Azt írtam a Nyomtalanul című dán krimi recenziója elején, hogy “szinte tökéletes sorozatindító, duplahosszú pilotnak gondolom a dán Mikkel Nørgaard krimi-thrillerjét, mely Jussi Adler-Olsen azonos című, magyarul is olvasható bestsellere alapján készült”. Hát, így legyen ötösöm a lottón, hiszen akár még egyszer is elsüthetném ugyanezt a mondatot, hiszen minden stimmel, csak az adott film címét kell kicserélni Nyomtalanulról Fácángyilkosokra. Adler-Olsen ezen könyvét is kiadták magyarul, szintén azonos címen, így tényleg passzol minden, tehát úgy tűnik, Vörös Erik vad szelleme sem menti meg Nikolaj Lie Kaast és Fares Farest, azaz Carl Morck nyomozót és társát, Assadot, a dán rendőrség lezáratlan aktáit gondozó Q-ügyosztály tagjait, hogy életük végéig el legyenek látva biztos pénzkeresettel.

A felülreprezentáltság mellett a holokausztfilmek túlértékelése zavar a legjobban. Ha a holokausztról szól egy film, az automatikusan jó lesz. Onnantól kezdve nyugodtan lehet bármilyen vacak alkotás, nem szidhatod, mert rögtön náci leszel, antiszemita és holokauszttagadó. Azon nyomban, teljesen függetlenül a film minőségétől. Ha holokausztfilmet rendezel, legyen az halál unalmas, alakítson benne a színészed teljesen egysíkúan, rögtön hozzád vágnak egy Oscart, és még a főszereplőd is lesmárolhatja Halle Berryt. És ami a legundorítóbb, hogy egy ilyen felfoghatatlan méretű tragédiát kiárusítanak, olcsó hatásvadászat tárgyává teszik, ezzel pedig az áldozatoktól veszik el a tiszteletet.

Mondtam amúgy, hogy a Schindler listája egy jó film?

“Csak tarts életben hajnalig!”

Az a csodálatos ebben a filmben, hogy akciófim létére sem izgulsz benne egyáltalán. Najó, a legeslegvégén egy kicsit.

SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER!!!!!!!!

Na, remélem így már érthető!

Nagy kedvelője vagyok Ferzan Özpetek filmjeinek, és amúgy sem könnyű engem már holmi mozifilmekkel zavarba hozni, de ezzel a legújabb Öveket becsatolni! című darabbal mégis sikerült összerántania a szemöldökömet. Nem mintha valami őrült, érzékeket összekavaró, pokoli száguldásba kezdett volna a kedves török-olasz maestro, de az a loop (spirál, bukfenc), amit a történet cselekményszövésében bemutat, azért korántsem megszokott; tőle egyáltalán nem, de amúgy se nagyon.

Santino kollégával a legutóbbi vérre menő vitánk akörül bonyolódott, hogy mi számít első filmnek, és mi nem. Példaként Christopher Nolan Following - magyarul A Csapda címmel jelent meg - című "első" filmjét jártuk körül. Santino nem tartja első filmnek, mert összesen 69 perces, minimalista, és nagyon amatőr minden szempontból, inkább kísérleti filmként kezeli, és így Nolan első filmje, a Memento. Ha jól emlékszem - majd kijavít - legalább 75 perctől számítja az egész estés filmeket. Én ugyanakkor azzal érveltem, hogy mindegy mennyire amatőr, látszanak benne a későbbi Nolan klasszikus kézjegyei, a 65 percet bőven meghaladja, így kísérleti filmnek inkább az ezt megelőző rövidfilmjét tartom. Vagyis A Csapda egy önálló értékekkel is bíró, saját érvényű alkotás, és nem csupán azért érdemes megnézni, mert ez Nolan első nem rövid alkotása. Miért hoztam fel mindezt? Mert Elekes Gergő és Gallai József közös alkotása, a Bodom, még a 65 percet sem éri el...

