"Van olyan este, amikor mindent szabad. Vagy majdnem."

A medence egy olyan film, amely leginkább a sztárok vonzerejére épít. Sugárzik belőle az "Alain Delon életérzés": a végtelenül cool, kegyetlen főhős, aki azt tesz a nőkkel, amit csak akar, egy gyönyörű villa égszínkék medencéje mellett sütteti lebarnult testét, miközben a szintén gyönyörű Romy Schneiderrel szeretkezik, vagy éppen egy vadonatúj sportautóval száguldozik. A hozzám hasonló mezei paraszt pedig szívesen bemegy a moziba, hogy két órára azt képzelhesse, hogy ő Alain Delon, mert felidézheti magában életének azon csodás pillanatait, amikor ő is hasonlóan érezhette magát cigivel a szájában, a mellette fekvő gyönyörű meztelen nővel, és előtte feküdt az egész város a maga pislákoló fényeivel.

Ebben rejlik a film legfőbb ereje. A színészek amúgy teljesen jók, a szupersztárok tökéletes vonásai mögött embereket látunk, a cselekmény viszont nagyon lassú, de sikerült ebbe az álombeli környezetbe beemelni valami egészen mindennapi, visszafojtott feszültséget. A gyilkossági jelenet nagyon érdekes volt nekem, különösen Delon játéka, ahogy visszafejlődött ez a szikár, cool mozihős egy hülye kisfiúvá. Máshogy ugyan, de ez jellemző volt Belmondo-ra is Az autóversenyzőben, érdekes, hogy ezek a régi nagy európai sztárok mennyire nem féltették az imázsukat, és képesek voltak ilyen szintű öniróniára. Bár az is lehet, hogy többek között ebben is rejlett a sztárságuk titka.

De ettől még nem ajánlanám feltétlenül mindenkinek ezt a filmet. Nagyon lassan folydogál előre, gyakorlatilag másfél órát kell várnunk, mire valami igazán jelentős történik, aztán annak se lesz semmi komolyabb hatása. Sokaknak ezért nem tetszhet a film, de az régi európai mozikat szerető ínyenceknek, és azoknak akik szívesen elmerülnek az "Alain Delon életérzésben", azoknak bátran ajánlhatom.