Arkagyij és Borisz Sztrugackij a szovjet fantasztikus irodalom ikonikus alakjainak számítanak. Rendkívüli hatású műveiket mondhatni egy ország várta az egykori Szovjetunióban. Gyakran hiába, betiltották, máskor csak megcsonkított változatban láthattak napvilágot. Sajnos, ma már hiába reménykedünk újabb könyvekben. Arkagyij 1991-ben hunyt el. Dmitrij Bikov író úgy fogalmazott, hogy egy egész korszak távozott a halálával. 2012 novemberében Borisz követte a bátyját. Az intellektuális és emberközpontú irodalom nagy veszteséget szenvedett a távozásukkal. Gondolatgazdagságuk inspirálóan hatott a filmesekre. Bár az írásaikat meglehetősen nehéz volt a mozgókép nyelvére átültetni, azért a rendezők időről időre próbálkoztak vele. Gondolom, sokak számára ismerősek lesznek a következő címek, melyeket közösen jegyeztek: Sztalker (1979), Fogadó a halott alpinistához (1979), Nehéz istennek lenni (1989), Lakott sziget 1-2 (2008-09). (Akik nem látták őket és szeretnének nem „mainstream” sci-fit látni, bármelyikkel nyugodtan tegyenek próbát.) Borisz és a kiváló Konsztantyin Lopusanszkij rendező együttműködéséből született meg a nagyhatású és közismert disztópia, „A halott ember levelei." A kisebb képernyő sem óhajtott kimaradni a sorból. Az összes adaptációt nem sorolom fel, de a hazait azért megemlítem. A magyar televíziósok 1983-ban az egyik meglehetősen bonyolult művükkel próbálkoztak. Az „Egymilliárd évvel a világvége előtt” a nehéz téma ellenére biztató fogadtatásban részesült, de folytatás nem követte. Pedig történet akadt volna még. A mai ismertető az egyik népszerű kisregényük adaptálásáról szól. A cseh tévések 1994-ben vitték filmre „A kölyök” alapján készült, de új címet kapott alkotásukat. (Neslumena Setkani – Unexpected Encounters) Szinte észrevétlen maradt,  de szerencsére nem tűnt el véglegesen. Pedig - ennyit hadd előlegezzek meg, - megérdemli a figyelmet.

A túlzsúfolt és környezetszennyezéssel küzdő Föld lakható bolygók után kutat az űrben  a Bárka terv keretében, egyúttal remélve, hogy ismeretlen civilizációkra fog bukkanni. Az egyik expedíció terraformálásra megfelelő  bolygót talál.  Ám éppen csak beindul a munka, amikor váratlan esemény történik. Felbukkan egy bennszülött gyermek.  A fiú egy lezuhant űrhajó túlélője, mostanra egyszerre ember és idegen. Láthatatlan felnevelői mereven elutasító magatartást tanúsítanak, nem hajlandók mutatkozni vagy kommunikálni. Egyre több kényes probléma vetődik fel a bolygóval kapcsolatban. A földiek válaszút elé kerülnek.  A kapcsolatteremtés érdekében szabad-e veszélyeztetni a „kölyök” életét?
Ember a világűrben és egy másik értelmes fajt keres. Mondhatni alap probléma a műfajon belül. Játsszunk kicsit, miket lehet kihozni belőle. Előre szólok, szó nincs a témakör részletes és komoly kitárgyalásáról. Csak afféle  saját agymenés, amit aligha fognak lexikonokban idézni. Eszerint kezelendő. Akit untat, hagyja ki a bekezdést.Szovjet/orosz változat: Magasan képzett, makulátlan erkölcsiségű emberek keblükre ölelik a hasonló kvalitásokkal és csodás űrhajóval rendelkező idegeneket. Meg akarván tisztelni az új barátokat, kis híján felavatják őket úttörőnek. Ám generációs problémák adódnak, mert a jövevényeknél 800 év az átlagéletkor. Végül egy-egy féltenyérnyi kitüntetést adnak nekik. Nyelvi problémák és félreértések nincsenek, mindenki szép és jó, a mielőbbi viszontlátás reményében a két fél elégedetten repül haza a saját bolygójára, - tőlünk szuvenír vodkával -  ahol egyébként már súlyos problémák nem léteznek. Peace(mir) and love, plusz némi naivitás. Nagyon aranyos, derűs szemlélet, olyan világkép, amiért úgy érzi az ember, érdemes élni. Csak valahol hátul sugdos bennünk a kisördög, hogy nem lesz ez az egész ilyen sima diadalmenet, elvégre nem a Vörös téren vagyunk.
