Hát akkor következzék egy vallomás, vagy ahogy a manapság divatos ezt mondani: egy "coming-out" tőlem, nektek. Sokan sejthették már, igazából sosem volt titok. Az asszony sem bírja felfogni, pedig már jó ideje ez a helyzet velem. Néha, ha társaságban előjött a téma, elkezdtem furcsán viselkedni, mert kényelmetlenül érintett a dolog. Most már érteni fogjátok, hogy miért. Azonban végre itt a remek alkalom, hogy kiadjam magamból: nem szeretem a magyar filmeket. Továbbra sem. De ahogy észrevettem, nem vagyok egyedül ezzel...
Ismét egy kis történelem a nagyon-közelmúltból: Vajna bá' lett az új kormánybiztos, határozott stratégiával és ígérettel, miszerint reform következik a jövedelmezőnek és jónak cseppet sem mondható magyar filmgyártásban. Sokáig nem is készült egy mozi sem idehaza, de szeptemberben elindult valami. Jó kezdés, hogy A nagy füzet megnyerte a Kristály Glóbuszt Karlovy Varyban, de ettől még egy tipikus, unalmas magyar művész-szutyok maradt. Ráfogtam: ez még részben a régi finanszírozási rendszerben készült...
Aztán megjelent a fény az alagút végén és nem a vonat volt az. Az elsőfilmes rendező, Bodzsár Márk kicsit tarantinosan, de mégis kellően egyedien elkészített egy remek fekete komédiát, ami tele volt jó ötletekkel és jelenetekkel. Még nem volt az igazi, de jó volt az irány. Lehetett örülni, még akkor is, ha a mozipénztáraknál kicsit gyengébben szerepelt a vártnál... És most elérkeztünk a jelenhez, ahol a Vajna-éra alatt kétésfeledikként finanszírozott Coming outtal próbálkoznak visszacsábítani a magyar nézőket a mozikba. Vajh' sikerül-e?
Nyilván ez nem attól függ, hogy magáról a filmről mi az én véleményem, hiszen az Isteni műszak az tetszett, oszt' mégis megbukott a kasszáknál. A Coming out azért nála valamivel jobb esélyekkel indulhat, mert közönségbarátabb (van ilyen szó?) színészgárdával és - ahogy egy kolléga fogalmazott a vetítés előtt - trendi témával vág neki a nézők meghódításának. Ha pedig neadjisten megbukna, még mindig ott marad az aduász: "Jah, hát ez egy homofób ország!".
Mert a Coming outban nagy szerepet kapnak a melegek: Erik, a meleg közösség egyik megbecsült tagja nyíltan vállalja a másságát és egy rádióban homoszexuálisoknak szóló műsort vezet. Szerelmével, Balázzsal esküvőre készülnek, ám Eriket elüti egy motoros, akiről kiderül, hogy valójában egy orvosnő és Lindának hívják. Ettől kezdve furcsa dolgokra lesz figyelmes magán a férfi: elkezd a másik nem (különösen a doktornő) iránt vonzódni és teljesen elbizonytalanodik a vágyait illetően. Vajon képes lesz-e bevallani másoknak és önmagának is, hogy már nem meleg többé?
Lépjünk túl rögtön a legfontosabb kérdésen: nem, ez nem meleg film, nem a melegeknek szól, ez egy átlagos romantikus sztori egy férfi és egy nő közt, megbolondítva egy kis homoháttérrel. Nyilván, mivel nagy szerepet kap benne a homoszexuális közösség is, ezért állást is foglalnak a készítők a kérdésben, miszerint a melegek (na most ezen sokan meg fognak lepődni, de) ugyanolyan emberek, mint bárki más. Oké, egy kicsit talán csalnak, mert az összes meleg szereplő "áldozat" valamilyen szinten, vagy legalább is jófej, szóval ki van adva a parancs: velük kell szimpatizálni.
Egyszer azért megnéznék már egy olyan vígjátékot is a melegekről, ahol nem XS-es rózsaszín pólókat hordanak szabadidejükben, hogy még a papucsállatkák számára is világos legyen, hogy a másik nemhez vonzódnak. Olyat, amiben a szereplők nem karikaturisztikusan affektálnak, meg selypítenek, hanem csak egyszerűen azok, akik. Sajnos a Coming out nem hozta el a megváltást, hanem beállt a sorba: ha meleg lennék és sértődékeny, akkor ezen biztosan hamarabb kiakadnék, mint azon, hogy a sztori leegyszerűsítve és erősen sarkítva arról szól, hogy Erik "kigyógyul" a homoszexualitásból.
