Nos, kérem, „John is back.” Ha Schwarzenegger stílusú az indítás, az nem véletlen. Remélem, elérte a célját és felcsillant az olvasó szeme. Az "osztrák tölgy" szintén nagy visszatérő, de itt ennyivel befejezte a szereplését. Sorry, mind a piacról élünk. John Woo, aki a Better Tomorrow-tól a „Face/Off-on át a „Red Cliff”-ig  -  még számos címet említhetnék – bizonyította, hogy az akciófilmek terén nagyágyúnak számít, pár év pihenő után ismét forgatott. Aki a nevét ismeri, - Akad olyan, akinek újdonság számba megy? – tisztában van vele, mire számíthat tőle. Megnyugtatok mindenkit, ugyan megöregedett a maestro, de meg nem vénült. Tálal mindent, ami a védjegyének számít. Tehát elsőrangú, pörgős akciók egymás hegyén-hátán, lassításokkal felvett robbantások és golyózápor. Naná, jönnek a galambok is, majd nem, jó hogy. Meg profi bunyózások, gyorsítva. Ez utóbbi szükségességét sosem értettem.  A színészei mind képzett harcművészek, teljesen fölöslegesek a rásegítések. Szóval, látványosság minden téren. De lássuk, mit tett le az asztalra.

Du Csia profi sztárügyvéd a gyógyszeriparban. Kína és Japán között ingázik, egy szigetországi vállalatot képviselve.  Megbecsülik, ám a cége Amerikába akarja küldeni. Ekkor szakad a nyakába a baj. Az utolsó napjának éjjelét követően egy csinos lány holtteste mellett ébred. A rendőrség rögtön tényként kezeli, hogy ő gyilkos. Ráeszmélvén, hogy tisztes elbírálásra nem számíthat, megszökik a letartóztatás elől. Megpróbálja kideríteni, ki akarja a vesztét és miért. Egy fölöttébb makacs zsaru akaszkodik a nyomába.

Azt hiszem, a fenti sorok alapján mindenki számára nyilvánvaló, hogy a történet nem az eredetiségével fogja elkápráztatni a közönséget. Az igazságszolgáltatás elől menekülő ártatlanul vádolt ember esetére bizonnyal tudna minden olvasó néhány kedvenc példát említeni. Jó téma, csak kissé elkoptatott. Wu mester, aki a forgatókönyv írásába is beszállt, nem erőltette meg magát ezen a téren. Leporolta az 1976-ban készült „Ádáz hajsza” mozit, amiben Ken Takakura játszotta el az üldözöttet Junya Sató rendező számára. Az a film máig keresett darab, így a választás valahol érthető. Persze a cselekményt felturbózták, modernizálták. Ami által kevéssé hihető lett. A közönség egy része nekiesett, a kritikusok szintén fanyalogtak. A modernséget biztosító enyhén futurisztikus szálat végképp lehúzták. Ha szigorúan vesszük, jogosan tették. 

A fentiek jogosságát nem vitatva, igazából mégsem értem a szájhúzogatást. Kérdem én, miért kellene szigorú górcső alá venni ezt a mozit? Most komolyan, talán egy 71 éves "szépkorútól" várja valaki, hogy megújítsa a műfajt? John Wu azon már túl van, több évtizede. A modern akciófilmek pápája volt, ki vitatná? Fárasztó dolog a forgatás, nem vének való vidék a stúdiók világa. Tehát azzal tért vissza, amiben a legjobb volt. Mozgalmas jelenetek sokaságával. Persze, igyekezett lazára venni a legújabb agymenését. Erre mutat már a témaválasztás . Továbbá a filmet végig átható humor, ami hamar jelzi, a komolyság ezúttal szóba sem jön. A rendező számos önparódiát visz a mesébe, amelyek odafigyeléssel kiszúrhatóak. Ilyenek a galambok bevetése, – Semmi szerepük, de hát "márkajelzésnek" számítanak. – a látványos lassítások, vagy éppen gyorsítások, kaszkadőröket próbára tevő pazar, ám komolyan nem vehető üldözések, remekül koreografált bunyók. Elég is a sorolásból, ott van minden, ami őt régebben fémjelezte. A szövegben szintén mókázik. Kezdve az ilyen „bölcsességekkel,” mint hogy „Minden zsaru korrupt. Sose bízz egy ügyvédben. A férfiak egyszerű lelkek.” A nyitó jelenetben nyílt paródia, hogy körülbelül ilyen szöveget ad a szereplői szájába egy bárban: - „Szeretem a klasszikusokat. - Tényleg? Én is. Van a kocsimban egy pár DVD. Behozok egyet, ha akarja.” Épp csak azt nem teszi hozzá, hogy: Ugye tudja, ki rendezte? De önmagának is "beszól," amikor az egyik haldokló szájába ilyen sort ad: "A filmklasszikusok mindig rosszul végződnek."  Na, azért nem mindig.

