Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Riddick

2013. szeptember 13. - scal

Riddick. Amikor felröppent pár éve a hír, hogy Vin Diesel jó útra tér, és nem csak a Halálos Iramba száll vissza, de fel akarja éleszteni antihős karakterét is igazából eléggé szkeptikusan fogadtam. Minek? Diesel leírta magát, sokkal többet képzelt színészi képességeiről mint valójában tud - ennek köszönhet, hogy az xXx második részét sem vállalta, és hogy a Halálos Iramnál is a negyedik részig kellett böjtölni hogy a kopasz ismét zúzzon. És itt van Riddick is, aki amilyen jó volt az első filmben, olyannyira elcseszték amikor őt tették a központi karakterré, ugyanis a folytatásban konkrétan RÁ húzták az egész univerzumot. Azóta mindössze két jól-rosszabbul sikerült játékban tűnt fel a karakter, mert Diesel nagy játékos hírében állt, és ő kölcsönzi a hangot is. De, hogy egy újabb film? Minek? Kinek? Hát mert kurva jó lett, és igen, nekünk nagy Riddick fanoknak.

riddick_wide_shot_a_l.jpg

Mondjatok már rajta kívül antihőst? Snake Plissken? És mondjuk rajta kívül? Na ugye, hogy nincs. Ha volt az elsikkadt, nem futott be. Diesel viszont egy az egyben azonosult ezzel a látszólag ellenszenves, de mégis szerethető rosszfiúval és azért ezt így elérni nem kis dolog. Főleg, ha hozzáteszem, hogy a Pitch Blacknek nem is ő volt a főszereplője, aztán még a befejezést is átírták, annyira lenyűgözte a film készítőit a lehengerlő alakítása. Diesel megcsinálta magát azzal a filmmel. No de, mit lehet tenni, ha egy trilógiának a középső darabja retek rossz lesz? Két út lehetséges, az egyik hogy folytatják valami marhasággal lefelé a lejtőn: Hegylakó, Bosszúvágy, stb. A másik viszont, hogy összeszedik magukat, lesöprik ami a másodikban volt, és megmutatják, hogy ki a legény a gáton.

A Riddick első félóráját túl kell valahogy élni. Mindegy hogyan, késhetünk is róla akár, de az valami borzasztó. Ott komolyan azt hittem, ez kész tragédia. Riddicket ledobják egy bolygóra, ahol megszelídít egy kutyát, orrbarúg pár mocsári lényt, és beinjektálva magának a mérgüket, erősebbé teszi szervezetét. Közben néha eldörmög valamit az orra alatt, hogy is került ebbe a helyzetbe. Amit sikerült olyan zavarosan elmesélni, hogy pár percig azt hittem prequellel van dolgunk. De nem, ez bizony a több mint tíz évvel ezelőtti nagyszerű Alien koppintás rebootja, vagy ha úgy tetszik remakeje, amit sikerült olyan frankón újra felvenni, hogy bár bizonyos elemek kísértetiesen hasonlítanak az eredeti minimál költségvetésű sci-fire (ez is viszonylag kevés pénzből, cirka 30 millából készült), mégis baromi szórakoztató, és egy egészen új filmet kapunk.

Valahogy így kellett volna folytatni a második résszel. Hiszen itt is kétségkívül Riddick a főszereplő, de az egész világ megmarad titokzatosnak, úgy ahogy kell. Ha pedig az első film az Alien utánérzése volt bizonyos értelemben, akkor ez a mostani az Aliensé. Hiszen itt nem védtelen utazók, hanem állig felfegyverzett fejvadászok jönnek egy titokzatos bolygóra, ahonnét ismét hamarosan el kell pucolni. Csak itt nem a sötétség hanem az eső kelti életre a szörnyeket, amelyeket sikerült megint egészen egyedire formálni.

Diesel már nem igen fog változni, de még mindig veszettül jól áll neki ez a szerep. A többiek pedig az ágyútöltelék, van aki vicceseket szól be, van aki kapott egy-két jó egysorost halála előtt, de aki látta az első részt, az tisztában lehet vele, hogy ezeknél a filmeknél az a pozitív ha egyáltalán életben maradsz a végére. Akit kiemelnék, az Kate Sackhoff, aki remélem visszatér a következő részben. Karl Urban pedig hiába lett kiírva másodikként nagyjából fél percig szerepel, hát ilyen az, ha valaki bekerül a Star Trekbe.

Szóval a Riddick az indián nyár egyik meglepetés filmje. Sokan már akkor leírták amikor megfogant a gondolat Diesel fejében, de összeszedte a régi brancsot, és megmutatták milyen az a kúl. Ha láttad az első részt azért, ha nem láttad akkor azért, ha pedig te is őrjöngsz hozzám hasonlóan az elcseszett középső epizód miatt, akkor meg azért nézd meg a Riddicket, csalódni biztos nem fogsz benne.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.14. 10:06:45

végre valaki szerette ezt a filmet, megyek is megnézem moziban, eddig nem mertem igazából. :S

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.09.14. 12:00:27

@doggfather: ha szeretted a Pitch Blacket ezt is fogod, ha viszont a második részre recskázol te is mint a legtöbb hazai "kritikus" akkor nem fog tetszeni

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.14. 15:17:22

@scal: hogy szeretem e a pitch black-et? az nem kifejezés. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.10. 15:46:19

Nekem az első fél óra tetszett benne a legjobban.

És tényleg így van, pont olyan jó b film, mint a pitch black volt.

Ennyi nem is kell ennél több egy riddicktől.

2014.02.08. 10:48:15

Nekem tetszett az első rész, nem tetszett a második, és még kevésbé ez a harmadik. Az elsőt szerintem afféle egyszeri dobásnak szánhatták, valószínűleg senki nem gondolkodott szériában, de azért tisztességes munkát végzett. „Sajnos” a film sikeres lett, és ezért a folytatásokon már érződik az erőlködés, hogy trendi művek szülessenek kultikus központi szereplővel. Attól azonban a figura legfeljebb cool lesz, de nem kult, hogy időnként megjelenik egy hegesztőszemüvegben, néha látjuk, hogy csillog a szeme, mint Mátyás király juhászának, és alkalmasint olyan kínos marhaságokat mond, hogy „egyszer mindenki hazafelé megy”, vagy valami hasonló közhelyesen mély ostobaság.

Az alkotóknak nem sok eredeti ötletük volt, szemmel láthatóan főleg az Alien-sorozatból merítettek ihletett, még a sokat (és szerintem oktalanul) fikázott harmadik részből is. A film furcsamód olyasmiben igazán szórakoztató, amit az alkotók valószínűleg nem annak szántak. Amikor például egy izgalmasnak szánt jelenet közben a leszbikus főhősnőnek az a mondat csúszik ki a száján, hogy „Mi a fasz?”, annak nyilván az átvitt értelmére kéne gondolni, pedig a megfogalmazás elsődleges jelentése üt igazán, ugyanis tekintve a hősnő szexuális irányultságát, a kérdés tőle abszolút jogos.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.02.08. 11:12:48

@field 64: hol volt ebben leszbika? amúgy szerintem nagyjából igazad van, valóban erősen lopkod, és ötlettelen, de mégis nekem tetszett mert hiánypótló ha már az Alieneket hagyják parlagon heverni

és igen nekem is tetszik az Alien 3

2014.02.08. 13:13:20

@scal:

Egyrészt a hősnő már külső megjelenésében magán viseli a leszbikusok legjellemzőbb ismertetőjegyeit, másrészt az egyik jelenetben ezt közli a rástartoló rosszfiúval: „Én nem kúrok pasikkal.” Később a rosszfiú is ugyanilyen kijelentést tesz. Ám amikor a főhős az egyik jelenetben delejes tekintettel mélyen belenéz valamelyik gazfickó szemébe, muszáj volt megjegyeznem a komámnak: „Te, haver, az a szörnyű gyanúm támadt, hogy ez az ürge viszont szokott kúrni pasikkal.” :))

Egyébként a film szerintem ezektől a rémesen blőd és azonnal kiforgatható beszólásoktól volt igazán szórakoztató, mert a fordulatok nem sok izgalmat jelentettek.

