Rajnai András – Gulliver Lilliputban
Volt egyszer egy megszállott. Magyar volt, filmrendező, a „létező szocializmus” világában kényszerült alkotni, rendhagyó dolgokkal kísérletezett, ahol nem szerették a szabványtól eltérő gondolkodást. Nagyon tehát nem kell csodálkozni rajta, hogy akadt némi flúgja. Természetesen a hagyományos munkákkal indult a pályája, de úgy látszik, mocorgott benne a kisördög. Neki történetesen az jutott eszébe, hogy létre kellene hozni a magyar video művészetet. Kapott némi pénzmagot, - amit akkor sokan sokalltak, - és egy kísérletezésre szánt filmstúdiót. A világirodalom legendái és a sci-fi alkotások módot adtak a kötetlenebb szemléletű Tv játékok rendezésére. A mostanra közismerté lett "blue box technika" még gyermekkorát élte, de már feszegette a hagyományos filmkészítés határait. A közönség sem fogadta elutasítóan, minden gyermekbetegsége ellenére. Új volt, látványos, szokatlan, tehát érdekes. No, nem a hivatásos ítészek szemében, akik gyakran leszedték a keresztvizet Rajnai munkáiról. Sőt egész cikket szenteltek a „Rajnai jelenség” földbedöngölésére. A leggyakoribb ellenérv azt volt vele szemben, hogy fárasztóan unalmas ismétlődések vannak a feldolgozásokban, elherdálja, széttördeli a klasszikus alapanyagokat, a színészek légüres térben mozognak a felvételkor, s ez érezhető a játékukon. A legfőbb vád is fölbukkant, miszerint a képi megjelenítés elveszi az emberi fantázia adta szabadságot, földhözragadttá teszi a legendákat. Egyáltalán, az egész irányzat fölösleges és teljes céltévesztés. A színes készülékek ekkoriban még kincsnek számítottak, kevés volt belőlük. Ez a tény sem segítette a kísérletező kedvű rendező munkáinak elfogadását. Pedig mintegy ötven művet tett le az asztalra a témakörben. A stúdiója a kezdeti érdeklődés után lassan felmorzsolódott a konkurencia harcban. Külföldön nagyobb tisztelettel tekintettek rá, jutott neki az elismerésekből, amikekkel itthon véletlenül sem kényeztették. Hívták Londonba, Firenzébe, televíziós szervezetek elnökségeibe választották be. A fölöttébb szűk körűnek mondható magyar fantasztikus filmvilágban mindenesetre számon tartották, miként a rajongók sem felejtették el neki, hogy olyankor szolgálta ki az igényeiket, amikor az finoman szólva sem volt éppen támogatott irányzat. Ő maga így nyilatkozott, miután „elfogyott körülötte a levegő”, no meg az alkotói munka lehetősége is megszűnt. „Sajnálom, hogy komoly alkotásokban a televíziók ma nem alkalmazzák ezeket az egyre fejődő lehetőségeket….Meggyőződésem, hogy a XXI. század alkotói visszatérnek majd a virtuális térben teremtett művekhez és színpompás drámák sokaságával kápráztatják el nézőiket.”
Rajnai András kísérleti filmjei még mostanság sem felejtődtek el. Írnak róluk, keresik a neten, nosztalgiáznak rajtuk, vagy éppen kifigurázzák őket. Számos kritikai megjegyzésről kell elismerni, jogosak a bírálatok. Kevés volt a pénz, elmaradott a technika, dramaturgiai melléfogások szintén akadtak. De valahogy olyan ez számunkra, mint a Tanú című film magyar narancsa: „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.” A történeteknek sokáig nyomuk sem volt, sőt a TV székház emlékezetes „ostroma” után olyan hírek kóvályogtak a gyűjtők között, hogy elégtek az eredeti szalagok, többé nem lehetséges a felújításuk. Vége, nincs tovább, maradnak az emlékek. Ám nem, csak megőrződött valahol, valamiképp belőlük néhány példány. Mostanság már a két dobozos DVD kiadásukról szólnak a szállingózó hírek, ami mégiscsak szerencsésebb fordulat a mesében.
