Tegnap éjszaka láttam a filmet, reggel pedig nehéz volt eldönteni, hogy tényleg láttam-e, vagy csak egy borzasztóan zavaros rémálmom volt. 1985-ben készítette ezt a műremeket a Cannon Group, amelynek nem épp a színvonalas alkotások a védjegyei, illetve az a Tobe Hooper rendezte, akinek egyszer véletlenül összejött egy remek film, aztán soha többé nem tudott értékelhető alkotást felvonultatni.

Dehát ezek az előzmények sem készíthetnek fel minket arra, amit látnunk kell. Fél óra után már menekülni akartam, és kikapcsolni az Életerőt. Hatalmas akaraterővel bírtam csak tovább nézni. Egy kritikában sem szoktam leírni miről szól a film, de most komoly bajban is lennék, annyira egy zavaros baromság az egész film. Valamilyen szinten persze megmagyarázzák az eseményeket, ennek ellenére a legendás 9-es terv a világűrből-t idézi ez a túlzsúfoltság. Van itt elképesztően gyönyörű, meztelen nő, aki kiszívja az életenergiát, és telepatikus kapcsolatban áll az egyik űrhajóssal, akinek ő szándékosan a vágyai megtestesülése. De belekeverik ide a vámpírmítoszt, a zombi-apokalipszist, a földönkívüli testrablást és a hipnózist is. Az effektek a '80-as évekhez képest még viszonylag jók, így talán nem olyan ciki az összkép, mint amilyennek hangzik. A színészek teljesen jellegtelenek, és rosszul is játszanak. Az egyetlen ideális választás a Space Girl szerepében Mathilda May, aki sok filmmel ellentétben (S1m0ne) tényleg annyira szép és tökéletes, hogy elhisszük ő valakinek a vágyálma.

Az Életerőt azért éri meg legalább egyszer végigszenvedni, mert ekkora értelmetlen, zagyva baromságot nem sokat láthattok életetekben.