Egy kicsit megint címzavarban vagyok: az eredeti olasz Lo strano vizio della signora Wardh, de ismert még Blade of the Ripper, Next!, illetve Next Victim címen is! Sőt, állítólag Magyarországon is volt valamikor videón, úgy mint Szerelmi vérszomj. Na most ezek után milyen címet adhat az ember a blogbejegyzésének?
A film maga egyébként egész jó, sokkal jobb, mint a nemrég tárgyalt Death Walks on High Heels, bár a forgatókönyve nincs annyira kidolgozva, és talán egynéhány logikai bukfencet is találnánk benne, ha komolyan utánagondolnánk. De nem is ez viszi el a Szerelmi vérszomjat a hátán. A főhősként a valaha volt egyik legszebb olasz nőt, Edwige Fenech-t láthatjuk. Nem a színészi képességeivel győz meg minket, hogy ő a tökéletes erre a szerepre, vannak egyéb adottságai helyette. Mondjuk ki, igazi giallo-hoz híven elég sokszor csodálhatjuk meg a hölgy gyönyörű testét, ráadásul nemcsak az övét, de néhány kolleginájáét is. Ehhez még hozzájön az is, hogy a Lo strano vizio della signora Wardh mennyire egy perverz alkotás, ami önmagában nem lenne nagy dolog, de olyan gyönyörűnek ábrázolja a perverziót, amilyet filmben még sosem láttam. Mintha egy csodálatos és nagyszerű dolog lenne, kicsit olyasmi, mint a szüzesség elvesztése. Nyilván, hogy ez létrejöjjön, kellett a remek fényképezés, és a csodálatos zene, ami Nora Orlandi keze munkáját dicséri. Nagyon emlékezetes muzsika, bizonyos képekkel együtt biztos, hogy az agyunkba ég a film megtekintése után. Nem mellesleg pedig Tarantino lenyúlta a Kill Bill 2-ben, ott is nagyon jó volt, de itt ezerszer hatásosabb.
A Szerelmi vérszomj szerencsére nem olyan hosszú, és nincs úgy belassulva, mint sok más giallo, pörögnek rendesen az események, a végén természetesen most is elég nagy meglepetés fog érni mindannyiunkat a gyilkos kilétére vonatkozóan. Kissé erőltetett ugyan, ahogy a dialógusokban próbálják megmagyarázni a történteket, és a sivatagi leszámolás eléggé elüt a film alaphangulatától (ennek ellenére fantasztikus jelenet). A Blade of the Ripper egyébként szolidan izgalmas, egyszer sem retteghetünk rajta igazán, annyira nem is viszi túlzásba a vért, mint sok olasz film, bőven megelégszik a perverzió lírájával.
