Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Demóna 3D

2014. augusztus 11. - scal

Demóna, Demóna, Demóna... az ízedre szomjazom én. De persze csak ha Angelina Jolie vagy. Bocsánat... elkalandoztam.

dark ominous thorns maleficent.png

Szóval a Demóna sikere szinte kizárólag Jolietól függött. Jó-e, vagy rossz-e? Mert ha szanaszéjjel ripacskodja a szerepet, amin a film sikere múlik nagyjából 150%-ban, akkor ez a film is mehetett volna, a megannyi mostanában divatos, komor meseadaptáció után a kukába. Mert Jolie bár kétségkívül tud játszani, azért amíg a tutajos szájára meg egyéb jótulajdonságaira figyelt elsősorban a közönség többnyire nem erőltette meg magát. Így a negyven felé azonban már ő is érezheti, hogy jó lesz odatennie magát, ugyanis az Ándzseliná Show ennél remekebbül nem is sikeredhetett volna.

Ha leszámítjuk, hogy a létező legjobb meseadaptációval van dolgunk, ami képes volt egy alig félórányi történetet klasszul elmesélni úgy, hogy ezt tette a háttérben ármánykodó "gonosz" szemszögéből, még mindig legalább féltucat érven van, amiért inkább ezt a filmet nézd meg mint bármi mást, amiben Jolie feszített az elmúlt években. Először is a Demóna érdekes, kétségkívül helyenként belefut a közhelyes, szirupos elbeszélésbe, de csak hogy a következő pillanatban gyorsan szemen köpje mindezt. Értem ez alatt a bevált fordulatokat, amiken mégis tudott a film csavarni annyit, hogy végig fenntartsa az érdeklődést, hiszen Csipkerózsika történetével aztán meglehetősen tisztában vannak az emberek, aki ötvenszer nem hallotta két éves korában lefekvés előtt, annak bizony sanyarú gyermekkora lehetett.

A Demónának vannak rétegei. Kifordított mese, szürreális film, pszichoanalízis a női lélek rejtelmeiről, a szerelmi csalódásról, bánatról, teletömték allegóriával amit csak a felnőttek vesznek észre, míg a gyerekekre bizony ráhozhatja a frászt helyenként, pláne mivel a CGI kifejezetten groteszk lett. Sokan mondják, hogy hát ettől bizony láttak már jobb CGI-t, és hát ez bizony így is van, elképzelhető, hogy tényleg kevés pénz volt rá, - bár azért 180 milkából biztos tellett volna jobbra ha akarják - de mégis sikerült meglehetősen egyedi látványvilágot teremteni. Véleményem szerint nem véletlenül lett ilyen meseszerű a CGI szereplők megjelenítése, és nem először találkoznék azzal, hogy kevés pénzből valami frankót alkotnak a számítógépes szakemberek, hogy sugallják, ez itt most egy groteszk mese. Ráadásul ez kombót alkot a 3D-vel, simán el tudom képzelni, hogy egy 8-9 éves gyerek féljen ezen a történeten, főleg hogy a kezdeti színes, szagos vásznat idővel ellepik a komor tájképek, és a sötétben játszódó jelenetek.

Maleficent-2014-232.jpg

A színészi játék Jolie részéről teljesen rendben van, egyedül egy helyen éreztem azt, hogy kicsit sokáig tartott a jelenet, és lassan önmaga paródiájává válik, de amiért mégsem az éppen az allegória, amit Jolie nem rég történt mellműtéte, és Demóna szárnyainak elvesztése között véltem felfedezni, hogy a színésznő régebben jelentkező, mániákus örökbefogadási lázát már meg se említsem. Nem lehet az véletlen, hogy Jolie erre a szerepre tökéletes választásnak bizonyult. Minden percében ott van a vásznon, még akkor is, ha éppen nincs - végiglubicolkja a másfél órát. Hasonlatossága a Disney eredeti Csipkerózsikájának gonoszához pedig ennél nem is lehetne tökéletesebb. Ha egy rajzfilmszereplő megelevenedik és lelép a vászonról, akkor Demóna ilyen. Bár a történetvezetés néhol döcögős - pl. amikor leitatják, elkábítják, szükségszerűen mondják is, és eljátsszák az éppen elmondott jelenetet -, de a többi szereplő bemutatása lehet ezt meg is kívánta.

