Az ilyen filmekről utálok a legjobban írni!

Nem elég rosszak ahhoz, hogy legyen mit kritizálni, és nincsenek olyan erényei, amiket ki lehetne emelni. Persze olyan filmről a lehető legjobb írni, amikben jócskán találni pozitívumot és negatívumot egyaránt. Megint más dolog, ha annyira sokrétű egy film, hogy érdemes kielemezni, vagy mélyebben elgondolkodni rajta. De mit írjak én erről a '68-as spagettiwesternről?

Sokat merít A Jó, a Rossz és a Csúfból, csak itt már nem elégedtek meg 200 ezer dollárral, itt már 3 millió kellett. Persze, nehéz lehetett Leone árnyékában pénzt keresni, de valahogy azért csak meg lehetne oldani. A főszereplő Thomas Milian olyan mint, egy született mexikói, de a La Resa Dei Contiban sokkal emlékezetesebb és érdekesebb volt ugyanez a karakter. A többiek igazán említésre se méltóak. És ez a nagy baj a Run Man Run-nal, hogy minden pont kevés benne. Nem elég érdekesek a karakterek, nem elég pergős a sztori, nem elég átélhető a dráma, nem elég viccesek a poénok, nem elég jó a zene, nem elég izgalmas a történet, nem elég fordulatos a cselekmény. És mégis egyikkel sincsen igazán komolyabb probléma, de ha csak egyvalamiben kicsit jobb lenne, már sokkal élvezhetőbb lenne az összkép. Így megmarad egy tökéletesen felejthető tucatspagettinak.