Oliver Stone-nak már igazán kijárt valamilyen siker a Tőzsdecápák 2, a World Trade Center, és a Nagy Sándor bukása után, ezért biztosra ment. Adaptálta Don Winslow tán legjobb regényét (itthon az Agave gondozásában jelent meg Barbár állatok címmel), amely már témáját tekintve is illik a rendező munkásságához: tömve van droggal és erőszakkal.

Mindenesetre kijelenthetjük, hogy Stone már nem a régi, filmje ugyanis egyáltalán nem sikerült rosszul, de ez leginkább az alapanyag erősségének tekinthető, amin ő már csak rontani tudott. A brutalitás általában nem zavar engem egy moziban, de amikor itt minden különösebb ok nélkül, hosszú másodpercekig kell néznem egy ember kifolyt szemét, akkor sokkal inkább a Motel című méltán gyalázott torture porn jut az eszembe, semmint Stone korábbi, remek filmjei. A szereplőválogatás viszont nem sikerült rosszul, ebben pedig elévülhetetlen érdeme van a rendezőnek.

A legnagyobb meglepetés a főszerepben látható Taylor Kitsch, akit a John Carter bukása után mindenki elkönyvelt egy tehetségtelen tucatarcnak, de a Vadállatok poszt-traumás veteránjaként a mostanában agyonsztárolt Tom Hardy karizmáját és erejét idézi. Hasonlóan jó választásnak bizonyult John Travolta a gyáva és korrupt ügynök szerepében, ami nagyon messze van attól a lehengerlően cool rosszfiútól, amit tőle megszokhattunk a ’90-es években. Benicio Del Toro-tól szintén szórakoztató alakítást láthatunk, de az egyértelmű, hogy az ő tehetsége jóval többet ér mexikói gorillák megformálásánál. Hasonló a helyzet a másik főhőssel, akit Aaron Taylor-Johnson testesít meg, aki szintén bebizonyított már – például a Ha/Verben – de itt nem tud kellőképpen kibontakozni. A női fronton már sajnos sokkal rosszabbul állunk, Salma Hayek egyáltalán nem hiteles a gátlástalan főmaffiózó anyuka nehéz szerepében, Blake Lively pedig túlságosan semmilyen ahhoz, hogy rá épüljön az egész történet (ennek ellenére a netre kiszivárgott pucér képeire azért érdemes vetni egy pillantást).

A forgatókönyvírók viszont dolgozhattak volna egy kicsit a történeten, mert egy ilyen ’90-es évekbeli stílusú lövöldözős-drogos mesének sokkal pergősebbnek, és szikárabbnak kellene lennie. A sztori persze így is elég összetett, de helyenként túlságosan is szerteágazó, tele felesleges mellékágakkal, amiket simán le lehetett volna nyesni, pláne, hogy már a film közepén sejthetjük, hogy milyen végkifejletre fut ki az egész mozi.

A befejezésről mindenképpen kell, hogy ejtsek néhány szót, mert sajnos nem működik olyan jól, mint kéne. Az utolsó pillanatok kifejezetten giccsbe fordulnak, ami ennek a mozinak speciel nem áll olyan jól, mint annakidején a Tiszta románcnak. De a nézői igényeket mégis teljesen kielégíti a lezárás, kapunk elég vért, drámát, könnyeket, lelepleződéseket, és egy poént is, ami sokaknál nem fog működni.

A Vadállatok tulajdonképpen egy jó kis film, amit érdemes megnézni a moziban, mert elég ütős ahhoz, de Stone minden próbálkozása ellenére sem lesz egy igazán maradandó, vagy emlékezetes munka.