Régi amerikai változat: Miután legyőztünk minden technikai akadályt, kicseleztük a vetélytársakat, beintettünk az akadékoskodó bürokratáknak, továbbá az összes kisember felnőtt a saját feladatához és eltemettünk néhány áldozatot pár csillagsávos koporsóba, elégedetten megállapítjuk, hogy menő csávók vagyunk, akik mindent képesek megoldani.  A világűr sem lesz gond, de pár jó ötlet és ügyvéd nem ártana, hogy majd sikeresen bizniszelhessünk a Hoth rendszer lakóival. Addig is: Kér valaki egy Bourbont?
Blockbuster változat: Bazi nagy csillaghajókkal és pár övön aluli trükkel lenyomjuk a ronda rovar űrlényeket, a predátorokkal lábhoz tetetjük a sisakot, amikor meglátják az afrikai trófeáinkat. A nyolcadik utasok kipusztulnak, mert a dilisek nem tudták, hogy pár milliónyi év törzsfejlődést nem lehet simán átlépni, így ha egy másik faj lakóját felzabáljuk, vagy belebújunk, akkor abból nem csupán heveny gyomorrontás lesz, hanem halálos húsmérgezés. (Ráadásul nyersen, mi? Nem csak japán konyha van a világon, alienkéim.) Pár bolygó felrobbantása és egy közepes naprendszer letarolása után mindenki elismeri, hogy a Földé az Univerzum Kupa, az ellenségeink örökre leteszik a fegyvert. Harsonák, lufik, konfettik, rock’n’ roll és utcabál. Másnap a Weekly Galaxy Advertisment amerikai mellékletében eldugott hirdetés jelenik meg:"Alig használt lézerpisztolyok és fénykardok olcsón eladók."
Magyar változat: Szolidan, feltűnés nélkül és hívatlanul a Fehérlófia csillaghajó megérkezik a Tejútrendszeri Bizottság zárt ülésére, ahol a magyar küldöttség a Föld nevében felvételét kéri a „Logikusan Gondolkodó Lények Szövetségébe.” Amíg a meghökkent csillagköziek vezetői összedugják a fejüket, mi nekilátunk citromos teát készíteni, mert huzatos volt a rohammunkában készült űrhajó. A teremből kirekedt képviselők elképedve figyelnek és műszerekkel elemzik a cselekedeteinket. Egy óra múlva közlik, hogy az állandó tagság szóba nem jöhet. Még hogy a földiek logikus lények lennének? Amikor először felforrósítják az életadó vizet, majd valami fűvel keserűvé teszik, utána lehűtik, egy másik növénnyel édesítik, hogy végül egy harmadik sárga izével savanyítják. A tetejében van, aki a végeredményt megissza. Az egyik fürge eszű atyánkfia kapcsol, - valószínűleg Szentmihályi Szabó Péter egyik jövőbeli leszármazottja lehet, (Ugye tudja az olvasó, hogy miért?) egyben a fullajtárnak vitt államtitkár-helyettes segédje, hisz az irodalmat meg kell tisztelni - és  a belső zsebébe nyúl. A kecskeméti fütyülős bevetése után némileg oldódik a fagyos légkör. "Jó-jó, a röpködés már megy nektek, ezért ezer év múlva ismét adjatok be kérvényt. De addig, a Fiastyúk szerelmére, próbáljatok már már kissé megkomolyodni. Van még abból a fehér italból? Jobb, mint a másik. Csak tudtok valamit. Kültagok lehettek." Hazánkfiai lógó orral tartanak a bolygónk felé és egész úton azon vitatkoznak, ki a felelős kudarcért. Nem a kormány hibája - ez áll a kiadandó kommünikében.. Két bizottsági tag félútról visszafordul, mert meggyőződésük, hogy kedvező kamatozású kölcsönt kültagként is lehet felvenni.Mindezeket a variációkat, de még hasonlókat sem, Sztrugackijék művében nem találja meg az olvasó. Ők ugyanis, a poszt szerzőjétől eltérően, komoly és megfontolt emberek voltak.
Az eredetileg szórakoztatónak szánt, de minden bizonnyal fölösleges kitérő után, lássuk a TV játék valós kitárgyalását.
Sztrugackijék előszeretettel boncolgatták a fajsúlyos témákat. Szerencsére eközben izgalmas világokba repítik az olvasóikat és olyan fantáziadús köntösbe bújtatják a mondanivalót, hogy szó nincs holmi száraz filozófiai fejtegetésekről. Sorjáznak az elgondolkodtató felvetések. Hogyan maradhatott életben a kölyök egy szélsőséges planétán? A megmentése véletlen volt vagy tudatos tevékenység? Mi késztethet egy nagyon fejlett  civilizációt arra, hogy hermetikusan elzárja magát a világtól? Mi az erősebb, a tudatos én vagy a tudatalatti befolyásolás? Összebékíthető a kettő? Létezik-e olyan, hogy a faj érdeke? Tudatosan feláldozható-e érte az egyén? Kinek van erkölcsi joga ilyen döntést hozni? Hol van a vállalható felelősség határa?
