Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Trónok harca (Hatodik évad)

2016. július 02. - Santino89

Egy lépést előre, kettőt hátra. De hát ilyen az, ha táncba visznek.

SPOILERES évadkritika

Nem szeretek hétről hétre, epizódról epizódra sorozatot nézni. Nehogy már minden héten csak egyetlen óra jusson bármiből is, aztán meg hét napig baszhat az ideg a cliffhangerek miatt. A Maffiózók volt az utolsó, amit így néztem, de akkor még egyrészt nem volt más lehetőségem, másrészt pedig Tony Soprano és baráti köre nem az izgalmakra épített elsősorban. Most is volt egy naiv kis ábrándom, hogy én majd kivárom a 10. rész végét, aztán belecsapok a lecsóba, és egy – max. két – nap alatt ledarálom az évadot. Aztán sorra tiltogattam le az ismerősöket, illetve egyéb Game of Thrones oldalakat, mindhiába. Az első héten tudtam, hogy kedvenc vörös boszim valójában rút öregasszony, a második héten pedig, hogy Havas Jani barátunk feltámadt a poraiból.

Oké, ez utóbbit sejtettük mindannyian, de még azt is előre tudnom kell, hogy pontosan mikor történik meg? Kibírtam volna, Isten a tanúm, kibírtam volna, de így nem volt értelme. Úgyhogy beálltam szépen a sorba. Hogy ezt milyen jól tettem, az akkor vált végképp egyértelművé, amikor vicces kedvű kollégák kiírták az iroda egyik ajtajára, hogy Hold the Door, az idevonatkozó karakter fotójával természetesen. Jelenleg talán nincs ennél népszerűbb sorozat, ami ennyire jelen lenne az emberek mindennapjaiban, ami egészen elképesztő, ha belegondolsz, manapság milyen magas a színvonal, és milyen hihetetlenül széles a választék. És végül is megvolt az a szépsége is annak, hogy hétről hétre néztem az Alt Shift X youtube csatorna hihetetlenül informatív és érdekes Explained-videóit.

game-thrones-season-6-pictures_16.jpg

De miért érdekes ez?

Mert eleinte azt hittem, a heti bontás miatt vagyok kritikusabb, szkeptikusabb az egyes epizódokkal, szépen lassan azonban be kellett látnom, hogy sajnos nem velem van a baj. Úgy látszik, Martin papa válsága a harmadik könyvet követően (nincs para, még csak 16 éve tart) nagyon komolyan rányomta a bélyegét a sorozatra is. Mert amíg Martin regényeinek cselekménye túlburjánzott, az egyes szálak túl szövevényessé, sőt unalmassá, nem egyszer kifejezetten érdektelenné váltak, addig a tévés változat készítői baltával hasítják előre a cselekményt, hogy az pörgősebb legyen, a korábbi kifinomultságnak pedig végképp búcsút mondhatunk, ahogy az apró, de fontos nüanszoknak is. Talán még mindig ez a jobb verzió, ahhoz képest, mint ami a könyvekkel történt (nem készülnek, de ha készül, az se jó). Itt meg rohanni kell, mint az állat, de nemcsak ez a baj, hanem egyszerűen nem jut idő 10 részben sem a fontosabb dolgokra, lényegtelen részeken viszont rendesen elidőzünk.

game-thrones-season-6-pictures_12.jpg

Ott van például rögtön a nagy fájdalmam, a Háromszemű Holló hanyagolása. Branék évadokon át meneteltek hozzá. Ez volt a nagy cél. Sőt, a készítők lecserélték a negyedik évad végén látható színészt Max von Sydowr-a, aki azért nem kis név, nem kis tehetség. Ezek után joggal várna valamit az ember ettől a karaktertől. Ehhez képest mit látunk? Hogy a fához kötve flashelnek mindenfélét, aztán egyszer csak a Mások kinyírják.

És ennyi.

Ezért mi értelme volt Max von Sydow-t szerződtetni?

Ki egyáltalán ez a karakter?

Hogy került oda?

Mi történt vele, mik a céljai?

Az égvilágon semmit sem tudunk meg róla, pedig elvileg a sztori szempontjából fontos. És ha kommentelni akarsz, hogy nézzek utána a könyvekben, meg a neten, akkor ne tedd, teljesen felesleges. Utána fogok ugyanis nézni, mert érdekel a téma, de dramaturgia szempontjából ez akkor is minimum problémás, mert a sorozatnak önmagában is meg kellene állnia a lábán.

game-thrones-season-6-pictures_1.jpg

Helyette mit láthatunk?

Például Samwell Tarly családi vacsiját.

Komolyan, van egy olyan rész, ahol 15 percet szántak olyasmi bemutatására, amit már eddig is tudtunk, ti. Sam apja egy igazi rohadék. Hát köszönjük szépen, kedves készítők! A Háromszemű hollóra, a mágikus képességekkel rendelkező Targaryen fattyú faemberre, aki amúgy kurva fontosnak tűnik, egy egészen kicsit kíváncsibb lettem volna. Most az egy teljesen más kérdés, hogy Samwell Tarlyt meg a félfogyatékos barátnőjét ki nem állhatom, minden szempontból idegesítőek, irritálóak, és az sem érdekel, ha valaha majd egyszer lesz valami komoly szerepük. Akárhányszor feltűnik a színen ez a dagadt fej, úgy megy percről percre egyre feljebb és feljebb a vérnyomásom. Most már az sem érdekel, ha a végén kiderül, hogy egyedül Sam tudja legyőzni a Másokat és a sárkányokat egyszerre, sőt ő maga kerül a Vastrónra. Ha ennyire fontos karakter a történet szempontjából, akkor is felesleges már évadok óta szenvedni vele. Amúgy ez a Trónok harca egyik legnagyobb hiányossága, hogy vannak benne szálak, amelyek egyszerűen nem elég érdekesek, szemmel láthatóan mégis fontosak lesznek majd annyira, hogy kibírjuk őket.

game-thrones-season-6-pictures_5.jpg

Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ennyire kőostoba, gagyi, hiteltelen módon tesznek pontot Arya Braavosi bérgyilkosképzésének végére. Most az hagyján, hogy eme szál játékidejének egyik felét az teszi ki, hogy Arya színházban nézi a korábbi évadok cselekményét, a másik felét pedig, hogy Lelenc csaj szarrá veri őt. Bár ezzel szintén akad némi probléma, hiszen a színház motivációnak túl kevés (emiatt megy vissza Westerosra), időhúzásnak viszont bőőőőven túl sok, a verés meg egy idő után finoman fogalmazva is unalmassá, repetitívvé válik. És még mindig nem ez a legnagyobb baj. Történik ugyanis, hogy Arya otthagyja a bérgyilkosképző szektát, és tudja, hogy vadászni fognak rá. Erre mit tesz?

Biztos nem kezd el gondtalanul, boldogan, vidáman és feltűnően sétálgatni a nyílt utcán, ugye?

Ugye, nem?

Hát de.

Jogosan gondolhatnánk, hogy ez biztos valami csapda a részéről, nem? Elvégre egy okos kiscsajról van szó, aki már látott egyet s mást. De nem. A Lelenc (angolosok kedvéért „the Waif”) jól hasba szurkálja. Cliffhangernek mindez nagyon gyenge, hiszen annyira rutinos öreg rókák vagyunk már, hogy pontosan tudjuk, Arya ebbe aztán nem hal bele, hiába fordul ki a bele. Viszont azt sem gondoltuk volna, hogy másnap már parkourozni fog a Terminátor-üzemmódba kapcsolt Lelenc kiscsajjal. Furcsa, de régen előfordultak a Trónok harcában ilyesmik, hogy motivációk, meg karakterépítés. Lelenclány miért utálja Aryát? Miért akarja, hogy szenvedjen, miért akarja ilyen szenvedélyesen megölni? Nem tudjuk, és már nem is fogjuk megtudni. Na de miután Arya két epizód között valahonnan megszerezte az X-Menből ismert Rozsomák öngyógyító képességét, illetve kedvére kifutkározta magát Bravoos városában, megöli a gonosz Lelencet. Két évadon keresztül csak azt láttuk, hogy a Lelenc ezerszer, még abszolút fegyvertelenül is elveri Aryát, hogy egyszerűen mindenben jobb, mint ő, erre most a készítők azt várják tőlünk, hogy fenntartások nélkül, kvázi bemondásra higgyük el zokszó nélkül, hogy Arya sebesülten legyőzi? Tudom, hogy ezt a gyertyás vágást alapvetően stílusosnak szánták, de inkább visszafelé sült el.

episode-7-broken-man.jpg

Ráadásul Arya belépett Daenerys meg Havas Jani mellé a halhatatlanok klubjába, immár érte sem lehet izgulni egy cseppet sem, hiszen úgysem lesz semmi baja. No, ennyit Martin merész koncepciójáról. Ebben a sorozatban régen számított, ha valakit többször hasba szúrnak. Komoly következményekkel kellett számolnia egy-egy karakternek, ha hülyeségeket csinált. Most ez mehet a levesbe. Az Arctalan ember meg örül a fejének, hogy az egyik tanítványa kinyírta a másikat a képzés után, majd lelépett. Ekkora baromságot már rég láttam, és sosem hittem volna, hogy ilyen mélységekbe süllyed a Trónok harca. Az egyetlen jó dolog ebben a szálban az, hogy vége lett. Nemcsak unalmas volt, de karakteridegen, logikátlan, és végső soron a sorozat egész szellemiségét hazudtolta meg egyetlen gagyi, átlátszó, felesleges cliffhanger kedvéért. Utólag mondjuk vicces, hogy mennyi fanteória született a 7. rész után, amelyek körülbelül mind jobbak, érdekesebbek, csavarosabbak bizonyultak, mint az, amit végül láthattunk.

Kis öröm az ürömben, hogy az évadfináléban Arya vett egy finom revansot a Vörös Nászért, amely már régóta kijárt a Starkoknak, meg persze nekünk is.

game-thrones-season-6-pictures_7.jpg

Mostanra végre-valahára mindenki meglakolt, aki valamilyen módon vétkes volt ebben az undorító, ocsmány merényletsorozatban, amely majdhogynem példa nélkül álló a tévétörténelemben. Az értelmi szerző, Tywin Lannister ugye még a negyedik évadban életét vesztette, a vendéglátó Walder Frey torkát Arya vágta el (szigorúan az után, hogy pitébe sütötte, majd feltálalta neki két kedvenc fiát), az áruló Roose Boltont pedig még az évad elején nyírta ki a saját kedves fattyacskája.

Ami megint csak kényelmetlen kérdésekhez vezet.

