Mi van akkor, ha egybegyógyítjuk a Túl a csúcson-t, a Rocky 1-el, és megfejeljük robotokkal, meg 5 vödör nyállal?

Hugh Jackman alapból nem is lenne rossz erre a link szerepkörre, de aztán jön a malacorrú kisfiú, és vele a sablonok sorozata. Komolyan mondom, olyan volt ez a film, mintha beleraktak volna egy nagyon sovány sztorit egy hollywoodi forgatókönyvíró programba, ami a végén ezt köpte ki végeredményben. Még az egyébként kiváló Danny Elfman zenéje is olyan, mint egy közhelyszótár, a családi filmek kis közhelyszótára. Nagy kár, hogy a film még véletlenül sem szolgál semmi újdonsággal, vagy meglepetéssel, de azért lássuk be,  nyomokban szórakoztató. Van egy-két egész jó poén, meg a robotbunyók szerintem élvezetesre sikeredtek, leszámítva itt is a kiszámíthatóságot. Egyszer ezek miatt meg lehet nézni, mert követhetőek és látványosak (nem úgy, mint a Transformersek túlzsúfolt világában). Viszont amikor már úgy érzed, hogy valamennyire kezded élvezni a mozit, és talán még egy alantas bűnös szórakozásnak elmegy a Vasököl, akkor jönnek az amerikai filmek nagyon sokszor látott kliséi, amiket ráadásul nagyon durván el is túloztak. Ahogy megjelenik a Hugh Jackman malacorrú gyereke, tudjuk hogy vele lesz, amint vele lesz, tudjuk, hogy nem akarja először magával vinni, de tudjuk, hogy mégis vele meg. Azt is tudjuk, hogy úgyis megszereti, és majd együtt lesznek, azt is tudjuk, hogy a régi robot lesz a nyerő, amint megjelenik a világbajnok robot, azt is tudjuk, hogy vele lesz a nagy meccs. Az is egyértelmű, hogy a kétharmadnál jön a mélypont, egyedül a vége meglepő, hogy hogyan mertek ennyire egyértelműen lopni a Rockyból. És közben persze megállás nélkül folyik a visszataszítóan hiteltelen hollywoodi nyálaskodás

Ne nézzétek meg családdal se a Vasöklöt! Menjetek el kirándulni helyette! Még akkor is, ha épp szakad az eső. Jobban jártok!