A hosszúra nyúlt bevezetés után lássunk valami konkrétumot, 1974-ből. Az egyik legközismertebb és legelfogadottabb rendezése Gulliverről szól, aki a törpék országába vetődött el. Az irodalmi alapanyag természetesen Swift műve. Mostanság már mint gyerekmese él a köztudatban, pedig a megjelenésekor korántsem ez volt a célja. Swift vitriolos tollú szerző volt, aki allegorikus mesékben pellengérezte ki korának politikai viszonyait. Elsősorban Anglia a célpontja, de az emberiséggel sem bánt kesztyűs kézzel. Az, hogy végül az írásai a gyermekek esti altatói lettek, más tollforgatók tevékenységének köszönhető, akik megszelídítették a makacsul bíráló angol nem mindig szalonképes szövegeit.
Rajnai rendezése valahol a két felfogás között áll. Természetesen nem lehet olyan szókimondó, mint az eredeti gúnyolódások sora, mert végtére is nagyközönségnek szánták, de nem gyerekmese. Finoman egyensúlyoz a szó és a látvány világa között. Egyértelműen a szavak győznek. Bizonyára azért, mert remek színészeket nyert meg magának. Ott van Inke László, mint a tökfejű, de a hatalomhoz nagyon is értő császár, Somogyvári Rudolf, a pojáca, de veszélyes hadügyminiszter, Káldy Nóra, az élveteg császárné. Nekem Sinkó László (Gulliver) és Kaló Flórián (kincstárnok) alakításai tetszettek legjobban. Mindketten fanyar humorúak, mely felfogás igen illett a tartalomhoz. Épp az alapmű ismertsége miatt a mese részletes elemzését kerülném. Elég annyi, hogy a pöffeszkedés, a leplezetlen hatalomvágy, az egész politikai cirkusz szellemesen van ábrázolva. Szórakoztató szösszenet ez, úgy 72 percbe sűrítve. A mesebeli, aprócska ország fellengzősségben nagy politikusait látva rögtön eszembe jutott, hogy minden ciklus elején kötelezővé kéne tenni ennek a műnek a megtekintését a választott képviselőink számára. Talán átjutna belőle valami a felfogásukba, hogy miről szól, s milyenek ne legyenek. A képi világ megteremtésébe Rajnai igyekezett mindent beleadni. Van tehát makett, külső fölvétel, kicsinyítés, vagy éppen kinagyított részlet, technikai csiribi-csiribá. Úgy, ahogy azt a jóval közismertebb Pirx pilótáról szóló kalandokban már láthatta a nosztalgiára vágyó. Azért az említett sorozatnál jobbak a trükkök, sőt, néha kifejezetten a tartalomhoz illőek. Akad persze olyan jelenet, ahol nagyon kilóg a lóláb, mint a császári pár fejfedőinél, de hát emlékszünk ugye, a mi narancsunk azért csak a mienk marad. A csili-vili része mulatságos már, de nem igazán a jó értelemben. Egy nagyvásznonra készült mozival, amire bőven jutott pénz, sosem állja a versenyt. Akkoriban sem tette, most sem fogja. Vegyük tudomásul és zárjuk le a téma ezen részét. Élvezzük inkább a szellemes szöveget, jó színészek tálalásában, az viszi a prímet. Swift kifigurázós ötletein mit sem fogott az idő, sőt, talán aktuálisabbak, mint valaha. A magam részéről jókat vidultam rajtuk. Tinédzserként fekete-fehérben láttam ezt a TV játékot. Azt kell mondjam, a színes változat azért jobb, de nagyon nem fokozza a műélvezetet. Minden bizonnyal észlelte ezt a rendező is, de csak nem adta fel a terveit. Lehet kritizálni a tevékenységét, azt, hogy időnként beleszédült a stúdió nyújtotta korabeli trükkökbe, olyankor is, amikor talán kevéssé volt fontos, de úgy érzem, összességében nem kéne elvitatni tőle az úttörő szerepet. Az akkoriban halódó fantasztikum műfajának életben tartása pedig mindenképp a javára írandó. Vannak ennél a műnél direktebb sci-fi feldolgozásai, amikről majd máskor. Még ha vannak is ellentmondásos mozzanatok a művein belül, részemről a tiszteletem jeléül megemelem a virtuális kalapomat.