Roose Bolton egy érdekes karakter volt, a sorozat egyik főgonosza, aki kegyetlen, okos, és bármire képes a pénzért/hatalomért. Erre a halála konkrétan úgy néz ki, hogy Ramsay mester odalép hozzá, leböki (egészen pontosan hasba szúrja, és Aryával ellentétben ő valamiért azonnal belehal). Szóval tényleg ennyire könnyű, ennyire egyszerű őt meggyilkolni? Korábban még a segghülye Joffrey-hoz is komoly összeesküvést kellett szőni, hogy megdögöljön végre. De még Bolton feleségének, aki egy érdektelen huszadik statiszta, még neki is ezerszer érdekesebb, emlékezetesebb halál jutott, mint magának Roose Boltonnak. Könyörgöm, ő volt az egyik leggyűlöltebb karakter, személyesen ő gyilkolta meg Robb Starkot! Ez egyszerűen méltatlan hozzá és a készítőkhöz, és sajnos az a baj, hogy ebben az évadban nem ez az első és utolsó ilyen eset.

game-thrones-season-6-pictures_2.jpg

Itt van például Balon Greyjoy, Theon apukája, aki amúgy mellékesen az Öt Király Háborújának nyertese volt valamilyen szinten (ti. csak ő nem halt meg). Át akar menni egy függőhídon, mire megáll előtte egy alak, hogy „Én vagyok az öcséd, akiről eddig egy kurva szó sem esett, és most megöllek”. És ledobja a hídról a jó királyt. Ennyire kőegyszerű, fantáziátlan megoldásokat láthatunk.

Hasonló példa még Dorne hercegének megölése. Csak tudjuk le minél hamarabb, nem érdekel minket a téma, haladjunk. Ezek az események pedig így hiába nagy horderejűek, hiába fontosak, hiába pörög a cselekmény, egyszerűen minden hiába, ha ezek ennyire elsikkadnak. Ráadásul mindez az első két részben történik, amiket én egyszerre néztem meg, úgyhogy a sok királyhalál egymás után sokk helyett számomra már inkább Monty Python-szerű abszurdba hajlott.

episode-2-home.jpg

De pont ugyanilyen snasszul oldották meg Benjen Stark visszatérését, akit 5 évad  óta keresnek, vagy ami még nagyobb horderejű: Jon feltámadását. Szerencsétlen rajongók már 2011 óta találgatnak, kombinálnak, hogyan fog a mi drága Janink feltámadni. Erre kb úgy néz ki a dolog, hogy Davos bemegy a Vörös boszihoz, és lényegét tekintve a következő párbeszéd játszódik le:

– Te figyeljél már. Tudsz mindenféle varázslatot.

– Hát ja.

– Nem tudnád izé… feltámasztani a Lord Commandert?

– Hát nem hiszem.

– Azé’ próbáld má’ meg.

– Na jó.

Aztán mondd pár varázsigét, levágja Jani böngyör haját, kicsit lemossa a hullát, lényegében nem tesz sokkal többet, mint bármelyik átlag temetkezési vállalkozó. Majd kimennek a szobából, és voilá, megvan a második rész cliffhangere. Jani szaporán lélegezni kezd. Nem mintha sok mindent kezdtek volna vele ezzel ténnyel, hogy meghalt. Egyik részben a Vadak állítólag még istenként tisztelik, pár résszel később viszont már csak vonakodva állnak mellé a csatában. Havas Jon szálával az a legnagyobb problémám, hogy minek kellett őt meggyilkolni, ha az ég egy adta világon semmit sem változik tőle a karakter? Oké, az egyik részben egy kicsit még el van keseredve. Az évad végére viszont szerencsére neki is jutott némi öröm, amikor egész Észak királyává választják a lordok. Szegény Jani a barlangos huncutkodás óta nem lehetett ennyire boldog.

game-thrones-season-6-pictures_30.jpg

Hogy a korábbi sziporkázó dialógusoktól és monológoktól búcsút vehetünk, azt már az ötödik évad óta borítékolhattuk, ez nem meglepetés, de most egyértelműen bebizonyosodott, hogy Benioffék jobban tudnak adaptálni/feljavítani valamit, mintha nekik maguknak kell megalkotniuk a történetet. Éppen ezért ad okot némi aggodalomra, hogy már csak egy 7, illetve 6 részes évadot terveznek. Amikor először olvastam erről, még örültem neki, hogy nem akarják feleslegesen elhúzni, hanem abból a kevésből, ami maradt, igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni, de félek tőle, hogy egy kicsit már ők is unják (mert Martin tutira), és hasonlóan ötlettelen, tucatmegoldásokat fogunk kapni, mint ebben az évadban sok helyen.

game-thrones-season-6-pictures_24.jpg

Na de az a bizonyos 9. rész.

Te atyaúristen!

Oké, a sztori szempontjából kiszámítható, megint akkor jön a felmentő sereg, mikor már minden elveszett. Csak a Trónok harcában harmadjára veszik elő ezt a klisét.

Viszont a megvalósítás, az páratlan.

Nemcsak a tévétörténelem, hanem a filmtörténelem valaha volt legjobb középkori csatajelenetét láthatjuk. Már a felvezetés parádés, ahogy a szadista Ramsay nyilakat lövöldöz a legkisebb Stark fiúra. (Ebbe a jelenetbe mondjuk pont sokan belekötöttek, hogy miért nem cikcakkban futott, hát nem tudom, talán a sokk, meg halálfélelem közepette nem jutott eszébe, Jon meg nem tudta 200 méterről instruálni, mert az kicsit életszerűtlen lett volna.) Aztán Jon esztelen bátorsága megható valahol, még akkor is, ha tudjuk, hogy mekkora baromságot csinál, és neki szintén tudnia kellene, hiszen Sansa figyelmeztette őt, de mégis elragadják az érzelmei, miközben Ramsay hideg fejjel manipulálja, és csapdába szorítja. A zene, a vágások, az érzelmek mind nagyon rendben vannak. Aztán Jonra ráront egy egész hadsereg, ő pedig kivonja a kardját, látszik a szemében a beletörődés, és harcra készen várja a felé rohamozó lovasokat.

Sárkányok, Mások ide, boszorkányok, démonok oda, eddig ez volt a Trónok harca leginkább fantasys pillanata.

Lenyűgöző snitt, talán pont azért, mert nincs benne semmi trükk, élesben felvették, ahogy Kit Harrington felé rohannak a lovak. És akkor a csata még el sem kezdődött.

game-thrones-season-6-pictures_31.jpg

Szóval miért mondom azt, hogy ez a filmtörténelem legjobb csatája?

Mert nem CGI-hadseregek harcolnak törpe meg tünde viccekkel egymás ellen, hanem reccsen a csont, spriccel a vér, egy mocskos, undorító káosz forgatagában találjuk magunkat, amibe tökéletesen beránt minket a rendező, nem utolsósorban egy csodálatos, vágás nélküli jelenettel. A káosz ellenére nem rángatózik a kamera, az egész tökéletesen követhető marad, nem csak egymás után sorjázó, gyors vágásokban láthatjuk a vérengzést, mint annak idején az akkor amúgy forradalminak számító A rettenthetetlenben, vagy később a köpönyege (vagy skót szoknyája alól kibújó) Gladiátorban. Közben pedig pluszban azért mégiscsak ott van a tudat, hogy óriások nem léteznek, nem öklelnek fel lovakat a csatatéren, az HBO sem fizet ki azért ennyi statisztát, tehát valójában rengeteg számítógépes effektet láthatunk, de ezek olyan szépen belesimulnak a jelenetbe, hogy fel sem tűnnek, és végképp nem rombolják le egy pillanatra sem az összképet, vagy a realitás érzetét. Most az, hogy a hangeffektek mennyire királyak, meg a zene milyen isteni, meg mennyire dinamikus a vágás, meg hogy minden kiszámíthatósága ellenére mégis mennyire hatásos ez a jelenetsor, az már igazából csak hab a tortán.

Szó szerint megirigyelhetik a blockbusterek készítői ezt a csatát, és ez most nemcsak valamilyen kritikusi szófordulat, hanem valóban szégyenbe hozza, lealázza bármilyen téren a mai hollywoodi gigafilmeket.

game-thrones-season-6-pictures_22.jpg

Ha pedig már a CGI-nál járunk, maradjunk még szintén a kilencedik résznél, ahol először láthatjuk akcióban a három felnőtt sárkányt. Erre vártunk már az első évad óta, és igazán megérte a várakozást. Baromi jól sikerültek maguk a trükkök, de közben az epikus zenének hála, nagyon felemelő, majdhogynem katartikus élmény nézni, ahogy a tökéletesen animált szörnyetegek repülnek és pusztítanak.

Valami ilyesmi kellett volna az előző évadban is Dany első repülésénél, de akkor nem jött össze. A sárkányos akciójelenet rövid ugyan, de minden igényt maximálisan kielégít. Nem mellesleg pedig valószínűleg a következő évadra és Westerosra gyúrnak egy igazi, gigászi sárkányostromra Királyvárnál. Elmondható, hogy a kilencedik résszel, ezzel a két csatával a Trónok harca megugrotta nemcsak saját magát, de a saját formátumát, és új mérföldkövet tett le az asztalra, amire igazán büszkék lehetnek a készítők, mi pedig maradéktalanul elégedettek.

game-thrones-season-6-pictures_21.jpg

A Trónok harcának szintet kellett lépnie, és csak dicsérni tudom a kilencedik epizód csatáit, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a szintlépés feltétlenül a jó irányba történt.

A korábbi sokkhatásokat nem nagyon lehetett már továbbfokozni, elvégre itt szúrtak már hasba terhes kismamát, valaki meg elevenen égette el a saját lányát. Szóval a brutalitás fokozása helyett nagyon durván felturbózták a látványvilágot, meg az akciójeleneteket, valóban forradalmi az, amit láthatunk, pedig egy tévésorozatnak ez aztán végképp nem lenne a feladata.

Manapság a tudatos fogyasztó, vagy nevezzük szebben: műkedvelő, épp azért részesíti előnyben a sorozatokat az elsősorban tiniknek készülő, gyakran igen buta, ámde kétségtelenül látványos blockbusterekkel szemben, mert az igényesebb szériák ezeknél jóval többet tudnak nyújtani intellektuálisan, érzelmileg, karakterábrázolás, illetve dialógusok terén, továbbá nem szükséges a jól bevált sablonokat követniük. Magyarán, egy igényes alternatívát jelentenek a szórakozni vágyó felnőtt közönség részére.

Erre pont a legnépszerűbb, legintelligensebb kultsorozat válik helyenként bután megírt, ám szemet gyönyörködtető blockbusterré?

Viszont, ha úgy nézzük, hogy eddig láthattuk az első négy évadban a kibontakozóban lévő, éppen ezért kiszámíthatatlan felvezetést, most a második négy évadban pedig a nézők számára is kikristályosodott történet levezetése következik, akkor persze, hogy nem számíthatunk már olyan meglepetésekre, mint korábban. És ha a brutalitást meg a nyomasztó faktort már nem akarják tovább növelni az elviselhetetlenségig, és ha belátják, hogy olyan jó dialógusokat sem tudnak írni, mint Martin, akkor az egyetlen út tényleg a látványosságok felé vezet, mint nézőcsalogató-nézőmarasztaló eszköz. És ebben kétségtelenül jelesre vizsgázik a sorozat.

A nézők többsége pedig szintén elégedettnek tűnik;, a 9. rész azóta is 10 csillagon áll az Imdb-n, ami azért nem akármi, még a Trónok harcától sem.

game-thrones-season-6-pictures_25.jpg

De hogy maradt még szufla az alkotókban, arra a legjobb példa az ötödik epizód, az a bizonyos Hodoros rész. Eleve érdekes dolgok kezdtek kibontakozni, az Erdő gyermekei jóféle fantasy karaktereknek tűntek, majd ide is kaptunk egy kiváló, félelmetes, feszült és veszett jól felépített akciójelenetet, ahol nagyon sok veszteség érte hőseinket, de akkora légkalapács-erejű ütésre mégsem számíthattunk, mint amit a készítők mértek a lelkünkre Hodor halálával, nevének jelentésével és eredetével. És nem pusztán csak a sokkhatásra építkeztek, mint egy Vörös Nász esetében, ez annál sokkal összetettebb érzelmeket váltott ki, sőt új perspektívába helyezte a sorozatot.

