Vagy inkább: Te jó isten! Kutyapokalipszis a fővárosban.

Valószínűleg a kritikusok fele idézni fog majd A kis hercegből, miért épp én maradjak ki a sorból? "Jól csak a szívév..." hopsz, ide nem is ez illik... Szóval: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél" - nagy igazság. Mundruczó Kornél kutyás filmet forgatott nemrégiben fővárosunkban. Szép vállalás, érdekes koncepció és nem mellesleg nem kis munka lehetett több száz ebbel felvenni a jeleneteket Budapest kihalt utcáin. Az első képek alapján is lehetett már sejteni, hogy itt bizony egy igazi különlegesség van készülőben.

És bár Cannesban a főbb kategóriákba magyar nagyjátékfilmet nem válogattak be, a Fehér isten az ún. "Un Certain Regard" szekcióban indult és meg is nyerte a fődíjat - biztos hallott a kedves olvasó is róla (ha máshogy nem, az erősen csúsztató szalagcímek nyomán), ettől volt hangos a magyar sajtó. Az tény, hogy bár nem a legkomolyabb kategória, ez is baromira szép eredmény, amihez csak gratulálni tudok a készítőknek, és ezúton ezt újfent meg is tenném. Ellenben a filmhez sajnos nem tudok jó pofát vágni.

Életkép: úgy nagyjából a vetítés közepénél járhatunk, amikor danialves kolléga egy frenetikusan sikerült (remélem érződik a gúny), fiatalok közti párbeszédjelenet után megjegyezte: "És ez a film díjat kapott Cannesban".

A sztori egy olyan világban játszódik, ahol a korcsok után adót kell fizetniük az embereknek. Főhősünknek, Lilinek a legjobb barátja Hagen, a keverék, akivel egy ideig édesapjáház kénytelenek költözni, amíg édesanyja Ausztráliába utazik. A házban lakó csúnya, gonosz néni még aznap feljelenti őket a hatóságoknál, így Lili apja választás elő kényszerül: vagy fizet, vagy leadja Hagent a sintértelepen. Szegényke végül az utcára kerül, amire a kutya és a gazdija meglehetősen érzékenyen reagál. Utóbbi lázadozni kezd a rendszer ellen, előbbi pedig, miután újdonsült gazdája kiképezte kutyaviadalra, az emberek ellen fordul sorstársaival és bosszút áll minden köcsögön.

Cserkészbecsszó, nem úgy ültem be a filmre, hogy na majd most majd én majd jobban fogom tudni mindenkinél (majd!), és jól megmondom, hogy ez a film úgyis egy rakás szar! Mert ez a mentalitás a lehető legmesszebb áll tőlem. És ezt csak azért szeretném hangsúlyozni, hogy ne bélyegezzen senki fanyalgó hülyegyereknek, aki nem tud örülni a magyar sikereknek. Dehogy nem tudok! De attól még nem fogom instant úgy gondolni, hogy az adott film tényleg jó. Ahogy a szintén díjnyertes A nagy füzetről is megvan a magam nem túl rózsás véleménye, úgy a Fehér isten is kihozta belőlem majdnem a legrosszabbat.

A szerzői közönségfilm koncepciója legalább akkora fogalomzavar, mint a fekete-fehér színes TV. Nehéz elképzelni. Nyilván akadnak kivételek, amiknek sikerült, de Mundruczó szerény véleményem szerint két szék közt a pad alá esett a kivitelezés során. Ezt ugyanis nem fogja bevenni a magyar közönség gyomra. Ez egy olyan fura egyveleg, aminek a hollywoodi sablonfilmektől már nyomban hányingert kapó szűk réteg tud csak igazán örülni. De nekik meg nem 700 000 000 adóforintból kell filmet gyártani.

De hogy ne csak ízlésről beszéljünk, nézzük egy kicsit konkrétabban: Mudruczó színészvezetése néha már-már botrányos tré - legalább annyira, mint a rendező úr által játszott gyrosos kamu arab  (afgán?) akcentusa a filmben. Az újonc Psotta Zsófi egy nagyon aranyos kislány, de egyáltalán nem mozog természetesen a kamera előtt. És azt sem értem, hogy a gyerekszínészeinknél miért elvárás, hogy beszédhibásak legyenek? Már a Gyémánt ikreknél sem lehetett érteni a fele szöveget, amit felmondtak (mert felmondták, nem előadták), és sajnos Zsófinak is nehezére esett kinyitni a száját és artikulálni a szavakat.