A minap láttam a tévében valamelyik “okoscsatornán” egy igen érdekes útifilmet, mely egy fiatal francia pár fotóprojektjéről számolt be. Egy minibusszal járták be Délkelet-Ázsiát, plusz Nepált és Tibetet és ahol megálltak egy hosszabb időre, ott egyszerűen kezelhető digitális fényképezőgépeket osztottak szét a helybeliek között, hogy fényképezzenek vele amit gondolnak, magukat, a tájat, ahol élnek, ahogy élnek. Néhány nap múltán a legsikerültebb képekből aztán kiállítást rendeztek a helybeliek számára, akik érthető módon, jót derültek saját magukon… Mi viszont az egészből már csak a döbbenetes hitelességű, vad és szokatlan fényképeket láttuk, amit a pár válogatott ki ezekből a képekből. Valahogy ugyanezt éreztem a tanzán(iai) illetőségű Fehér árnyék című filmet nézve. Itt is mintha csak odanyomták volna az egyik helybéli kezébe a kamerát, hogy vegye fel vele, amit lát, és amit látott, abból valaki egy sárkunyhóban összeollózott egy majd’ kétórányi mozgóképfolyamot, melyen a fekete-afrikai falusi lét titkos, misztikus és babonák által vezérelt hétköznapjai láthatók, eddig soha nem látott intenzitással és cáfolhatatlan hitellel.

"- Volt valaha barátnőd?

- Igen, volt barátnőnk, amikor olyan idősek voltunk, mint te. Minden lehetséges pillanatot hosszú sétákkal, mozizással, a kertben fekve csillagok bámulásával töltöttük, amíg a szülei be nem hívták, és haza nem küldtek minket. Nagyon szerelmesek voltunk, ahogy visszaemlékszünk rá.

- Mi történt vele?

- Elvettük őt, majd elváltunk tőle, és soha többé nem láttuk.

- Köszönöm ezt a boldog, bizakodó, kis példabeszédet. Alig várom, az első válásomat."

Nem nagyon találni aktuálisabb témát manapság, mint az egyre jobban aktivizálódó radikális muszlim csoportok egyre brutálisabb, egyre elvakultabb tevékenysége. Bárhol tartózkodunk a világban, ha beletekintünk egy ottani híradóba, egészen biztosan lesz benne hír az Iszlám Államról (ISIS), a Boko Haramról, vagy valamilyen más csoportról, hogy már megint nyilvánosan lefejeztek egy újságírót, egy segélyszervezeti aktivistát, egy papot, hogy amerre terjeszkednek, ott napirenden van a vallási és etnikai indíttatású népirtás. Indokaik természetesen vannak embertelen tetteikre, amiket azonban nem igazol sem az iszlám, sem a Korán, sem semmilyen egyetemes emberi törvény. Kivételes bátorságról és szinte emberfeletti eltökéltségről tesz tanúbizonyságot az, aki ezeket a magukat “szent harcosoknak” tartó csoportokat kritikai megjegyzésekkel illeti, s egyenesen szentnek (illetve annak muszlim megfelelőjének, sidinek) kell tekinteni azt, aki ezt “belülről”, a szembenállást nyíltan felvállalva teszi. A mauritániai származású Abderrahmane Sissako részben egy néhány éve megtörtént, halálra kövezéssel végződő esetet felhasználva, mégis ezt teszi Timbuktu című Oscar-díjra is jelölt filmjében.

Sajnos, megint azzal kell kezdeni, hogy az eredeti mindig a legjobb, ami természetesen a címadásra is érvényes. Az Esélylesők című olasz dráma (vagy inkább társadalmi példázat?) eredeti címe Az emberi tőke, és aki végignézi a filmet, az tudni fogja, miért ez. Aztán azért is értetlenkedek, mert ilyen magyar címmel létezik már egy 1984-es kalandfilm is, aminek természetesen szintén tök más az eredeti címe…

SPOILERES!

Vallási fanatizmus. Foglalkozik ezzel bárki manapság? Persze, ha a muszlim terroristák géppisztollyal francia karikaturistákat gyilkolásznak. Pedig van egy legalább ennyire veszélyes, bár kevésbé látványos vonatkozása is ennek a témának, például hogy mit művelnek a vallási fanatikusok a gyerekeikkel. Ez biztos komoly társadalmi probléma lehetne, ha egyáltalán bárki foglalkozna vele, de hát a vallás ugye magánügy, mindenki azt hisz, amit akar, legyen szó a történelmi egyházakról vagy szektákról. Csak engem hagyjanak békén! A gyereknek viszont nincs választása, a családtagok a legritkább esetben sem segítenek, mert mindenkinek így a legkényelmesebb, hogy hány gyerek él folyamatos terrorban, és törik szét a lelkük talán örökre, az senkit sem érdekel. Legfeljebb akkor, ha sorozatgyilkosok lesznek, akkor ellamentálhatunk, hogy hát igen, szörnyű gyerekkora volt, hogy aztán ugyanúgy elfordítsuk a fejünket legközelebb is.

