A Blood kapitányt már jó régóta beszereztem, egyetlen dolog tartott csak vissza attól, hogy megnézzem: 1935-ben készült. Most viszont a francia kalandfilmeket nézve igencsak kedvet kaptam, hogy lássam az amerikai előzményeket. És bebizonyosodott az, ami már oly sokszor: egy jó film mindig jó film marad, tökmindegy mikor készült.

A Blood kapitányon persze érződik, hogy egy teljesen más korban forgatták, teljesen más közönségnek. Ezzel még nem lenne gond, de vannak olyan hibái, amiket ma már nehéz megbocsájtani. A film nagy párbajjelenete után, a leszúrt gonosztevő holttestét mutatja közelről a kamera, ahogy a hullámok csapkodják a parton. És közvetlen mielőtt elsötétülne a kép, a halott kinyitja a szemét. Azt hittem ennyire direkt baki nincs, és a zsarnok kapitány még vissza fog térni, de nem. Ez szimplán egy ordas nagy hiba, amit gondatlanságból benne hagytak a kész filmben, és erre egyáltalán nem mentség a '35-ös évszám. A többi hibától már könnyebben el lehet tekinteni: a film helyenként elég színpadias, néha pedig Errol Flynn teljesen feleslegesen kiszól a közönségnek, hogy mit gondoljon az éppen folyó eseményekről. A giccses zene a szerelmi jelenetek alatt ehhez képest már egész megbocsájtható. Nem róható fel hibaként a filmnek, hisz akkoriban színes film még csak elvétve létezett, de egy tengeren játszódó kalandmozi hatásán elég sokat ront a fekete-fehér fényképezés.

A Blood kapitány szerencsére erényekben sem szűkölködik. A főszereplőnek Errol Flynnek ez volt az első igazán nagy filmje, melynek köszönhetően a kor Hollywoodjának egyik legnagyobb sztárjává vált, teljesen megérdemelten. Tökéletes a szerepre, férfias, megnyerő és sármos, a Jóisten is kalandfilmek főhősének teremtette. Basil Rathbone itt még csak éppen megmutatja magát francia kalózkapitányként, de már itt összecsapnak, mint oly sokszor a későbbi filmjeikben. Olivia De Havilland ehhez képest már kissé halvány a női főszerepben, de a szerelmi szállal abszolút nincsen semmi baj, megvan benne a kettősség, és a dinamika egyaránt. A mellékszereplők kellően színesek, és mindenki a helyén van. A cselekmény viszonylag gyorsan pörög, egyszer sem sikerült unatkoznom ezen az 1935-ös alkotáson köszönhetően a film sok-sok fordulatának. A végső csata a tengeren kifejezetten jól sikerült. Valamennyire természetesen látszik, hogy maketthajók csatáznak, de ezt abban az időben máshogy nem nagyon lehetett megoldani. A jelenet nagyon mozgalmas, változatos, érdekes, gyorsak a vágások, a mai napig példaként szolgálhat a rendezők számára.

A Blood kapitánytól eléggé féltem, sokkal gyengébb alkotást vártam, de szerencsére sikerült kellemesen csalódnom.