- Mamucika, ez micsoda?

- Ezek itt dáliák kislányom.

- És az ott micsoda?

- Az meg tobozvirág, nézd milyen szép, ahogy épp nyílik.

- És amaz, az micsoda?

- Az ott egy zsidó.

Azt hiszem ennél nagyobb kihagyott ziccert idén már nem láthatunk moziban. Pedig nagyon érdekelt a témája, mert azt hittem valamiért merőben máshogy fog a holokauszthoz közelíteni, és ez részben meg is történt, de valahogy mégsem az igazi. Túl hosszú, túl szájbarágós, túl unalmas, és leginkább mindenhol láttuk már ezt. Még ott is, ahol valójában semmit sem láttunk. A film is erre törekszik, hogy úgy mutassa be a holokauszt szörnyűségeit, hogy valójában semmit nem mutat, illetve amit mutat, azok a Höss család egyhangú mindennapjai, amit az auschwitzi haláltábor közvetlen szomszédságában, egy viszonylag takaros kis vityillóban töltöttek el 1943 és 1944 között. Ekkor láthatjuk, hogy ők is ugyanolyanok mint bármelyik másik család. Gondozzák a kertet, strandolnak, vendégeket fogadnak, a gyerekek játszanak, esznek, gondjaik vannak, veszekednek, szeretkeznek, apuka meg néha dolgozni jár.

Most, hogy apukának történetesen az a dolga, hogy zsidókat semmisítsen meg a létező legnagyobb hatékonysággal, hát istenem. Senki nem lehet tökéletes. Rudolf Höss azonban precíz és pontos, hidegvérű, hát mint ahogy a németek általában, érzelmileg nem befolyásolható, és ügyel a tisztatságra, például alaposan megmossa a faszát miután belelógatta egy cserfes, zsidó leányzóba. Majd láthatunk jelenetet, amiben megmutatják mitől is volt olyan hírhedt Auschwitz, kb 10.000 embert - vagyis négyszer annyi zsidót mint Dachauban - voltak képesek egyetlen nap leforgása alatt megsemmisíteni. Azért használom a megsemmisítés szót, mert nem csak a legyilkolásuk - ami a leggyorsabb volt az egész folyamatban -, de a tetemek elégetése, majd a hamu kilapátolása, kiszórása is beletartozik a munkafolyamatba, és az ugye mind idő.

És akkor láthatunk olyat is, hogy ez a precíz ember pont akkor megy ki horgászni a gyerekeivel, amikor éppen lapátolják bele schwarzékat a folyóba, amit egészen addig észre sem vesz, míg egy feltűnően jó állapotban maradt csípőcsont nem ütődik a bokájához. Meg persze a gyerekek zsidó fogakkal játszadoznak az éjszakában, és a legfontosabb, hogy egy gép a kivégzettek sikolyait elnyomja. Szóval rengeteg baromság van a filmben, amit nem tudok felfogni ép ésszel. Ha valaki égetett már embert, azért azzal tisztában kell legyen, hogy nem a sikolyok a legdurvábbak, hanem a szag, ami az egész várost beteríti és képtelenség elnyomni. Tessék csak otthon a vegyesbe bedobni egy gumiabroncsot, vagy ruhát, a szomszéd máris hívja az illetékes hatóságot.

Nem értem ezekre mi szükség volt, ahogy arra se, hogy a Magyarországról elhurcolt zsidók számát 700.000-e emeljék, bár ahogy holokauszt tanárom mondotta volt, csak a jövőnk a biztos, a múltunk folyton változik. A szenvtelenséget, meg az érzéketlenséget egyébként jól ábrázolta a film, csak az a baj, hogy ez már az első félórában megtörtént, aztán még van majdnem háromszor annyi, és sokkal többet nem mond. A Saul fia meg ezerszer jobban megmutatta, hogy kell csinálni, hogy úgy mutass meg valamit, hogy valójában nem mutatsz meg smemit. Jonathan Glazer, aki legutóbb A felszín alattal sokkolta a közönséget tíz éve, aztán rakott bele egy kis művészkedést is, amikor a színeket változtatja, indokolatlan hangeffektusokat játszik be, vagy bevág egy közjátékot a modernkori Auschwitzból, hogy azután minden menjen a maga medrében tovább.

A filmben semmi nincs ami kicsit is felrázná az embert, és annyi holokauszt filmet láthattunk a Schindler listája óta eltelt harminc évben, hogy már nem igazán lehet bemutatni semmit, ami ne válna rögvest didaktikussá. Ehhez képest öt Oscarra jelölték, köztük a Legjobb film, a Legjobb rendező és a Legjobb adaptált forgatókönyv díjára, ezek teljességgel érthetetlenek, a Legjobb nemzetközi film kategóriában lehet némi esélye, hacsak nem A hó társadalma keresztül húzza a számításait. Utóbbi kategóriában a BAFTA-t már behúzta, ahogy a Legjobb hangért is megkapta, bár fogalmam sincs miért. Christian Friedel a célnak megfelel, játékában semmi különleges nincs, Rudolf Höss egy életunt, önmagának is hazudozó, egysíkú alak, felesége Hedwig pedig egy kegyetlenkedő, műveletlen náci asszonyság. Sandra Hüller, aki az Egy zuhanás anatómiájában oly megrázó alakítást nyújtott, itt meglepően unottan játszik. Sokkal érdekesebb a vele készített interjú, amiben megjegyezte, annyi rossz holokauszt filmet készítettek az elmúlt évtizedek során. De ha ezzel tisztában volt, úgy végképp nem értem minek csináltak még egyet?

Ha tetszett az ismertető, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4