Végül egy Lucio Fulci filmmel fejezzük be giallo sorozatunkat.

A kör bezárult: az amcsik az olaszok ötleteit felhasználva (vagy lenyúlva, ahogy jobban tetszik) alkották meg a rendkívül népszerű, ám a giallónál sokkal egyszerűbb slasher alműfajt. A világ legnagyobb nyúlósai viszont kétségtelenül az olasz filmesek, akik minden divathullámot igyekeztek meglovagolni, miért pont ez maradt volna ki.

A Gyilkos rock-ot elnézve viszont ez egyértelműen felesleges próbálkozás volt. A majd' egy évtizeddel korábban divatos zsáner nem illik bele a '80-as évek csilli-villi környezetébe. A történet papírvékony, a párbeszédek gázosak, a színészek egytől egyig borzalmas alakítást nyújtanak, a végső csavar pedig kiszámítható, sőt várható, hisz Fulci saját magát másolta le. Az első gyilkossági jelenetet kétségtelenül nagyon hatásosan csinálták meg, de ezen kívül nem igazán tudnék semmi pozitívumot mondani, erre a nagyon B filmes próbálkozásra. Simán kihagyhattam volna.

Érdekes módon a Mokép leszinkronizálta, és kiadta ezt a filmet annak idején (de hogy miért pont ezt?), így ez az egyetlen giallo, amit magyar nyelven volt szerencsém (?) megnézni.