Szerintem vannak olyan filmek, amiket kurvára békén kéne hagyni (A dolog, Rémálom az Elm utcában), és az eredeti Conan, a barbár is pontosan ez a kategória. Nem olyan régiek, pláne nem olyan elavultak ezek a mozik, hogy mindenképpen újrafeldolgozásért kiáltsanak. Miután az új Conan, annak rendje és módja szerint hatalmas bukás volt, anyagilag és kritikailag, így amúgy se túl magas elvárásaim a béka segge alá kerültek. Ehhez képest pedig kellemes csalódásban volt részem.

Rögtön az elején már néztem, hogy minek kell egy trashfilmet csinálni a Conanből? Ő annyira kemény, hogy a csatamezőn vágták ki az anyja hasából... jézusom, de gáz. A következő percek gyenge, hatástalan másolatai voltak a rendkívül erős '82-es filmnek. Már tudtam, hogy nem lesz egyszerű végigülni ezt a két órát, pláne hogy az eredeti keménységét itt nyomokban a tipikus hollywoodi giccsesség próbálta helyettesíteni. Aztán az apa halálakor tudtam először elvonatkoztatni Schwarzi filmjétől, és ekkor kezdtem el élvezni is a filmet. Mert innentől kezdve - bár a sztori csöppet zavaros, és rendkívül széttöredezett volt - hihetetlen iramban kezdett el pörögni a film, egyik kiváló akciójelenet váltotta a másikat. És nagy szerencsére nem hódoltak be a producerek, így nem lett korhatáros az új Conan sem, spriccel a vér, ahogy kell, hullanak a végtagok rendesen. A készítők nem estek bele abba a csapdába sem, hogy túl sokféle elszállt, mágikus, varázslós hülyeséget, vagy hihetetlen szörnyeket zsúfoljanak a filmbe, a Conan ugyanis nem erről szól. A látványvilág szerintem egész korrekt volt, persze közel sem egy Gyűrűk Ura szint, de nagyon ciki részt sem sikerült felfedeznem.

Viszont a zene egy tucatakciószar, Jason Momoa akkoris pocsék és hiteltelen, ha nem hasonlítjuk Schwarzihoz, a többi színész pedig hasonlóan a felejthető kategóriát képviselik karaktereikkel együtt. Több közük van a '90-es évek fantasy tévégagyijaihoz, semmint az eredeti karizmatikus egyéniségeihez. Külön vicces volt, hogy az egyik szereplő egy az egyben lenyúlta Freddy Krueger híres kesztyűjét. A történet meg telis tele van ostobábbnál ostobább jelenetekkel, véletlenül se próbáljunk belegondolni semmibe, mert nagyon komolyan pórul járunk. A különböző városok közötti ugrás is elég érdekesre sikeredett, hőseink olyan gyorsan és hirtelen találják magukat egyik hely után a másikban, mintha csak egy kisebb falu kerületén belül játszódna az egész cselekmény.

A feleslegesen és éppen ezért visszataszítóan pátoszos jelenetekről pedig akkor még egyetlenegy szót sem szóltam. Így hát akárhogy is nézzük, az új Conan nagyon gyenge legendás elődjéhez képest, de ha az idei blockbuster mezőnyt nézzük, akkor simán megállja a helyét, és lazán ver olyan szemét filmeket, mint amilyen a Zöld Lámpás, vagy éppen a Thor. Nekem pedig sanszos, hogy az elkövetkezendő években egy vissza-visszatérő titkos, bűnös élvezetté fog válni.