Annak idején ezt is német nyelven láttam először, valamelyik kereskedelmi adón, reklámokkal jócskán megszakítva. Akkor még nem nyűgözött le annyira, mint amikor magyarul néztem videokazettán. Aztán kiderült, hogy létezik egy folytatása, amiben kiderül, hogy Darth Vader Luke apja, és Chewbacca meghal. Egyiket se hittem el, és a pletyka Chewie haláláról azóta sem tudom honnan származhatott. Végül úgy alakult, hogy A Jedi visszatér-t láttam előbb, és tökéletesen értetlenül álltam a fordulatok mögött, de azért nagyon tetszettek az ewokok, Jabba, meg a drámai befejezés.

Később az 1997-es nagy Star Wars láz idején, mikor George Lucas mozikba küldte a felújított változatokat (azóta persze kiderült, hogy ez csak bemelegítés volt az új filmekhez) már igazi rajongónak számítottam, volt Chewbacca, Darth Vader, Luke Skywalker, Han Solo figurám, ez utóbbi kettő ráadásul két különböző változatban, bár a droidokkal, vagy Leiával jobban jártam volna. Megvolt még a könyvek regényváltozata, sőt még matricásfüzetem is. Így utólag egyértelmű, hogy mekkora reklámhadjáratot indítottak, aminek 8 évesen a tökéletes fogyasztója voltam. Nekünk otthon csak a Csillagok háborúja volt meg videokazettán, mert a szüleim egyik barátja véletlenül a szinkronos helyett a szélesvásznú, feliratos verziót vette meg, ezért nekem adta. Én szerencsére tudtam, és szerettem is olvasni, így az első részt milliószor megnéztem eredeti nyelven. Másképp azóta sem szeretem, meggyőződésem, hogy igazán jó szinkron, soha egyik Star Warshoz sem készült a trilógiából. Elmondható tehát, hogy gyerekkoromhoz szervesen hozzájárult a Csillagok háborúja (különösen ez az első rész), mondhatni elválaszthatatlan része, betéve tudom az első perctől az utolsóig.

A 2004-es felújított dvd-k óta nem néztem meg a Trilógiát (köztudomású ugyanis, hogy csak egy Trilógia van, és csak egy visszatérés, az pedig nem a királyé, hanem a Jedié), akkor hihetetlenül tetszett a dvd menüje, a gyönyörű képminőség, és a szinkron hiánya miatt sem rinyáltam, mint oly sokan, hisz számomra mindig is egyértelmű volt, hogy ezt bizony eredeti nyelven kell élvezni. Viszont az újabb felújításokat feleslegesnek találtam, sőt zavarónak, leginkább azt, ami a Jedi végén történt; kiábrándító volt Hayden Christensent, és Jar Jar-t viszontlátni ebben az alkotásban. És hogy milyen ma a film az eredeti állapotában, mindenféle felújítástól mentesen?

Zseniális. Még mindig. Csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni, még úgy is, ha a hatalmas sikerről, és a kulturális hatásokról egyetlen szót sem ejtek. Rögtön az első felirat ad egyfajta különleges, mitikus alaphangulatot ennek az űrmesének, ami igazán csak rá jellemző. Aztán megszólal John Williams örökérvényű, felejthetetlen, közismert zenéje, ami nélkül sosem vált volna akkora sikerré, pláne nem kultusszá a Csillagok háborúja. Nemcsak aláfesti a jeleneteket, bár az akcióknál erre is tökéletes, hanem egy olyan mélységét fejezi ki a történetnek, ami egyébként nem is lenne érzékelhető, gondolok itt például Luke és a naplemente legendás jelenetére. Lucas rengeteg nagyszerű ötlete közül az egyik legjobb az volt, hogy klasszikus hangzást szeretett volna a filmjének, nem pedig az akkoriban divatos zenei irányzatokat próbálta követni. Ennek eredményeképpen lett a Csillagok háborúja igazán kortalan alkotás, nem pedig a számtalan felújítás következtében.