Hogy biztosan tudjuk, hogy épp egy magyar vígjátékon ülünk, természetesen van egy "másnak adja ki magát, mint aki valójában" fordulat a sztoriban (szerencsére most nem Rudolf Peti nőként), amit képesek egészen a film végéig elhúzni, amikor is jól lebukva, beismerve, megbánva a dolgot főhősünknek végül azért mégiscsak megbocsájt ezért a kis játékért a tuti csaj, akit a most is elbűvölően csinos Tompos Kátya formál meg - a szereplők közül a leghitelesebben.
Mert a Coming outban még a casting sem ment a legjobban: Kátya és az Erik szerelmét, Balázst alakító Karalyos Gábor telitalálatnak bizonyultak (csak úgy, mint a két kisebb szerepben, külön-külön feltűnő Mucsi-Scherer páros (előbbinek van egy rohadt vicces jelenete)), ellenben Csányi Sándor tökéletesen mellément. Az egy dolog, hogy hadar és gyakran nem érteni, mit mond (rádiós műsorvezetőként így még inkább hiteltelen), de akadnak ott komolyabb gondok is... A kémia is csak Kátya felől működik. Neki elhittem, hogy szerelmes Erikbe, Csányiról viszont nem, hogy tetszik neki Linda.
Orosz Dénes író-rendező úr fejéből a nagy ötlet, miszerint alternatív módon magyarázzon meg egy képtelennek tűnő kijelentést, valószínűleg a Golyóálló szerzetes nézése közben villanhatott be: "You defeated an army of enemies while a flock of crane circled above. You battled for love in the palace of jade. You freed brothers you never knew with a family you never had." Itt ugyanez van, csak lóháton közlekedő UFÓval, aki a kezéből villámokat szór...
Rengeteg az elcsépelt fordulat, a rosszul ütemezett jelenet és néhol falatkaparhatnékom támadt a zenei aláfestéstől, de már így is eleget szapultam szegény filmet, úgyhogy nézzük a jobb dolgokat: kifejezetten ötletes (bár nincs rendesen felvezetve... oké, abbahagyom) az álarcos bálos jelent, ahol egyrészt a már említett UFÓs rész pay-offját, a lebuktató cikk meg-nem-jelenésének set-upját és a Csányi által megformált Erik kettős életére reflektáló Superman párhuzamot (egy nyamvadt szemüveg az alterego védjegye) is megkapjuk némi jól sikerült romantikus körítéssel.
Férfiként öröm volt látni azt a temérdek csöcsöt, amit már a film előzeteséből sem mertek a marketingesek kihagyni. Néha voltak kifejezetten vicces pillanatok is, kivételesen alig észrevehető a termékelhelyezés (az Ofotért azért befigyelt), de egyébként egy tipikus magyar "közönségvígjátékkal" van dolgunk. És ez manapság nem dicséret. Hogy a Coming out segít-e valamit a melegeken a hazai közvélemény megítélésében? Nem tudom. De ad egy jó tippet nekik, hogy hogyan lehet az országon belül összeházasodni legálisan...
p.s.: Für Anikó (a film egyik "gonosza" a jobboldali "Tomboló szél"-nél dolgozó újságírónő szerepében) hangja Sandra Bullocknak sokkal jobban áll, mint saját magának. Döbbenetes, de így van.
doktor.dikhed 2013.11.27. 14:48:50
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.27. 16:08:18
lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.11.27. 16:12:14
@scal: Most megdicsérsz és ugyanazzal a lendülettel meg is büntetnél? :D
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.27. 18:11:14
Orosz Dénest meg már akkor se bírtam, amikor még hajdanán tizenéve a Voxban publikált, kicsit sem lep meg, hogy a filmjei sem jók.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.27. 19:39:26
2013.11.29. 20:42:14
Diana Ross: I'M COMING OUT
www.youtube.com/watch?v=F-mjl63e0ms