A többséggel ellentétben én egyáltalán nem vártam ezt a filmet, sőt kifejezetten visszatetszőnek találtam, hogy felnőtt emberek visszamennek 8 éves kisgyerekbe, hogy „húúú, itt 5 szuperhős lesz egyszerre”. Mivel Magyarországon a képregénykultúrának nincsenek igazán hagyományai, ezért nem is értettem ezt a felhajtást, az pedig végképp meglepő volt, hogy tegnap a moziban egy négynapos hétvége után is teltház volt a vetítésen. Meg lett mondva, hogy jó film, fogyasszad! Pedig az előzményfilmek erre a bizalomra nem feltétlenül adtak okot, igazán jónak csak a Vasember első részét mondanám, a Hulk-okat meg lehet nézni egyszer, az Amerika kapitány a legjobb esetben is csak egy közepes, míg a Thor kifejezetten gyenge. Most ha ilyen szánalmas alakokból próbálnak szuperhős sereget összehozni úgy, hogy az olyan jóarcokat, mint az eredeti Bosszúállók képregényben szereplő Pókember és Rozsomák kihagyják, akkor nekem hadd ne nedvesedjen már látatlanban is a bugyim.

Aztán azért természetesen én is ott ültem a moziban.

A film sztorijának kell egy kis idő, hogy beinduljon, ami egyáltalán nem baj. Inkább az a probléma, hogy a főellenség, Loki, illetve a történetben szereplő MacGuffin miatt emlékezni kéne legalább egy kicsit a Thor-ra, de az olyan szinten rossz volt, hogy a tudatom mindenáron igyekezett kigyomlálni az emlékezetemből. Így nem is igazán értettem, mi volt pontosan az a kocka, de igazából a történet szempontjából ez annyira nem is fontos, hisz nem ezért ültünk be. Csak sajnos a készítők nagyon próbáltak úgy csinálni, mintha ennek a mozinak lenne története, pedig kurvára nem volt. És ezzel nincs is semmi baj, aki szuperhősök zúzását akarja látni, az nem blöffsztorira, meg halandzsázásra kíváncsi. Sok kritikában írták, hogy nem volt sztori, de ez nem hiba, valójában még így is túlságosan erőltették, hogy úgy tűnjön mintha lenne.

Aztán a mai blockbusterekhez képest kicsit lassabbnak tűnő felvezető egyből értelmet nyer, ahogy telik a játékidő, ugyanis a Bosszúállók egyre csak jobb és jobb lesz. Ennyire szórakoztató látványfilmet nem is emlékszem, hogy mikor láttam utoljára, ahol tényleg csak a színtiszta élvezetre mennek rá. És rájöttem arra is, hogy önmagukban ezek a karakterek szart se érnek (kivéve persze a Vasembert). Mit kezdjek egy ’40-es évekbeli kékrucis propagandafigurával, vagy egy nagydarab, kalapácsos, szőke paraszttal? Viszont ebben a moziban mindenkihez a kellő iróniával nyúlnak, egyik hőst se veszik túl komolyan, és tőlünk se várják el, hogy komolyan vegyük őket. Az pedig rendkívül felszabadítóan hat a mozinézőre, hogy a lilagatyás zöld szörnnyel poénkodnak, és nem művészfilmként akarják lenyomni a torkunkon.

A legkirályabb, legcoolabb arc természetesen a Vasember, és az őt alakító Robert Downey Jr. Olvastam ilyeneket, hogy attól félnek a geekek, hogy Downey el fogja nyomni a többi szereplőt, és túl nagy hangsúlyt kap. De kérdem én, hogy ez miért lenne probléma, ha a legjobb arc, a messze legjobb karakter kapja a legtöbb játékidőt? Mindenesetre nem így lett, de azért a karakterből fakadóan természetesen neki voltak a legjobb beszólásai. Az pedig külön vicces volt, amikor az Amerika kapitányt alakító Chris Evans-el egymásnak feszültek. Csöppet érződött a két színész, illetve a két karakter közötti égbekiáltó különbség. Akit még érdemes kiemelni, az nem más, mint Mark Ruffalo, aki Bruce Bannert, illetve a Hulkot játssza. Én nagyon bírom Edward Nortont, meg Eric Banát is, de a helyzet az, hogy Ruffalo lazán jobb náluk. Pont olyan fickó, akiről elhiszem, hogy elsőre talán jelentéktelennek tűnik, de valójában egy zseni, akiből időnként előtörik a zöld óriás, aki csak egy dolgot akar: ZÚZNI! És a mindannyiunkban élő kicsi Hulk ilyenkor jól érzi magát, és az intellektusunk sem lázad, ha hülyére röhöghetjük magunkat.

Meglepő módon a Thor-t alakító Chris Hemsworth se válik igazán idegesítővé, egyedül Amerika kapitányból nem lehetett túl sok mindent kihozni. Jeremy Renner-t pedig nagyon próbálják keményfiúként nyomatni mostanában, de valahogy nem tudom komolyan venni a kis törpét. Scarlett Johannssonról pedig a cuki babapofijával egy fél pillanatig se tudom elhinni, hogy egy sokat megélt orosz bérgyilkosnő, és erre a szerepre kicsit túl szexisnek is találtam. A főgonosz, Loki, illetve az őt játszó Tom Hiddleston viszont teljesen korrekt volt, de legalábbis jóval emlékezetesebb, mint a Thor-ban.

Viszont a lényegről még nem írtam: a látványvilágról, ami annyira jó, hogy arról nehéz beszélni. Az utolsó fél órában a filmtörténet egyik leglátványosabb fináléját kapjuk, ami olyan elképesztően ütős, hogy tényleg beleragadsz a moziszékbe. Mivel a karaktereket is úgy-ahogy megkedveled a játékidő során, ezért nem csak szép, színes robbanásokat látsz a vásznon, hanem egészen hihetetlen zúzásokat, rombolást, és ami nagyon fontos, rengeteg humort. Egyszerűen gyönyör a szemnek, a szuperlatívuszokkal pedig nem lehet spórolni, amennyiben erről a mindent felülmúló akcióorgiáról beszélünk. Az én személyes ízlésemnek kicsit túl elszállt volt ez a dimenziókapu, meg az azon átfolyó, repülő, óriásrobothal, de mindezért bőségesen kárpótolt az a mód, ahogy a hősök ezeket legyakták. Ezt a filmet tényleg moziban kell látni.

Mindent összevetve vannak hibái jócskán a Bosszúállóknak. Ha más nem, akkor az, hogy egy rakás szar filmet végig kell nézned, mire ehhez eljutsz. És még akkor se biztos, hogy teljesen érteni fogod. Viszont, ha jól ismered ezeket a mozikat, akkor bizonyos következetlenségekre figyelhetsz fel azokhoz képest, úgyhogy semmiképpen sem jársz jól ilyen szempontból. Talán egy igazi főhős sem ártott volna (Vasember), vagy kicsit közérthetőbb cselekmény, netán kissé földhözragadtabb ellenség. De igazából mindez kit érdekel, ha kurvajól szórakozol? Kit érdekel, ha végre nevethetsz a szuperhősökön, és a cselekmény is olyan gyorsan pörög, hogy 142 perc alatt egyszer sem jut eszedbe az órádra nézni. Nem tudom a Bosszúállók mennyire fogja kiállni az idő próbáját, de az biztos, hogy a jelen pillanatban muszáj elmenni a moziba megnézni.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!