Ezt a filmet mindenkinek levetíteném, aki pedagógusi pályára készül. Afféle elvonóként, jól gondold meg mire adod a fejed, még van visszaút. Előre felkészültem másfél óra dögunalomra, de annyira elképesztően feszesre vágták, hogy képtelenség róla elkalandozni akárcsak egy másodpercre is. Öt díjat is elvitt a legutóbbi német filmfesztiválon, és ezt nevezték idén a németek a versenyszekcióban. Az utóbbi idők legjobb német filmje, ez kétségtelen, még úgy is, hogy egy török rendező kellett hozzá.

Nem mondom, hogy ne lenne a filmnek hibája, de nem sok. Leginkább abban kereshetők, ahol azért már érezzük, annyira túltolt, annyira abszurd az egész, hogy ez a valóságban nem történhet meg. A karakterek viselkedése, és egy-két párbeszéd, mert helyenként úgy írták meg a forgatókönyvet, hogy a nézőben felmenjen a pumpa, de bár ennyi lenne a legtöbb film hibája. Alapvetően azt hittem, hogy ez a film a tanárok sanyarú sorsáról szól, miszerint máshol is szarul fizetik őket, nincs a munkájuknak megbecsülésük, és sztrájkolnak, és végre láthatjuk, hogy megy ez a németeknél. De aztán elég hamar kiderül, hogy egy látszólag banális problémával kell szembenéznie a tantestületnek, miszerint valaki lop az iskolában. És nem csak diákok cuccai tűnnek el, de már a tanárok készpénzének is lába kél. Lábakél a készpénznek.

Az iskola új üdvöskéje, Carla Nowak aztán egyik nap kitalálja, hogy majd ő fülöncsípi a tolvajt, és csapdát állít neki. Tíz perc múlva már meg is van a tettes mert felvette az egészet a lapotopja kamerájával, ahol az elkövető beazonosítható. És kiderül nem egy diák csínytevéséről van szó, hanem a fénymásoló szoba negédes alkalmazottjáról. A probléma azonban egyre nagyobb vihart kavar, amikor a szembesítés után, még a tolvaj kezd fenyegetőzni a személyiségi jogaival, perre akarja vinni a dolgot, és az se érdekli ha emiatt kirúgják. A dolgot pedig csak nehezíti, hogy az anyuka csemetéjét szintén a Miss Marplei jegyeket hordozó tanárnő oktatja az élet dolgaira. Miután a gyermek megtudja, miért is kell az anyjának otthon maradnia elhatározza, hogy majd ő bosszút áll a szemfüles frauleinen.

Na és innentől elkezdünk olyan területeket is érinteni, ami már nagyon is valós. Történetesen, hogy az elmúlt harminc, sőt inkább csak húsz év alatt, mióta internettel, és főleg okostelefonnal fekszünk és kelünk annyira kiokosította a Zs generációt - bocsánat, Zs-t írtam, Z-t akartam, Zs-re csak gondoltam -, hogy nyiltan visszapofáznak a tanárnak, tizenkét évesen jobban tisztában vannak a személyiségi jogaikkal mint az óra anyagával, és különben is leszarják a házi feladatot, meg az összes tantárgyat, a lényeget úgyis majd megtanítják egymásnak a YouTuberól meg a TikTokról. Influenszerek lesznek, meg AI proghramozók, tanulás mi a fenének, majd megnézik a Wikipédián ha ne adj' isten szükség lenne rá. Tiszteletnek, illemnek még a fogalmáról se hallottak, sőt arról se hol tudnák ezeket a dolgokat meggnézni, esetleg elsajátítani.

Borzalmasan kényelmetlen látni azt a túlkompenzálást, ahogy a tanárok még egymás közt is tojástáncot lejtenek, nehogy véletlenül valakinek a balbokájára lépjenek, vagy megsértsék a másik nevelési, poltikai, faji, nemi, vallási, és egyéb hovatartozását, és meggyőződését. Hogy ahol azelőtt egy büdös nagy frász régen pontott tett volna ennek a dolognak a végére, a polkorrettség, és egymás jogainak tiszteletben tartása valahogyan, a hátsó ajtón át mégiscsak az előtérbe kúszott. Az égető probléma pedig továbbra is ott izzik, hogy a fészkes fenébe tudunk a mai világban lefülelni egy tolvajt, ha egész egyszerűen minden a tolvajt védi? Nem készíthetsz felvételt anélkül, hogy előre ne szólnál, de hát akkor majd hülye lenne lépre menni.

Szóval nagyon aktuális, és érdekes dologról készített filmet Ilker Catak - már a tény is sokat mond, hogy egy töröknek volt elég töke, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára -, amiben az egész lopás csak a tünet, a betegség maga a társadalom túlérzékeny liberalizmusa, amely nem csak lehetővé tette mindezt, de egyszersmind lenyúlva az utolsó mikroközegig, megfertőzi és megbéklyózza azt a pár személyt, aki még tenne valamit. Catak mindezt a már emlíett gyors vágásokkal, az idő teljes hiányával - hetek telnek el, mégis az egész film egyetlen végtelen napnak érződik -, nagyon jó kameramozgásokkal, és a 4:3-as képarány nem öncélú alkalmazásával tetőzi be. Az egész film fullasztó, és szűk, és mivel kizárólag az iskolán belül játszódik, a végére már semmi mást nem akarunk, csak menekülni innen.

A főszereplőt alakító Leonie Benesch elképesztő teljesítményt nyújt a tanárnő szerepében, aki azt hiszi kontroll alatt tartja a helyzetet, és bármennyire próbál liberálisan, sőt túlérzékenyen reagálni, szembesülnie kell, hogy vannak emberek, akikkel nem lehet kompromisszumra jutni. A tanárnőben lezajló folyamatok, egyszerre hívják fel a figyelmet az egyén és a rendszer kudarcára és bár megoldást nem kínálnak, az látható, hogy ez így nem mehet tovább. Benesch szerencsére mindezek dacára szimpatikus marad - nem úgy mint a 80 nap alatt a Föld körül legutóbbi vérlázító meggyalázásában - és eléri, hogy még a hülyeségei ellenére is, inkább neki szorítsunk. Mindezek miatt pedig nagyon remélem, hogy bár teljesen esélytelenül de ez a film nyeri az idegenszívű, bocsánat idegennyelvű Oscart. Mert értem, hogy nyolcvan éve elégették a zsidókat, de az már nyolcvan éve volt! Értem, hogy ötven éve megették egymást a hóban, de az is már ötven éve volt! Ez a film viszont a MOSTRÓL beszél, a MA a problémájáról, a MI problémáinkról. És ezért lenne nagyon fontos, hogy minél több emberhez eljusson.

Ha tetszett az kritika, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4