Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

II. Corvin moziéjszaka

2013. augusztus 25. - Santino89

Korábban még sosem voltam ilyen filmes éjszakán, előre félek, hogy tele lesz paraszttal, és nem lehet élvezni a filmet. Nem tudom, hogy fogom bírni a 12 órát, a filmnézéssel még nem lenne baj, de egész éjszaka fent maradni, az már húzósabb kérdés. Előző éjszaka természetesen pont úgy jön ki a lépés, hogy alig tudok aludni, de legalább korán felébredek, amitől egész nap nyomott és álmos vagyok. Telezabálom magam, majd egy kávé, pedig sosem kávézom, és indulás.65695_337639329612984_1068715328_n-900x300-1376056115.jpg

Az első megálló a Szemfényvesztők. Későn érünk oda, már nem fér be senki. Így tutira kimarad egy betervezett film, helyette beülünk a Pain & Gain-re, ami annyira nem érdekel, de ez nagy hiba, ugyanis rögtön az este legjobb mozija. Elég jó helyen ülünk, a közönség is full normális arcokkal van tele. Az összes karszalag elfogy, így minden egyes vetítés teltházzal megy, amit mindig jó látni egy magyar moziban, és örül az ember, ha egy ilyen esemény itthon sikeres. A filmre visszatérve, eszembe jut, mennyire haragszok Michael Bay-re. Teljesen elgagyisította saját magát a Transformes 2-3-al, pedig olyanokat le tud tenni az asztalra, mint A szikla, a Bad Boys 2, A sziget, vagy éppen ez a film. A remek alapanyag, a jó forgatókönyv, a pergős tempó, a poénos beszólások és a vizuális megoldások nagyon szórakoztatóvá teszik az összképet, az egész közönség röhög és ámuldozik a három sötét balfasz testépítő kalandjain.no-pain-no-gain-pain-gain-28-08-2013-25-g.jpg

Ha már lemaradtunk a Szemfényvesztőkről, ideje lenne bepótolni, de amíg elmegyek wc-re, és megveszem a legnagyobb popcorn-t (higgyétek el, éjszakára kell az az 5 liter), addigra már alig lehet helyet találni a 252 fős teremben. Kénytelenek vagyunk beérni a harmadik sor szélével, ami újabb bosszúság, de sok idő nincs mérgelődni, kezdődik a mozi. A film képi megoldásait inkább nem ecsetelem, a harmadik sor széléről szédítő élmény, és nagyon nem a jó értelemben. Maga a Szemfényvesztők nem okoz csalódást. Tele van rengeteg jó színésszel, minden 10. percre jut egy csavar, okosan építették fel a forgatókönyvet, humorosak a párbeszédek, egyetlen fél percre sem ül le a sztori, egyszerűen élvezetes az egész. Messze van a zsenialitástól, láttunk már jobb bűvészfilmeket is, de ettől még elsőrangú szórakozás. Közben elgondolkodok a Tarantino által felfedezett Melanie Laurent-en, aki valahogy nagyon nem stimmel. Nem szép az orra, nem szép a szája, nem szép az álla, van rajta néhány undi anyajegy is, de a különleges, varázslatos szemének hála mégis elbűvölő, mégis bele lehet szeretni. A másik csaj objektív értelemben talán jobban néz ki, de teljesen elhalványul Melanie mellett.insaisissables-now-you-see-me-31-07-2013-1-g.jpg

Az első sorokban rohadt meleg van, gyöngyözik a homlokom, ami a szédülés mellé nem jó kombó, ráadásul a következő 3 filmre is maradunk ebben a teremben. A Z világháborúnál már be kell nyomni egy kólát, mert kezdek ásítozni, ami nem nyerő ilyen korán. Kb fél órát csúszik a film kezdése, de legalább sikerül hátul, jó helyen ülni, ahol a légkondi is rendesen megy. Nagy szerencse, mert valaki a közelemben olyan kibaszott büdös, mint egy retkes csöves, nem tudom a kultúra miért nem jutott el a 2010-es években odáig, hogy felfedezze magának a tahó az új találmányt, melynek neve: dezodor. Meg persze fürödni sem ártott volna. További probléma, hogy a film felétől folyamatosan hangosan pofáznak körülöttem, de egész éjszaka alatt ennyi probléma van csak a közönséggel, úgyhogy összességében még így is kellemes csalódás.