Az a fajta pillanat, olyan erős reveláció, amely után csak ülsz magadban csendben, megdöbbenten, és tátott szájjal bámulod a stáblistát. Nagyon mélyen megrázó, sőt megrendítő. És amikor felocsúdsz a döbbenetből, akkor meg azon jár az eszed, hogy ez a félkegyelmű ember feláldozta az egész életét, nemcsak a halálával, hanem azzal is, hogy előtte egész életében szolgálta őket, és talán igazán sosem tudta, még csak azt sem, hogy miért.

game-thrones-season-6-pictures_15.jpg

Számomra hasonlóan erős jelenetnek bizonyult a negyedik rész eleje, amelyben 6 év után a két Stark testvér végre találkozik. Jon és Sansa között soha nem volt különösebben mély kapcsolat vagy valódi szeretet, de talán éppen ezért annyira megható, ahogy annyi szenvedés után megölelik egymást. Bevallom, ezen még egy kicsit el is pityeredtem, olyan szinten gyönyörű jelenet még a maga egyszerűségében is.

game-thrones-season-6-pictures_10.jpg

Királyvár nem volt sem túl izgalmas, sem különösebb érdekes helyszín egészen az évadzáróig. Végig várunk Cersei nagy tárgyalására, hallhatjuk, ahogy leoltják (a Töviskirálynő iszonyat jó ebben), meg ahogy a Hegyzombi embereket végez ki, megtudjuk, hogy Margaery-nek helyén van az esze, Tommen pedig még butább és gyengébb, mint valaha képzeltük. Meg az a primitív beetetés („igaz a pletyka? igazabb mint gondoltuk!”). Ugyan már! Ötvenhét rész után ne nézzetek már ennyire hülyének! Jó, persze, Jonathan Pryce remek, Lena Headey szintén mindig kiváló.

Aztán a sok közepesen szórakoztató, a cselekményt előre nemigen gördítő eseménysor után az évadzáró megint csak hatalmasat üt. Egyrészt azért, mert NAGY dolgok történnek benne, másrészt mert filmként kiválóan működik, hála Ramin Djawadi zseniális zenei aláfestésének, és Miguel Sapochnik elsőrangú rendezésének. Ez a csávó kincset ér, ő rendezte a kilencedik epizód csatáit, az ötödik évadbeli Rideghonos zombitámadást, illetve a Banshee első évadának zárását is anno. Eddig még csak egy mozifilmje készült, a Végrehajtó, de remélhetőleg a Russo fivérekhez hasonlóan neki is megnyílik majd az út felfelé, mert iszonyat tehetséges ember, ez az évadzáró első 18 percének minden egyes pillanatán gyönyörűen átütött. Rengeteg apró pillanat, folyamatosan fokozódó feszültség, majd újabb tömegmészárlás, váratlan öngyilkosság, és közben pedig úton az irdatlan veszedelem, mindez egy csodálatosan feszült zenés montázsban. Látszik, hogy ennek a fickónak mindig van egy saját egyéni koncepciója, víziója, amelyet az esetek többségében fantasztikusan sikerül véghezvinnie.

game-thrones-season-6-pictures_37.jpg

Daenerys szála hasonló egy kicsit, a történet elején ugyanis dothraki fogságban sínylődik, de igazából csak azt várjuk, hogy mikor szabadul már ki. Elsősorban ezért inkább a hogyan okozhatja a meglepetést. Bár úton van a két hősszerelmes, és egy sárkány is kószál a közelben (legtöbben utóbbira tették a voksukat, és nem alaptalanul). Végül Daenerys saját magának, illetve a varázslatos tűzálló képességének köszönhette a megmenekülését, melyben tulajdonképpen egyesítették a három eddigi nagyjelenetét; a sárkányok születését, a Makulátlanok megszerzését és a harmadik évadot lezáró, rabszolgás Mhysa-éljenzést. Ez valószínűleg a zeneszerző számára legalább nyilvánvaló volt, hiszen „véletlenül” pont ezt a három témát kombinálta egybe erre a jelenetre.

No de nem panaszkodom, hiszen három évadnyi nélkülözés után végre újra láthattuk Emilia Clarke szépséges cickóit, hiába nyilatkozta, hogy ő aztán sohase többet: valószínűleg kénytelen volt elismerni a csecsek dramaturgiai szükségszerűségét. Hála mind a hét istennek, meg a Fény Urának természetesen, mielőtt engem is megégetnének. Ezt leszámítva az erotikából mintha kicsit visszavettek volna erre a szezonra, vagy lehet, már nekem nem tűnik fel annyira.

game-thrones-season-6-pictures_11.jpg

Daenerys mellett pedig tanácsot ad Tyrion, akinek jutott természetesen pár jó duma, meg egy sárkányelszabadítás, de ebben az évadban nagyon háttérbe szorult a sorozat legjobb karaktere. Egészen pontosan két olyan jelenet van, amely semmi másról nem szól, csak arról, hogy Tyrion beszélgetni próbál a gyönyörű Missandei-jel és Szürke Féreggel, de nem sikerül a dolog. Valójában azonban mintha az íróknak nem sikerülne normális dialógokat írni hármójuknak, ettől pedig kicsit kínos lesz az egész szitu. A második ilyen jelenet talán egy csöppet kevésbé, hála Nathalie Emmanuel bájos kacajának, no meg hogy pont akkor kezdődik el az ostrom.

Mindenesetre ebből az évadból egyelőre úgy tűnik, hogy Tyrion útja, drámája valójában a negyedik évadnál lezárult, és most már gyakorlatilag csak egy Jorah Mormont lehet a gyönyörűséges sárkánykirálynő mellett. Azért remélem, ennél izgalmasabb dolgokat sikerül még kihozni az évadok során kettejük kapcsolatából, elvégre Daenerys még anno kapott egy jóslatot, hogy ne bízzon az oroszlánban. Meg amúgy nagyon a Greyjoyokban sem kéne, mert ugyan Yarával, meg Theonnal szimpatizálunk, de ha valamit megtudtunk a hat évad során, az az, hogy a Vas szülöttei alantas, áruló férgek. Nem véletlen az a jelmondatuk, hogy „Nem vetünk”. Mindenesetre a négyes párbeszéd elég jól sikerült, meg legalább azzal is halad a szekér.

game-thrones-season-6-pictures_18.jpg

Ha pedig már az erős női karaktereknél tartunk, nem lehet szó nélkül elmenni mindenki új kedvence, Lyanna Mormont mellett sem, aki csak egy tízéves kislány, de tökösebb, mint bárki az egész sagában. Valóban bájos, vicces, közben meg abszurd és egyedi karakter (és ugyan csak egy pillanatra látjuk, de a Medve-sziget nagyon szép), de azért ha elfogadtok tőlem egy tanácsot, ne nagyon kedveljétek meg, teljesen biztos vagyok benne, hogy szép, szomorú halála lesz előbb-utóbb.

És ha már a tökösségről van szó, Sansa még mindig nem túl okos, de már kezd számítgatni, meg kegyetlenkedni. Ramsay mestert például mosolyogva tépeti cafatokra a fattyú saját kutyáival. Ned Stark azt hiszem, nem lenne büszke az ő szépséges kis hölgyére, mégis tökéletesen érthető, hogyan-milyen megpróbáltatások árán jutott el Sansa a naiv, butácska, ártatlan kislány szerepéből egy lassan már Cersei magasságú – vagy éppen mélységű – némberré.

Szintén vérfagyasztó nézni azt a bestiális örömöt a jobb sorsra érdemes Stark lány, Arya arcán, amilyen élvezettel végzi ki Lord Frey-t. Oké, kielégítő, meg szó se róla, mi is örülünk neki, de attól még durva.

game-thrones-season-6-pictures_41.jpg

Arya egykori útitársa, a Véreb szintén felbukkant, és meglepően sok játékidőt kapott, aminek egyelőre ebben az évadban nemigen lett meg a gyümölcse, így az már a jövő zenéje marad, hogy ennek volt-e valójában értelme, vagy csak az időt húzták a kilencedik részig. Visszatérése számomra nem okozott különösebb meglepetést, hiszen filmes-sorozatos alapszabály, hogy akit nem látunk biztosan meghalni, az nem biztos, hogy meghalt. Maga a karakter egyébként remek, és őszintén remélem, hogy ki tudnak még hozni belőle valamit a készítők.

Jamie-nek sincs túl sok dolga ebben az évadban, leolt pár embert, vérontás nélkül elfoglal egy várat, jópofizik kolléganőjével és barátjával Brienne-el, és kb ennyi. Utolsó jelenetében viszont az a tekintet, amellyel szerelmét és ikerhúgát illeti, na az felejthetetlen, többet mond minden szónál.

Másik drága jó barátunktól és személyes példaképemtől, Ramsay mestertől pedig – ahogy már említettem – sajnos végképp el kellett búcsúznunk. II. Joffrey halála grandiózus, megérdemelt és kielégítő volt, Iwan Rheon pedig minden egyes pillantásával, minden egyes gesztusával fantasztikusan és jól látható élvezettel alakította ezt a sokszor legyőzhetetlennek tűnő rohadékot, aki talán a legjobb gonosztevő a tévé történelmében (pedig Jockey Ewingot azért nehéz felülmúlni). Szóval Iwan, Ramsay, hiányozni fogtok!

game-thrones-season-6-pictures_29.jpg

Legalább ennyire kedvelem a Vörös Papnő karakterét, Carice Van Houten őszexiségének pazar alakításában, aki ezúttal egy jóval kevésbé határozott, teátrális, inkább egy visszahúzódóbb, érzékenyebb oldalát mutatja nekünk ebben az évadban.

Ettől függetlenül ő is megérdemelné már egy ideje a méltó büntetését.

És bármennyire megkapó Liam Cunningham csodálatos játéka a kiborult Davosként („She was good, she was kind, and you've killed her"), bármennyire hatásosan, szívet-lelket fájdítóan kéri Havas Janit, hogy végezze ki ezt a fanatikus, elmebeteg szukát, a jelenet mégis teljes logikátlanságba fullad. Mellisandre felajánlja Jonnak a szolgálatait, a segítségét az életéért cserébe.

Én megértem ebben a helyzetben azt is, ha megöli, elvégre mégis csak egy Stark. Meg azt is megértem, ha életben hagyja, mert szüksége van rá. Erre mit csinál? Száműzi! Hogy meg se büntesse igazán, meg hogy a segítségére se legyen. És miért? Mert a készítőknek viszont valószínűleg szükségük lesz még rá, hátha nem véletlenül mutatták meg az első rész végén, hogy milyen csúf öregasszony ő valójában.

game-thrones-season-6-pictures_4.jpg

És végre fény derült Jon Snow származásának rejtélyére! Ami annyira már nem rejtély, tekintve, hogy 20 év alatt már bőven kitalálták a könyvrajongók. Viszont szerencsés, hogy nem spilázták túl ezt a jelenetet, meg nem csavartak rajta feleslegesen, hogy csak azért is más legyen, hanem Martin eredeti (jó régi) koncepcióját valósították meg. Kérdés, hogy ez majd milyen hatással lesz a későbbi eseményekre, és hogy a mi drága Janink ezt mégis mikor, milyen körülmények között fogja megtudni.

