A Forradalmakkal is elég érdekes volt a sztorim; a bemutatása idején moziba akartunk menni a haverokkal, csak nem játszották sehol sem azt a filmet, amit kinéztünk magunknak, így jobb híján erre ültünk be. Nekem egyetlen apró problémám volt csak, mégpedig az, hogy nem láttam a második részt. Gyakorlatilag így semmit sem értettem a filmből, de ez még talán nem is volt akkora probléma, hisz ezen már nincs is túl sok minden, amit érteni kellene. Viszont az egyik legjobb haverommal rendesen tönkretettük a többiek szórakozását a teremben. Sokan vallásos áhítattal várták, hogy véget érjen a nagy trilógia, mi pedig egy fél pillanatra sem tudtuk komolyan venni az egészet, végig röhögtünk, meg hülyéskedtünk az egész játékidő alatt. Mentségünkre szóljon, hogy nem feltétlen bennünk volt a hiba, sokkal inkább a Forradalmakban, mint filmben.  
Az eleje még nem is kezdődik olyan rosszul: attól a perctől folytatódik a sztori, ahol az előző abbamaradt. Tulajdonképpen akár vehetnénk is egy filmnek a két folytatást, de igazából most derül ki igazán, hogy nagyon nem volt két filmre elegendő sztorijuk az alkotóknak. Az Újratöltvé-ben álfilozofikus baromságokkal próbálták erről elterelni a figyelmünket, a Forradalmak viszont tele van unalmas részekkel, túlnyújtott jelenetekkel, vagy épp hihetetlen látványos, de lélektelen akciókkal. Sajnos annyira sci-fisre vették már a figurát, hogy közben nem tudtam nem a Star Wars-ra gondolni. A jövőben játszódó akciójelenetekkel az a fő probléma, hogy nincs kiért izgulnunk, nem válik többé egyszerű látványosságnál, ami ugyan lenyűgöző egy darabig, de aztán már ugyanolyan unalmassá válik, mint a többi jelenet, arról nem is beszélve, hogy érezzük, ez nem több öncélú látványorgiánál. A Gyűrűk Urában például hibátlanul oldották meg, hogy a történet, a karakterek és a sztori szolgálatába helyezték a trükköket. A Forradalmakban a lövöldözés az elején még jól néz ki, csak az első részhez képest nem mutat semmi újat. Próbálkoztak még egy verekedős jelenettel a valódi világban, hátha sikerül egy kis izgalmat csepegtetni a történetbe. Szerintem ez alapvetően jó ötlet, csak sajnos gyengén dolgozták ki. Lehetett volna egy realista, de látványos harcot összehozni, de szó sincs erről. Bár én azt hittem, hogy ha a hősökbe beleprogramozták a kung fu tudást, az nemcsak a Mátrixban működik, ott mindössze különlegesebb dolgokra lesznek képesek. De hát mindegy.
A végső Smith ügynökös bunyón meg annak idején a haverommal együtt röhögő görcsöt kaptunk. És jogos… Ki ne röhögne ezen a pofán?
Megpróbálták az egész jelenetet valami hihetetlen monumentálissá, és nagyszabásúvá tenni. A két nagy harcos végső ütközete. Azonban inkább szánalmasan erőltetett az egész. Ahogy össze-vissza röpködnek és csépelik egymást, gyakorlatilag egy Dragon Ball epizódban több realitást fedezhetünk fel, mint itt, ahogy a két Supermanus verekszik. Ráadásul, mint a Mátrix folytatásokban minden jelenet, úgy ez is hihetetlen módon hosszú, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a nevetségesség határát súrolja. Hugo Weaving pedig a végére annyira túlripacskodja már a szerepét, hogy rossz ránézni. Keanu Reeves legalább pont olyan semmilyen és unalmas, mint amilyen mindig volt. Szerintem már az alkotók alapkoncepciójánál baj volt, Smith ügynökből nem kellett volna egy ilyen ellenkiválasztottat kreálni, aki minden – így a Mátrix – fölött is áll. Elég gyökér módon hangzik. És akkor a befejezésről még nem is írtam.
Előbb azonban pár szót a karakterekről. Az Újratöltve kritikájából kihagytam a Merovingit, pedig tényleg üde színfoltja a filmnek, még úgy is, hogy nem szerepelt valami sokat. Azért a legjobb duma mégiscsak övé volt. „Imádok franciául káromkodni. Mintha selyemmel törölném ki a seggemet”. Ez a kifinomult figura eléggé beleillik a Mátrix világába, ehhez képest borzasztóan keveset foglalkoznak vele a Forradalmakban is. MELLőle természetesen nem hiányozhat ezúttal sem Monica Bellucci, akit szintén alig látunk, viszont amikor mégis akkor igazán kitesz magáért, illetve értünk férfinézőkért.
Az Orákulomot alakító színésznő halálát elég érdekesen oldották meg, de ha már ennyire ragaszkodtak a karakterhez, akkor inkább ez a megoldás, semmint a Barátok köztös, vagyis hogy senkinek sem tűnik fel semmi.
Neo és Trinity párosa ha lehet ezúttal még kibírhatatlanabb, mint eddig. A nagyon gáz párbeszédekről most inkább nem írnék, pláne nem idéznék belőle. Ha a Wachowskiék látták volna a Házibuli című örökérvényű francia filmklasszikust, akkor tudnák, hogy a szerelmesek lassított felvételes futása mennyire ciki. Sophie Marceau ezt már a ’80-as évek elején megmondta, pedig még csak 13 éves volt. Itt még tetézik ezt egy kis hollywoodi giccszenével is. Gusztustalan az egész. Mégsem ez verte ki nálam annak idején a biztosítékot, hanem Trinity halála. Nemcsak szánalmasan túlnyújtott ez a jelenet is, hanem közben hihetetlenül nyálas is. Kíváncsi vagyok, hogy azok, akik oly sokat kritizálták a Casino Royale-t azért a 3-4 gyenge mondatáért, azok mit szólnak ehhez a részhez… Ami még ennél is nagyobb baj, hogy a vaksi Neo és a szanaszét szurkált Trinity látványa inkább nevetségesen morbid, semmint drámai hatást kelt, ami pedig a készítők célja lehetett.
A befejezés meg úgy önmagában szörnyű. Be kell érnünk egy fegyverszünettel az emberek és a gépek nagy háborújában. Ugyanonnan indulunk gyakorlatilag, ahonnan elindultunk, ugyanúgy több milliárd vegetáló emberből táplálkoznak a gépek. Neo, a nagy kiválasztott nem tudott többet elérni egy fegyverszünetnél, ami ki tudja mennyi ideig fog tartani. És mégis ezzel az a legeslegnagyobb problémám, hogy kiváló táptalajt biztosítanak egy lehetséges folytatásra, aminek nagyon nem örülnék. A Mátrix első része után ugyanis zuhanórepülésbe kezdett a sorozat, és legvégül a padlón találta magát. Az alkotók annyi rossz döntést hoztak, és úgy elbaltázták az egészet, hogy az valami egészen hihetetlen. Az egyetlen pozitívum ebben talán annyi, hogy bebizonyították magukról, nem zsenik, nem művészek, nem alkotók, de egyszer nekik is sikerült valami nagyot alkotni. Én a magam részéről örülök, hogy újra felfedeztem a Mátrix 1-et, és ezerszer inkább újranézem majd, mint bármelyik folytatását.