Hollywoodban van egy mondás: Annyit érsz, amennyit az utolsó filmed ért. Vagyis Michael Mann egyáltalán nem annyit ér, mint amikor elkészítette a szívbemarkolóan gyönyörű Az utolsó mohikánt (94% – RT), a fantasztikus Szemtől szembent (86% – RT) vagy A bennfentest (96% – RT), vagy a maga baromságaival is egészen mesteri Collateralt (86% – RT). Mann mostanában már sokkal inkább annyit ér, mint a Közellenségek (69% – RT) vagy a Miami Vice (47% – RT). A Blackhat után pedig egészen pontosan 34%-ot ér.

Ez az ember lényegében parkolópályára került a sótlan Közellenségek után, mert hat év kihagyás az bizony szembetűnő. Woody Allen ennyi idő alatt megrendezte Mann fél életművét. És van még egy intő jel. Általában három szar film zsinórban elég ahhoz, hogy totál elkaszáljon bárkit. BÁRKIT. Márpedig ez most valósult meg. Igen kíváncsi leszek, hogy Mann mikor kap majd újabb esélyt ennek jóvátételére, mert amit a Blackhattel végbevitt, az maga a tömény borzalom. Pedig furcsamód érdekelt ez a film. Egyrészt nem tudtam, hogy Mann rendezte – készültségi szint azért megvan –, csak amikor felvillant a film végén a neve. Igazából már ezzel is felhagyhatna, mert amikor már totál nincs dramaturgiai funkciója, akkor merő öncélú fogássá satnyul az, hogy NA BUMM kezdjük a filmet, semmi kiírás, és hajrá!

Kevés alkalommal vagyok irigy a kollégákra, hogy nem én mehetek egy sajtóra, de a Blackhat esetében így volt – pláne, amikor kiderült, hogy SENKI nem ér rá, azért írom egy évvel később a kritikát, jó reggelt kívánok! Először a cím miatt úgy gondoltam, hogy valami vudus, New Orleansban játszódó történetecske lesz ez. Aztán kiderült, hogy inkább sci-fi, mondom, ez se rossz. Ebből is látszik, hogy a várakozások, meg a valóság néha nem is állhatna ennél homloklebenyesebb viszonyban. Jaj, jaj, jaj. De hát ezt kapja az, aki nem végzi el a házi feladatot. Szóval – állítólag – a black hat hacker a legköcsögebb fajta, mert ő már nem is azért tör fel számítógépeket, és lop adatokat, amiért a cracker, tudni illik, hogy pénzt vagy egyéb dolgot követeljen. A black hat csak azért csinálja, mert meg tudja tenni, és saját okai gyakran gyerekesen elenyészőek, de a rombolás, amit véghez visz, annál nagyobb. Mondjuk, kapcsoljuk le a négyes reaktort irányító számítógép-hálózatot just for fun.

Ahogy fejlődik a kiberbűnözés, úgy lesznek újabb és újabb szavaink – sokan azt se tudják, mi a különbség a hacker, meg a cracker közt –, meg valljuk, az egész világ szarik rá, aki más gépébe belemászik annak engedélye nélkül, az egy hacker, és ez így van Kevin Mitnick óta. És mi ezzel a baj? Hogy sajnos ezek okosak, és olyasmit csinálnak, amihez nem kell a helyszínen lenni, ami lényegében visszakövethetetlen – lásd a ma legálisan vírusirtógyártók is úgy kezdték, hogy vírusokat írtak, hogy legyen kereslet az irtóikra –, és a legtöbb pénzember pedig ehhez nem ért, és ez zavarja őket. Hát zavarja is!

Alapvető probléma az ilyen filmekkel, hogy lényegében nem tudják átadni a feszültséget, az izgalmakat, amelyek mindezzel járnak. Mert ez igazából egyetlen embernek fontos: a hackernek. Kibaszott király volt, meg tudta csinálni. So what? De ez kívülről csupán annyi, hogy egy fickó lázasan gépelget a monitor előtt, majd jóleső érzéssel feláll onnét egy órával később. Jobs done. And Jobs has seen and that was good. Ha pedig be akarják mutatni mindezt működés közben, vagy elbagatellizálják, hiszen sokan egy kibaszott könyvtárat nem tudnak létrehozni manuális módon. (De miért kéne könyvtárat létrehozni? Semmiért, kussoljál már bazdmeg!) És emiatt ilyen Super Mario Bross-szerű dedós iskolapélda lesz belőle, mint ahogy ezt anno bemutatták a Jurassic Parkban is, vagy a Kardhalban.