Na de akkor összegezzük ezt az évadot!

Ez az eddigi legellentmondásosabb, legegyenetlenebb évad, fájdalmasan kínos írói mélypontokkal és elképesztő, sosem látott érzelmi, látvány- és rendezésbeli magasságokkal. Valószínűleg pörgősebb volt, mint a korábbiak, és egészen biztosan látványosabb, mint eddig bármi a tévében, viszont a történetvezetés hiányosságai felett azért nehéz szemet hunynunk. Még jól is elsülhetett volna, hogy elfogytak a könyvek, voltaképpen Martin átadta az alapokat, és végre nem kell egy másik médium más szabályaihoz alkalmazkodniuk a készítőknek. Felszabadultak, mint a Rabszolga-öböl.

Csinálhatják annyira sorozatszerűen, amennyire csak akarják, nem köti őket béklyóba immáron semmi és senki. Előnyükre fordíthatták volna, hogy most már senki sem tudja előre, mi fog történni. Sajnos nem így történt, sőt az a paradox helyzet állt elő, hogy habár pontosan senki sem tudja előre, mi fog történni, mégsem ér senkit sem igazi meglepetés. Az első négy évadban éppen az volt a pláne, hogy úgy éreztük, itt aztán bármi megtörténhet, hisz egyáltalán nem láttuk, merre halad a történet. Most, hat év elteltével azonban ez szépen kirajzolódott. Mondjuk a készítők részéről ez még mindig sokkal jobb megoldás, mint ha felesleges, kierőszakolt csavarokat (mint Braavosban) nyomorítanának bele a történetbe. Akkor már inkább fejezzék be így, tisztességesen, az eredeti koncepciónak megfelelően, még ha kevesebb meglepetéssel és sokkolással teszik is mindezt.

game-thrones-season-6-pictures_38.jpg

No meg kétségtelenül nagyon ideje volt már, hogy ne folyton csak a „gecik” nyerjenek, hanem néha a „jók” is.

Szerencsével legalábbis. A végtelenül nihilista ötödik évad után, ahol gyakorlatilag mindenki elbukott, kellett ez, szükség volt egy kis nézősimogatásra a sok gyomros, rugdosás, kínzás és seggbekuki után, amit ránk mértek az eddigi öt évad során. Pláne, hogy tudjuk, milyen kemény dolgok várnak egyre fogyatkozó hőseinkre. Mindenképpen izgalmas lesz a következő két évad, és nagyon remélem, hogy a készítők mindent beleadnak majd, hogy megkoronázzák ezt az egyébként kiváló sorozatot.

Folytatnád az olvasást, Trónok harca témában?

 

Trónok harca - első évad

Trónok harca - második évad

Trónok harca - harmadik évad

Trónok harca - negyedik évad

Trónok harca - ötödik évad

 

Ha tetszett a kritika, kérlek, lájkold a Facebook-oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockjano 2016.07.02. 11:06:17

Jó kis írás...

Sok panasz igaz benne és egyetértek de egyszerűen nincs semmi sem a TV-ben sem a moziban ami akárcsak megközelítené ezt. A GOT egyszerün kurva jó és ennyi. És nem csak látványban...

Nekem nem a látványelemek jönnek be leginkább hanem a szinészek... Daeneris és Tyrion párbeszéde a 10. részben stb... egyszerűen nagyon jó...

2016.07.02. 12:51:33

Jó észrevételek. Én is azt fájlaltam, hogy egy kicsit hollywoodias lett az egész.
Viszont szerintem Sam kulcsfontosságú karakter. Nekem meggyőződésem hogy az író Samben saját magát írta meg. Ő fogja tudni megmondani, hogyan kell legyőzni a Másokat. A barátnője pedig egyáltalán nem félfogyatékos.

szepi79 2016.07.02. 12:54:01

99%ban egyetértek a mondandóddal, 2 helyen nem:
1. nekem nem tetszett annyira a 9. rész. pont azért, amit írtál, havas kollégáért nem kellett izgulni, mert tudtuk, hogy megússza, akármekkora baromságot is csinál (és azt csinált is, nem kicsit), ez számomra teljesen kivette az epizódból a feszültséget.

2. a 3szemű holló téma: ami jól működik könyvben, nem feltétlenül működik jól a képernyőn is. szvsz az ő előtörténete (ami amúgy epikus és tényleg nézzél utána, nem fogod megbánni) valszeg irreleváns lesz a sorozat további részéhez. annyi elég volt, hogy volt, tanitott, meghalt. igy is túl sok a szereplő, akit fejben kell tartani.

ellenben ha majd csinálnak egy spinoffot valami a korábbi történésekből, pl. a baratheon vagy a blackfyre felkelésre 1-1 évadot rá lehetne szánni, na ott azért kaphatnánk belőle többet.

Netuddki. 2016.07.02. 13:38:29

kedves @Santino89:
Nem gondolod, hogy egy kicsit elkéstél a kritikával. Az évad már régen véget ért, már több blogon ki lettek ezek tárgyalva, lapozzunk...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.02. 14:21:17

@Balango: én is úgy gondolom hogy saját magát írta meg Samként, de Santi úgy véil Tyrionba írta bele saját magát, a barinője pedig kibaszottul félfogyatékos :D

@Tibi !: majd nézd már meg te barom, az előző öt évadról mikor volt összefoglaló, és azoknak is kurva nagy nézettsége volt, de Te nyugodtan ellapozhatsz a faszba innen, mert ilyen kommentekre nincs szükség, elgondolkodtató, hogy mégis vetted a fáradtságot, hogy begépeld...

Sólyom Tomi 2016.07.02. 16:25:06

Pár szerinted zavaró dolog, ami tökre nem:

Arya belei - persze, hogy nem halt bele a késelésbe, mert a kiscsaj épp azt akarta, hogy ne haljon meg, hanem minél tovább szenvedjen. Vsz. másodszorra se akarta volna (még) megölni.

Jon halálának semmi értelme nem volt - már hogyne lett volna? Élete végéig kötötte az esküje, csak így léphetett le a Falról.

Felmentő sereg megint pont időben érkezik - teljesen egyértelmű, hogy Kisujj időzített így, hogy Jon alól kirántsa a Bolton gyerek a sereget, és miután a két sereg meggyengíti egymást, neki csak mészárolni kelljen, és övé legyen az egyetlen bevethető sereg egész Északon.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.02. 16:41:17

na és akkor a meglátásaim az évaddal kapcsolatban:

Bran szála - aki úgy néz ki mint a fiatal Ringo Starr :D - nálam az egyik legérdekesebb lett, ami nem csoda, mert az első öt rész úgy ahogy van katasztrófa, és dögunalom, filler, filler hátán. most viszont végre tök érdekes dolgokat tudhatunk meg a múltból, ami már ráfért erre a kesze kusza sorozatra

nekem nagyon tetszett ahogy találtak egy nagyon hasonlító színészt Sean Beanre, tényleg elhittem neki, hogy ő a fiatal Ned

Havas hülye szülei számomra annyira nem érdekes, mert ha te nem jössz ezzel az elméletgyártással, én ugyan nem kezdek el agyalni magamtól rajta (újabb ok amiért nincs értelme sorozatot nézni, a sok hülye fan tönkreteszi az élményt) és annál a jelenetnél annyira nem értettem semmit, hogy egy pillanatig azt hittem ilyen Oldboyos szerelem dúl Ned és a húga között :D de most ezt nem értem, annyira fontos volt eddig a hajszín, hogy higgyem el, hogy Havas a legfekább hajú egy Targaryen? És mi következik mindebből? Hogy a házassággal majd egyesülnek a Targaryenek az egész kontinensen, és megszűnik a hét királyság intézménye, ami egyébként is a sosemvolt távolságok miatt inkább városállamoknak tűnnek?

De ha még barna lett volna Havas, vagy vörös :D Persze így több értelme van, Baratheon király egy pina miatt gyilkolta le az egész dinasztiát. És miért Tower of Joy? mert bezárta oda a nőt és odament ha kúrni akart? :D

Na most az a kérdés ezt hogyan tudják meg a szereplők?Mert ezt már senki nem tudja elmondani, miért hinnének Brannek? Mivel bizonyítja? Jah és megtudtunk azt is, hogy: a Falon nem is mehetnek át a halottak, mert... ööö varázslat van a Falban? Ez eddig miért maradt ki? Hát akkor ennyi volt, hátra is dőlhetünk, a sok hülye falon túli dögöljön meg, a hullák meg majd megfagynak, átjönni úgyse tudnak. Ezek a kópék meg öt részen keresztül elhitették, hogy ezektől még félni is kell.

Max von Sydowra már nem is emlékeztem, fasz se emlékszik mi volt két éve. Kik ezek a falények? Ki az a lány, aki kint sír? De az is beszédes, hogy az egész évad legemlékezetesebb jelenete az Hodor, meg hogy mit jelent a neve. Mert egyrészt nagyon nevetséges ez, el is gondolkoztam ezt még az elején találta ki Martin és köré írta az egész karaktert - íróknál simán van ilyen - vagy menet közben. Mert most egyetlen kurva ajtó ilyen jól fel tud tartani egy csomó élőhalottat? Most akkor az élőhalottak nem Mások, a Mások azok, akikből megint egy kristály lett? Mert akkor azok már csak hárman vannak :D Mire a Falhoz érnek elfogynak.

Jah és az élőhalottakat meg ilyen jól feltartja a tűz? Nekem ez is új. Akkor lényegében nem is kell annyira fosni. Ha észrevetted, a halottak nem mentek át rajta, hanem megkerülték. Csak tűz kell mindenhová, majd Danny felégeti őket, abban egész jó, aztán csak le tudnak gyakni 3 mást.

Na és ezzel el is jutok oda, hogy ha ebben az évadban a WTF momentum a Hodor volt, szal úgy éreztem hiába nyírtak ki megint vagy 20 karaktert, ezek mind mellékszereplők voltak, akiknek a sorsa kurvára nem érdekel, ezért nem gyakorolt egyik se olyan hatást mint a Vörös Nász, vagy Ned Stark lefejezése. És van még valami. Szerintem hat év alatt adaptálódtunk, és ez már... kevés. Komolyan úgy éreztem, jól van meghalt, lapozzunk, hol érdekel ez engem. Ha ez nem lenne elég, a filmben kurva sokat leszúrnak. Konkrétan, leszúrnak Dorneban mindenkit, Ramsay is késsel öli meg Oshát meg az apját is, Aryaát is majdnem késsel ölik meg. Ez aztán a változatosság.

Samut én is gyűlölöm, kb. megölném. Kibaszott filler gecó karakter. Legalább megölte volna az apját vagy valami. De amúgy konkrétan háború dúlt a kontinensen, ezeket nem kellett volna mutatni, hogy valaki mellett felesküdtek, ezek élnek a röhejes nevű Szarhegyen...

