Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hajó a vége (2002)

2016. augusztus 03. - scal

Ez egy iszonyúan csodálatos nyári film, amit csak ajánlani tudok mindenkinek, aki esetleg még nem utazott volna böszme nagy luxushajón. És hát ebben az országban nyilván vagyunk így egy páran. A film egyébiránt annak is ékes példája, miért is kellene tengelyszeghez kötözni a teljes Oscar-t adományozó bizottságot totális inkompetenciájuk miatt. Hiszen ebben a rakás szarban ugyanaz a Cuba Gooding Jr. játssza a főszerepet, akit 1996-ban a Jerry Maguire-ért kitüntettek a jeles díjjal, és aki utána jóformán két értelmes szerepet nem volt képes felmutatni, azóta pedig elfoglalta jól megérdemelt helyét a Zs kategóriás "sztárok" világában.

czcksuongwrb7iy5qfsxrms4dhf.jpg

Nem leszek annyira szőrösszívű ezzel az "alkotással" hiszen a kezdő lendülettel nekiosztályozott - egyébként teljesen megérdemelt - hármast, javítottam négyeskére, mert ha beittál mint a vaddisznó, az esetben el lehet rajta röhögni, mert nem fogod magad unni a lapos részeken, az ezerszer látott kliséhegyeken, a poénoknak csúfolt ordenáréságokon, és a kínosabbnál kínosabb jeleneteken, amiktől sikítófrászt lehet kapni. Pláne ha társaságban sasolod meg, akkor még el is megy ilyen fütyiaszaló melegben, hiszen ha más nem a gyönyörű tájképek kárpótolni fognak - bár igaz ha erre vágysz jobban jársz a Nat Geo legújabb számával.

A történet szerint Jerryt mikor máskor hagyná faképnél barátnője, mint amikor már éppen megkérné a kezét. A depresszió ellenszere pedig mi más is lehetne mint még több puncus, amik Jerry túlsúlyos barátja szerint egy facérokat szállító hajón várja őket. A tervbe azonban kisebb gikszerként csúszik be az a tény, hogy ezek a szinglik, egytől egyik férfiak... khm... akarom mondani melegek. Így lesz az álomkirándulásból, rémálom kirándulás, amely eltart egészen a vége főcímig. Engedelmetekkel nem méltatnám most a színészi játékot, mert a csajok semmitmondó kirakatbábuk, a két főszereplő közt meg úgy lehet különbséget tenni, hogy egyikük kövér a másik meg fekete - ugyebár a kis Cuba Gooding jr. az öreg Gooding magzatja.

Mort Nathan a PC szellemében született vígjátéka nem éppen a legjobb példa a "melegek is emberek" frázis koptatásához, filmje egyértelműen a Cool Túra sikerét igyekezett meglovagolni azzal a kivétellel, hogy nem szárazföldön, hanem a vízen játszódott, és hogy a két pasi szexmániáját szembeállította(?) a melegek szexmániájával. A legtöbb poén forrása még mindig egy olyan embernek köszönhető, aki tud is játszani, és halvány lila gőzöm nincs mit is keres ebben a filmben. Mindenesetre akinek nem derogál, hogy az egykori világmegmentő, 007-es arcán szép lassan csordogál az apatej, az keverjen egy koktélt, lökje be ezt a filmet, és gondolja azt, hogy Roger Moorenak anyagi problémái adódtak.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.07.17. 09:02:38

Teljesen megérdemelt hármas, amiből négyeske lett???

Barátom, Te vagy nagyon benyomtál, vagy arra tefeléd különösen fütyiaszaló a meleg, de ennek a filmnek a kettes is csak nagy jóindulattal jár. Nem tudom, mennyi időt kéne a Szaharában senyvednem tűző napon, és hány vodka martinit kéne felhajtanom (felrázva, nem keverve!), hogy hármasig eljusson nálam ez a film.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.07.17. 16:38:09

Ez olyan film, ami 14 év felett súlyos agykárosodást okoz :) Amúgy Gooding csak a jéghegy csúcsa ezeknél az Oscar-fiaskóknál.

www.imdb.com/name/nm0594898/?ref_=nv_sr_3

www.imdb.com/name/nm1617685/?ref_=nv_sr_1

Vagy most Lupita - persze bízom benne, hogy ő nem folytatja a sormintát. Hozzáteszem, a Star Wars filmekkel nem sok színész futott be. Konkrétan Harrison Fordon kívül kb. senki.

