Nemcsak a generációváltás zajlott le a Disney Stúdió animátorainál, hanem az újak munkája végre kellően kiforrottá vált az igazán nagy dobásokhoz, de ehhez majdnem egy évtizedre volt szükség. A kis hableány megfilmesítésének ötletét Ron Clements vetette fel a Disney stábtagok ötletbörzéjén, amit egymás között csak Gong Show névvel illettek, utalva ezzel a népszerű televíziós műsorra, ahol bárki leégethette magát, míg a zsűri ki nem szavazta. A rajzfilmrészleg vezetője, Jeffrey Katzenberg először leszavazta az ötletet, mert túlságosan hasonlónak tűnt a ’84-es, Daryl Hannah főszereplésével készült Csobbanás című filmhez. Aztán otthon újra elolvasta Clements kétoldalas tervezetét, és mégis áldását adta a projektre. Clements régi barátját és kollégáját John Muskert is gyorsan bevonta a folyamatokba, aki végül a társírója, illetve társrendezője lett a projektnek. Alapvetően mindketten animátorok voltak, de mindenképpen ők akarták írni a forgatókönyvet, amiért újabb kanosszát kellett járniuk Katzenbergnél, de végül övék lett a feladat.

Andersen meséjén rengeteg apró és sok nagy változtatást eszközöltek. A legfontosabb mind közül, hogy Andersen történetének sokkal szomorúbb, sokkal melankolikusabb a vége. A kis hableányt nem veszi feleségül a herceg, ő pedig meghal, eggyé válik a tenger habjaival, viszont a lelke örökké halhatatlan marad. Maga Walt Disney is belekezdett A kis hableány adaptálásába 1940 környékén, de a projekt akkor még nem valósult meg. Ennek a verziónak meglepő módon még szomorúbb lett volna a végkifejlete, ugyanis a hableány ebben egyszerűen csak meghal. A ’89-es filmbe természetesen happy endet írtak, de a főhősnőnek el kell hagynia családját és egész korábbi életét ahhoz, hogy boldog lehessen. Andersen egyik legszemélyesebb művének tartotta A kis hableányt, valószínűleg azért, mert nagyon sokat merített a saját életéből. Szegénysorból származott, de a színházi élet felé vágyott, ahogy hősnője sóvárog a szárazföld után. A kis Andersennek csodálatos hangja volt kisgyerekként, de serdülőkorában annyira mutált, hogy gyakorlatilag elvesztette ezt a tehetségét. A hableánynak az eredeti történetben a boszorkány kivágja a nyelvét, amit Disneyék érthető okokból egy varázslattal helyettesítettek, aminek következtében Arieltől elveszik a hangját. Illetve Andersen a szerelmi csalódásai felett érzett bánatát is beleszőtte ebbe a történetbe, ahol a főhősnő hiába hoz rengeteg áldozatot a szerelméért, az nem lel viszonzásra.

Az alkotóknak kezdetben fogalmuk sem volt a Walt Disney-féle eredeti tervekről, ezeket a készítés során találták meg, és eléggé meglepődtek rajta, hogy véletlenül ugyan, de ők is hasonló módosításokat eszközöltek a történeten, mint az öreg Walt. Ez egyébként jól példázza, hogy ezzel a mozival mennyire visszatértek a Disney régi hagyományaihoz. A kis hableányt megelőzően ugyanis 30 évig nem készült klasszikus tündérmese, az utolsó ilyen a Csipkerózsika volt 1959-ben. Persze nem volt elég ugyanazt elővenni és leporolni, akkoriban újra fel kellett találniuk a jellegzetes Disney-műfajt, ehhez pedig segítségképpen a Broadway világához nyúltak. Leszerződtették a dalszövegíró Howard Ashmant, és a zeneszerző Alan Menkent, akik a Rémségek kicsiny boltjával szereztek maguknak hírnevet.

Ők ketten pedig nemcsak abban látták a feladatukat, hogy jó dalokat írjanak a filmhez, hanem olyan dalokat szerettek volna létrehozni, amelyek szerves részét képezik a filmnek, és dramaturgiai szerepük van, gyakorlatilag kihagyhatatlanok a történetből. Éppen ezért vicces, hogy egy tesztvetítés során a „Part of Your World” című, azóta emblematikussá vált dal során egy gyerek kiejtette a kezéből a popcornt. Katzenberg pedig levonta a megfelelő következtetést, hogy a kölykök unatkoztak, ezért ki kell vágni ezt a részt. A két rendező és a dalszövegíró is próbálták lebeszélni a tervéről, sikertelenül. Végül Glen Keane animátor beszélte rá, hogy maradjon a dal. Katzenberg egyébként később elismerte, hogy tévedett. Katzenberg akkori tapasztalatlansága az animációs filmek területén több konfliktust is okozott, de ezek is a produkció hasznára váltak később. A forgatókönyvet Howard Ashman vette kezelésbe, és megvariált néhány kulcsmomentumot, ezzel is javítva magán a filmen.