Semmi gond, hogy tetszett neked: nem azért írtam ellenvéleményt, hogy kötözködjek. Mindenkinek vannak olyan személyes kedvencei, melyek objektíven nézve nem nagy durranások: magam is felsoroltam néhányat a kedvenc svéd akciósztáromról írt legutóbbi toplistámban.

Oldfan 2014.03.09. 22:01:37

Ezek a Riddick mozik számomra nem igazán sci-fik, hanem kalandfilmek, amiket véletlenül valami földönkívüli környezetbe szántak. A megtekintésük idején elszórakoztatnak, mert arra jók. Aztán 24 óra múltán már csak annyira emlékszek, hogy láttam őket, de hogy miről szóltak...? Hát ez az, igazából semmiről.
Ezúttal hogy is volt? Diesel ugrál a mélységbe mint Lükewalker zöldfülű jediként, állatot szelídít mint Robinson, kimarad a végén játékot játszik az elmaradhatatlan fejvadászokkal, űrmotorozik, de nem ő az új Easy Rider, ellopja az Alien ötlettárának a javát, ügyesebben műt mint Green doki, és mindezt a katyvaszt jóízű beszólásokkal és lövöldözésekkel fűszerezi. (Az utóbbit biztosan azért, hogy Field barátunk el ne aludhasson a filmjén.) Kész Óz a nagy varázsló trükkje, hogy mindezek együtt működnek. Pedig mégis, amiben valami szerepe csak lehet neki is. Képes eladnia karaktert. Kedvelheti a hősét, mert a vége jelenetekben szemmel láthatóan folytatással fenyegetőzik. Bánja a manó, azt is végig nézem majd, utána pedig agytörlést végzek magamon. De dobozba nem hagyom tenni a fejemet, ennyit tanultam tőle.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.03.09. 23:03:11

@Oldfan: baszkikám neked többet kéne írnod mert egyre jobb a humorod :D ment a like a kommentedre

szerintem olyan nagybetűs, keményvonalas sci-fit más filmektől se várj amik mostanában készülnek, pláne Riddicktől ne

Végjátékot megnézted már?

Oldfan 2014.03.10. 09:27:20

@scal:
A Riddick mozikról tényleg nehéz lenne "vérkomoly" kritikai megfogalmazásokat tenni. Igyekeztem a stílusban visszaadni, milyennek látom őket.
A Végjáték könyveket nagyon kedvelem, kiválóan megírt művek. A filmről olvasottak eddig elriasztottak a megtekintésétől, de előbb-utóbb csak rászánom magam.
Sajnos, valódi "hardcore" fantasztikus filmet mostanság nem igazán készítenek, vagy csak kisebb stúdiók szánják rá magukat, ahol az anyagiak hiánya szülte kényszermegoldások óhatatlanul rontják a színvonalat. Néha a képi kivitelben, máskor pedig a történet alakításában. Lásd:Az Európa rejtély. Sokkal jobb lehetett volna. Jelen formájában legfeljebb a kommerszet kerülők díjazzák... némileg.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.03.10. 12:30:13

@Oldfan: jah én se értem az Európa rejtély miért lenne annyira mega-hiper jó, akkor már inkább a Hold.

Azért kellene megnézd, mert írhatnál egy könyv VS filmet belőle. Én még nem olvastam, csak tudom, hogy OSC egyik legkiforrottabb műve, de a nyáron olvastam róla egy meglehetősen szubjektív tanulmányt, amiben elsősorban OSC vallási meggyőződését ostorozták, hogy ez mélyen megmutatkozik a könyvben.

Oldfan 2014.03.10. 12:41:39

@scal: Card-nál tényleg könnyen tetten érhető a világnézete a műveiben. Szerintem azért nem hagyja rátelepedni a vallást a műveire, pláne nem akarja az olvasóba sulykolni. Ha valaki pusztán ezt a részt látja a Végjátékban, akkor az illető valahol erősen utat tévesztett az olvasásnál.
Az Európa rejtély a puszta "fiction" -nél azért több és jobb, de piedesztálra emelni sem kell.
süti beállítások módosítása