"Ezt meg add a kanáriknak, ha nem sértődnek meg!"

Nem a Nincs kettő négy nélkül a páros legjobb filmje, mert az a Kincs, ami nincs. Nem is ennek van a legjobb zenéje, hanem a Bűnvadászoknak. Nem ebben van a legtöbb bunyó, hanem az És megint dühbe jövünk-nek. Nem is ennek van a legjobb sztorija, hanem a Nyomás utáná-nak. Viszont kétség sem férhet hozzá, hogy a legviccesebb, leghumorosabb filmjük a Nincs kettő négy nélkül.

A poénok forrását leginkább az adja, hogy Spencer-Hill végre reflektálnak a saját primitívségükre, ráadásul mindjárt kétszeresen. A Nyomás utáná-ban nem igazán tudtak élni azzal a lehetőséggel, hogy a tahók beszabadulnak egy előkelő világba, ezúttal viszont a legtöbb poén erre épül, és ez rendkívül szórakoztatóvá teszi a filmet. És mivel híres párosunk duplaszerepben látható, így eljátszhatják a finnyás, elkényeztetett uraságokat is, ami aztán tényleg fergeteges. Nem csak azért, mert végre nem tök ugyanazokat  a karaktereket hozzák, hanem mert gyakorlatilag minden megszólalásukon, minden sóhajukon, mozdulataikon lehet jóízűen röhögni, annyira szokatlan tőlük ez a szerep. Ha pedig ennyit tudsz röhögni egy filmen, akkor hajlamos vagy elfeledkezni az egyéb hiányosságaikról, mint amilyen a valamirevaló történet, és hogy nagyjából megint ugyanazokat a bunyós sablonokat láthatjuk, már ki tudja hanyadszorra. Viszont az is nagyon értékelendő, hogy talán ez a legkevésbé gyermeteg a páros összes produktuma közül.

Azért szemmel láthatóan a Bud is, Terence is már kicsit kezdett ekkor kiöregedni a rájuk ragadt szerepsablonokból, de elég jó filmet toltak alájuk, így ez is simán a legjobb filmjeik táborát erősíti.