Ez egy olyan klasszikus Disney rajzfilm, ami nekem teljesen kimaradt a gyerekkoromból, és a mai napig kellett várnom, hogy megnézhessem. Természetesen a jól ismert képsort, én is láttam ezerszer, de nagyjából ennyi.

Maga a film egyébként egész jó. Nem éri el fel olyan magasságokba, mint a 101 kiskutya, vagy A dzsungel könyve, viszont még így is bőven jó, nem véletlen szeretik a gyerekek már 1955 óta. Kicsit negédes ugyan, de nem feltétlen sportszerű ezt felhoznom egy Disney film ellen. Szerencsére nagyon keveset énekelnek benne, és nincs tele idegesítő figurákkal se, bár a macskáktól a falat tudtam volna kaparni, szerencsére túlsúlyban voltak a jópofa állatkák. Legjobban a hód tetszett az állatkertben, rajta rendesen szakadtam a röhögéstől, de a hiéna hangja se volt semmi. Aranyos volt az egész sztori, a romantikus betétek pedig hihetetlenül édesek, nem véletlen vált olyan népszerűvé a spagettis jelenet. A film a végére kifejezetten izgalmas lesz, bár azt sose gondoltam volna, hogy a kisbaba legfőbb és egyértelmű ellensége a patkány. A legvégső képsorok happy endje kicsit túl erőltetett és túl hirtelen jött, szerintem a gyerekek a veszteségről is tanulhatnának egy meséből. Szerencsére azért ezt is profin és szellemesen oldották meg a Disneynél.

A magyar szinkronról ismét csak a legnagyobb elismerés hangján tudok szólni: Stohl a vagány kóbor kutya szerepében nagyszerű, Sinkovits Imre pedig nagyon vicces elhülyült öreg kutyaként, de a többiek sem kevésbé jók.