A Z világháború szintén nem rossz, bár jócskán bele lehet kötni a videojáték dramaturgiájába, ami gyakorlatilag annyiból áll, hogy Brad Pitt elmegy valahova, akció, elmegy máshova, akció, elmegy megint valahova akció, stb. Közben meg minden összefüggésre ő jön rá, mindent ő vesz észre. Viszont ezek az akcióhorror jelenetek nagyon jól működnek, baromi hatásosak még annak ellenére is, hogy nincs bennük vér. Nem értem az ilyen jellegű elvárásokat egy mainstream filmnél, de a káosz bemutatása érzékletes, a jelenetek többsége pedig izgalmasabb a legtöbb horrornál. Annyira nem élvezek a vér látványától, mint sokan, lehet ezért nincs problémám a vérmentes zombifilmmel. Viszont végre kapunk egy igényesen, globális szemszögből készített alkotást erről a témáról, amilyet még sose. Nem annyira jó, mint a 28 nappal később, vannak benne giccses részek, olyanok is, amik nem szándékosan viccesek, de úgy általában ez egy működőképes mozi.world-war-z-world-war-z-03-07-2013-96-g.jpg

Miközben sorban állok a következő filmre, hallom, hogy a művészfilmes terem annyira nincs tele, mint a többi, és rengeteg néző távozott még így is a Q című ízléstelen szoftpornóról. Többen amúgy se bírják már a strapát, kezdenek hazaszivárogni. Közben azon gondolkodom, mennyire jó, hogy a Corvin találta ki a rendezvényt, ez legalább egy igazi mozi. Nem plázában van, találhatunk bent ruhatárat, kényelmesek a székek, és az egész megfelel a mai követelményeknek. Lehet érdemesebb lenne többet járni ide.

Ekkora már észreveszem, hogy a filmek színvonala fokozatosan csökken, de remélem, hogy a Kick Ass 2, majd helyrebillenti a dolgokat. Sajnos nem így történik, a folytatás messze elmarad az ütős első résztől. Az egész cselekmény nem tart semerre, szálak maradnak lógva a levegőben, az első rész jócsaját elintézik két mondattal, Jim Carrey-vel sem kezdenek semmit, a poénok nem ütnek akkorát, az akciójelenetek meg sem közelítik az első részt, Nicolas Cage és Mark Strong hiányát nem sikerül pótolni, az erőszak pedig rohadt öncélú. Arról nem is beszélve, hogy annak a humorforrásnak lőttek, hogy egy 12 éves kislány gengsztereket mészárol, mert a csaj megnőtt és szexi tinipuni lett belőle. Egyébként a csajfelhozatal elég jó, van egy csomó jó jelenet, sokszor lehet röhögni is, de az átütő erő, az újdonság varázsa és a stílus fájóan hiányzik. A forgatókönyvet is illett volna jobban összekalapálni, meg valami tehetségesebb rendezőt keríteni. Közben már kávézgatok, megeszek egy korrekt szendvicset is, még teljesen oké vagyok.kick-ass-2-still02.jpg

