész birodalom... Sándorunk már olyannyira akarta ezt az egészet, hogy szinte a szájában érezte az ízét. Miért is sírt volna, ha a film szerint az apja egész életében alázta? De hát sajnos itt a film elég durván elvágja az események hektikus fonalát, és a következő esemény amiről majd értesülünk, az a gaugamélai csata. Pedig igazság szerint az igazán érdekes dolgok pont a kihagyott trónra lépés és Gaugaméla között történtek.

A makedónok egyértelműen őt látták az egyetlen lehetséges jelöltnek, akinek bőven akadtak támogatói az udvarban, ráadásul eddigre megannyi helyzetben bizonyította rátermettségét. Sándor természetesen először is legyilkoltatta apja merénylőit, és ha már lendületbe jött, melléjük csapta a lehetséges trónkövetelőket, kiirtotta az egész argoszi dinasztiát. Egy férfi nem maradt aki magot tudott volna szórni. Természetesen saját magán és félkegyelmű fivérén kívül. Olümpiasz pedig elevenen elégette Eurüdikét és annak gyermekét. Később, amikor fia meghalt, az volt az első, hogy a félkegyelmű öccsével is végzett, de sokra nem ment vele, Kasszandrosz az elsők között gyilkolta meg, amint megkaparintotta a hatalmat Makedóniában.

Ajjaj, de mit látok, kifutottunk az időből, meg a helyből is, mindenesetre az Alexandrosz gyermek és ifjúkorát tárgyaló részekkel sikeresen végeztünk, legközelebb innét folytatjuk, addig egy kis INTERMEZZO, úgyhogy Please insert Disc Two...

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!