A siker záloga sokak szerint a még sosem látott trükköknek volt köszönhető. És valóban már az első jelenet lenyűgöző mind a mai napig, ahogyan az a hatalmas csillagromboló hosszasan végigúszik a képen. Az ILM technikusai ilyen szempontból forradalmárok, igazi úttörők voltak, a Csillagok háborúját megelőzően nem lehet olyan filmet mondani, amiben ennyire jó trükköket láthattunk volna. Az űrhajók aprólékosan kidolgozott makettek, amitől valóságosabbnak hatnak, sok mai számítógéppel készült „csodánál”. Kiskoromban én 100%-ig meg voltam győződve róla, hogy a filmesek kimentek az űrbe forgatni, és ezek a jelenetek mind ott készültek. A végső, nagy csata a Halálcsillag felrobbantása, látványos és izgalmas, monumentális lezárása a történetnek. Amit mindig is imádtam a Csillagok háborújában, azok a hangeffektek voltak: sorolhatnám reggeltől estig, a lézerpuska lövésétől, a fénykard hangján keresztül, Chewbacca üvöltésén át Darth Vader szuszogásáig, nekem mégis az örök kedvencem a birodalmi vadászgépek üvöltésszerű elsuhanása marad. Ma már nem tudjuk elképzelni, mennyire újszerűek voltak akkoriban ezek a trükk felvételek, de szerencsére nem váltak porossá, vagy gagyivá, épp ellenkezőleg: tökéletes egyensúlyt alkottak még a trükkök és a történet egymással.

Maga a sztori archetípusokból építkezik, egy archetipikus történetre, nem véletlen a sok párhuzam A Gyűrűk Urával. A szegény fiú a bölcs mesterrel útnak indul, hogy megmentse a hercegnőt a gonosz karmai közül, mely során humoros és vagány segítőtársakra akad. Ez a nem túl eredeti, de örökké működőképes alaptörténet. Mark Hamill kissé halovány Luke-ként, nem igazán tudja kifejezni az érzelmeit, még akkor se, amikor szükség lenne rá. Nem érezzük benne sem az eljövendő nagy harcost, sem az ügyes pilótát. Carrie Fisher már egy fokkal jobb az akaratos, nagyszájú Leia szerepében, de nála azért sokkal vonzóbb színésznőt is választhattak volna. Alec Guiness ellenben tökéletes az Erő idős mesterének szerepében, finom visszafogottsággal, nagyfokú méltósággal és a kellő komolysággal alakítja a karaktert. Halála a filmtörténet legemlékezetesebb haláljelenetei közé tartozik. Az a mosoly, ami megjelenik az arcán, John Williams gyönyörű zenei aláfestésével együtt valami felejthetlen élménnyé válik.

Harrison Ford szintén kiváló ebben a „humphreybogartos”, cinikusnak tűnő, aranyszívű zsivány szerepkörben. Figurájára nagy szükség van a sztoriban, hogy egy kicsit eltávolodjunk néha a naiv alapoktól, egy ilyen beszólogatós, vagány irányba. Ford pedig végtelenül sármos és csibészes Han Solo-ként, üde színfoltja a filmnek. Gyerekként egyébként nagyon nem kedveltem őt, mert elhittem neki, hogy„csak a pénz érdekli”, és mert folyton morgott. De azt a részt már akkor is nagyon bírtam, amikor Greedo lelövése után odahajít egy érmét a csaposnak, majd lazán odaveti, hogy: „A takarítóknak”. Kétségtelenül a filmtörténet egyik legmenőbb jelenete. És ha már Greedo lelövésénél tartunk, maradjunk annyiban, hogy Han Solo lőtt először, és egyedül. Han Solo nem az a típus, aki lehetőséget ad arra, hogy lelőjék, aki hagyja, hogy provokálják, hanem olyan, aki megelőzi a bajt, és ő lő először, ha arról van szó. Ráadásul hihetetlen gagyin néz ki a felújított változatokban, ahogy „elhajol” a lézer elől.

Nem lehet elmenni természetesen Darth Vader mellett sem, aki szintén bemasírozott a filmtörténetbe, mint minden idők egyik legemlékezetesebb gonosztevője. A tetőtől talpig fekete ruha, a félelmetesen egyedi sisak, a lobogó köpeny, az örökös szuszogás és a fémes szerkezetek kiismerhetetlenül titokzatossá teszik, mégis örökre beleég a memóriánkba. Ehhez hozzájárul még az eredeti változatban James Earl Jones hangja, amiből sugárzott az embertelen gonoszság, párosulva egyfajta eleganciával, és mégis gépiesnek tűnt az egész. Ezt a bravúrt igazán egyetlen szinkronszínész sem tudta itthon megközelíteni, bár kétségkívül nagyon magasra tette Jones a mércét. Vader legemlékezetesebb jelenetei közé tartozik mindjárt a megjelenése, de említhető még az SS tisztekre hajazó Birodalmi tisztek egyikének megfenyítése is. Érdekes egyébként, hogy ’70-es években még mennyire benne volt a köztudatban a második világháború: ebben az űrmesében ez nemcsak a Birodalmon érződik, de a fegyverek külsején ugyanúgy, mint a csatajeleneteken, amelyeket Lucas második világháborús felvételekről mintázott.

Közhelyszámba megy, de a siker fontos összetevője volt az is, hogy Lucas egy teljesen új, saját világot teremtett, csak rá jellemző figurákkal (gondolok itt például Mos Eisley-ra!), és szabályrendszerekkel. Nagyon kreatív ötletek mentén, fantasztikus díszletek között folyik a cselekmény, a nézők egyik ámulatból a másikba esnek, mindennek pedig a legnagyobb érdeme, hogy az elszállt mesevilág a film után is bennünk marad egyfajta valóságérzetként. Tegye fel a kezét, aki nem próbálta még az Erő segítségével megmozdítani a tévé távirányítóját! Senki? Köszönöm!

A történet az eltelt majdnem 35 év ellenére is nagyon mozgalmas és pörgős, tele fordulatokkal, és izgalmakkal. Emlékszem, hogy régebben, mikor már nagyon sokadszorra láttam a filmet, kifejezetten untam 3PO és R2 bóklászását a sivatagban, amíg nem találkoznak Obi-Wannal. Ráadásul 3PO kifejezetten idegesítő volt számomra, ahogy egyfolytában hülyeségeket beszélt, és vénasszonyosan kárálta a másik droidot. Mára ez az ellenszenv teljesen elmúlt, egy jópofa, humoros mellékszereplőt a helyén kell kezelni, gyermekkorban pedig még túl komolyan vettem őt.

A befejezés pedig csodálatosan teszi fel a pontot az i-re. A hiperlátványos űrcsata, és a nagy izgalmak után, John Williams fantasztikusan ünnepélyes zenéjére kitüntetik hőseinket, akik nem bírják ki mosolygás nélkül a ceremóniát, és természetesen Han Solo sem hazudtolja meg önmagát. 

Persze, azért ne menjünk el szó nélkül a gagyiságok mellett sem: „Droidok lehettek” mutatja fel a kör alakú valamicsodát az egyik rohamosztagos. Az mi? És milyen része a droidnak? Honnan esett le? És ebből miért 100%, hogy droidok lehettek? Vagy ott van a hulladékzúzóban játszódó jelenet azzal a szörnnyel, aki a bokáig érő(!) vízben képes eltüntetni Luke-ot. De ide sorolható még a fénykardpárbaj is, Vader és Obi Van között; ősellenségek monumentális összecsapása helyett, inkább mintha két nyugdíjas lassú, barátságos küzdelme folyna, akik inkább beszélgetnek, semmint vívnak. Viszont tény, hogy ilyen jellegű hiba sokkal több kéne, hogy előforduljon egy ennyire régi filmnél. A kedvenc bakim a filmben egyértelműen az, amikor szegény rohamosztagos beveri a fejét. Az angol változatokban ennek még hangja is van, amin igazán jókat szoktam kacarászni.

Most az eredeti ősváltozathoz volt szerencsém, ráadásul az első magyar szinkronnal, amit 1984-ben készítettek a Pannónia Filmstúdióban a Magyar Televízió megbízásából. Mivel ez így már önmagában egy érdekes, kultúrtörténeti dolog, ezért mindenképpen érdemes pár szót szólnom róla.

Darth Vader hangját Kristóf Tibor kölcsönözte ebben a verzióban, aki alapvetően tökéletesen lenne az ilyen jellegű szerepekre, nem véltetlen, hogy később ő lett a Tini Nindzsából Zúzó magyar megszólaltatója. Mégis elmarad James Earl Jones-tól, ugyanis hiányzik belőle az a mélyről jövő gonoszság, ami a karaktert jellemzi. Később a ’95-ös videokiadásban a három rész alatt végig Hollósi Frigyes vette át a szerepet, aki pont ezt a fajta gonoszságot reprezentálta kiválóan, de ő meg az eleganciának volt híján. Luke Skywalker Kassai Károly hangján szólal meg, akit leginkább Bruce Lee és Jackie Chan filmekből ismerhetünk, és így nagyon furcsa választásnak tűnhet, de annyira nem vészes, bár nem is a legjobb. Később Stohl András már sokkal ütősebb választásnak bizonyult, de tény, hogy az amúgy több mint kiváló szinkronszínész sem volt épp az igazi. Ellenben Csernák János, aki később Harrison Ford állandó magyar megszemélyesítőjévé avanzsált, talán itt a legkiválóbb Han Solo-ként, ugyanis ekkor még az ő hangja is olyan fiatal, mint maga a karakter. Szabó Ottót szintén megtartották a későbbiekben Obi-Wan Kenobinak, nem véletlenül, szintén ideális választásnak bizonyult, legalább annyira jó, mint Alec Guinnes saját maga. A legjobb azonban mind közül Greedo hangja, Szokol Péter, akit teljesen egyedi hangeffekttel támogattak meg, szerény véleményem szerint jobb, mint az eredeti, vagy bármelyik későbbi magyar változat. Szatmári István szintén remek C-3PO-ként,  R2-D2 pedig még mindig a legdurvább arc, akinek minden egyes szavát ki kell sípolni.