Aryát kibeszéltük magánban, szerintem is kurva gáz, és ki is lóg az egészből. Kb. miért is kellett, hogy kiképezzék bérgyilkosnak, ilyen gagyi módon? Meg újranézhessük a Trónok Harca legjobb jeleneteit? Sőt ha ennyire ügye, ahogy a végén Walder Freyt kinyírta, mi akadályozná meg, hogy holnap bemenjen és megölje Cerseit? Hogyhogy nem ezek uralják a világot? Ez az Arctáncoltatás is érdekesebb volt míg meg nem tudtuk mi ez. Halottak arcait veszik magukra, hát hogyne.

Amúgy ez a nagy gyógyulás nem is lenne baj, ha nem máktejet kapna, hanem valami gyógyitalt, elvégre fantasyben vagyunk. De amennyire összeszurkálta Aryának ott helyben meg kellett volna halnia. Ha ennyire nehéz helyzetbe hozok egy karit, tessék szépen megölni.

Szerintem a gyertyás résznek nem stílusos volt, hanem azt mutatta, hogy Arya megtanult vakon harcolni, míg lelenc vagy kurva rég tanulta ezt, vagy lehet az ő képzéséből ez kimaradt. És így legyőzhette.

Nekem az tetszett az egészben, hogy hátat akart fordítani ennek az egész baromságnak, hogy ő egy Senki, és hogy ezek aztán gyilkolnak jobbra balra, csak pénzt kapjanak érte. Micsoda magasztos felsőbb cél. Akkor minek ez az egész titkolózás, mondják hogy igen bérgyilkos céh vagyunk, szevasz tavasz.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.02. 16:43:26

Viszont kötözködnék. Először is Sixx nem vágta, hogy a Fiaid itt vannak. :D Én azt vágtam :D Mondjuk nem azért, mert Bran mesélt valamit 3 évaddal ezelőtt amire kurvára nem emlékeztem már. De. Most azt mondta nehéz volt feldarabolni, megdarálni ezeket a srácokat. Mondjuk az egyikkel egy óra alatt végzett. A másikkal legyen kettő. Három óra darabolás, és darálás, pite sütögetés.

És nem kapják rajta? értem hogy bérgyilkos, de ki vállal ilyen kockázatot? Egy várban, ahol nyüzsögnek a szolgák. És közben senki nem keresi a két idióta fiút? Azért két ember ledarálásában még én is elfáradnék, nem hogy Arya :D És hova kerülne a sok csont, meg felesleges bél, meg többi dolog? És azért ebből jó nagy pitét lehetne sütni.

Na szóval csak azt akarom mondani kellően gusztustalan volt, de végső soron egy teátrális logikátlan faszság.

Roose Bolton feletti fájdalmad nem tudom átérezni, mert szerintem egy sótlan fasz volt. Nem is értem miért kapott ennyi időt szerepelni. Geoffrey meg király volt, hatvan testőrrel, ez meg egy éppen felkapaszkodó ház, ahol a saját fia ölte meg. Cersei is megölhette volna Geoffreyt, csak Cersei szerette. Szerintem alma és körte a kettő.

Balon Greyjoy engem meglepett hogy élt. Állítólag a könyvben lemosta egy nagyobb hullám ugyanerről a hídról, még mikor a kedvenc vörös boszid beledobta a tűzbe a három piócát. Az öt király háborújának nyertese. Először is ehhez az kellett volna, hogy részt vegyen a háborúban, nem érzem a Szürkeélvezetet akkora erőnek mint a többit. Nincs seregük, egy kibaszott sziklán élnek fent a picsában, senki nem fogadta el a hatalmát - és nekem nagyon úgy tűnt, hogy a Lannisterek a nyertesei a háborúnak, mert náluk mindig volt király, és övék a hatalom.

De jah, gáz ez a hozzunk be egy új snassz karaktert. Alapvetően nagyon sok mindent deus ex machinának tartottam az évadban. Sőt mintha az előző évadok sikerén és hírnevén gyalogolt volna, és nem tette oda magát az utolsó két részig.

A Dornei szálat nem értem miért utálja mindenki - Sixx is -, de ez a fantáziátlan baromság. Az első részben megölik a herceget, aztán a 10. részben találkozunk velük újra. Jézusom. Ezeknek úgy önmagukban volt valami tervük, vagy épp arra számítottak, hátha a Tyrelleket kinyírják, hátha Dany végre átjön hozzájuk? És fogy a kraft is. Ez a ki öljön meg ő vagy, én? Én oda beszúrtam volna valami ilyet: Inkább ő próbálja meg, mert téged után még megbaszlak!

Szerintem Havas Hülye feltámasztása több kérdést vet fel:

Te figyu már nem lehetne hogy akkor már támasszuk fel Shyreen is, hiszen she was kind, she was good. Meg ha engem fel tudtál támasztani volt egy lány, egy szép lány, akivel átéltem életem első szexuális élményét, Nem lehetne őt is? Én szerettem Geoffrey királyt, támasszuk már fel őt is, meg Khal Drogot...

Azért egy fantasyben egy halott feltámasztása is komoly dolog, nem is képes rá mindenki. Az már egy mágián túlmutató mágia, mert totál ellentétes a természet rendjével. Aztán tényleg. Miért is marad ugyanolyan hülye? Miért nem lényegül át? Megkaphatta volna a fehér haját. Vagy mint Gandalf ő is átváltozott a halála után.

Tényleg vicces, hogy Istenként tisztelik, a Hegylakóban mindenki megutálta, mert az ördögtől valónak tartották. Viszont szerintem lehet valami vele mégiscsak, majd a csatánál ki is térek rá, mert... egyszer sem sérült meg. Mások vére volt csak rajta. Szerintem őt már elkerüli a halál, csak erre később fog rájönni.

Én egyáltalán nem örülök annak, hogy 13 rész lesz már csak. Nem két évad: 13 rész. 13 részben akarnak lezavarni MINDENT? normálisak ezek? Még legalább két, de inkább három évad kellene. Az 30 rész. Igaz, hogy nagyon sok karaktert elvarrtak, de hát még mindig legalább 20 életben van.

Az hogy tévétörténelem az oké, mert lássuk be, nincs vetélytárs :) De hogy filmtörténelem. Ugyan már, ennyire azért ne kapjon el a fanboyláz. Ilyenkor jön elő az mennyire régen láttál ilyeneket, hogy Gyűrűk Ura, Rettenthetetlen, Gladiátor, utóbbi kettőben aztán végképp nincs CGI, és az előbbiben - amire vettem az utalást, hogy tündék meg törpök, vót ám egy óriás Sanyi, az igazi volt, vagy CGI? - meg ugyanúgy a háttérben voltak CGI katonák, az első sorokban minden ork maszkot viselt, meg ott volt valójában is. Ez amit írtál max a Hobbitra lenne igaz, amit nem is láttál. Szal ez erős túlzás, bár egy mondatodban te is azt írod, ugyanezeket a pillanatokat idézik.

Az egész csata a Cannae-i csatát kopírozta, csak itt a rómaiak nyertek, mert jött Gandalf a sereggel. De persze jó volt a rész, csak pont azért nem tudtam izgulni érte, mert nagyon felvezették, hogy itt a végén jön Kisujj, meg mert Havas Jani isten lett. Most értem hogy bent áll a lovak között, de egy embert simán eltipornának, az hogy ilyen szinten nem sérül meg egyértelmű utalás, hogy a Halál lemondott róla, neki már baja nem lesz.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.02. 16:45:00

Nekem is eszembe jutott, hogy miért nem cikk cakkban futott, de Rickonnak szerintem olyan sok esze nem volt. Másrészt Ramyseyről elhiszem hogy olyan jó íjász, hogy akkor is eltalálta volna. Abba sokkal jobban bele lehet kötni, hogy egy nyíl 50-150 méter után már totál megbízhatatlanul száll, ennyit egy kiskölyök 13-20 másodperc alatt simán lefut, ennyi idő alatt mennyiszer tudsz lőni? De minek kötözködni? Fantasy.

Engem marhára zavart sok helyen, hogy alig lehetett látni már megint mi történik. Szóval nem, nem marad tökéletesen követhető.

"de ezek olyan szépen belesimulnak a jelenetbe, hogy fel sem tűnnek, és végképp nem rombolják le egy pillanatra sem az összképet, vagy a realitás érzetét."

ahogy a Gyűrűk Urában is, csak itt valaki annyira utálja azt a filmet, hogy képtelen felfogni, mai napig azokat utánozza minden csata, meg persze mert utálja a törpöket, és a tündéket :D de a nyomott fejű óriásokat nem (mér csak egy van belőle?)

Danny szála nekem most tetszett, mert végre odabaszott már. Kijárt ennyi szopás után. Igaz ehhez az kellett, hogy megint eljátssza, hogy megéget mindenkit - a szép nőt látni az öt legjobb dolog, mert én kérek elnézést Monty Python jelenet, ott nagyon azt éreztem, hogy kurva gáz van a forgatókönyvírók fejében.

Sárkányok végre jól néznek ki.

"gyúrnak egy igazi, gigászi sárkányostromra Királyvárnál."

nah majd meglátjuk, a próféta szóljon belőled

Elmondható, hogyha megnézed a 9-10. részt az évadból lényegében láttál mindent amit érdemes az évadból látni.

"sőt új perspektívába helyezte a sorozatot."

Ezt mire írtad? Hodor halálával kapcsolatban.

Azt láttad hogy lehet kapni ajtókiékelőt Hodor névvel? :D

Jah jó volt látni, hogy végre a még élő 5 Stark kölökből találkozik kettő :D Ideje vót.

"Bevallom, ezen még egy kicsit el is pityeredtem"

jézusom :)

Királyvár nekem tetszett volna, ha kapunk egy Főveréb kibelezős jelenetet. De nem, a végén megint a zöld trutyival oldottak meg mindent. Egyébként ez is sok kérdést vet fel.

Miért is koronázták királynővé Cerseit? Milyen igénye lehetne pláne neki a trónra? Seregük szinte nincs - a Tyrelleknek van serege, azért kellett a házasság. Ötvenszer elmondták a sorozatban, hogy Geoffrey és Tommen azért kell mert nekik köszönhetően legitim (már amennyire) az uralkodásuk. ha ez ennyire egyszerű volt, miért nem volt ez régenskirályné már az elejétől kezdve, elvégre mindkét gyermeke kiskorú volt. De jó hagyjuk.

Azért ennyi hordónyi futótüzet titokban behordani miközben el se hagyhatja a Vörös Tornyot hogy tudtak megoldani? Senki nem vette észre, miközben a Főveréb meg a kibaszott csürhéje mindenütt ott van? De komolyan, ennél sokkal jobb lett volna, ha levágják ott a lépcsőn ezt az undorító bigott gecit. Nagyon kényszer megoldás volt ez. te Sanyi ki kéne írni 6 karaktert hogyan csináljuk? Számomra már megint nem adott kielégülést a sok két évadnyi szemétkedés után.

Az a jelenet viszont nagyon tetszett, ahogy Cersei kínozza azt a kurvát, és közben sorolja, hogy: azért dugok a testvéremmel, mert jó érzés, amikor BENNEM VAN. :D Aztán meg jön a Hegy és eljátszadozik a némberrel. Imádom a Hegyet.

