Az olaszok által feltalált giallo, a legígéretesebb minden filmműfajok közül; olyan fordulatos, mint egy krimi, olyan izgalmas, mint egy thriller, olyan véres is mint egy horror, de természetesen kevésbé primitívebb, és annyi meztelenség van benne, mint egy erotikus filmben, de nyilván intelligensebb alkotással van dolgunk, közben pedig Ennio Morricone, vagy egy másik olasz zeneszerző kiváló munkája szól a háttérben. Jól hangzik, ugye? Ezek után már csak az a szomorú, hogy igazi átütő erejű giallo-t még nem láttam, pedig a műfaj legnagyobbjait már mind megnéztem. Nem mondom, hogy például a Kristálytollú madár, a Kilencfarkú macska, vagy a Mélyvörös rossz filmek lennének, mert nem azok, sőt kifejezetten jó mozik, de úgy érzem a giallo-ban alapvetően több potenciál van.

Jelen tárgyalt filmünk, mint sejthetitek egy giallo, annak minden előnyével és hátrányával. A történet egyből egy véres gyilkossággal indul, majd kicsit öncélúan kétszer is megnézhetjük a sztriptíztáncos főhősnő (Susan Scott) "előadásait". Egy valóban feszült és szexi jelenetben a gyilkos borotvapengével simogatja a lány gyönyörű testét. Eddig egyszerűnek is tűnik a sztori, sejtjük is, hogy ki lehet a gyilkos. Aztán olyan váratlan fordulatok történnek a film közepén, a készítők úgy megkavarnak minket a kihagyásos dramaturgia ügyes használatával, hogy a történet végéig ki se kerülünk onnan. Utána pedig a biztonság kedvéért csavarnak még egyet a sztorin, mindezt úgy, hogy végig értelme is marad az egésznek.

Ez így ismét tök jól hangzik, lássuk a megvalósítást. A színészek nekem tetszettek, a főhősnő tényleg nagyon szexi nőstény volt. A zene nem volt rossz, de nem is különösebben emlékezetes. A történetvezetés pedig (ahogy a giallokban szinte mindig) jó lassú, ráadásul a film közepén teljesen kettétört. Nekem a sztori hangulatos első fele sokkal jobban tetszett, mint a rendőrök nyomozása, bár tény, hogy a csavar valóban elég ütősre sikeredett.