2014.07.17. 22:53:13

@lisztes:

Lisztes koma, veled mi van? Felmondtál a Filmbooknál? :))

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.07.17. 22:58:51

@field 64: Dehogy :) Csak sok a meló, és scal sem nagyon küldözget emiatt sajtóvetítésekre. Épp tegnap próbáltam leboltolni vele a Herkulest :)

2014.07.18. 19:24:27

@lisztes:

Barátom, írjál régebbi filmekről is, amíg az újakra nem jutsz el időben!

2014.07.20. 15:41:43

@scal:

Ebben az esetben is túl engedékeny voltál. :))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.20. 18:03:48

@field 64: szerintem túl szigorú vagy ehhez a filmhez, egy tízes skálán ez egy optimális szar film :D amin sörrel lehet röhögni :D de nem olyan amin csak unatkozol, meg bosszankodsz :D

amúgy miért van az, hogy minden 007-es kiröhögteti magát miután kiöregedett?

2014.07.20. 18:38:14

Na végre leírhatom, amire napok óta készülök: egyetértek Scallal. :))

Lehet, hogy tényleg túl szigorú vagyok ehhez a filmhez. Tény, hogy szólóban láttam, és olyankor jobban előtör belőlem a sznob kritikus, míg baráti társaságban vacak filmeken is jól elszórakozom. Kedvencem, amikor haverommal élőben audiokommentárt improvizálunk az adott filmhez, a többiek nagy örömére. :))

Hát nem tudom, George Lazenby szerintem már Bondként is elég vicces volt, annyira nem neki való volt az a szerep (nem is tudom, másban láttam-e), Timothy Dalton meg olyan volt, mint aki karót nyelt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.20. 18:55:47

@field 64: Lazenby azt hiszem pont egy Emmanuelle filmben szerepelt utána, Connery abban a scifis szarságban, Brosnan cicaruhában szerencsétlenkedett a Mamma Miában, és Moore ezzel az akciójával azt hiszem no komment

simán vannak ilyen filmek, amiknek az az értelme, hogy szétfikázzuk haveri körben, pl a Bazi nagy filmek, azok annyira szarok, mégis ha haverral nézzük és közben iszunk is, visítva tudunk röhögni néhány mocsokszar jelenetnél, (csokifolyó :D), vagy a Zűrhajó :D

Oldfan 2014.07.20. 20:48:54

George Lazenby legjobb filmje, - és vélhetően a legjobb alakítása - Jimmy Wang Yu fémjelezte "The Man From Hong Kong" volt. Élvezhető teljesítményt nyújt benne, ráadásul elvállalt egy veszélyes jelenetet is. (Kis híján összeégett benne.) Kapjon már szegény pár jó szót is...:)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.20. 21:05:39

@Oldfan: öreg indián barátom, hát te is élsz még :D

Oldfan 2014.07.20. 22:23:56

@scal: Ebben a hőségben alig-alig, de azért még igen. Éppen "faragok egy cikket", ami fogpiszkálónak indult, viszont a jelek szerint totemoszlop lesz belőle. De sátorkaró mindenképp. Szóval, pont fordítva, mint az ismert viccben.

Aldou Raine 2016.08.07. 16:09:56

Nem olyan rossz film a "Hajó a vége". Én pia nélkül is röhögtem rajta sokat. És van egy nagy értéke: Roselyn Sanchez. Az a nő egy szexbomba, akitől deszka kemény lesz minden pasi. spanish.fansshare.com/gallery/photos/12184377/roselyn-sanchez-photo-and-nicole-scherzinger/

Aldou Raine 2016.08.07. 16:12:36

Ez példának okáért kifejezetten érdekes rész:
www.youtube.com/watch?v=Qr8Aumh_JzE
süti beállítások módosítása