Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A nagy balhé 2

2011. augusztus 27. - Santino89

A Rendőrsztori 2 színvonala igencsak messze esett az első résztől, de azért optimista módon belevágtam A nagy balhé 2-be.

Sajnos ez sem olyan jó, mint az elődje, pedig reménykedtem. A helyzetkomikumok többsége nem működik benne, gondolok itt arra a nagyon nagyon hosszú jelenetre, ahol egymás elől bujkálnak az egyik csaj házában. A bunyós jeleneteket pedig kevésnek tartottam. Persze, amikor belelendültek, akkor nagyon ismét a szokásos kiváló kaszkadőrmutatványoknak lehettünk szemtanú, és természetesen Jackie Channek volt ismét néhány remek ötlete (lásd bilincs és erőspaprika), de összesen csak két vagy három nagyobb akciójelenet volt. A történet maga pedig természetesen szót sem érdemel, annyira mellékes, hogy figyelni sem érdemes rá. Kíváncsi leszek ezután az Istenek fegyverzete 2 hogyan sikerült.

Meg arra is rájöttem, hogy miért nem szeretik sokan a Jackie Chan filmeket, azon kívül, hogy a tévék nagyon gyakran leadják mindegyiket. Azért mert tök egyformának tartják, és tök igazuk van. Nincs ezekben a filmekben semmi mélység, vagy drámaiság, ami átélhetővé tenné. Pedig akkor esetleg még izgulhatnánk is a hősökért, a jelenetek veszélyesebbnek tűnnének, és a humor is jobban ülne. És ha azt gondoljátok hülyeségeket beszélek, hisz egy Jackie Chan filmnek nem erről kéne szólnia, akkor tévedtek. Nézzétek csak meg a Rendőrsztori 1-et, vagy a Rettenthetetlen hiénát! A jól megszokott hülyéskedés, és a látványos mutatványok mellett azokban a filmekben van szenvedély, düh, és dráma, amitől sokkal jobbá és emlékezetesebbé válnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása