Pár éve még nem sokan gondolták, hogy a bűvészekben és a tolvajokban lehet bármi közös, azt pedig pláne nem, hogy a két szakmát összeházasító alkotásból a nyár meglepetéssikere lehet. Louis Letterier (A titánok harca) filmje nyerő szereposztásával, csavaros történetével, valamint a humort és a látványos trükköket ügyesen keverő rendezésével ideális választás volt egy könnyed kis szórakozásra. Abból az első részben se csináltak túl nagy titkot, hogy szívesen folytatnák a négy lovasnak elnevezett csapat kalandjait. Ez a nyár idáig arról szólt, hogy ugyanazt még egyszer nem is olyan egyszerű lenyeletni az emberekkel, mint azt a stúdiófőnökök gondolják, amihez csatlakozhat a Szemfényvesztők második epizódja is, mely azóta nem tűnt annyira tuti ötletnek, hogy a távozó rendező helyére Jon M. Chut vették fel, akinek korábban a G.I. Joe franchise-t kellett volna helyreraknia, de ez még Dwayne Johnsonnal a fedélzeten se ment neki. 

Bár a film elején összefoglalják a korábbi eseményeket azok kedvéért, akik kihagyták az előző részt, mégis az miképp felveszik a fonalat, csak fokozza a zavart. Elég furán hat például, hogy Rhodes ügynök (Mark Ruffalo), akiről kiderült, hogy ő volt a szálakat mozgató főmágus, még mindig az FBI-nál dolgozik. Ha netán rémlene, hogy összejött azzal a francia csajjal a Becstelen brigantyk-ból, akkor igazad van, ám a készítők úgy tesznek mintha Mélanie Laurent karaktere soha nem is létezett volna. Nem ő az egyetlen hiányzó. A négy lovasból egy, Isla Fisher szülési szabadságra ment. Őt Lizzy Caplannel pótolták, aki újoncként érkezik a bűvészbandába, melynek tagjai az első rész óta eltelt időben konkrétan semmit se csináltak. Mikor végre új megbízást kapnak az igazságosztó bűvészek titkos társaságától, a Szemtől, rögvest le is buknak. Mivel a baj nem jár egyedül, megzsarolja őket a kisebbrendűségű komplexusban szenvedő Walter Mabry (Daniel Radcliffe). A lovasoknak el kell lopniuk egy chipet, amivel bármiféle számítógépes rendszerbe be lehet törni. Eközben a nyomukban jár az FBI és pár régi ismerősük is (a visszatérő Michael Caine és Morgan Freeman), akiket még korábban átvertek.

A Szemfényvesztők 2 tankönyvi példája annak, hogy mennyire nem mindegy, ki ül a rendezői székben. Louis Letterier a legnagyobb jóindulattal se több egy tisztességes iparosnál, de ő legalább képes elmondani egy történetet. Jon M. Chu pályáját zenés-táncos műsorokkal kezdte, így némi színpadi érzék a legtöbb, amivel rendelkezik. Mikor a bűvészmutatványokkal elkövetett átverések kerülnek előtérbe akkor még nagyjából tudja is, hogy mit kell tennie. Ha csak annyi lenne a feladata, hogy megmondja hová kell tenni a kamerát és, hogy mennyi reflektor kell a háttérbe, nem is lenne semmi baj, de egy rendező dolga itt nem ér véget. Így hát mikor olyan kihívások elé kerül, hogy meddig tartson egy jelenet, vagy meg kell oldani, hogy szereplői természetesen viselkedjenek, már benne van a pácban. Egy-egy bizarr momentum láttán csak néztem magam elé, hogy ez meg mi volt?! Chu határtalan dilettantizmusában még a film legötletesebb részét is az esztelenségig nyújtja, mikor is a csapat egymásnak adogat egy kártyát, amibe egy chipet rejtettek, mialatt az őrök átkutatják őket.

Ha a főnök egy idióta, megvan a veszélye, hogy még azok a beosztottak is rosszul kezdenek dolgozni, akik amúgy értik a szakmájukat. Azok után, hogy Woody Harrelson, Jesse Eisenberg és Dave Franco milyen jól együttműködtek az előző részben, hihetetlennek tűnhet, hogy Chunak sikerült elpárologtatnia szinte minden kémiát a gárdából. Mivel Dave Franco karaktere előzőleg is meglehetősen szimpla egyéniséggel rendelkezett, őt érte a legkevesebb kár, a többieket viszont mintha kicserélték volna. A főszereplők élettelenné és ellenszenvessé váltak, amin csak súlyosbít az az unottság, rosszabb esetben tanácstalanság, mellyel a színészek eljátsszák őket. Woody Harrelsonból kiszívni a humort szinte művészet, de Chu elérte, hogy a színész mélyebbre süllyedjen annál is mikor egy Adam Sandler-filmben transzvesztitaként jelent meg. Ez az igazi bűvészmutatvány, melynek titka nem más, mint, hogy a Szemfényvesztők 2-ben eljátszatták vele a saját gonosz ikertestvérét. Harrelson egyébként békében átaludja a filmet, de mikor megjelenik kifehérített fogakkal, nevetséges parókában, egy olyan irritáló ripacskodásba kezd, amit talán még a hírhedt Pauly Shore se vállalna be.

Harrelsontól csak orrhosszal marad le Lizzy Caplan, aki normál esetben egy elbűvölő leányzó, ám ezúttal akárhányszor csak megszólalt, szabályosan könyörögtem, hogy fogja már be a száját! Morgan Freeman és Michael Caine jóformán csak teázni illetve a fizetésükért ugranak be, míg a Harry Potter voltam-kártyát gyengén kijátszó Daniel Radcliffe a színészi karrierjét temetni. A Szemfényvesztők egyik fő erősségének, a szereposztásnak a tönkretételével Chu természetesen nem állt meg. Míg az első részben csak a befejezésnél tört meg az illúzió, a folytatásban az első pillanattól kilóg a nyuszi a kalapból. A bűvészmutatványok irrealitását addig fokozták, hogy teljesen súlytalanná és feszültségmentessé váltak. Ehhez jön a zagyva mitológia a Szemről, mely az illuzionistákat méginkább a szuperhősök felé tolja. Elvileg annak örvendetesnek kellene lennie, hogy ezúttal több időt töltünk el a lovasokkal, csakhogy az bénulással, vitatkozással és a kellékeik beszerzésével megy el. Az amúgy is fájdalmasan kiszámítható történet lendületét a készítők nem csak, hogy rendre hagyják megtörni, de még érzelgős részekkel is fárasztanak. A műízű szirup, amivel mindjárt a film kezdését nyakon öntik nagyon nem hiányzott. Az mégkevésbé, hogy Rhodes ügynök harminc évig tervezett bosszúját egy ostoba félreértéssé degradálják, aminek ráadásul semmi értelme. Illúziónak itt nincs helye, a Szemfényvesztők 2 egy kiábrándítóan rossz folytatás. A résztvevők máris a harmadik részre készülnek, pedig a varázs rég elmúlt.