Az aréna istenei már kicsit izzadtságszagúbb, mint az első évad, dehát mit is várhatunk egy előzmény minisorozattól?

Ennek ellenére maga a végeredmény még simán élvezhető, igazából jó, hogy megcsinálták ezt a szezont, mivel sanszos, hogy az igazi második szezon már egészen más jellegű lesz. Batiatus és Lucrecia pedig mindketten elég jó és elég erős karakterek ahhoz, hogy megérdemeljenek még egy kis szereplést. Az új szereplőknek is megvan a maga létjogosultsága, úgy mint az inkább mai celebekre, semmint gladiátorokra hajazó Gannicusnak, vagy a gyönyörű perverz római hölgynek Gaia-nak, de említhetném még Batiatus apját is, aki mellett főhősünk idétlen kamasszá válik.

Sokkal több szexet láthatunk, mint az első évadban, az öncélúság, ha lehet, még azon is túltesz. Ennek ellensúlyozására mind a hat részen keresztül megmarad a sok intrika, fordulat és drámaiság, ami a Vér és homoknál csak a második felére volt jellemző. Szintén jó pont még az alkotóktól, hogy már nem übergagyi CGI-on kell röhögnöm harc címén, hanem valóban modern és látványos összecsapásokat láthatunk. A végső csata a lángoló körben például valami elképesztő, sok-sok mozifilmet megszégyenítő gigantikus viadal. Maga a befejezés nem olyan katartikus, mint az előző szezonban, sokkal inkább kegyetlenül ironikus, de ami a lényeg, hogy igazán ütős.

Ez a sorozat nem a hitelességéről híres, nem is azzal hódít, ezer dologba köthet bele még egy átlagember is, nemhogy egy történész, viszont egyvalamiben olyan hű a korhoz, mint egyik Rómával foglalkozó film se. Ez pedig a rómaiak életének bemutatása. Kiváló példa erre a szűz rabszolga sokszoros megerőszakolása, majd kivégzése, ami igazán szívszorító, de annak idején ez teljesen megfelelt az akkori erkölcsöknek, így mindennaposnak számított egy hasonló tragédia.