Idén nem sok vígjátékot láttam, de ez a film erősen pályázik az év legjobbjára. Kezdjük ott, hogy angol. Iszonyatosan jól eltalált hangulattal, és nem utolsó sorban ugyanazon szereplőgárdával akiknek a Haláli hullák hajnalát, meg a Vaskabátokat is köszönhetjük. Itthon egyszer mutatta be a miskolci Cinefest. Miért is hoznák be pont ezt az országba. Na most Edgar Wright, aki legutóbb a szenzációs Scott Pilgrimet készítette el - az a film is csúszott legalább félévet mire itthon végre bemutatták - úgy vélte a Cornetto trilógia lezárásaként azért ezúttal valami belső mondandóval is igyekszik megtölteni a filmet és azt kell mondjam sikerült. Már már olyan jól, hogy tökéletesen feleslegesnek éreztem azt a szálat, ami miatt elkezdtem nézni a filmet. Ugyanis én egy hasonló világ vége mozit vártam, mint az Itt a vége esetében. De szerencsére nem így lett.

És pont ezek miatt olyan végtelenül hullámzó ez a film. Elég hamar kiderül, hogy a Világ Vége egy kocsma (héj, de hát én világvége mozit vártam, ez átverés) amit a 90-es évek elején még az érettségi után tűzött ki célul öt jóbarát. A terv az volt, hogy 12 kocsmában 12 korsó sört gurítanak le, de csak kilenc jött össze, és emiatt főhősünk élete totálisan kisiklott. Miközben a lúzerarcként kezelt "barátok" mind menő állást, családot, lakást tudnak felmutatni a nagymenő Gary King egy idegroncs, aki ugyanabban a ruhában jár, aki nem veszi észre, hogy eltelt jó húsz, vagy még több év, és mai napig a múltban él. Elhatározza hát, hogy összeszedi a régi bandát, és most valóban eljutnak a legutolsó pubig, és akkor elmondhatja, hogy legalább egyetlen egy dolgot, végre befejezett az életében.

Na és emiatt baromi erős kezdéssel nyit a Világ Vége, mert a poénok mögött - amikkel nem spórolt a csapat - egy meglehetősen komoly problémával találkozhatunk, amihez nagyon ügyesen nyúl a film. Egyrészt itt van a felnőni képtelen egyének helyzete, amit már a TED-ben is láthattunk, de ott azért volt valami állása hősünknek, volt egy csodaszép barátnője. Gary Kingnek nincs semmije, csak a nagy pofája, meg az emlékei, amikor még volt valaki, pontosabban, amikor még lehetett volna valaki. Csak nem tudta kitalálni mihez kezdjen az életével. Mondhatnám azt, kicsit kezdek besokallni a sokadik nosztalgiázós filmtől. De a helyzet az, hogy én is imádok nosztalgiázni, kicsit én is a múltban szeretek ragadni, merengeni, mint ahogy nagyon sokan. Azonban valamit el kell fogadni, hogy körülöttünk minden változik. Barátaink lemorzsolódnak és a saját életükkel, családjukkal foglalkoznak - érdemes figyelni King milyen lekezelően beszél barátairól, mennyire nem nézi őket semmibe miközben magát meg sztárolja a nagy semmire - de ha ez nem lenne elég, változnak a helyek is. És az ebben rejlő legjobb szűretlen söröket idéző keserédes poénforrást kegyetlenül kihasználják.

Ahogy az is nagyon humoros, amikor összejönnek a haverok és nem tudnak egymáshoz mit szólni, vagy, hogy a film pontosan leköveti az első három percet - de az ilyen apróságokat nyilván csak másodjára fogjuk észrevenni. Szóval haladunk kocsmáról kocsmára, és egyszer csak a film kitalálja, hogy beépíti ezt a testrablós szálat, és a remek pszichoanalízis film hirtelen átmegy akció sci-fibe akkor amikor már egyáltalán nem hiányzik (héj, de én egy melankolikus nosztalgiamozit nézek, ez átverés!). Ráadásul nekem ez már túl retrós is volt, vagy csak nem láttam elég testrablós sci-it, bár ezt kétlem. Sőt azért hagy ne essek már térdre ettől a sete-suta befejezéstől, amit egy meglehetősen pörgős rohanás előz meg, hogy elfeledtesse velünk a forgatókönyv hiányosságait.

Összességében azt kell mondjam a színészekkel nincs gond, látszik, hogy összeszoktak, Martin Freeman behozása telitalálat volt - és ugye ő mostanában igazi sztár. Rosamund Pike pedig itt is ugyanolyan izgalmas mint a Jack Reacherben. Angol filmről lévén szó én nem várnék a szinkronos verzióig, mert élvezet ezeket a rátarti szóvirágokat hallgatni amivel King kommunikál a környezetével - jól lehet helyenként már fárasztó, hogy maga sem veszi észre mennyire mesterkélt, és erőltetett a viselkedése. Hiszen görcsösen arra törekszik, hogy jól érezze magát. De sajnos azt kell mondjam, ez a teljesen fölösleges sci-fi szál, ami hovatovább meglehetősen kidolgozatlan is, kicsit lehúzta a film utolsó harmadát. Miért pont egy poros kisvárosban kezdik meg akciójukat az űrlények, hova lettek az igazi barátaik (kit érdekel? engem).

Felemás vígjáték tehát eme film, ami leginkább azért fogja kiérdemelni az év legjobbja címet, mert 2013 nem a vígjátékok éve volt.

UI: Viszont ez a 12 óra alatt 12 kocsmában 12 korsó adott egy olyan hiper szuper ötletet, hogy vélhetően a Golden Mile-ról nem utoljára hallottunk. Ha értitek hogy értem :D

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!