Filmnézési szokásaimnak köszönhetően rengeteg olyan filmem van, amire már nem is emlékszem, hogy miért akartam valaha megnézni. Ebben az esetben a rendező, Mike Nichols neve jelentette a garanciát. Ha így hirtelen nem ugrik be, szerintem bőven elég ha csak annyit mondok, hogy Diploma előtt, és Közelebb. Ugye, hogy érdekesebbnek tűnik a dolog?

A másik érdekes – és talán elsőre nem teljesen idevágó - kérdés, hogy vajon miért nyomta el végképp a hollywoodi filmgyártás az európait?

Az okok nyilván olyan összetettek és sokrétűek, amivel könyveket lehetne megtölteni, kiindulva a globalizációból, folytatva a költségvetési, területi különbségekkel stb. Aki olvassa a blogot, annak egyértelmű lehet az is, hogy egyáltalán nem hagy hidegen az európai filmkészítés, mindig szívesen ülök be egy francia mozira, vagy nézek meg egy régi olasz thrillert, már csak a hangulatuk miatt is. Rossz szívvel, de mégis azt kell mondanom, hogy az amcsi filmek nemcsak a magasabb költségvetés, a látványosabb effektusok, az egyszerűbb sztorik, vagy a potenciálisan nagyobb közönség miatt örvendenek nagyobb népszerűségnek, hanem azért, mert többnyire profibbak.

Szemléltetésképpen itt van két politikai mozi: az éppen most játszott francia Államérdekből és a Charlie Wilson háborúja. Előbbi olyan szinten semmitmondó, unalmas és érdektelen volt, hogy képtelen voltam elővenni a kritikusi vénámat, hiába ültem ott a sajtóvetítésen. Nem sikerült találnom abban a filmben egyszerűen semmit, se érdekes főhőst, különleges szituációkat, vagy bármiféle dinamikát a jelenetekben. Most itt van ehhez képest a Charlie Wilson háborúja, amely egy remek karakterre épül, az első perctől az utolsóig pörög a cselekmény, és tömve van a forgatókönyv szenzációan megírt párbeszédekkel. Ti melyiket néznétek meg szívesebben?

Persze, a Charlie Wilson háborúja közel sem hibátlan: Tom Hanks nem túl meggyőző sármos, szellemes politikusként (ez a karakter térden állva és zokogva könyörög azért, hogy George Clooney játszhassa), és Julia Roberts is szokás szerint pocsék, ahogy egy gyönyörű, karizmatikus nőt próbál alakítani. A nyilvánvaló fizikai korlátok mellett olyan problémák is felmerülnek az esetében, minthogy valaki nem a túlzott grimaszolástól válik karizmatikussá. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy elég keveset látható a vásznon, így nem tudja elrontani az élményt. Vele ellentétben Philip Seymour Hoffman viszont szenzációs a titkosügynök szerepében, már az első jelenetével megvesz minket kilóra, és ebből később sem enged, jeleneteiben gyakorlatilag lejátssza világsztár kollégáit a vászonról.

Mint már említettem, a történet az első perctől az utolsóig élvezetes, végig képes lekötni a figyelmünket 101 percen keresztül. Természetesen nem fogható Mike Nichols legnagyobb alkotásaihoz, de egy jó kis film, amit egyszer mindenképpen érdemes végignézni. És ezzel már mennyire többé válik, mint az Államérdekből.

Szerintetek milyen jó politikai filmek vannak még?

De van egy nehezebb kérdésem is. Milyen jó európai mozikat láttatok a politikáról?