Aztán a Tűzgyűrű alatt rámomlik az egész éjszaka minden fáradtsága. Addig jóformán semmi bajom, de a Tűzgyűrűnél végem van. Hiába a kávé, hiába a kóla, hiába a csoki, hiába a popcorn. Se az agyam, se a szemem nem tud mit kezdeni a 3D-vel. Végül valamennyire megszokom, a film akciójelenetei szépek, de nem esik le az állam. Az már sokkal furcsább, hogy az ázsiai csajnak van melle a filmben. A párbeszédes részek alatt már gyakran csukva tartom a szemem, néha be is alszok, de annyira mégsem hal be az agyam, hogy ne lássam a film hibáit. Helyenként rohadt unalmas, alapvetően meg ezerszer látott klisékkel dolgozik, semmi meglepő nincs benne, kifejezetten giccses néhol, a szereplők sem emlékezetesek vagy szerethetőek, a poénok meg nem működnek. Megérdemli kvázi bukását a Tűzgyűrű, és ezt a filmet egy lapon említeni az eredetiséggel, felér egy kisebbfajta szentségtöréssel. Azért mert nincsen hivatalos képregény-videojáték előzménye, még nem válik valami eredetivé. A végső akciójelenetek alatt átmegyek mazochistává, vörösre csipkedem a bal karomat, hogy megpróbáljak ébren maradni, de nem mondom, hogy megérte, del Torotól ennél többet várnék el.pacific-rim-17-07-2013-12-g.jpg

Végül eltelik ez az utolsó 130 perc, kijutunk a Corvinból. Hazafele a villamoson azon elmélkedünk, mennyire jól elment ez a 12 óra, mennyire jók a filmek, vagy éppen a Tűzgyűrű hülyeségeit fikázzuk. Az általunk választott alkotások színvonala sajnos egyre csökkent, de egyik mozit se mondanám bűn rossznak, vagy hogy nem érte meg a karszalag árát. A Halálos iramban 6-ról, és a Farkasról ugyan lemaradtunk, de hát „csak” 5 film fért bele az estébe. Viszont így legalább kihúzhattam sok mindent a 2013-as néznivalókról, és kezd formálódni az év végi toplista. Ha jövőre is lesz ilyen, akkor pedig: Vigyázz, Corvin! Mi ott leszünk!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.08.25. 15:29:42

De elmentem volna én is, kár, hogy pont nem voltam fent Pesten a hétvégén :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.25. 15:39:38

örülök hogy jól szórakoztál, igazi Ricsis beszámoló volt ez

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.25. 16:05:02

@Santino89: hát ilyen feelgood mintha Én is ott lennék
(amibe helyenként fölösleges vulgarizmus keveredik)

2013.08.25. 19:24:05

„Nicolas Cage és Mark Strong hiányát nem sikerül pótolni...”

Ami engem illet, én nem is érezném szükségesnek, hogy Nicolas Cage hiányát pótolják. Vagy ha mégis, akkor semmiképpen ne vele. :))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.03.18. 17:40:20

@field 64: LIKE :D

"Az egész cselekmény nem tart semerre, szálak maradnak lógva a levegőben, az első rész jócsaját elintézik két mondattal, Jim Carrey-vel sem kezdenek semmit, a poénok nem ütnek akkorát, az akciójelenetek meg sem közelítik az első részt, Nicolas Cage és Mark Strong hiányát nem sikerül pótolni, az erőszak pedig rohadt öncélú. Arról nem is beszélve, hogy annak a humorforrásnak lőttek, hogy egy 12 éves kislány gengsztereket mészárol, mert a csaj megnőtt és szexi tinipuni lett belőle. Egyébként a csajfelhozatal elég jó, van egy csomó jó jelenet, sokszor lehet röhögni is, de az átütő erő, az újdonság varázsa és a stílus fájóan hiányzik. A forgatókönyvet is illett volna jobban összekalapálni, meg valami tehetségesebb rendezőt keríteni."

magam sem fogalmazhattam volna jobban, nagyszerűen átlátod a mátrixot, különösen az a jelenet volt dáböljútíef amikor Mindy elkezdett nedvezni mert meglátott egy baszott nyálas videoklipet

Peter Parker is csajozott, meg szuperhősködött, és még ő sem volt akkor gyökér mint itt néhányan akik szerinte ezt a kettős életet nem lehet együtt csinálni, ergo ha szuperhős vagy,. már nem is pasizhatsz/csajozhatsz

és jééé ebben is feltűnt az egyik Trónok Harcás köcsög (Frank bácsi)
süti beállítások módosítása