Sharlto Copley-t egyáltalán nem értem miért erőltetik ennyire, a District 9 óta nem éreztem fájó hiányát, ebbe a moziba is bárkit el lehetne képzelni a helyére. Ahogy Elle Fanning szerepe is kimerül a: mosolygok, és engem mindenki szeret, mert Aurora/Csipkerózsika vagyok klisében. A percenkénti pálfordulásait végképp nem értettem, de végtére is ez egy mesefilm, és ott az ilyesmit illik tolerálni. Ráadásul itt a központi alak Jolie volt, az ő szemszögéből elmesélt történetben, az ő alakján kívül senki másnak nem olyan bonyolult a személyisége, hogy azt magyarázni kelljen. Sam Riley szolga szerepe például azért emelkedhet ki a többieké közül, mert ő Demóna élő lelkiismerete, akivel persze emiatt rendre csúnya dolgok történnek, és ez vezet el a következő felfedezéshez.

A Demónának van humora! Oké, ez lehet nem nagy dolog, de az utolsó amit vártam ettől a filmtől, az a humor. No nem mondom, hogy halálra röhögtem magam rajta, inkább az a nem várt irányból érkező fajta, amikor még azon is lehet nevetni hogy Jolie folyamatosan gonoszkodik egy csecsemővel. Talán a Gru-t lehetne hozzá hasonlítani, hiszen az is szegről végről arról szólt, hogy a szőrős szívű gonosz, valójában nem is annyira gonosz. Ehhez a humorhoz képest a három tündér infantilizmusa talán már sok is volt, de egész egyszerűen ők meg annyira eltúlozzák a szerepüket, hogy muszáj előbb utóbb rajtuk/velük nevetni.

Maleficent-2014-332.jpg

A Demóna zenéje szívbemarkoló és gyönyörű, James Newton Howard megint kitett magáért, Lana Del Ray Once Upon a Dreamje pedig annyira megadja az egész történet baljós hangulatát, hogy nem lennék meglepve, ha majd beválasztanák egy Oscar esélyes betétdalnak.

Az egyetlen hibát mint fantasyban járatos emberke a következőben láttam: Demónának szarva van, még gyerekként, teljesen jóindulatúként és jószívűként is. Azonban ez egy kifejlett szarv mint amit visel később felnőttként. Márpedig a tündérek, ördögök evolúciója is egyfajta logikát követ, vagyis ha a termete nő, akkor a szarva is ezzel együtt növekszik az évek során. El nem tudom mondani mennyire zavarólag hatott az első tíz percben a csöppség Demóna fején a két ormótlan szarv. Ez senkinek nem szúrta a szemét a tesztvetítésen, ordít, hogy csak két kis szarvacska legyen egy gyermek fejbúbon!!! Ez mi ha nem a dilettantizmus mocsara? Ráadásul sokkal jobb lett volna, ha Demóna szép lassan veszti el a kellem és a báj jegyeit, és keményedik meg arccsontja, nő ki szarva ahogy a fájdalom, a bosszú, a harag, és a gyűlölet lassan teret nyer a lelkében, mintegy külsőleg érzékeltetve a belső deformálódást.