Schéry András írta a kiváló magyar szöveget, amin később se sokat változtattak, de vannak benne olyan érdekes tipikusan a régi ’80-as évekre jellemző szófordulatok, főleg Han Solo-tól, amiket ma már nem is tudom, mit jelentenek. Például Han ezt kérdezi Luke-tól: „Hol szedted össze ezt a vén salabaktert?” Természetesen hibák szintúgy előfordulnak a régi szinkronban, bármennyire is az aranykor közepén készült, például a végső csatánál Kristóf Tibor pont a lövés előtt kérdezi meg, hogy „mi volt ez?”. Érdekesség, hogy Magyarországon 1984 karácsonyán vetítették le a filmet, ami valószínűleg nézőcsúcsokat dönthetett, és aki csak tehette, felvette videóra. Később a Guild Video tette kölcsönözhetővé ezzel a szinkronnal a Csillagok háborúját, de szerintem az emberek többségének ma már az egységes, ’95-ös, vagy a nagyon hasonló ’97-es változat csenghet ismerősebben.

Mostanában közismerten elterjedt az a megállapítás, hogy George Lucas rossz rendező. Mert hát egyedül a Csillagok háborúját csinálta, meg a sokkal gyengébb, új trilógiát. Lucas a ’70-es éveket megújító hollywoodi fenegyerekek közé tartozott. Ez egy olyan társaság volt, ahova olyan gyenge, filmtörténeti szempontból teljesen jelentéktelen alkotók tartoztak, mint Steven Spielberg, Martin Scorsese, vagy éppen Francis Ford Coppola, akik együttesen, alapjaiban változtatták meg a filmgyártást az egész világon. Munkáik közül egyértelműen és messze a Csillagok háborúja a legjelentősebb, a legnagyobb hatású darab. A ’80-as évektől kezdve az alkotók egyre inkább a fiatalabb, a tinédzserkorosztályt igyekeztek megszólítani az igazán nagysikerű darabjaikkal, amelyek egyre látványosabb és látványosabb trükköket kínáltak. Manapság még mindig ezt a tendenciát figyelhetjük meg, így közvetve a Csillagok háborúját tehetjük a felelőssé a mai blockbusterek miatt. Lucas pedig kicsit úgy járt, mint Coppola A keresztapával; elsőre sikerült minden szempontból – bár emberfeletti erőfeszítésekkel, és hatalmas szerencsével – tökéleteset alkotnia, amit esélye sem lehetett megismételni. A különbség csupán annyi, hogy Coppola készített még 1-2 elég jó filmet (Apokalipszis most, Dracula), míg Lucas inkább visszavonult. Ha nem ekkora siker a Star Wars, elképzelhető, hogy nagyszerű filmeket láthattunk volna még Lucastól, de ezt már sose tudjuk meg. Mindenesetre egyetlen „nemstarwars” filmje az American Graffiti egy a maga nemében tökéletes, fiatalos, humoros, nosztalgikus, nagyon kellemes kis mozi, remek zenékkel. A Csillagok háborúja univerzumot pedig egymaga találta ki, és rendezte meg minden idők egyik legnagyobb hatású, legsikeresebb filmjét. Ilyet pedig csak gyenge rendezők tudnak összehozni, igazi zsenik sosem. És akkor most tegyük félre azt, hogy Lucas azóta átállt a sötét oldalra, és épp azzá vált, ami ellen fiatalon még olyan vehemensen harcolt.

A Csillagok háborúja eredeti változatát nézve, én hálás vagyok neki kiskorom nagy élményeiért, és hogy ilyenkor nosztalgiából visszanézhetem a már rengetegszer látott alkotást, így visszatérve gyermekkorom réges-régi, messzi-messzi galaxisába…

(A VHS borítók és a Chewbacca figura a http://www.starwarsklub.hu/-ról származnak, nagy köszönet értük!)

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!