Ellenben ha a valóságra törekednek, akkor meg annyira száraz lesz, és érthetetlen, hogy azt meg nem lehet megcsinálni. Arról nem is beszélve, hogy a kunsztok vagy idejétmúlttá válnak, vagy pedig lekövethetők a szakértők által, és azért meg dádá jár. Kétségtelenül nehéz ügy, nem is csoda, hogy nem készül belőle annyi, minek ijesztgetni a lakosságot, akik mint a bolond gyártják önnön digitális árnyékaikat. Hogy miért látta úgy Mr. Mann, hogy neki mindenáron ebből a témából kell a következő bukását megrendeznie – értsd: most már kurvára inkább arra kellett volna koncentrálnia, hogy valami WOW filmet forgasson, amitől megint embernek nézhetnénk, és azt mondhatnánk, igen, várjuk a következő filmjét –, fogalmam sincs.

Chris Hemsworth bármennyire is szimpatikus, rohadtul nem hiszem el, hogy ő egy hacker, pláne amikor kiderül, hogy agysebész, meg atomfizikus is, nem mellesleg Forma–1-es pilóta, rocksztár és képregényhős, és persze még jól is lő. Totális miscasting, aki itt most hiteltelenebbül alakít, mint bármikor eddigi pályája során. Persze bevállalhatja, hiszen húsz évre aláírt Thor szerepére, szóval megengedheti magának, hogy így ellébecoljon a köztes időben. Nála sokkal jobban játszik Leehom Wang, mert ugye minden második filmbe illik már valahogy belekeverni a közismerten nagy USA-barát Kínát is. Egyetlen problémám vele, hogy ismeretlen, Az erő gyermekei meg azon kevés filmek közé tartozik, amit abbahagytam tíz éve, és azóta sem sikerült újra végignézni.

Aztán kapunk jó csajt Wei Tang személyében, aki az ügyeletes szerelmi szálért felelős, és ami egész addig jó is, míg le nem zavarják két perc alatt, onnantól meg érdektelen az egész. Viola Davis önérzetes, balfasz FBI-os, akit azzal ver át Hemsworth, hogy a kolléga hülye a telefonjához, és miközben ezermesterünk beállítás ügyén elkéri, szépen a frissítést is átállítja öt percről egy napra. (Úristen, bazdmeg, micsoda hackertudás!) De mindez semmi a főgenyát alakító Yorick van Wageningenhez képest. Hadd lám, szegény Yorick, van-e inged? Honnan kukázták elő ezt az elmebeteget? Mert A rettenthetetlenbe tudnám elképzelni egy baszott nagy karddal a kezében, ahogy trágárkodik, meg teli torokból szidja Nyakigláb Edwardot. Persze hamar megölnék, mert egy orbitális paraszt. Vagy esetleg lángossütőnek: Aranka, hozzál már be még egy adag tésztát! De hála a magasságosnak színész lett belőle, így meg tudott örvendeztetni azzal a ripacskodással, amit levágott.

Konklúzió: közepes vagy ismeretlen színészek egy totál logikátlan, dramaturgiailag széteső és hót unalmas filmben. Rosszul és érdektelenül megírva, és bár a rendezés helyenként megörvendeztet váratlan és mellbevágó akciójelenetekkel, de míg ez a Heatben rohadt hiteles volt, addig itt csak röhögni lehet rajta. Mind a film közepénél, amikor az egyik rendőrtiszt kispisztollyal leszedi a fél bandát, akik gépfegyverrel lőnek rá, mind pedig a nagy fináléban, amire egy nagy ünnepségen kerül sor, ahol ennek gyakorlásával egy pillanatra se állnak le. - Fehér ember ölni egymást itt közelben! - Még egyszer elkalandozol, ki vagy rúgva, és figyelj arra a kurva koreográfiára!

Talán a legszebb a filmben a fényképezés, de szerintem ezzel ritkán lehet menteni a mundér becsületét. - Te, Sanyi, kurva szar vót a film. - No de Józsikám, ilyen gyönyörű szar filmet azért valljuk be, ritkán látni... Mindezek miatt a Blackhat kibaszott megérdemelten hasalt el a pénztáraknál/kritikusoknál, ha pedig ezt a trágyát nem Mann csinálja, arra se lenne érdemes, hogy bárki többet foglalkozzon vele, mint amennyit érdemel, az pedig nem tíz bekezdés, csupán egyetlen szó.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!