De ez már csupán szőrszálhasogatás, ugyanis véleményem szerint, így még tökéletesebb film lehetett volna belőle. Azonban mindezzel együtt keresve sem találhatsz jelenleg jobb mese adaptációt, ami elszórakoztat, és ugyanakkor elgondolkoztat, és az eljövendő felhozatalt tekintve ez hosszú ideig így is marad.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

for-avar 2014.08.24. 23:55:08

barátnőm kedvece...megnéztem de néhol nagyon nem tetszett...pedig...pedig Angelina Jolie a kedvencem civilként is(exem gyakran volt Lara Croft ha úgy adódott)
Valahogy voltak olyan részek amelyek annyira logikátlan hogy bántó...
Ettől független nem rossz sőt jó. De nem kiváló

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.08.25. 20:18:15

@for-avar: azt én se mondanám, hogy kiváló, de 1. van mögöttes tartalma és ez szerintem fontos, 2. kiválónak az eddigi próbálkozások közül kiváló (vakok között félszemű a király tipikus esete)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.10.02. 15:54:41

@scal: újabb tévedés a részedről, hogy ez a film jó. de annyira nem vagyok meglepődve. épphogy csak nézhető, amolyan közepes, dehát neked ez kell :D

Létező legjobb meseadaptáció? Mi van???

"belefut a közhelyes, szirupos elbeszélésbe, de csak hogy a következő pillanatban gyorsan szemen köpje mindezt. " Mi az, hogy belefut? Lubickol benne bazzeg :D Hol köpi szembe? A csókjelenetnél? Ebben a filmben ez pont így volt szirupos, közhelyes meg kiszámítható.

A CGI fejtegetésednek nincs nagyon értelme. Attól lenne kevésbé rossz a cgi, mert groteszk a végeredmény? A jó cgi is lehet groteszk, meg a rossz is. Ez itt rossz.

Ahogy szörnyen giccses a látványvilág is (majdnem annyira rossz, mint az Ózé). A zenével együtt egy mainstreammé aljasított Tim Burton plágium. Az meg külön poén, hogy te Tim Burtont nem szereted, de amikor harmatgyengén mainstreamesítik a munkásságát, az meg ennyire bejön. Ahogy az is poén, hogy a Disneytől kirúgták Burtont a stílusa miatt, most meg százmilliókat basznak el arra, hogy őt másolják.

Abban egyetértek, hogy Jolie korrekt volt a szerepben, de egyáltalán nem nagy szám. Ahogy az áthallásoktól sem kéne ennyire hanyatt esned.

Sharlto Copley tényleg bárkivel felcserélhető lenne, de ez nem az ő hibája, hanem a szerepé. Szar lehet egy szégyentelen feminista propagandamese cérnavékony férfiszerepét játszani. Elle Fanning nekem nagyon nem jött be, gyakorlatilag bárki más jobb lett volna Csipkerózsikának. Juno Temple tehetségét meg vétek ilyen baromságokra vesztegetni. És elárulok egy titkot, nem muszáj röhögni a tündérkék infantilizmusán.

És hogy valami jót is mondjak (no, nem a filmről, hanem a kritikáról), a szarvas, arcéles dologban teljesen igazad van, sokkal jobb lett volna, ha úgy oldják meg, ahogy írod.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.10.02. 16:18:08

A film szerintem se nagy szám, habár az alacsony lécet jelentő újkori élőszereplős Disney-mesékhez, az Óz, a hatalmas szar-hoz meg az Alice giccsországban-hoz képest bőven nézhető kategória. Jolie viszi a showt, James Newton Howard zenéje is magával ragadó, néha pedig már-már úgy tűnt mintha lelke is lenne a történetnek.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.10.02. 16:25:20

@Lazók György: " az Óz, a hatalmas szar-hoz meg az Alice giccsországban-hoz képest bőven nézhető kategória"
Mélyebben egyetérteni se tudnék.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.10.02. 16:53:21