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.04.28. 17:50:34
wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.07.30. 18:59:40
maga a sorozat, avagy műfaj természetesen nosztalgikusan vonzó számomra
részben a Pirx - Rajnai vonal kapcsán, részben egyszerűen mert kiskoromban menő dolog volt a Szombat Esti Filmkoktél (ez olt a címe a hétvégi adásfolyamnak, Parabola-humorral, Menő Manó rajzfilmmel, stb.) és benne a Televíziós mesék felnőtteknek
csak egyre emlékszem, arra is halványan: "Időgát van százezernél!" - ordította kétségbeesetten Juhász Jácint, ami következtetésem szerint a Halhatatlanság halálában kellett hogy legyen
meg hogy folyton meztelen színésznők áttetsző ruháin szaladgáltak a diszkófények
harmincakárhány év után nemrég láttam újra, végre, egy epizódot, az Aelitát - és siralmas volt... (mondom én, aki még a Pirxet is képes pedig megvédeni!)
rangos irodalmi alapanyag, ismert alapállás és végkicsengés, kreatív megvalósítás ide vagy oda, a végeredmény szinten minden elemében siralmas volt
szinte hihetetlen, hogy az alkotók ezt így kiadták a kezükből
a színészválasztás, a játék egyaránt tarthatatlan volt, a trükkök nem tettek hozzá a hitelességhez, hanem csak elvettek, számos megoldás még gyermetegnek sem nevezhető - hiába igyekeztem toleránsan, elemelkedetten megítélni a látottakat, nem tudtam
az amúgy (akkoriban) általam kedvelt Bencze Ferenc ijesztően rossz, a többiek meg mintha csak színészgépek volnának, amit betápláltak, aztán bekapcsoltak
... na, de ha a fenti sorozat folytatódik, biztos lesz alkalmam ugyanezt megírni - bemásolni - ottani kommentbe ;) várom
Régi Péter 2012.10.25. 22:58:20
A színészek viszik a hátukon el az egészet, az iszonyatosan béna szövegeket úgy előadják, mintha egy komoly dráma lenne.
Oldfan 2012.10.26. 19:39:13
Régi Péter 2012.10.27. 08:55:46
Oldfan 2012.10.27. 13:39:21
Így azért nem lehet mindent egy kalap alá venni. Szedegetem az anyagot, tervezem a folytatást. Csak idő és pár jó ötlet kéne, meg egy tőlem szorgalmasabb szerző...
Rajnai munkássága akkor is figyelemre méltó, ha mostanra már végképp elavultak az akkori trükkök.
Ezzel együtt sokat tett a hazai sci-fi műfaj életben tartásáért, ne vegyük el tőle, ami megilleti. Minden kezdet nehéz, még a béna is.
Sáfár Anikó feltűnéseit jómagam szintén díjaztam, pláne ha topless-ben szerepelt....:)
Doktor Kubb 2013.06.06. 12:02:32
Prixnél is elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy végre valaki feldolgozta itthon Lem novelláit.
De nem is ezért írok, hanem Gulliver miatt. Érdekesnek találom, hogy Rajnai később a folytatásban már nem Sinkó Lászlót, hanem Kozák Andrást bújtatta Gulliver bőrébe. A folytatással is viszonylag sokat várt és mivel nem gyerekeknek szánta, miért nem filmesítette meg Gulliver többi kalandját? Szinbádra viszont egy teljes sorozatot is szentelt.