Az írópáros furfangos észjárása zseniálisan és közérthetően becsomagolja a problémacsomagot a mese keretébe. Hagynak időt rágódni a kérdéseken. Van válaszok, amiket szavakkal, másokat a szereplők tettein át fejtenek ki, de jut eldönteni való a nézőnek is. Nincs minden egyértelműen megválaszolva, a szájbarágás nem tartozik az írástechnikájuk eszköztárába. A film legnagyobb erénye, hogy az alkotói nem akarták megváltoztatni az eredeti koncepciót. Úgy 90%-ban megőrizték a tartalmi hűséget. A szerzők eleve szokatlan ötlettel indítanak. A legénység zöldfülű, alig egy hete dolgozó kibernetikusának szemén át követhetjük az események sorát. A tapasztalatlansága a nézőnek előny, hiszen vele együtt próbálhatja bogozgatni a szálakat. A könyvben a belső monológokon át az olvasó könnyebben tájékozódhat, hogyan módosul a szereplők gondolkodása. Képen ez a technika nem működne. Egy-egy monológ még csak beleférne, de túl sok már nem. Ezért aztán a televíziósok az eredeti párbeszédeket időnként átcsoportosították, központozták, lényegre törően szűkre vették. Jól sikerültek. A nézőt belevonják a játékba. Együtt gondolkodhat  a személyzettel. Persze,  az eljárás annál működik elsősorban, aki nem olvasta a kisregényt. De a fentebb említett kb. 10 % eltérés annak szintén kínál újdonságot, aki már túl van a történet olvasásán. Nem pusztán a nevekre gondolok, amelyek közül párat "csehesítettek." Talán a közönség kedvéért, talán az idő hozta más közhangulat folytán, de a TV játék optimistább, mint a regény. Elvégre 1994-ben vagyunk a készítésekor, a szocialista rendszer bukása utáni bizakodás idején. A helyszínválasztások illenek a tartalomhoz. Egyaránt van köves pusztaság és megviselt, de életre alkalmas táj.  A kölyöknek csak léteznie kell valahol. Kevés trükköt alkalmaztak, de azok ügyesek és a célnak megfelelnek. Holmi CG parádé fölösleges is volna ilyen témánál. Nekem kifejezetten tetszett a kísérőzene. Egyszerű, de hatásos. Erős érzelmi töltést közvetít. Miután kamaradráma jellegű a feldolgozás, kevés szereplővel találkozunk. Közülük a legismertebb az egykori "Kórház a város szélén" sorozat Blazsej doktora, Josef Abrhám. Hasonló szerepet kapott, mint akkor. Úgy látszik, a felszínen szimpatikus, de valahogy vegyes megítélést kiváltó karakterekre szakosodott.
Sztrugackijék legfontosabb vizsgálódási köre nem a világűr, hanem az maga ez ember. Egy másik művükben nagyon világosan megfogalmazták, hogy mit tartanak fontosnak. Illik ide, amit a Zsilin nevű hősük mond, miután bekóborolta a Naprendszert:"Jönnek az idegen, eljegesedett és az élettől oly távoli sziklatömbök. És az élet, ami az életben a legfontosabb, a Földön marad. A legfontosabb mindig a Földön marad." Arkagyij és Borisz humanizmusa nem szenvelgő, hiszen gyakran húsbavágó kritikákat fogalmaznak meg. Az emberek a Kozmoszba magukkal viszik a vágyaikat, félelmeiket és a moráljukat. Azok a legrosszabbak, akik átlépik az erkölcsi normákat, miközben az emberiségre hivatkoznak. Ezt az alapigazságot a történet egyetlen nő szereplője hamarább felismeri, mint a tudomány bűvkörébe bonyolódott férfiak. Ösztönös, mélyről jövő reakciója az első pillanatban teljesen logikátlannak tűnik,  mégis helyes. Csak éppen nagy ára van, a szerelem elvesztése. Sztrugackijék nem kínálnak könnyű megoldást, mindenért fizetni kell, ha nem is pénzzel. Viszont nagyon nem mindegy, hogy miért vagyunk hajlandók vállalni a lemondást. Erre jön rá végül a kezdő Sztanyiszlav, aki szintén meghozza a maga áldozatát.
Azoknak ajánlom a mozit, akik nem galaktikus kalandokra, űrcsatákra vágynak, hanem igazi problémákat látnak szívesen a történetekben és beleérző képességnek nincsenek híján. Látványos akciókat nem fognak kapni, de frissítő szellemi feltöltődést annál inkább.