@Santino89: de akkor nem is értem min vitatkozol, a kritikában is benne van, hogy ezekhez képest JÓ film :D nem a Karib-tengerhez

az a baj veled bazzeg hogy újabban félév elteltével kell vitatkozzak, annyit tudok, hogy beültem megnéztem, az első tíz percben azt hittem kurva gáz lesz, aztán mindig jött egy poén ami miatt mégsem

jó amúgy is egy Jolie fan vagyok ez ténykérdés, most láttam a Sivatagi Hold titkát, úristen milyen jó nő volt benne még :D és ha belegondolok, hogy ez a gusztustalan Billy Bob kefélgette ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

mert melyik a legjobb meseadaptáció? oké a paszulyos Jacket még nem láttam :D

nekem ez a furcsa CGi igenis bejött, a Terabithiára emlékeztetett, amikor nem akarják olyan vérkomolyra mint a Gyűrűk Urában, hanem hogy lásd, hogy ez egy mesevilág, tessék ilyen az amikor kikacsintanak :D

Copley úgy en bloc szar ahogy van, ahogy kinéz, mondj már egy szerepet ahonnét ez az ember hiányzott volna, ha bárki mással pótolják :D csak egy szerepet :D

Templének a szerepét nem véletlen nem említettem neked, tudtam hogy agyfaszt fogsz tőle kapni :D

a szarvas dolgot - ha én írom meg - tuti így írtam volna meg, egyrészt így logikus, meg így kapott volna egy mélyebb értelmet az egész

egy szóval se mondom, hogy ez egy tökéletes film, de nem is untam magam halálra mint a Vadász meg a Hófehéren :D

és akkor te ezen nem is nevettél? :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.10.02. 17:24:21

@scal: mondok kettőt is: Szupercsapat, és a District 9.

Nem.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.10.02. 17:59:55

@Santino89: uggyan már, D9-ben Tom Cruise is lehetett volna, épp az volt a bajod hogy leginkább egy rákkal kellett volna azonosulnod,

Szupercsapatot (még mindig) nem láttam,, de kizárt

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.10.02. 20:17:51

@scal: arról szintén nem ő tehet, hogy a szerepe szerint rákká változik. tommyboy ilyet sose tenne.

ne okoskodj megint olyasmiről, amit nem láttál.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.10.03. 05:48:41

@Santino89: nem azért írtad hogy egy rákkal kelljen azonosulnod, hanem mert ők voltak az pozitív meg szerethető szereplők, és a főhős - már amennyire főhős volt - egy arrogáns, szánalmas pöcs volt

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.10.03. 08:38:15

@scal: A főszereplő tényleg egy pöcs volt, de Copley szerintem nagyon jól adta.

2014.11.01. 09:50:58

Ez is tegnapi élmény volt, akárcsak a Redford-film. Nem mondanám, hogy én voltam a célközönség. Bízisten szeretem a meséket, vénségemre különösen, de már gyerekként is az idegeimre mentek a filozofikus mesék, amikor didaktikusan a pofámba nyomták, hogy itt bizony többről van szó, kérem, nem csupán kalandok egymásutánjáról, van itt ám MONDANIVALÓ is, egy Nietzsche-mű mélységeivel vetekedő.

A látványvilág engem túlságosan az AVATAR-ra emlékeztetett. Angelina Jolie-hoz illett ez a szerep, talán azért nem kellett volna eljátszania. Szerintem az az igazi színészi kihívás, ha valaki az eredeti egyéniségétől, imázsától gyökeresen eltérő figurát tud hitelesen eljátszani. Aurora borzasztóan idegesítő csitri volt, jobban örültem volna, ha száz évig csendben és békésen alszik, de kb. öt percen belül felébresztették. Mondtam is a barátaimnak, hogy tuti nem a Házibuli-filmek szépfiújait idéző királyfi kelti életre, hanem maga a címszereplő, hogy ne maradjon ki a leszbi motívum sem, ez is divatos manapság. És így is lett. Pedig felteszem, ez lett volna az egyik nagy újítás, a mesesablonoktól való látványos eltérés. A film végén egyébként a narrátor büszkén felfedi, hogy bizony a Csipkerózsika alternatív verzióját láthatta a nagyérdemű, és a hangjából kihallatszott a meggyőződés, hogy of course ez a jobbik verzió. Pedig nem.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.01. 14:21:50

@field 64: nem ez az eredeti verzió, az 18+-os :D
süti beállítások módosítása