A Dr. Seuss által írt mesekönyvek nem jelentenek garanciát Hollywood számára; míg annakidején a Grincs fergeteges sikert aratott, – ami véleményem szerint inkább volt köszönhető a karácsonyi szezonnak, semmint a film a színvonalának – addig A macske – Le a kalappal hatalmas bukásként tűnt el névtelenül a süllyesztőben. Én sem tartom feltétlenül jó ötletnek, hogy olvasni tanító, rajzos mesekönyvekből egészestés filmek szülessenek, de Hollywood ötlettelenségének szapulása már lassan olyan közhelyszámba megy, hogy csak pironkodva merek bármit leírni.
Mindenesetre a Loraxot a Universal készítette, az ő stúdiójuk pedig 2010-ben már szállított nekünk egy nagyon humoros, végtelenül aranyos, kellően eredeti és szerethető animációs filmet, a Gru-t. Hogy ez a mozi mennyire a Gru által kitaposott ösvényen akar haladni, arra kiváló példa, ahogyan a Gru-ból már jól ismert mignonok megjelennek még a főcím előtt. Ebben a filmben édibédi kismackók próbálják helyettesíteni őket, több-kevesebb sikerrel. De lássuk, hogyan is sikerült ez az animációs film!
Dr. Seuss eredetileg rímes formában írta meg a mesekönyvét, így egy hatalmas kihagyott lehetőségnek tűnik, hogy a film egyáltalán nem rímel, pedig ez poénforrások tucatjaira adott volna lehetőséget. Helyette viszont énekelnek, ami már 11 évvel ezelőtt, a Shrekben is gáz volt, de mindezt még meg is bocsájthatnánk, ha jók lennének a dalok, de sajnos egyáltalán nem azok, így hiába vannak jól beleágyazva a cselekménybe, mégis minden egyes alkalommal csak azt várjuk, hogy legyen már végre vége. Az animáció nekem kicsit elnagyoltnak, és furcsán idegennek tűnt, amihez a 3D sem tett hozzá túl sokat.
Viszont amiért könnyű szívvel hajlandóak vagyunk túltenni magunkat a Lorax hibáin, az az a tény, hogy nagyon nemes szándékkal készült, ugyanis a környezetünk fontosságára próbálja felhívni a gyerekeket figyelmét. Nem mellesleg pedig felvázol előttünk egy görbe tükröt, egy disztópiát, és érzékletesen ábrázolja a cégek működését, illetve a cégvezetők személyiségét. Mindezt teszi nagyon építő jelleggel, és egyáltalán nem szájbarágósan, ezért pedig mindenképpen érdemes egy próbát tenni a Lorax-al.
Más kérdés, hogy az emlékezetünkben sajnos mégsem fog megmaradni, ahhoz ugyanis sajnos se nem elég vicces, se nem elég látványos, és a karaktereket sem tudjuk annyira megkedvelni, mint mondjuk a Gru-ban.