Piszell mesternek mi bűne volt? Miért kellett meghalnia? Amúgy mi szükség volt rá a sorozatban? :D

"Meg az a primitív beetetés („igaz a pletyka? igazabb mint gondoltuk!”). Ugyan már! Ötvenhét rész után ne nézzetek már ennyire hülyének!"

De most ez megint mit jelentett? Ezzel mit akartak mondani?

Margeryt egyáltalán nem tartottam okosnak, végső soron egy eltékozolt karakter. Egy rózsát rajzolt anyjának? Miért? Mi volt a terve? Elvégre ha akkor a cellában nem játssza a megtértet, Tomment nem veszi rá hogy csatlakozzon. Akkor még a gyerek kérdezte is, hogy hallja e milyen hülyeségeket beszél. Elvesztegetett egy idióta karakter ez a csálészájú Margery.

no de azért: MEGDÖGLÖTT A FŐVERÉB A FŐVERÉB A FŐVERÉB, MEGDÖGLÖTT A FŐVERÉBB SALLALALALALALALALAAAAAAAAA

a kurva anyját neki :D

A zene nekem nem tetszett. Leginkább azért figyeltem fel rá, mert nagyon kilóg az egész Trónok Harca zenei világából.

Tommen öngyilkossága váratlan, kicsit érthetetlen is. Most ennyire varázslatos puncija volt Margerynek? Ha meg igen, miért nem baszta szét a Főverebet a katonáival?

És igazad van, totál visszavettek az erotikával, nem csak neked tűnt fel. Negyedik rész, és még nem volt dugás? Helyette pöcsös, faszos vicceket lehet hallani. Azt a kamerába nyomott faszt míg élek nem felejtem el. Köszönöm neked Trónok harca.

A sorozat legjobb karaktere már rég nem Tyrion. A párbeszédei pedig tényleg gagyik.

"elvégre Daenerys még anno kapott egy jóslatot, hogy ne bízzon az oroszlánban."

Jézusom, mikre nem emlékszel. Mikor volt ez?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.02. 16:49:16

"Meg amúgy nagyon a Greyjoyokban sem kéne, mert ugyan Yarával, meg Theonnal szimpatizálunk, de ha valamit megtudtunk a hat évad során, az az, hogy a Vas szülöttei alantas, áruló férgek."

Oké, de ők most meg vannak lőve. Hova mehetnének még? Nagyon nem ugrálhatnak egyelőre. Szerintem a feltételezésed alaptalan, és ha abból indulok ki, milyen meglátásaid váltak valóra a Trónok Harcával kapcsolatban, akkor nem is kell tartsak tőle.

"Ha pedig már az erős női karaktereknél tartunk, nem lehet szó nélkül elmenni mindenki új kedvence, Lyanna Mormont mellett sem, aki csak egy tízéves kislány, de tökösebb, mint bárki az egész sagában."

Én utáltam. A színésznő se bájos - Shireen ezerszer jobban tetszett, because: she was kind, she was good. Az egész kis picsa a Dűnéből emlékeztetett a kiscsajra, attól is agyfaszt kaptam.

Sansát azért túlzásnak érzem Cerseihez hasonlítani. Hiszen ő nem olyan emberrel kegyetlenkedett, aki nem érdemelte meg. Nem szadizott senkit csak mert fun. A minimum hogy kinyírta Ramsayt miután az análisan megkúrta.

Kisujj meg számomra kurva nagy csalódás. Azt hittem az 5-6. évad róla fog szólni. Erre totálisan elsikkadt. Most komolyan mi a faszért gondolta, ha Sansát leadja Ramsaynek, az őt közelebb viszi a Vastrónhoz? Miért nem vette feleségül még a negyedik évadban?

A Véreb felbukkanásának nagyon örültem. Jó karakter. Már csaj találjanak egymásra Aryával, és akkor lesz értelme is. Ian McShanet meg öröm volt látni, ha csak egy rész erejéig is.

Elpazarolt karakter a Fekete Hal is, Edmurre is, komolyaan elgondolkoztam, hogy miért csinálták ezt: Ez volt velük Martin terve, vagy csak úgy érezték? Cut it, lets rush to the end.

"Utolsó jelenetében viszont az a tekintet, amellyel szerelmét és ikerhúgát illeti, na az felejthetetlen, többet mond minden szónál."

Na nekem azért nyugodtan mondd el, mert nekem nem mondott többet minden szónál.

A Vörös Papnő most akkor miért rút banya? Mondjuk nekem eddig se tetszett. Nem értek egyet azzal sem, hogy mert megölte Shireent, ki kéne nyírni. Az apja ölte meg, meg az anyja. Sőt, ő visszahozta Havast. Most Ha téged visszahoznak a halálból, és aztán megtudod, hogy valakit, akit te még csak nem is ismertél, megöltek, kivégeztetnéd? De most komolyan? Fuck it, it's wartime! Nem véletlenül Havas Hülye ez a Jon.

Mindent egybevetve, érdekes volt olvasni ezt, hogy nem én írtam - miután kiragadtad kezemből a stafétát - ami viszont különösen tetszett, ahogy felvezetted ezt, jókat röhögtem, ahogy írod hogy spoilereződtek el a dolgok számodra. Szerencsére én nem futottam bele egyikbe se. Bár Hodort maga Jerrco majdnem lelőtte, amikor ottjártam nála, de idejében szóltam neki.

Kiírták a kollégák az ajtóra, hogy Hold the Door, hát ez priceless haver. Egyedül Havas feltámadását tudtam, de azt se spoilerből, egész egyszerűen ez a karakter nem halhatott meg.

Azt meg remélem tudod, hogy ezután a két sorozatzáró évadot is te írod meg :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.02. 16:52:45

@Sólyom Tomi: ezekben van ráció, de most nehogy már a kibaszott Falról csak így lehessen lelépni? Hatvanezerszer bebizonyították hogy semmi értelme az egésznek. Egy csürhe az egész. Az persze kúl volt ahogy odavetette: az őrségem véget ért.

Aryát meg lehet szenvedtetni akarta a csaj, de akit ennyiszer hasbaszúrnak, az nem fog így futni. kivéve ha a filmet Prometheusnak hívják.

A felmentősereg Sansa miatt érkezett ilyen későn, mert titkolózott a hülye picsa. Kisujj meg nem taktikázik, hanem orosz rulettezik. Most komolyan miért gondolta hogy Sansa nem nyírja ki a gecibe?

tsunya 2016.07.02. 20:11:40

@scal: A futótüzet az őrült király rejtette el a város alatt. Ezért ölte meg Jaime. Ha azt vesszük Jaime egyetlen bűne, hogy rossz nőt szeret. Ő az igazi lovag lenne a sorozatban aki még a királyt is megöli, hogy védje az embereket.

Messzi Vetek 2016.07.02. 20:12:48

a kilencedik résznek jó volt a látványa. ennyi a pozitívum.
a rendezés, a dramaturgia és legfőképpen a sztori viszont nagyon szar lett.

gyakorlatilag mostanra oda jutottunk, hogy _mindenki_ feltámasztható. a halottból vagy zombi lesz (Drogo), vagy frankeinsten (Hegy), vagy whitewalker, vagy fél-whitewalker (Stark nagybácsi), vagy mindenféle mínusz nélkül csak úgy feltámad (Jon meg a félszemű). amikor még Drogo zombulásáról volt szó, akkor volt egy olyan dimenziója ennek a dolognak, hogy oké, ez működHET, de a szabad akaratnak annyi. hát mostanra semmilyen árat nem kell már ezért fizetni. megtörténik - még véletlenül is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.02. 21:05:41

@tsunya: jah, azóta Santitól már megtudta magánban, így egy fokkal érthetőbb (bár az továbbra sem, hogy ezeket miért nem pucolták már rég ki, mondjuk a legutóbbi Királyvár ostromakor, amikor még használták is), na de mindegy

miért szeretne rossz nőt? a legjobbat szereti :D én is őt szeretném :D

amúgy milyen vicces már, hogy jóképű, bárkit megkaphatna, erre a sjaát testvére (pontosabban a segge) kell neki :D

Gabbesz 2016.07.03. 00:38:07

Te mekkora egy fasz vagy scal!
Mi a picsának írsz ha sötét vagy?

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.03. 10:06:43

@rockjano: jaja, jobban vártam idén a hatodik évadot, mint moziban bármit :)

@Balango: persze, Sam fontos karakter lesz, ez biztos, csak hát az odáig vezető út, ugye...

@szepi79, első ezen a néven:
1. nekem esküszöm még egy kicsit felszabadító is volt, hogy nem kellett Jonért aggódni, hanem csak élvezhettem a csata trükkjeit, dinamikáját, rendezését, meg úgy az egészet, amit fentebb ecseteltem.

2. szerintem valamelyik részben azért rá lehetett volna szánni egy 10 percet, csak hogy jobban érzékeljük a fontosságát. és még csak nem is azt mondom, hogy valami helyett (bár ilyet is bőven tudnék mondani), hanem itt az 5. évaddal ellentétben sok rész csak 50 perces volt, így meg az egyik 60 lett volna.

Amúgy nagyon remélem, hogy ha nem is rögtön a sorozat vége után, de előbb-utóbb kapunk néhány előzményévadot. Engem különösen Robert lázadása, meg Rhaegar Targaryen személye érdekel.

@Sólyom Tomi: Tök ritka mostanában, ha valaki anyázás, meg lehülyézés nélkül mond egy kommentben ellenvéleményt, úgyhogy már csak ezt is köszi.
A Lelenc inkább azt akarhatta, hogy szenvedve haljon meg, dehát nem tudta szegény, hogy Arya főkarakter a készítők szerint :)
Az teljesen világos, hogy Jon ezért léphetett le a Falról, nem is ezt vontam kétségbe, hogy a cselekményben mi ennek a funkciója, hanem azt, hogy a karakter fejlődését tekintve mi ennek a funkciója.
Szerintem ez egyáltalán nem derül ki a sorozatból, legalább ennyire benne van, hogy Kisujjék egyszerűen akkorra tudtak csak odaérni Sansa kései levele miatt. Ugyanemiatt elképzelhető, hogy Sansa nem szólt, hisz nem biztos, hogy odaérnek a lovagok. És Ramsay mester is ezért nem tudott róla, hogy jönnek, mert hirtelen ott teremtek, nem pedig a bokorban várták, hogyan alakul a csata.

@Messzi Vetek: a halottas dologban van igazság, amit írsz, na de hogy nagyon szar lett volna rendezés szempontjából a 9. rész? Kiemelkedő munka nem csak a sorozatban, hanem úgy ever.

Sólyom Tomi 2016.07.03. 10:28:59

@scal: Jon máshogy is leléphetett volna, persze, de csak esküszegéssel. Már így is (ha jól számolom) kétszer megszegte az esküjét, de legalább mindig visszafarolt.

Arya hasbaszúrása utáni futkosás szerintem is túlzás, csak arra reagáltam, hogy az, hogy nem halt meg, nem feltétlenül következetlenség.

Az valóban a legvalószínűbb olvasat, hogy Sansa késlekedése miatt érkezett Kisujj az utolsó pillanatban. Épp azért szeretném mégis azt hinni, hogy ebben taktikázás is volt (ha nem Kisujj, akkor Sansa részéről - ő sem bízik Jonban), mert ez kimagyarázná a "már megint utsó pillanatban jön a felmentés" helyzetet.