A főhősnő karakterét egy igazi tinilánynak képzelték el, annak minden szokásos problémájával. A karakter megalkotásában nagy szerepe volt Alyssa Milanónak, aki modellt állt, illetve úszott a rajzolóknak, hogy minél inkább élethű legyen az animáció. Hatalmas viták folytak még Ariel hajszínét illetően. Katzenbergnek az volt az álláspontja, hogy „a sellők szőkék, ezt mindenki tudja”. A rendezők és az animátorok viszont nem akartak szőkét, már csak a korábban említett Csobbanással való összehasonlítás elkerülése végett sem. Mindemellett a vörös hajat jobban lehetett árnyékolni, és így komplementer színekkel lehetett ábrázolni Arielt.

A másik fontos szereplő, a tengeri boszorkány Ursula sokkal nagyobb szerepet kapott a filmben, mint Andersen eredetijében, és az összes szereplő közül ő ment át a legnagyobb változáson, tengeri varangyként indult, végül egy dagadt polip lett belőle. A rajzolók próbálkoztak egy sovány verzióval is, de végül hatásosabbnak ítélték meg a testesebb verziót, és jól döntöttek. Ursula egy rendkívül hatásos, sőt kifejezetten félelmetes gonosztevő a Disney-kánonban, aki egyszer látta, nehezen felejti. Az animáció tekintetében itt is használtak már CGI-t, de még csak a hajóroncsot, egy lépcsőt, illetve a végső csata bizonyos elemeit készítették el komputer segítségével.

Katzenberg megjegyezte a film bemutatása előtt, hogy jó lett A kis hableány, de nem lesz akkora siker, mint az Olivér és társai, mert ez lányos film, és lányok nem tudnak úgy rajongani, mint a fiúk. Nagyobbat nem is tévedhetett volna, persze akkor még se a Titanicot, se az Alkonyatot nem mutatták be. A rendezők pedig titokban arról tanakodtak, hogy lesz-e valaha olyan Disney-rajzfilm, amely eléri a 100 milliós bevételi álomhatárt? Egyáltalán lehetséges-e ez egy rajzfilm számára? A kis hableány idővel erre egyértelmű választ adott. A nyitóhétvégén még nem tűnt akkora sikernek, viszont a bevételei hosszú időn keresztül nem vagy csak alig csökkentek. Végül ez lett az első animációs film, ami elérte a 100 milliós bevételt, és sikerült igazi blockbusterré válnia. Külön öröm lehetett a cég számára, hogy annyi kudarc után végre le tudták nyomni a kasszáknál az aktuális Don Bluth-filmet, a Minden kutya a mennybe jut címűt, amit egyazon hétvégén mutattak be A kis hableánnyal. A kritikusok is dicsérték a filmet, örültek, hogy mind az animációt, mind a dalokat tekintve visszatértek a stúdió szellemiségéhez. Végül a betétdalok Oscart nyertek, ami szintén régóta nem fordult elő a rajzfilmek területén.

Tulajdonképpen A kis hableány az alapja az egész Disney-reneszánsznak. Az újgenerációs alkotók sikeresen megtalálták a saját hangjukat, és úgy tértek vissza a régi hagyományokhoz, hogy közben megújították a műfajt. Kisebb-nagyobb változtatásokkal A kis hableány formuláját használták a ’90-es évek többi, elképesztően sikeresen rajzfilmjében is. Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek a mozinak mai szemmel nézve filmtörténeti jelentősége elhomályosítja a valódi értékeit. Mert nagyon jó rajzfilmről beszélhetünk ebben az esetben, főleg hogy ha az évtized korábbi Disney-produkcióihoz hasonlítjuk, összehasonlíthatatlanul színvonalasabb, élvezetesebb, szórakoztatóbb alkotást láthatunk. A kis hableány egyszerűen egy másik szinten mozog ezekhez képest. Viszont azóta annyit fejlődtek az animációs filmek, hogy ma már kifejezetten visszafogottnak hat, és az ezt követő filmek – bár A kis hableány nyomdokában jártak – mégis minden elemükben sokkal jobban sikerültek. De persze az is lehet, hogy szőrös lelkű férfiszívemnek tényleg túl lányos, meg szerelmes ez a film, mindenesetre az ezt követő munkákat egyértelműen sokkal többre tartom, mint A kis hableányt.

Zárszóként pedig álljon itt egy remek animációs rövidfilm, A kis gyufaáruslány, amely szintén Andersen meséjéből készült, és amúgy Oscar díjra is jelölték: