Nagyjából egy éve írtam meg a Trónok harca (első évad)-ról magvas gondolataimat, és az idei számvetésből egyre inkább arra jutottam, időszerű lenne megnézni a másodikat, tekintve hogy idén márciusban már jön a harmadik. Nem is értem az HBO miért tavasszal adja ezt, amikor ebből a sorozatból üvölt a tél, ráadásul a tíz részt simán le lehetne zavarni a téli szünet alatt. Na mindegy, a fejesek tudják, én mindenesetre vártam idáig, - ugye milyen gyorsan elment egy év? hát nagyon nem - és baromi jól szórakoztam. Azt kell mondjam bár ennek az évadnak is rengeteg hülyesége van, és bizonyos tekintetben fikarcnyit se javult az előzőhöz képest, mégis jóval szórakoztatóbb mint a rendkívül frusztráló első. Az alapozás úgy látszik mégis jó volt valamire. Gondolkodtam azon is, vajon mit írhatnék róla, hiszen legutóbb elég velősen kitárgyaltam majdnem mindent anélkül, hogy a cselekményről beszélnék, itt azonban pontosan ennek próbálok spoilerezés nélkül nekiesni egy hentesbárddal.

Az évad George R. R. Martin Tűz és Jég Dala ciklusának második könyvéből készült, melynek valójában a Királyok Csatája címet adta, és némileg eseménydúsabb az első tíz résznél. Ugye pár szereplő kiesett, de legalább ennyi becsatlakozik, így örülhetünk ha epizódonként öt-tíz percet megtudunk egy-egy karakter életéből. Nagyon kíváncsi vagyok ennyit szerepelnek-e a könyvben is, mert ha igen, hát az bizonyos karaktereknél kifejezetten előnytelen. Az alapfelállás a következő. A kis, mocsok, rohadék Joffrey ül a trónon, és kegyetlenkedik minden nap - ahogy az ördögfióka fogalmaz "gonosz és félkegyelmű király" - de mivel a Lannisterek sikeresen elvágták magukat az összes nagy Háztól, az egész Hét Királyság felkel ellenük, hogy megszerezze a Vastrónt.

A volt király két öccse, a homoszexuális Renly és annak bátyja Stannis azonnal királlyá koronázzák magukat, és elkezdenek sereget gyűjteni. Minthogy Joffreyről azt pletykálják, hogy nem is Baratheon, hanem a királynő és annak testvérének vérfertőző kapcsolatából született gyermeke - heh, pletykálják, kedves - mindketten jogos örökösökként léphetnek fel. Az idősebb jogán Stannis következne a sorban, és a volt királyi segítő is őt támogatta, neki azonban kicsiny a serege, így eladja lelkét az ördögnek, és egy Vörös Papnőnek, akinek segítségével bevadít akit csak tud.

Renly sokkal magabiztosabb, összegyűjt egy százezres sereget - komolyan akkorát, hogy rá se fért a képernyőre -, gyorsan meg is házasodik, elveszi a Tyrell házból való gyönyörűséges Margaery-t, hogy elejét vegye az újabb "pletykáknak" miszerint ő meleg, és így nem lenne érdemes a trónusra. A jelenet, amikor próbál bizonyítani - semmi kedve a nőhöz, de azért derekasan nekigyürkőzik a dolognak - több, mint jó. És az asszony is, vagy megértő, vagy csak ennyire vágyik királyné lenni, de nagyon megkapó jelenetet láthatunk.

Robb Stark - az öreg Eddard Stark fia - sorra nyeri a csatákat - gondolom a stáblista alatt - és szarrá veri a Lannistereket, kikiáltja magát Észak királyának, és bár neki nem kell a Vastrón, de meglátja a lehetőséget, hogy északot egyszer, s mindenkorra függetlenítse Királyvártól. Legjobb barátját, Theon Greyjoyt hazaküldi apjához - akitől még Eddard szakította el évekkel ezelőtt -, hogy próbálja meg rábeszélni, adja neki a hajóhadát. A fiú hazaérkezésekor azonban nem hogy apját nem tudja meggyőzni erről, hanem a láthatóan megkeseredett férfi - miután ő is kikiáltja magát királynak - még a saját fiát is Robb ellen fordítja, aki rajtaüt a védtelen Deresen, és megkezdi ámokfutását. Mindeközben a FAL-on túl Havas Jon elindul megkeresni nagybátyját, és egy Északi királyról is lassan tudomást szerzünk, aki ha beszabadul a Hét Királyságba, ott bizony kő kövön nem marad.

Ebből is látható, hogy a Királyok csatája meglehetősen találó cím, de gondolom az HBO már ezen nem akart szőrözni, hogy betettek volna egy alcímet. Az ilyen állapotot Interregnumnak hívják, a mi történelmünkben is meglehetősen sok ilyen előfordult, és nyilván nagyon izgalmas időszak volt. A harc itt már valóban a Trónért folyik, nem úgy mint az előző tíz epizódban, ahol az ármánykodásnak jutott nagyobb szerep. Akkor biztosan sokkal több akció, meg csata van ugye? Hátöööööö... nem. Illetve ez nem igaz. A kilencedik részre az HBO láthatóan összekapta magát, feltörte a malacperselyt, eladott családi ezüstöt s porcelánt, és egy egész tisztességes várostromot kapunk, ami azért meg se közelíti a Helm szurdokban látottakat, de állítólag már így is a világ egyik legdrágább sorozatáról beszélünk.