A dél-afrikai származású Neill Blomkampot a District 9 az ünnepelt rendezők közé repítette, azonban következő filmje, az év sci-fijeként várt Elysium akkora csalódást jelentett, hogy a piedesztál, melyre emelték, máris összeomlani látszott. A rendező maga is belátta, hogy a sztoriban rejlő lehetőségeket nem sikerült kiaknáznia, hívei pedig abban a reményben várták újabb sci-fijét, hogy az Elysium egyszeri félresiklás volt. A Chappie, akárcsak a District 9, Blomkamp egy korábbi rövidfilmjét bővíti egészestés alkotássá. A rendező a forgatás kedvéért visszatért hazájába maga mögött hagyva a gigantikus költségvetéssel járó luxust is. A nyilvánvaló szándéka az volt, hogy elkészítse a District 9 szellemi folytatását, de csupán a gyanút növelte bizonyossággá, hogy elhamarkodott volt őt zseninek kikiáltani.

Ha valaki szeretné látni Lisztes kolléga első filmjét nagyvásznon, március 8-án vasárnap délben, az válaszoljon a következő kérdésre!

Lisztes hány darab kritikát írt a Filmbookra?

A megfejtéseket a filmbook.blog@gmail.com címre várjuk, összesen 3 db páros jegy áll rendelkezésünkre. Sok sikert!

Will Smith sztárstátusza érezhetően megtört az utóbbi években. A Men in Black 3 langyos fogadtatása és A Föld után teljes kudarcát követően egyre nagyobb szüksége lett egy ünnepelt sikerre, ami bizonyítja, hogy még mindig képes elbűvölni az embereket. Mi is lehetne erre megfelelőbb szerep, mint egy sármos csalóé? A Focus, melyet eredetileg Ryan Goslingnak és Emma Stone-nak szántak, régimódi svindlerfilm megfűszerezve egy kis romantikával. A tutinak látszó sikerrecept kivitelezéséért a körbedicsért Őrült, dilis, szerelem rendezőpárosa felelt, mely az öregedő sztár mellé a csábos Margot Robbie személyében egy feltörekvő csillagot rakott a filmbe erősítésül.

Úgy látszik ez a pillanat is eljött: egykori kollégánk, Lisztes valóra váltotta régi álmát, filmet készített, amelyet reményeink szerint hamarosan szélesebb közönség is láthat. Addig is itt a film posztere, illetve egy rövid összefoglaló a projektről a készítők szavaival.

"A magyar zsánerfilm manapság gyakorlatilag nem létezik, mi ezen az állapoton szeretnénk változtatni. Filmünk egy kis költségvetésű, minimalista sci-fi thriller, amely olyan alkotások nyomdokait követi, mint Christopher Nolan Csapdája vagy Shane Carruth Találmánya. A R.E.M. létrejöttének története szűk egy éve kezdődött, amikor Molnár Szilárd elhatározta, filmet fog forgatni, akkor is, ha ehhez sem szakmai tapasztalat, sem gazdag producerek nem állnak mögötte. Hitvallásunk ugyanis, hogy egy jó filmet nem az határoz meg, hogy mennyi pénzt költöttek rá, mennyi effekt került bele az utómunka során, hanem alapvetően az, hogy milyen ötletek és mennyi munka áll mögötte. Így mindvégig hittünk abban, hogy R.E.M. képes lehet ugyanazt, ha nem magasabb szintű élményt nyújtani, mint jó pár, több százmillió dolláros költségvetésű alkotás. Az erőforrások hiánya természetesen rengeteg kihívást szült és improvizációt kívánt, de úgy érezzük, sikeresen megoldottuk a feladatot, és örömmel jelenthetjük be, hogy a film elkészült és remélhetőleg a kezdete lesz egy hosszú filmográfiának."

Az előzetes:
https://www.youtube.com/watch?v=AUTXLT6CwiQ

Ez pedig a Facebook-oldal, ahol rengeteg egyéb információval találkozhatsz, reményeink szerint a jövőben is:

https://www.facebook.com/remmovie2015