Santino kollégával a legutóbbi vérre menő vitánk akörül bonyolódott, hogy mi számít első filmnek, és mi nem. Példaként Christopher Nolan Following - magyarul A Csapda címmel jelent meg - című "első" filmjét jártuk körül. Santino nem tartja első filmnek, mert összesen 69 perces, minimalista, és nagyon amatőr minden szempontból, inkább kísérleti filmként kezeli, és így Nolan első filmje, a Memento. Ha jól emlékszem - majd kijavít - legalább 75 perctől számítja az egész estés filmeket. Én ugyanakkor azzal érveltem, hogy mindegy mennyire amatőr, látszanak benne a későbbi Nolan klasszikus kézjegyei, a 65 percet bőven meghaladja, így kísérleti filmnek inkább az ezt megelőző rövidfilmjét tartom. Vagyis A Csapda egy önálló értékekkel is bíró, saját érvényű alkotás, és nem csupán azért érdemes megnézni, mert ez Nolan első nem rövid alkotása. Miért hoztam fel mindezt? Mert Elekes Gergő és Gallai József közös alkotása, a Bodom, még a 65 percet sem éri el...

Vagyis még az én mércém szerint se kezelendő nagyfilmként. Ha még ennél is epésebb akarok lenni, a beígért kézi kamerás részek nagyjából 45 percet tesznek ki a teljes alkotásból, a maradék bő negyedórát pedig visszaemlékezések, interjúk, valamint egy meglehetősen rosszul elsült hanganyag tölti ki. Mindezek miatt a problémák már az első percekben felütik a fejüket, és így nagyjából olyan élményben lett részem, amiket tíz éve zsinórban láthattam diákfilmes fesztiválokon, amikor viszonylag van egy jó forgatókönyv - minden szarkazmus ellenére kis hazánk nagyon erős forgatókönyvben -, csak amikor odakerül a dolog, hogy mindezt konkretizálni kellene, akkor kiderül, hogy mindenki csóró és a gyártás során széjjelbaszódik az egész.

De ne szaladjunk ennyire előre. Ugyanis azt tanultam, hogy mielőtt igazán elkezdnénk ütni egy filmet, nem árt ha találunk benne valami pozitívat. Szóval fogjunk egy nagyítót és induljunk kalandos utazásra a Finnországban fellelhető Bodom tó mellé, ahol 1960-ban egy hármas gyilkosság történt, és azóta olyan legenda övezi, hogy egy komplett metál zenekar is alakult a rejtély tiszteletére. Ide indult pár évvel ezelőtt a bipoláris zavarban szenvedő, - és régen többszörös erőszaknak kitett -, szenzációhajhász, médiaszakos hallgató Annikki, hogy egy kisebb oknyomozó munkát végezzen és szerezzen vele egy újabb ötöst. Magával viszi operatőr haverját Pietarit, aki természetesen mindent dokumentál egy kamerával. Az eset nem végződik jól, a hallgatók soha többé nem tértek vissza a Bodom tó mellől. Az Elekes-Gallai duó szerzeménye pedig részben ezt az esetet dolgozza fel. Vagyis egy filmet kapunk magában a filmben.

Na most, ami leginkább tetszett ebben az egészben az az átbaszási faktor. Ami azonban nálunk egyáltalán nem fog működni. Miért? Mert magyar vagyok bazmeg és rohadtul hallom, hogy ezek nem finnül társalognak, hiába hívják egymást ötpercenként - az egyébként totál nevetséges keresztneveiken. Ugyanígy a finnek is tudni fogják, hogy ez egy kamu. DE! A világ jelentős részén nem beszélnek se finnül, se magyarul :D És ott bizony totál elfogja hinni mindenki, hogy ez egy megtörtént eset. Furcsa nyelven hablatyolnak, senki nem tudja hogy ez valójában nem finn. Így a Bodom sokkal inkább illik az olyan filmek sorába, mint a legendás Olajfalók, a Cannibal Holocaust, vagy éppen a kedvencem Az igazi Mao. Erre rájátszik, hogy a film autentikusan havas tájakat mutat, istenháta mögötti erdőséget, nagy tavat, amelyről csak az tudja hol van, aki a közvetlen közelében él. Valamint a filmet angol nyelven feliratozzák, szóval nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy ha külföldi az illető, akkor benyalja az egészet. HA!

Ha bárkit érdekelne a Bodom tó. Mert lássuk be, azért a híre nem akkora, mint Loch Nessnek. Az ötletet leszámítva azt se értem miért éppen finn valós eseményhez nyúltak vissza az alkotók, ezzel csak plusz bonyodalmat okozva maguknak. Ukrajna közelebb esik, Veszprém meg ugye még közelebb, most nem mindegy mit húznak rá? Sőt előtörhet belőlem a magyarkodó is. Minek itt finnezni? Miért nem lehetett kitalálni, visszanyúlni valami magyar szörnyűséghez - volt itt belőle annyi mint a franc -, barlangunk van, erdőnk van, rohadó bérházaink vannak. Sőt ha letesznek elém egy jó horrorfilmet, egyáltalán nem érdekel mennyi a valóságalapja. És szerintem ez a dolgok rákfenéje, nem tudták eldönteni a készítők, hogy most kézikamerás horrort forgatnak a'la Rec, vagy pedig áldokumentumfilmet. Így az összkép 40-60%-ban inkább ez utóbbi felé dől el, dacára, hogy a kézikamerás felvételek teszik ki a forgatott anyag nagy részét.