A menekülő ügyvéd és a nyomozó pedig minden találkozásukkor osztják egymásnak az észt. Rendkívül szórakoztatóan. De tréfálkozik Wu úr a nemzetköziséggel, a japán-kínai viszonnyal, a férfi-nő kapcsolattal. Hiszen „megszokott” dolog, hogy a véres, összevert, mogorva stílusú manuszok körül mindig feltűnik egy csinos hölgyemény, aki alig várja, hogy kivésse a kedvére való férjalanyt a nyavalyás macsó gránit külseje alól. Vagy bejön a terv, vagy nem. És miért pont a fantasztikum részét vette volna komolyan? A haszonleső nagyvállalat kihasználja a derék feltalálót és drogot csinál a gyógyszerből, ráadásul – Horribile dictu! – embereken kísérletezik. Annyiszor láttuk már ezt, hogy tizenkét eset kevés belőle egy tucathoz. De legalább senki nem fogja sajnálni az ipséket, amikor eléri őket a jól megérdemelt büntetésük. Ahogy az egy mesében dukál. Mert nyilvánvalóan nem tudományos fantasztikum az, hogy egy beinjekciózott szer fél perc alatt bio-Terminátort csinál bárkiből, aki elég marha ahhoz, hogy beadja magának, pedig előtte nem a bátorságáról és a talpraesettségéről volt ismert.

Hagyjuk el a komolyabb tartalmi elvárásokat. Minden arra megy ki, hogy dögös pörgés jöhessen létre. Abban pedig nincs hiány. Autós hajsza, röpködő golyók százai, zúgó öklök, gyakori elhalálozások. Az utóbbiak nincsenek igazán durvára véve, csak afféle „CG-sen modernre.” Mégiscsak a XXI. században élünk. Wu rendező úr még vissza is fogta magát, így fél Oszaka megmenekült. (Pláne, hogy Tokióban forgattak, csak átnevezték a helyszínt.) Takuro Ishizaka kamerája teljes mértékben kiszolgálja a rendező felfogását, a látványban egy percig sem csalódunk. Zene van a filmben, ha jól emlékszem. Azt hiszem, ez a mondat elárulja a fontosságát. De én se "szigorúskodjak", ha már másoknak felhánytorgattam. Van néhány minőségi dallam, ám összességében nagyon igaz a "kísérőzene" kifejezés. Nem kifejezetten minőségi a sci-fi szál, ekkép a „score” sem a Blade Runner szintje. Igaz, ez szóba sem jött.

Hanyu Zhang(Du Csia), az ügyvéd, és Masaharu Fukuyama(Jamura), a balhés nyomozó, párosa viszi a filmet. Nem írom, hogy működik köztük a kémia, mert szerencsére annyira nem modern a film, hogy „túl a barátságon” eset legyen belőle. Ebben az esetben kifejezetten jól jön az öreg Wu konzervatív ízlése. Számos beszólogatós dumát kaptak és fizikailag mindketten alaposan próbára lettek téve. Az utóbbi téren a lányokat sem kímélte a forgatókönyv. A szebbik nem sokszor az erősebbik szintjén kénytelen teljesíteni. Azt hiszem, az a szuper drog, ami körül a bonyodalom forog, jól jött volna nekik. Komoly színészi feladatot egyik szereplő sem kapott, de az fix, hogy a főhősöktől az utolsó kaszkadőrig mindenki megdolgozott a fizetségéért.

Részemről úgy tudom summázni a véleményemet, hogy John Wu szolid önparódiát tett le az asztalra, filmes kikacsintásokkal, – Megbilincseltek, A szökevény, vagy éppen a saját régebbi mozijai – western elemek, keménykötésű nyomozós filmek sablonjai és némi fantasztikum bedobásával, a végére talán nem hihető, de épkézláb történetet összerakva. Ebben a mesében minden azt szolgálja, hogy minél kevesebb időt pazarolva eljuthassunk a következő látványos, akciódús jelenetig. Ha valaki ennyit vár tőle, nem fog csalódni. Kikapcsolódásra mindenképp megfelel. Nem kell mindig kaviár.

Ui:Ha valakinek lazítani támadt kedve, ügyeljen a film becserkészésekor a 2017-es évszámra, mert a fenti címmel kazalnyi mozi rendelkezik. Magyar felirat van, amint a képekből látható.