@Santino89: Szomorú, hogy köszönet jár az ilyesmiért, de ha már így van, köszönöm, hogy köszönöd :)

Igen, az biztos, hogy lassú halált akart neki, de gondolom, annyira nem volt naiv, hogy ne gondolta volna, hogy Arya ha nem hal meg, megpróbál elmenekülni. És nyilván azt is tudta, hogy hova fog menni, mivel más alternatíva nem volt. Kicsit macska-egér harcot képzelt, csak nem számolt azzal, hogy nem egérrel, hanem egy jól megtermett patkánnyal van dolga. Ettől függetlenül aláírom, hogy szürreális a sérülés utáni virgonckodása.

Jon karakterének fejlődéséhez közvetlenül nem járult hozzá a halála, ez igaz, de azzal, hogy beszáll a "játékba", közvetve hozzájárulhat. A Falon már csak kallódott volna, kinőtte azt a léptéket.

A Kisujj-Sansa vonalra: scalnak írt reakciómban már megírtam, kicsit feljebb ebben a kommentben. A tiétek a majdnem biztos verzió, inkább szeretném hinni, mint ténylegesen hiszem, hogy taktikázás ment, nem késlekedés.

Szóval nem azt mondom, hogy a magyarázataim mindent helyre tesznek, csak azt, hogy kis jóindulattal így _valamivel_ elfogadhatóbbak ezek az amúgy tényleg necces részletek.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.03. 10:44:35

@scal: Nekem a Polgárháború Downey Jr-os visszafiatalítása után kicsit csalódás volt, dehát ott nyilván 2 és fél órára költenek 250 milliót, itt meg 10 órára 100-at, úgyhogy nem várhatom el ugyanazt. Amúgy persze, jó színész volt.

Elvileg a sötétebb hajú gén dominál, úgyhogy annyira nem hihetetlen, bár az én régi teóriámhoz jobban ment a hajszín :)

Valószínűleg Lyanna is szerelmes volt Rhaegarba, hogy az ő kúrásaik miatt Tower of Joy, vagy eleve ilyen kúrókéró volt, és ezért ez a neve, azt nemtom.

Ne aggódj, valószínűleg leomlik a Fal ;)

Arya szál: most hogy belegondolok, nem is emlékszem, hogy Aryát tanították volna ennek az arccserének a mágiájára. Folyton csak azt láttuk, hogy a Lelenc veri, akkor hogyan-mikor tanulta meg a többit?
Valszeg azért nem uralják a világot, mert balfaszok - és mert nem is olyan jó harcosok, inkább sunyi bérgyilkosok. Jaqent is úgy ismertük meg, hogy egy ketrecben várta a halált.

Ettől függetlenül, hogy az is benne van természetesen amit írtál, hogy a vakon tanultakat kamatoztatta, magát a jelenetet a rendező szerintem stílusosnak szánta.

Mert a titokzatoskodás jobban hangzik, mintha aszondod, h embereket nyírunk ki pénzért :D

Nyilván nem az egész embereket főzte bele a pitébe, hanem csak egy részüket. Amúgy Arya álcája nagyon mosolygott a megelőző jelenetekben Jamie barátunk felé, lehet ő lesz a következő. Bár a listán asszem nincs rajta. Ilyn Payne-el amúgy mi történt, ő mintha rajta lenne, és még élne. Viszont amikor a listáján sorolta a neveket, őt már nem említette.

Nem értetted, mire utaltam. Joffrey segghülye volt, Roose Bolton meg nem. Bolton pedig egy fontos karakter a történet szempontjából, akárhogy is nézzük, ha sótlan volt neked, ha nem.

Nem olyan értelemben a nyertese, hogy bárkit legyőzött volna, mert azt nyilván nem, csak olyan értelemben, hogy a háborút követően ő maradt egyedül életben.

Én örültem, hogy Dorne-ból csak ennyit mutattak.

Az elég egyértelmű azért, hogy nem lehet akárkit csak úgy feltámasztgatni, de mondjuk erre is lehetett volna egy jelenet, ahol jobban kifejtik.

Kicsit amúgy most para van, mert bejelentették a következő évad rendezőit, és nincs köztük a 9-10 rész rendezője. És ezek a részek nem a forgatókönyv miatt voltak elsősorban olyan nagyon jók, hanem a rendezés miatt. Most már erről is lemondhatunk akkor?

Elég jól megindokoltam, hogy miért, nincs itt semmi fanboyláz. Ráadásul nagyon nagy lukra futottál, mert pont nemrég néztem újra a GYu trilógiát, meg A rettenthetetlent is :) A Gyűrűk Ura meg nem ilyen húsbavágó, hanem még a csata is sokkal meseszerűbb, meg sokkal több a CGI, a valóságtól sokkal elemeltebb, ilyen kis vicces, szórakoztató akciójelenet sok-sok trükkel. A rettenthetetlen-Gladiátor szerű csatákhoz képest meg sokkal jobban beránt, de ez nem válik persze a régi filmek kárára, akkoriban ezek bőven meghaladták a korukat.

Amúgy lehetett volna egy Ramsay-Rickon jelenet is, már csak a feszültségkeltés miatt. Valahol én még örültem is, hogy Rickon ennyivel "megúszta" és nem jutott Theon sorsára, meg nem nyúzták meg elevenen, stb.

Az új perspektíva az időutazás. Eddig nem tudtuk, hogy létezik ilyen a sorozatban, meg olyan, hogy bele lehet nyúlni a múltba, és megtenni olyat, ami már alapból így volt. Tehát ez egy elég komoly determináltságot, és sorsszerűséget feltételez a készítők részéről.

Jah ajtókiékelő, hát nekünk ezek már 6 hetes ósdi, ősrégi viccek :D

Mivel mindenkit kinyírt Királyvárban, sokan nem tudtak ellenkezni, király meg csak kő'.

Ez a testvérszex dolog neked nagyon tetszik, de erről nem akarok többet tudni :D

Azért rajzolt rózsát, mert ezzel jelezte a nagymuternak, hogy nem hülyült bele a hitbe, még mindig helyén van az esze.

Zene nem tetszett. Shame on you!

Gőzöm sincs már, mikor kapta a jóslatot. Talán második évad?

"Oké, de ők most meg vannak lőve." Egyelőre. Aztán majd elkezd hiányozni a régi életmód, a sok fosztogatás, erőszakoskodás stb :)

Ha utáltad Lyannát, azzal eléggé egyedül vagy. Mint Oberynnel, meg mint Cat Starkkal :D

A minimum, hogy kinyírta Ramsay-t, de szadista módon nyírta ki.

"Na nekem azért nyugodtan mondd el, mert nekem nem mondott többet minden szónál."
Hátööö, csak címszavakban: Harag, félelem, gyűlölet, csalódottság, fájdalom, majdnem az összes negatív érzelem, ami csak létezik.

A Vörös boszi pedig mindig nagyon szexi, ha éppen nem rút vénasszony :D Jon szerintem találkozhatott Shireennel egyébként. De oké, legyen, azért nem ölte meg, mert feltámasztotta őt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.03. 12:38:42

@Santino89:

"Ne aggódj, valószínűleg leomlik a Fal ;)"

már biztos olvastad de ilyenekbe futottam bele, hogy amiért Brant álmában megfogta az Éjkirály, és amikor átmegy megvinni a hírt Havasnak, miatta jönnek át majd a Mások, illetve miatta tudnak első körben átjönni... már pedig ha ez igaz, elég tré megoldás lesz, de lehet cska egy újabb hülye fan teória

"Arya szál: most hogy belegondolok, nem is emlékszem, hogy Aryát tanították volna ennek az arccserének a mágiájára. Folyton csak azt láttuk, hogy a Lelenc veri, akkor hogyan-mikor tanulta meg a többit?"

lehet a sok mosogatás közben, az jutott eszembe, hogy tipikus Karate kölyök edzést kaptunk, semmi érdemleges vagy érdekes nem történt, és ez már nem is azért mert szembemegyünk a klisékkel, egész egyszerűen csak ötlettelenek voltak

"Nyilván nem az egész embereket főzte bele a pitébe, hanem csak egy részüket."

igen persze gondoltam én is rá, de ez azért sokkal durvább, minthogy elvágja Valdfer Fry torkát és közben élvezi, kislány ahogy darálja a csávót, és pitébe süti :D

Szerintem Jamie rajta van... mintha most legutóbb amikor elsorolta volna említette volna, de tuti egy fan valahová már ezt is kigyűjtötte. Ki az az Ilyn Payne?

"Bolton pedig egy fontos karakter a történet szempontjából, akárhogy is nézzük, ha sótlan volt neked, ha nem."

hát oké, de megölte a fia, bízott egy elmebetegben, ez lett a veszte, miközben nyíltan utalgatott rá, hogy fiam születik... szal lehet nem volt segghülye, de azért olyna nagyon okos se volt

"Az elég egyértelmű azért, hogy nem lehet akárkit csak úgy feltámasztgatni, de mondjuk erre is lehetett volna egy jelenet, ahol jobban kifejtik."

oké, de láttuk ahogy megszüli a démont, vagy ahogy egy győzelem miatt megégetik a lányt, ezek sokkal szofisztikáltabbak voltak, pedig lehet nem olyan bonyolult mint feltámasztani valakit, azt elég lemosni, meg szomorúan szavalni egy kicsit

én egyébként azt hittem amikor öregként mutatják, hogy ezek a varázslatok elszívják az energiáját, lehet az a nyakában lévő kő ad neki valami erőt, és hogy ha feltámasztja Jont, az a saját életébe kerül, de hát nem... legalábbis egyelőre nem

"Ráadásul nagyon nagy lukra futottál, mert pont nemrég néztem újra a GYu trilógiát, meg A rettenthetetlent is :)"

Mikor nézted meg őket? El se hiszem, hogy Te önmagadtól képes voltál megnézni megint a Gyűrűk Urát... és miért? Nah azokat tuti újranézném a Bemben. De örülök, hogy végre nézel jó filmeket is.