Utóbbi esetén nem ártott volna kicsit komolyabb előtanulmányt végezni, mivel tehetnénk hihetőbbé ezt az egészet, vagy csak elolvasni Patkós Dániel szakdogáját. És persze az is eléggé beszédes, hogy maga a film még a 70-80 percet se éri el. Egész egyszerűen nincs mondanivalója ennek az egésznek, ha még kicsit kivágnak belőle, akkor egy tömős, félórás kisfilm lesz az eredmény, így viszont bőven van benne annyi üresjárat, hogy a hatodik perc után már elvesztettem az érdeklődésem. Az operatőri munka talán a legjobb az egészben, a sejtelmes infra fények előrevetítik, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége, a világító szembogarak pedig kísértetiessé teszik a szereplőket. A film legerősebb jelenete pedig egész parádés, amikor kívülről mutatja az alvó hősöket a kamera, nah az beszarás jó. Kár, hogy ebből egyetlen egy van.

A színészekről... akarom mondani, a filmben felbukkanó emberekről meg jobb nem is beszélni. Turzó Vivien nem szimpatikus, karaktere érdektelen, és hogy mennyire tud játszani, nem ebből a filmből fog kiderülni. Totális melléfogás, én teljesen biztosan lecseréltem volna már az első forgatási napon. Nem rászóltam volna, hogy próbálja már kicsit természetesebben venni ezt a szerepet - és nem túlspilázni amolyan MTVA-s oktatófilmes stílusban -, hanem lecseréltem volna, bárki másra akit csak találok. Ha az ember egy valakit lát a filmben 80%-ban, nem árt ha egy mákszemnyire szimpatizál vele, netalán akkor még szorítana is érte, hogy jaj most baja lesz. Kovács Bence már sokkal jobb - bár lehet mindenki hozzá menekült volna egy Turzó után -, lehet jót tett neki, hogy inkább a kamera mögül osztja az észt. Sőt még kapott pár poénos beszólást is.

A forgatókönyv szintén több sebből vérzik. Leginkább a párbeszédek botrányosan rosszak. Én tényleg nem értem, hogy második olvasásnál, vagy legkésőbb amikor kimondják őket a színészek nem ordít fel senki, hogy NEM, ÍGY NEM BESZÉLNEK AZ EMBEREK A VALÓSÁGBAN!!!! Mert elég nagy baj, ha egy horrornak látszódni akaródzó filmen ilyenkor röhög az ember. Az se teljesen életszagú, hogy két egymást jól ismerő ember félpercenként a KERESZTNEVEIN szólítsa egymást - bár gondolom ezzel a finn hatást akarták a készítők erősíteni. Vagy, hogy szinte az egész odautat kamerázzák, ahelyett, hogy bevágnának részleteket. Nem tudom milyen kamerát vittek, de az isten háta mögé mentek, és még a világítás, infra is szinte mindig rajta van, elég jól bírja az aksija.

A film logikája is hagy némi kívánni valót maga után, de ez már annyira huszadrangú probléma, hogy míg ennél nagyobbak vannak inkább azzal foglalkozzunk, és ne azzal, hogy ha az istenháta mögé megyek, akkor persze, hogy nem vagyok se óvatos, se éber. Igaz se fűtés, se villany, még egy doboz gyertyát se viszek, ami nagyjából 200 forint, ha meg üldöz egy gyilkos, az ágy matracaival torlaszolom el az ajtót, ennyire azt hiszem senki nem idióta picsa. Arról nem is beszélve, hogy később kiderül, a két főszereplőnek van oka utálni egymást - miért dolgoznak ezek együtt? akit én megutálok nem az isten háta mögé, de még a sarki kocsmába se megyek le többet vele, DE még ha annyira utálom is, a vitánkat nem akkor fogom lerendezni, amikor odakint lövöldöznek, meg egy baltás gyilkos szaladgál.

Szóval ez lenne hazánk első kézi kamerás horror filmecskéje - de maradjunk inkább az áldokumentumfilm megfogalmazásnál és jobban járunk. Persze meg kell említeni, hogy a rendezők egy fillér támogatást nem kaptak a projecthez, és ha ezt nézzük, akkor máris jobban tudom ajánlani mint A nagy füzetet. De ahogy egy ismerősöm szokta volt mondani, attól, hogy valamire nem patyálod az állam pénzét, még nem lesz automatikusan jó. Jelen esetben valószínűleg sokat számított volna, ha kapnak a srácok pár millát patyálni, mert ki lehetett volna ezt dolgozni ütősebben is. Így ajánlani a filmet pusztán szórakozásból senkinek nem tudom, viszont remélem, hogy a film pozitívumjaira - technológiai megvalósítások elsősorban - felfigyelnek a fesztiválokon, versenyeken, és felkarolja valaki az alkotókat, hogy legközelebb már egy igazi filmmel kopogtassanak; tessék ezt csináltuk, ha van miből dolgozni.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!