"Azt üzeni, hogy vegye fel azt a kurva telefont..."

A bennfentes 2 és fél óra hosszú film. Másfél óra után úgy gondoltam, hogy kb ezt fogom róla írni: nagyon szeretem Michael Mannt, egyik kedvenc filmemet Az utolsó mohikánt is ő rendezte, Al Pacino talán az abszolút kedvenc színészem, és Russel Crowe is jelen korunk legjobbjai közé tartozik, de ez most nagyon durván nem jött össze nekik. Ugyanis a film első fele, a dohánygyár elleni harc szerintem nagyon unalmas, és sablonos. Nem tudok együtt érezni a teszetosza, döntésképtelen Russel Crowe-al, és szívből rühellem a feleségét, aki azért nyivákol, mert kicsit kisebb házba kell költözniük. Al Pacino, meg hozza ugyanazt a rágózó, nagypofájú alfa figurát, akit a Szemtől szemben is például, de eléggé háttérbe van szorulva. Feszültséget semmit nem éreztem, pedig látszik, hogy próbálkoztak az alkotók.

A film második fele viszont, amikor Al Pacinonak a média és a tévétársaság elleni harca kerül középpontba, itt megtelik élettel az alkotás. A zene mondjuk szerintem rohadtul nem illett ide sem, de itt nagyon sok téma felmerül, mint a barátság, hűség, árulás, igazság, akaraterő, rengeteg emberi érzés, Al Pacinonak pedig nyílik egy kis tere, Russel Crowe pedig háttérbe szorul a vicces frizurájával együtt. Szóval hálistennek az utolsó egy óra megmenti A bennfentest, és egy egész jó filmmé válik, ami nagy szerencse, mert igazán úgyis mindenki erre fog emlékezni. De egyik alkotónak sem válik közel sem a legjobb művévé.