A rendkívül sikeres negyedik rész után azt hinné az ember, hogy a készítők tovább haladnak ezen a könnyed-humoros, fantasy-szerű vonalon, de ehelyett megpróbáltak visszatérni a komoly horrorhoz. És itt a „próbán” van a hangsúly, ugyanis általában ezt az Álomgyermeket tartják a sorozat leggyengébb darabjának. Nos, ez nem véletlen, de az is igaz, hogy a második rész mélységes bugyraiba azért nem tudnak lemerészkedni. De valami nagyon hasonló igénytelenség jellemzi az ötödik epizódot is, amely csak az éppen akkoriban trendinek számító Freddy újabb bőrlenyúzása.
Mindenesetre jól kezdődik a film, tetszett a főcíme, baljós volt, pedig tulajdonképpen egy szeretkezés képeit láthattuk. A rémálmok az egész filmben nagyon hasonlók a saját rémálmainkhoz. Szürreálisak és zavarosak, amit kiegészítettek különleges, egyedi kameramozgásokkal, illetve némi biohorrorral, ami rendkívül undorítóvá és groteszkké tette az összképet. Volt a készítőknek egy-két jó ötlete, például a modellcsajt halálra zabáltató Freddy, vagy az autóbaleset. Egy darabig még az is működik, hogy teljesen elmosódik a határ az álom és a valóság között, de aztán lapos katyvasszá válik a mozi, körülbelül annyira zavarossá és értelmetlenné, mint Lucio Fulci zombifilmjei. Az utolsó rémálom ötletét pedig egyértelműen a Labirintus-ból nyúlták le. Amúgy csírájában felfedezhetőek jó ötletek ebben a moziban is, például Freddy anyja, és a főhősnő kismama közötti párhuzamot jobban is ki lehetett volna bontani.
Megmenthetné ezt valami egyedi, különleges hangulatú rendezés, de sajnos nem így van. Bár Stephen Hopkins később készített néhány elég jó mozit (Ragadozó 2, Ragadozók), de itt egyszerűen képtelen mit kezdeni a végtelenül értelmetlen forgatókönyvvel. A nem különösebben szimpatikus színészek harmatgyenge teljesítménye pedig még tetézi is a bajt. Ráadásul a többi filmre jellemző, fiatalos, laza ’80as évek feeling sincs meg (nagyon érezhetően közeledik a ’90-es évtized), bár próbálkoznak vele, de az egész nagyon erőltetett. Tipikusan ilyen próbálkozás a képregényes álomjelenet, amely tökéletesen beleillett volna a negyedik részbe a témával, a kamerakezeléssel és a Super Freddy-vel együtt, de ebből a komolykodó, groteszk horrorból teljesen kilóg. 
A forgatókönyv egyébként nemcsak zavaros, de rendkívül logikátlan is; ez már egy filmsorozat többnyire összefüggő epizódokból álló, ötödik része, Freddy pedig a filmek története szerint már 40-50 gyereket nyírhatott ki körülbelül az utóbbi pár évben. Már az első részben is tudták a szülők, hogy kiről van szó, most mindennek ellenére mégis mindenki az egész városban hülyének nézi a főhősnőt, amikor a bizarr halálesetek után Freddyről kezd mesélni, ráadásul az egész film alatt végig hitetlenkednek. Továbbá sok mindent nem magyaráznak el, nem indokolnak meg, ami szintén zavaró, így egy idő után már megunjuk, hogy bármiféle értelmet is keressünk ebben a moziban. A legkülönösebb talán az, hogy a harmadik rész után ismét Freddy múltja után próbálnak nyomozni, de az ég világon semmi újat sem találtak ki, vagy tettek hozzá az alkotók, így pedig ez is fokozza az egész film értelmetlenségét. Freddy Krueger pedig erre a részre már végképp elveszíti a tekintélyét, egyetlen pillanatig sem tudunk félni tőle.
Ezeken a hibákon túllépve sem túl érdekfeszítő az egész cselekmény, a 85 perces hossz ellenére az egész vontatottnak tűnik egy kicsit. Ráadásul a filmet elég komolyan megvágták, minden komolyabb horror- illetve haláljelenet repült belőle, ami még jobban összekavarhatta szerencsétlen nézőket. Szerencsére én a vágatlan verziót láttam mindig is, de ehhez egyik hazai szinkron sem passzol tökéletesen.
Az eredeti magyar szinkron ebben az esetben már nem a VICO, hanem a Guild Video megbízásából készült a Mafilm Audio Kft-ben, ennek köszönhetően pedig mindenben az ellentéte a negyedik részhez készül fércmunkának. A hangkeverés profi, a magyar színészek pedig minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megpróbálják szimpatikusabbá tenni tengerentúli kollégáik sótlan játékát. Sajnos azonban épp Freddy hangját szúrták el, Varga Tamás talán az eddig legrosszabb választás mind közül, annyira jellegtelen. Az újabb szinkronnal sem járunk jobban, a teljesen átlagos színvonalú munkát a főhősnő hangját kölcsönző Dögei Éva rikácsolása teszi kifejezetten idegesítővé. Így ismét marad az eredeti hang, és mindenképpen a vágatlan változat.
Az Álomgyermek azonban egy rendkívül igénytelen munka, ami elsősorban a rém rossz forgatókönyvnek köszönhető, de a borzalmas színészi játék sem segített rajta. Egyedül a kivételesen groteszk, rendkívül szürreális és brutális álomjeleneteket lehet értékelni ebben a filmben, de ezt leszámítva az alkotók ismét gyorsan, minden erőfeszítést mellőzve próbáltak pénzt keresni, kár hogy nem látták be, hogy ez nem járható út. Az 5. részt már feleakkora költségvetésből dobták össze, mint a negyediket, egy sebtiben összetákolt forgatókönyv alapján. Ezek után nem csoda, hogy épp csak feleannyi pénzt termelt, mint Az álmok ura, bár sajnos a sikerhez ez is elég volt. Mindenesetre a producerek is érezhettek valamit, ha a következő epizódnak már a Freddy halála címet adták.
