A gyerekszínészből az utóbbi pár évben megbízható minőséget produkáló, "A" kategóriás színésszé érett Joseph Gordon-Levitt úgy érezte, hogy ideje beülni a kamera mögé is, úgyhogy összerittyentett egy jóféle nagyjátékfilmet, amit nem csak rendezőként, hanem íróként és főszereplőként is jegyez. Habár eredetileg ez utóbbi feladatra Channing Tatum volt kiszemelve (véleményem szerint szintén nem lett volna túl rossz választás), de elfoglalt ember lévén nem tudta vállalni, így csak egy cameo erejéig ugrott be.

A produkció a Sundance filmfesztiválon startolt 2013. januárjában, ahol egész jó fogadtatásban részesült, néhányan a fesztivál legjobb filmjeként emlegették. Akkor még Don Jon's addiction (Don Jon függősége) néven futott, de később átkeresztelték, mert túl komolyan hangzott egy vígjátékhoz... Mert a Don Jon címszereplője (nevéhez méltóan) nem drog-, szerencsejáték-, vagy alkohol-, hanem pornófüggésben szenved. Jól sejted, ez Steve McQueen Szégyentelenének közönségbarát, vicces kisöccse.

Jon (Gordon-Levitt) egy kinézetére sokat adó, pornófüggő szépfiú, aki hiába visz minden héten más bombanőt az ágyba, szexuális éhségét csak az internet segítségével képes csillapítani (nem véletlenül kapta barátaitól a "Don" becenevet). Egy este megismerkedik a 10-es skálán 12-es Barbarával (Scarlett Johansson), aki nem adja magát könnyen a szinte 100%-os sikerrátával dolgozó főszereplőnknek. A férfi épp emiatt elkezd komolyabban is érdeklődni iránta, ám a lánynak határozott tervei vannak, így Jont is megpróbálja szép lassan megváltoztatni. Esti suli, takarítás helyett takarítónő és ami a legsúlyosabb: semmi pornó...

Legnagyobb bánatomra Józsi nem ugrott le a miskolci Cinefestre, amit egyébként ezzel a filmmel nyitottak meg csütörtökön. Helyette viszont küldött egy jófej videóüzenetet a fesztivál látogatóinak címezve, amiben jó szórakozást kíván a Don Jon megtekintéséhez. Az érdeklődés elég nagy volt a film iránt még a másnap délután tartott ismétlésen is. A terem annyira tele volt, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni. Én magam is későn érkeztem (innen is üdvözlöm a MÁV-ot), így sajnos kb. 10 fokos szögből láttam a vásznat a bal sarokból, ami miatt eléggé torz kép tárult elém. De ezt a filmet látnom kellett.

És nem is csalatkoztam. A Don Jon vicces, de a sok poénos szituáció mögött egy nagyon is komoly probléma leledzik. Hiszen hasonlóan bármelyik más függőhöz, főszereplőnk sem hiszi el sokáig magáról azt, hogy amit csinál, az már beteges méreteket ölt. Persze ugyanakkor szánjuk is érte, mert csupán azt a hatalmas ürességet próbálja a maga gyermeteg módján betölteni, ami az évek során kialakult benne. Ezt is ugyanaz az "amerikai álom" generálta, ami miatt a Pain & Gain főszereplői is rávetemedtek arra a sok csúnyaságra.

A Don Jon kiválóan reflektál a napjainkban az emberekben hamis képet kialakító reklámok veszélyeire. De főszereplőnket nem csak a hirdetések, vagy a pornóban látottak csapják be, hanem például a vallási tanításokat is félreértelmezi. És ide most ez az Al Pacino idézet illik a legjobban, hogy megértsétek, mire is gondolok:

"I asked God for a bike, but I know God doesn't work that way. So I stole a bike and asked for forgiveness." Azaz "Egy biciklit kértem istentől, de rájöttem, hogy ez nem így működik. Szóval inkább loptam magamnak egyet és a bocsánatát kértem."

Hogy ne csak áradozzak róla, azt azért mindenképpen fel kell róni a filmnek, hogy a főszereplő napi rutinjai miatt jó néhány poént a kelleténél többször kénytelenek ellőni, így sokadszorra már annyira nem vicces, ahogy Jon gyúrás közben mormolja a bűnbocsánat elnyeréséért kiszabott imádságokat. Mint ahogy egy idő után a pornós bevágások is fárasztóvá válhatnak, mondhatni Joe túlhasználja őket - bár ez minket, férfiakat azért annyira talán mégsem fog eltántorítani...

Gordon-Levitt remekül játszotta a címszereplőt, pedig a Fifti-fifti, vagy a Sötét lovag: Felemelkedés után nem könnyű elhitetni az emberekkel, hogy ő egy kigyúrt macho állat. Scarlett Johansson még a torz vásznon is dögös volt, remekül formálta meg a kissé együgyű, de mégis határozott célokkal rendelkező, végtelenül önző nőt. De a legnagyobb meglepetéssel kétségkívül Julianne Moore szolgált, akinek alakításából még akár egy Oscar-jelölést is kinézne, bár erre azért nem sok esélyt látok, ismerve az Akadémia ízlésvilágát.

Egy kis cameo szerep kedvéért beugrott a már emlegetett Channing Tatum és Anne "Macskanő" Hathaway is, valamint a Tony Danza által megformált idősebb Jon-t érdemes kiemelni, mert vannak kifejezetten zseniális pillanatai is. A Don Jon nem csupán a pornófüggésről, vagy az önzés különböző (erkölcsileg elítélt és elfogadott) formáiról szól, hanem a kiüresedett életről és arról, hogy van remény arra, hogy ezt az űrt betöltsük, csak nem feltétlenül ott kell kutakodni, ahol számítanánk rá...