Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Penny Dreadful - Londoni rémtörténetek

2015. július 29. - Ike The Rock Clanton

Kivételesen nem fogok fanyalogni a magyar címválasztáson. A nálunk az HBO által vetített, eredetileg a Showtime forgalmazásában megjelent "Londoni rémtörténetek" tulajdonképpen lefedi azt, amiről a sorozat szól, habár a "Penny Dreadful"-al nyilván nem vetekedhet, amely a XIX. századi filléres brit ponyvaregények angol elnevezése, amelyeket olcsó papírra nyomtattak, hogy minél szélesebb rétegek számára legyen elérhető és egy pennyért lehetett megvenni őket. 

pennydreadful.jpg

A sorozatban több egyedi történet fut egymás mellett, pontosabban egymásba olvadva. Megjelennek szereplők Bram Stoker Drakulájából, úgymint Mina Harker (Jonathan Harkert elégszer halljuk emlegetni, de sosem tudjuk meg, mi is történt vele) és Abraham van Helsing (aki csak jelenlétével tüntet és ebben a verzióban Victor Frankenstein mentoraként tűnik fel), Mary Shelley Frankensteinjéből Victor Frankenstein és immáron három teremtménye, valamint Oscar Wilde "Dorian Gray arcképé"-ből maga Dorian Gray

A kezdet kezdetén számomra nagyon kétséges volt, hogy az író, ötletgazda John Logan, mit fog ebből kihozni. Habár egyazon műfajon belül vagyunk, de most meg a műfajon belül keverednek egymással soha nem "találkozó" figurák, így ezzel az erővel Jean-Luc Picard kapitány is találkozhatna Buck Rogers kapitánnyal a XXV. századból. Ennek ellenére a "Penny Dreadful" nem egy olcsó folytatásos rém-sorozat, aminek a címe sugallja, bár tagadhatatlan, hogy a történetben vannak méretes vakfoltok és a második évad is elment olyan irányba, amilyenbe talán nem kellett volna. A főbb karakterek egy brit főnemes, bizonyos Sir Malcolm Murray (Timothy Dalton) köré csoportosulnak, akinek a lányát Minát,  az első évad elején elrabolják. Sir Malcolm, aki Afrika-mániájáról híres, bár konkrétan nem tudjuk meg, mit is csinált ott pontosan azon kívül, hogy felfedező volt és utazgatott, egy testőrt is hozott magával onnan, Sembene-t (Danny Sapani), aki a házában lakik és furcsa jeleket visel az arcán, amelynek titkára csak a második évad fog fényt deríteni. Ami azt illeti a karakterfejlődés egyébként sem erőssége a sorozatnak. Nem pusztán azért, mert megint beleesnek abba a hibába, hogy sok szereplőt mozgat meg a történet és sajnos nem mindenkire jut egyformán idő, hanem főként azért, mert elsősorban a történet számít és a képi világ. Mindezt nagyon jól tükrözi Dorian Gray (Reeve Carney)  figurája, aki - különösen az első évadban - igazi kakukktojásnak számít a szereplők között, hiszen azon kívül, hogy néha feltűnt itt-ott és interakcióba keveredett a sztori fontosabb karaktereivel, nem sok vizet zavart a maga finoman nárcisztikus jellemvonásaival. Persze az alkotók sejtették, hogy sötét titkot őriz, csak az nem volt világos, hogyan is fog ez összefüggni történetünk fő csapásirányával. Az alkotóknak olyan jól sikerült elaltatniuk a néző gyanakvását, hogy (vigyázat spoiler veszély!) arra csak nagyon kevesen mertek volna fogadni, hogy az élvezetek hajszolását maximálisan kihasználó, léha, önimádó ficsúrból lesz a második évad végére a sorozat legnagyobb szörnyetege, egy igazi pszichopata rohadék, akihez képest a hun Attila igazi kiscserkész volt