"A Gyűrűk Ura meg nem ilyen húsbavágó, hanem még a csata is sokkal meseszerűbb, meg sokkal több a CGI, a valóságtól sokkal elemeltebb, ilyen kis vicces, szórakoztató akciójelenet sok-sok trükkel."

igen de most a grandiózusságról volt szó, nem arról, hogy valaminek feltétlenül fojtogatónak, meg véresnek kell lennie, de persze ha azt mondod ez a tévétörténelem legjobb csatája, akkor ez azt is jelenti: a Rómát, Spartacust, Vikingeket meg a többit meg se kell nézzem, mert minek :D

"Az új perspektíva az időutazás. Eddig nem tudtuk, hogy létezik ilyen a sorozatban, meg olyan, hogy bele lehet nyúlni a múltba, és megtenni olyat, ami már alapból így volt. Tehát ez egy elég komoly determináltságot, és sorsszerűséget feltételez a készítők részéről."

jah, hogy te így véled, szerintem ez egy eléggé egyedi dolog volt, és nyakatekerten, bár kétségkívül hatásosan megmagyarázta Hodort, de nekem úgy tűnik Bran emlékképekben sétál, aminek max megfigyelője, igazából azon is agyaltam, hogy Hodor miért kattant be gyerekként, amikor Bran a felnőtt Hodorba bújt bele, kellett volna valami, hogy Bran nem tud felébredni, és emiatt muszáj a gyerek Hodoron keresztül felvenni a kapcsolatot a felnőtt Holdthedorral, ami nyilván így is történt, csak nem magyarázták túl

nyilván olyan dolgokat nem tud Bran csinálni, hogy visszamegy megnézni apja lefejezését, és megakadályozza, de lehet később még kiderültek olyasmik, mint most is, hogy van egy karakter, és nem tudunk róla valamit, és kap egy másodlagos jelentést

"Mivel mindenkit kinyírt Királyvárban, sokan nem tudtak ellenkezni, király meg csak kő'."

hát ott van rögtön hat+2 másik királyság, aki majd ellenkezik

"Azért rajzolt rózsát, mert ezzel jelezte a nagymuternak, hogy nem hülyült bele a hitbe, még mindig helyén van az esze."

de akkor minek játszotta az agyát Tommennek, amikor kérdőre vonta, hogy miket beszél? ááá szerintem elbaszta, és hát meg is halt

"Aztán majd elkezd hiányozni a régi életmód, a sok fosztogatás, erőszakoskodás stb :)" az már max sorozaton kívül lesz off screen

"Ha utáltad Lyannát, azzal eléggé egyedül vagy. Mint Oberynnel, meg mint Cat Starkkal :D"

szeretek egyedül lenni a dolgaimmal, Lyanna annyira nem volt idegesítő mint Oberyn, de épp eléggé irritáló volt

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.03. 12:39:22

@Santino89: Na most Ramsayt én is így nyírnám ki. Pedig engem meg se dugott... tudod hol. Én csak azt néztem ahogy kegyetlenkedik. Még így se kapott annyit, amennyit megérdemelt volna. Túl gyorsan halt meg. Jah még valami, totál beszartam az elején, hogy ezeket már megint elkapják, de szerencsére jött Brienne. Tök röhejes volt, ahogy Bűzös/Theon megpróbálja szaladásra bírni, a kutyák meg két mp alatt kiszagolják.

"Hátööö, csak címszavakban: Harag, félelem, gyűlölet, csalódottság, fájdalom, majdnem az összes negatív érzelem, ami csak létezik."

de most nem ezt akarták? hatalmat, Cersei cska őt szereti, mi félnivalója lenne, meghalt a harmadik gyereke is, lehet újakat csinálni

"Jon szerintem találkozhatott Shireennel egyébként. De oké, legyen, azért nem ölte meg, mert feltámasztotta őt."

szerintem nem találkoztak, itt azért már évek teltek el, a kis csaj meg egy cellában nevelkedett, vagy toronyban vagy hol a faszomban, nem tudom, de én legalább is természetellenesnek tartom megölni azt, aki a másiknak életet ad (lásd apagyilkosság, anyagyilkosság a legnagyobb bűnök egyike), hát még azt aki egy második lehetőséget ad

szepi79 2016.07.03. 21:40:19

@Santino89: na, a 10 perc szerintem kevés lenne egy bloodravenhez.

meg lehetne egy egész estés filmet csinálni a kóbor lovagból is.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.04. 10:49:21

@szepi79, első ezen a néven: persze, kevésnek kevés, de a semminél azért mégiscsak több :)

@scal: Nem olvastam, de eszembe jutott, csak abban reménykedek, hogy Bran nem ekkora balfasz.

Ilyn Payne a félelmetes hóhér, aki levágta Ned Stark fejét. amúgy a google a barátod ;)

Elvileg igen, miután leveszi a nyakláncot, öregedik meg, de láttuk már korábban egy fürdési jelenetnél, hogy nem volt rajta. Szóval vagy baki, vagy nem abban van az erő.

Ennek a csatának a grandiózusságával se volt baj. Nem csak attól lehet grandiózus valami, hogy százezer cgi orkot mutatnak messziről, hanem például attól a pillanattól is, amikor Jon kivont karddal várja a feléje rohamozó sereget. Amúgy, ha így állnál hozzájuk, azokat sem érdemes megnézni. Bár apám jobban szereti a Spartacust meg a Rómát a Trónok harcánál, én nem tudom ezek után milyen lenne újranézni azokat.

Az öröm tornyánál utánaszól a faterjának, aki megfordul, és körülnéz, úgyhogy tud az időben matatni, de csak eleve elrendelt dolgokat hoz létre, tehát emgváltoztatni semmmit se tud. Ami érdekes koncepció.

Hát nem ellenkeztek, lehet kicsit unják a háborúzást. A Greyjoyok, a Tyrellek, a Dorneiak alapból mennek ellenük, Észak a Másokkal van elfoglalva, a Tullyk leigázva, a Völgy Északon. Kit hagytam ki? Jah, igen a Lannistereket, akik már nagyon nincsenek. Akkor miről beszélsz, ki ellenkezzen?

Ugyan már, te, aki nem bírja a vért? Meg vissza se ütött soha? Dehogy tépetnél te szét valakit kutyákkal.

Nem hiszem, hogy Jaime ekkora szarba akarta volna keverni saját magukat.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.04. 16:04:56

@Santino89: nem szeretem a google a barátod embereket...

úristen ilyen szinten beleástad magad ebbe,

Aragorn kivont karddal várja a feléje tartó sereget, és elsőként szalad a csatába. Csak ő nem volt annyira balfasz, hogy 200 méterrel előbbre csalják a seregétől. Egyébként Sansa hogy elkönyvelte már: Rickon meghal, ezt nem lehet megváltoztatni... ??? Aztakurva, le se szarja?

Hát nem tom mennyire eleve elrendelt dolog ez, mert ez a Hodor-féle visszakapcsolás a Pillangóhatásban látható összes jelenet működési elvén alapszik. Ott is voltak dolgok ugye, amikhez visszamenve kaptak értelmet a múltbeli események.

Az meg hogy meghallja az apja, az ilyen kísértetszerű jelenet, de ettől nagy változás még nem lesz. De persze ez nem baj, mert lehet gondolkodni mi az, ami még ilyen lehet a Trónok harcában Hodorszerű dolog. A Jon feltámásztását sokkal kérdésesebbnek tartom.

A NÉP. Most simán meg lehetne őket támadni, mert nem legitim az uralkodás.

"Ugyan már, te, aki nem bírja a vért? Meg vissza se ütött soha? Dehogy tépetnél te szét valakit kutyákkal." te miről beszélsz? nekem Bolton halála még így is kegyes volt, én inkább először is az ő farkát vágtam volna le

akkor Jamie miben reménykedett? Tommen majd uralkodik (miközben láthatta, hogy nemhogy még segítené hogy felszabadítsák, de ő maga akadályozza ezt) ő meg kefélgeti a nővérkéjét? (análisan? :D )

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.04. 17:00:58

@scal: pedig könnyebb beírni 2 db keresőszót, mint kommentben kérdezősködni. jó, meg van bocsájtva, már csak a korod miatt is :P

Én nem is vontam kétségbe soha a Gyűrűk ura grandiózusságát.
Sansa biztos sajnálta az öccsét, de ez inkább egy reálpolitika lehetett a részéről. Más kérdés, hogy Jont éppen ezzel az "ürüggyel" rángatta bele a dógokba.

Nem ástam bele különösebben magam, de ezek az Explained videók, amiket linkeltem a cikkben, elég érdekes cuccok.

Nem mondtam, hogy ez új dolog a filmtörténetben, hanem azt, hogy érdekes koncepció ebben a sorozatban.

A nép az aztán pont leszarja, hogy ki ül a trónon, legyen kenyér meg cirkusz, meg barátok közt, aztán kész.

Dehogy vágtad volna le a kis széplelkeddel. A légynek se tudnál ártani :P

Nem tudom miben reménykedett, nem mondta :(

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.04. 19:00:11

@Santino89: jah tényleg, el is felejtettem

ez a Havas Jon amúgy mégis mifaszt akar az élettől? ez így teng leng, komolyan ez annyira hülye, hogy mikor nézem, mondom még most SE akar Deres ellen vonulni? hát nooormális? és tényleg csak kicsin múlt hogy megint keressen valami kibúvót

"A nép az aztán pont leszarja, hogy ki ül a trónon, legyen kenyér meg cirkusz, meg barátok közt, aztán kész"

ezt azért nem mondanám, különben nem lett volna egy csomó forradalom, népfelkelés, azt nem lehet 2-3 emberrel megcsinálni, mindig vannak vezetők, de azok pont az elégedetlenséget használják ki, ami jelenleg nálunk van (szarok bele apátia) is pont azért van mert egyik 19 másik egy híján húsz, és nincs senki, aki karizmatikus lenne, aki mögé jó lenne odaállni, és akkor csodálkoznak hogy tüntetésekre nem járnak el annyian mint ahányan az EB sikereinket ünnepelték

De Jamie monológja amit Edmurenak mondott szerintem beszédes volt.

és de, de levágtam volna :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.04. 19:19:07

@scal: A Főveréb pont egy ilyen vezető volt, dehát látjuk mi történt vele.

Beszédes volt, de az utolsó jelenetükből arra lehet következtetni, hogy ez igencsak meg fog változni.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.04. 21:21:00

@Santino89: igen de a Főveréb egy vallási fanatikus hülye volt

lehetne valaki, akinek esze is van

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.04. 23:49:15

@scal: de nincs, tehát a feltételezésed bukó.

Petrow 2017.05.31. 12:29:00

- Nyuszika, mi történt veled, miért sántítasz?
- A medve elkapott és megbaszott!
- Úristen, és mikor történt?
- Tegnapelőtt. Meg tegnap. Meg ma délután. Meg holnap is arra megyek!

Valahogy így vagyok - és szerintem sokan mások is - a GoT-al. Bénán elvarrt, rétestészta módon nyújtott, debilbe átment történetszálak, közben meg álleejtős jelenetek, "aztakurva" élmény, és a tudat, hogy nem tudsz felállni tőle, mert akármilyen szar/istenkirály is lesz a vége, TUDNI akarod.

Ezt az évadot is össze lehet foglalni 3 mondatban:
- Cersei Jon és Dany (újra) felkapaszkodik a csúcsra
- Falon túl egyre nagyobb a szar
- Hold the Door!
De mégis töltöm be a következő részt a neten, mint valami zombi, én akar tudni folytatás.

Pár évvel(tizeddel) korábban kóstoltunk bele ebbe a sorozatba, mint kellett volna. Majd a gyerekeim (vagy unokáim) szépen, egybe végig tudják nézni, olvasni, és nem frusztrálja őket, hogy mennyit kellett várni a történet kiteljesedésére.

Petrow 2017.06.01. 11:27:48

@scal: Persze, hogy nem.
Nem is fogod megnézni.
És egy kommentet sem fogsz majd ejteni róla :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.06.03. 23:52:53

@Petrow: akár hiszed akár nem, egyedül a negyedik évad vége után vártam a következőt, de a többinél bődületesen leszartam az egészet, lásd az ismertetőm java részt a rákövetkező év januárjában jöttek ki, vagyis több mint félévvel az évad után néztem meg az aktuális 10 részt

szóval inkább hivatalból néztem végig, nem azért mert lerágtam a körmöm (az inkább a Brekaing Badre volt jellemző)
süti beállítások módosítása