Valószínűleg ezt a filmbéli édesanyjától örökölte, aki minden kétséget kizáróan messze a legrosszabb színész volt a stábban - szerencsére csak az első 1-2 jelenetben szerepelt. Ellenben filmbéli édesapja, Zsótér Sándor kifejezetten elemében volt. Az Isteni műszakban ő volt a leggyengébb pont, ott erősen túljátszotta, maníros volt, itt viszont hitelesen adta elő azt az elnagyolt, kontrasztos jellemfejlődést, amin a karaktere átesett. Igaz, a két véglet jól volt megírva, de magára a folyamatra nem sok figyelmet fordítottak a forgatókönyvben, az, hogy nem érződött műnek, egyértelműen a színész érdeme.

Beszélni kell a valódi főszereplőkről, a kutyákról is. Sőt, legszívesebben csak róluk beszélnék: a főszereplő Hagent megformáló kutyusok (mert hogy ketten voltak) elképesztően ügyesek voltak, sok embert is simán lejátszottak a vászonról. A több száz statiszta eb szintén kitett magárért (a sintérek elől menekülős jelenetek frenetikusak), bár tény, hogy kicsit nehéz komolyan venni a sztori utolsó harmadában a kutyafalka által jelentett fenyegető veszélyt, amikor mindegyikük fülig érő vigyorral az arcán trappol át az alagúton. Nincs az az ugatás, morgás, amit alákeverve megijednénk tőlük.

A kutyaviadalt is ügyesen megoldották, persze itt is főleg alákevert hangokkal dolgoztak, amik nem nagyon voltak köszönőviszonyban sem azzal, amit a képen láttunk, de még mindig jobb, mintha valódi harcot mutattak volna. A vágás a botrányostól (megmenekülés a hentes elől) a zseniálisig nagyon széles skálán mozog, az operatőri munka kifejezetten jól sikerült (a kiképző kinyírása nagyon jó), a sminkről viszont ismét csak rosszat tudok mondani: a lehorzsolt térd látványa a pizzakrémre emlékeztetett.

Kornél játszadozik a zsánerekkel: családi drámából sötét tónusú felnövéstörténet, thriller, horror, posztapokaliptikus hangulat és némi akció... Van itt minden, amire egy kutya + gyerek főszereplőpárossal ellátott filmben még csak véletlenül sem számítanánk. Az utolsó egyharmad konkrétan a Madarak koncepcióját juttatta az eszembe, de megidézte az új Majmok bolygója filmet is, csak nem sikerült komolyan vehetőmódon összerakni. És hogy miért nem? Na ezen biztos beszartok!

Mert mindezen felül tipikus explotiation elemek is felfedezhetőek benne: remekül illeszkedik például a Tarantino által megkezdett történelmi igazságosztó-filmek sorába. A nácik és a rabszolgatartók után most az állatkínzók, az állatokkal rosszul bánók és az állatokat csak simán rühellők is megkapják a magukét. Ömlik a vér, hullanak a gonoszak, mindenki elégedett lehet. Mondjuk kár, hogy az a jelenet, amiben a kutyák beírják a kapu kódját Liliék lakásánál, végül a vágószoba padlóján végezte, mert azt azért megnéztem volna.

Megvan? Közeli a kapucsengőről, felemelkedik egy mű kutyaláb és elkezdi bepötyögni a 7 számjegyű kódot, majd berregés és voilá! Mehetnek gyilkolni a kutyák a gonosz szomszédnénit!

Szóval igen, sok mindent bele lehet látni a Fehér istenbe. A teljesen nyilvánvalótól (bánj jól az állatokkal, te kretén!), a finom és kevésbé finom másodlagos jelentésekig (az a sintértelep a nagy kéményekkel a háttérben nem kicsit a koncentrációs táborokra emlékeztetett). De a rossz színészi játék, az életszerűtlen párbeszédek, az ócskán felépített set-upok (a drogbirtoklás, majd lebukás kb. Barátok közt szintű volt), a komolyanvehetetlen jelenetek, az ötlettelen befejezés bármennyire is eredeti a koncepció, csúnyán hazavágja az élményt.

Én elhiszem a magyar újságírók beszámolóit. Elhiszem, hogy Cannesban csomón erről a filmről susmogtak. Csak én valahogy így képzelem el azokat a mondatokat: "Te, láttad már azt a magyar filmet, a Fehér istent? Nézd meg minél hamarabb! Nézd meg, mert akkora nagy faszság, hogy ilyet nem mindennap lát az ember!" És végül is, ezzel az érvvel megtámogatva én is csak javasolni tudom a Fehér isten megtekintését. De őszintén sajnálom, hogy ezt kellett írnom róla.

P.S.: Azt sem sikerült megértenem, hogy egy magyar filmnél miért angolul kell kiírni a stáblistát? Ha a francia franciául, a spanyol spanyolul, a pingvinek antarktisziul írják ki, akkor miért nem lehet magyar film esetében magyarul? Apróságnak tűnik, de szerintem nagyon is fontos, jelzésértékű dolog.