penny-dreadful-halloween-special.jpg

Gray az egész első évadban szinte csak jelentéktelen mellékszereplő, nem úgy az igazi központi nőalak, Vanessa Ives (Eva Green), aki Sir Malcolm házában lakik és szinte családtagnak számít, különösen a Murray család megfogyatkozása után. Ugyancsak ehhez a társasághoz csapódik Ethan Chandler (Josh Hartnett) az Amerikából Londonba menekült pisztolyhős, majd cirkuszi mutatványos, aki előszeretettel mondogatta, hogy ott volt Custer tábornok utolsó csatájánál Little Big Horn-nál, ám csakhamar kiderül, hogy akkor mindösszesen kilenc éves lehetett, tehát sokszor szereti inkább a száját jártatni. Ezen felül Sir Malcolm gyakorlatilag felbéreli Dr. Victor Frankenstein-t (Harry Treadaway), a fiatal tudóst, aki nem igazán hisz semmiféle földöntúli, természetfeletti dologban, ám közben nem látja, hogy amit ő művel orvosi kísérletek címén, az már magában is felér ezzel, hiszen halottak visszahozása az élők közé nem pusztán etikailag kétséges vállalkozás, de ha létezik lélek, akkor nem tudhatjuk, vajon hogyan tér vissza ez a része az embernek, amely mindig is emberi mivoltát adta. Victor, mint szinte mindenki a szereplők közül, sötét titkot őriz: teremtményei közül az elsőt elhagyta, kitaszította, mivel szégyellte, hogy olyan rútra és förtelmesre sikerült. A lény felvette a John Clare (Rory Kinnear) nevet és megkezdte hosszú és fájdalmas földi pályafutását a szeretet után kutatva. Elolvasott mindent, amit el lehetett, szinte már-már költői és filozofikus magasságokba emelte saját lelkét, de nem bírta elérni, hogy az emberek a jó lelkéért szeressék, hogy befogadják, hogy egy legyen közülük. Mert az emberek nem szeretik a tőlük különböző dolgokat, minden, ami nem hasonlít rájuk ijesztő, torz és megvetendő számukra. A "Londoni rémtörténetek" egyetlen olyan figurája John Clare, akinek a története mélységet képez, néha már-már katartikus élményt hordozva magában érinti meg a nézőt. 

Az első évad a fent említett Sir Malcolm lányának elrablásával indul. Az események felpörögnek a mindössze nyolc epizódot számláló évadban és megtudjuk (vigyázat spoiler veszély!), hogy Malcolm lányának elrablása csak egy lépés volt azon az úton, amelyen a Londonban garázdálkodó gonosz, konkrétan a vámpírok mestere kitervelt, mivel a fő cél Vanessa Ives megkaparintása. Malcolm a házában összetoborozza kis társaságát és így próbálják felvenni a harcot a sötétben rejtőző ellenféllel. Jól megfigyelhető, hogy az alkotók a mellékszálakra, Frankenstein teremtményére, illetve különösen a már említett Dorian Grey-re, nem fordítanak olyan nagy hangsúlyt, mint a fő szálra. Mindenki megkapja a maga kis játékidejét, a cselekmény gyakorlatilag Malcolm és Vanessa különös kapcsolata körül zajlik, illetve motivációik feltárásában merül ki. Bekerül a képbe egy látszólag mellékszereplőként feltűnő tüdőbajos lány, Brona Croft (Billie Piper) is, akinek egész személyisége, illetve pálfordulása talán a sorozat legmegdöbbentőbb mozzanata lesz a második évad végén. (vigyázat spoiler veszély!) Brona egy lepukkant csehóban élt együtt Ethan Chandler-el, aki pénz és kapcsolatok híján napról-napra kénytelen volt nézni, ahogy a lány élete fogyatkozik. Miután Chandler csatlakozott Malcolm kis csapatához, utóbbi felajánlotta neki a lány gyógykezelését és kapcsolatait, de már késő volt. Brona belehalt betegségébe. A második esély akkor következett be, amikor Clare megfenyegette Frankensteint és rábírta, hogy készítsen számára egy olyan társat, aki hasonszőrű, mint ő és végre nem lesz egyedül az életben, végre valaki őt is szeretni fogja. Az, hogy mekkorát tévedett, csak a második évad végén derül ki, de akkor aztán elég ütősen. Victor talán félelemből, talán kíváncsiságból, Clare társának éppen Brona testét választja. A kísérlet sikeres, de a halálból nem az a lány tér vissza, akit korábban mindenki ismert. Vagy mégis? Brona, akinek Victor új nevet ad (Lily) és mindenkinek az unokahúgaként mutatja be, csúnyán átver mindenkit. Felerősödnek ugyanis azon tulajdonságai, amelyek mindig is megvoltak, csak ereje nem volt hozzá, hogy kiaknázza őket: a világ szemében szép férfiak utáni sóvárgás, az eszelős düh, hogy őt előző életében mindig kihasználták, a bosszúvágy és végül sérthetetlenségének tudatában, amit Frankensteintől kapott, a megalománia. Így nem csodálható, hogy Dorian Grey mellett, a második évad végére ő lesz a második számú főgonosza a sorozatnak. 

penny-dreadful-keyart-01-16x9-1.jpg

A második évad néhány karakter háttérbe szorulását hozza. Így például Sir Malcolm szerepe jóval kisebb lesz és a hangsúly leginkább Vanessa és Ethan kapcsolatának a kibontásán van. Aki azt gondolná, hogy a vámpíros történetet viszik tovább, téved, mert a második évad leginkább az ördögűző-sorozatra hajaz, hiszen egy új gonosz próbálja Vanessát megszállni immáron, illetve lelkét megkaparintani. Ennek megfelelően feltűnik egy új emberi gonosz is, Madame Kali (Helen McCrory), aki keményen dolgozik mesterének tervén, ám közben Sir Malcolmot is meg akarja kaparintani magának, mert minden e világi hatalma ellenére ő is attól retteg, amitől John Clare: hogy egyedül marad. Ez az évad sok szereplőről bont ki újabb rejtett tulajdonságokat és ennek során belekerülnek a történetbe olyan szappanopera-szerű történések, amelyek nem pusztán előre láthatóak, de kifejezetten zavaró jellegük van. Sokszor előkerülnek és az ember érzése határozottan az, hogy a puszta hatásmechanizmus kedvéért lettek a hajuknál fogva előrángatva. Az ordenáré logikai hibákról a forgatókönyvben már nem is beszélek, amelyek újabb bosszúságra adhatnak okot (lásd Madame Kali-t mintegy megvilágosodásszerűen ismerik fel mindannyian és máris tudják, hogy a lakhelye a boszorkánykastély). A legszebben kibontott történetszál - ahogyan korábban már utaltam rá - John Clare-é. (vigyázat spoiler veszély!) Clare egy panoptikumban vállal állást, amelynek tulajdonosai - egy házaspár és vak lányuk - bűntényeket állítanak ki a pincéikben, viaszfigurákból modellezve az embereket. A házaspár férfi tagja lánya révén csapdába csalja Clare-t és bezárja egy cellába. Őt is ki akarja állítani. Kihasználta esendőségét, a vak lány iránt érzett kis szeretetét. A történet jó mutatja be: senkit sem kell megszánni bármiféle testi fogyatékossága miatt. A lelke attól még lehet undorító, ahogyan lányé. 

pennydreadful_1.jpg

A második évad vége egyfajta lezárás. Mindenki szétszéled a világban, ki ezért, ki azért. Lezárás van, kérdések nincsenek, leginkább csak egy: hogyan folytatják innen? Tagadhatatlan, hogy a "Penny Dreadful" érdemes a folytatásra. A képi jelenetek már-már költői módon megkomponáltak és a zene nagyon el lett találva. Jó volt látni az öregedő James Bond-ot (Dalton), amint újra munkába áll, vagy hogy Josh Hartnett nem olyan kutyaütő, mint amilyennek sokan gondolják. A prímet viszont kétségtelenül Eva Green viszi el, aki hol kacér, hol magába roskadó, hol megszállott, hol szinte pszichopátiásan gonosz. Egyszóval remek. A következő évadra is benevezek. 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.07.29. 12:24:47

az első évad végén azt írtam erről a soriról:

"egy nem olyan jó bond nem olyan jó szövetsége. Csak az a baj, hogy a szövetség alapból nem volt túl erős film."

idézet tőlem vége. :D

A második évad már jobb volt, bár szerintem a készítők még mindig túltolják a szexet. Engem nem az érdekel, hogy a ponyvák hősei egymással, meg mindenki mással hogy szexelnek, hanem, hogy hogy verekszenek. És ezzel nem hiszem, hogy kisebbségben vagyok, mint véleménnyel.

Az első évad csapat vs vámpírok nem volt elég izmos, de a második csapat vs boszik már tetszett.

-A farkasember keveset van benne ez nem tetszik. -dorian gray 2 évad után is majdnem felesleges.
-ava lord kapott rendes történetet, mert az első évadban nagyon gyengusz volt.

Hirtelen ennyi. :D

Maggoth 2015.07.29. 16:27:45

Nem tudom, én az első évadot nagyon imádtam, de a másodiknál az első három részen fennakadtam, mert ez a boszis vonal egyáltalán nem fogott meg.
Viszont Zöld Évi nagy király, ez kétségtelen :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.29. 18:53:49

Na, ezt lehet én is megnézem majd egyszer.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.07.29. 23:08:58

anno pont valami hasonlót szerettem volna írni, ahol egymásra utalások vannak egy-egy rémtett mögött, de aztán lusta voltam, és elég hamar vége szakadt a dolognak

gizmo26666 2015.07.29. 23:27:24

pár rész után ráuntam, nagy misztikus katyvasz volt az egész.
süti beállítások módosítása