De basszus, tényleg csak engem idegesít, ahogy megy a rizsa mekkora volumenű is ez az egész, és közben lócitromot se látunk? Illetve azt igen, de erről majd később. Mindenesetre amikor Yara Greyjoy megjegyzi, hogy azért nem látható a hatalmas hajóhada, mert nem fér be az öbölbe, ott már az agyamat borogattam. Igen, nyilvánvalóan azért, semmi más oka nincs, teszem azt az HBO-nak nincs elég pénze. Nagyon kíváncsi lennék mire ment el itt a zsé, mert egy éve még ki kellett préselni Sean Bean gázsiját, itt azonban nem. A két legismertebb név a törpét játszó Peter Dinklage, és az apját alakító Charles Dance. Előbbi már majdnem túl sok is lesz, mert ő lép elő a király segítőjének, és az első öt részben azt láthatjuk, hogy szerzi meg a hatalmat.

Ugyanitt Eddard elveszett, Tyrion viszont lubickol, ahogy a kistanácsot kijátssza, kémeket épít be, leváltja a testőrkapitányt, és végre pofánveri ezt az undorító Joffreyt, aki szerintem joggal pályázhat a világtörténelem leggyűlöltebb sorozatszereplőjének örökös címére. Komolyan, hozzá képes Jockey Ewing egy kedves, mosolygós, fogatlan bácsika. Na jó, nézzük a karaktereket mi történik velük. Ha már Tyrionnál tartunk, ő nagy kedvencem volt az első tíz részben is, de azért Eddard volt a favorit, most utóbbi híján hozzá menekültem, mert nagyon emberi, nagy igazságérzettel rendelkezik, még akkor is, ha az oldal amit szolgál egyértelműen rossz. Ráadásul lesz egy nője, Shae, aki tényleg szereti, és ezek a jelenetek még inkább kiemelik ennek a törpének a tragédiáját.

Testvére Jaime nem igazán kap szerepet, tekintve, hogy tíz részből nyolcban egy karóhoz bilincselve néha mutatja a kamera. Cersei - a királynő - ugyanolyan unalmas mint volt, bár néha átvillan az agyán, hogy lehet nem a legjobb ötlet az idióta fiát támogatni az utódlásban, no de csak ő miatta lebzselhetnek Királyvárban. Majdnem minden részben láthatjuk, ahogy leissza magát, mereng az elcseszett életén... és nem tanul belőle semmit.

Tywin - az apjuk - Harren Hall várromjában készül az ütközetre. És csak készül, és készül, és készül, és készül, és... no jó, neki hajlandó vagyok ezt megbocsátani, mert Dance-t jó látni a képernyőn, akkor is ha már ilyen vén. Ráadásul az ő szála egy ponton összekapcsolódik Arya Starkéval, és ezen jelenetek szintén nagyon rendben vannak. Térjünk át a Starkokra. Arya sokkal aranyosabb most, mint az előző tíz részben, lehet jobban áll neki a fiús haj, vagy az a roppant vonzó benne, hogy mivel ő hálaistennek gyerek, tuti nem lesz vele szexjelenet - amiből már megint annyi van, de erről is később.

Arya sikeresen kijutott Királyvárból, összehaverkodik az elhunyt király fattyával - aki a leginkább jogosult a trónusra, de ő egyelőre annak is örül, ha él - majd amikor a Lannisterek Harren Hall-ba viszik, találkozik az Arc Nélküli Emberrel. KI EZ?????? És ha ilyesmikre képes, miért nem tudott saját maga kiszabadulni? Valaki segítsen már mert kurvára nem magyaráztak meg semmit róla sem, csakhogy ő is Braavosból származik - túl a Keskeny-tengeren. Arya miatt egyébként nem értem hogy érhetnek rá az évenkénti tíz résszel, mert még pár hónap és serdülni kezd.

Sansa Stark - a nővére - sokkal szerethetőbb lett, nagyon rossz látni, ahogy Joffrey kegyetlenkedik vele, ahogy mindenki ellene van Királyvárban, ahogy nap mind nap hazudnia kell, és semmi esélye a menekülésre, illetve ami van neki, azt elcseszi. Bár két segítője mégis akad, de Kutyáról majd később. A két öcskös, Bran és Rickon vonala akkor kap hangsúlyt, amikor Theon beveszi Derest... no ezt még egyszer, szóval bejön a hálószobába a főcím után és közli: "Bevettem Derest". Hát az apátok faszát komolyan most már! Hogy még egy olyan akciót se kapjunk, mint ami alulról súrolja a Honfoglalás jeleneteit. Arra azért csak jutott volna egy kis money.

A két báty ezúttal sokkal érdekesebb. A már említett Robb több szempontból is, bár a tíz rész alatt mindössze annyi történik vele, hogy összebalhézik anyjával - egy meglehetősen zavaros szökés, szökési kísérlet, és szöktetés után -, és beleszeret két láblevágás közt egy formás felcser ladybe. Havas Jon is fele annyira idegesítő mint korábban, lehet azért, mert miután elindulnak a FAL-tól északra lerázza Samuját, és beleakad a farka egy nőbe. Se sajnos elég keveset tudunk meg az ő történetükből is. Valamiért én nagyon vártam Stannis színre lépését, de kevés ilyen semmilyen karakter szaladgál Westeroson, ő is csak arra vágyik, hogy meghágja a Vörös Papnőt, és legmegbízhatóbb embere egy csempész, akinek ő vágta le négy ujját. Bár az öccsével való acsarkodás nem rossz, és nekik köszönhető az évad egyetlen jelentősebb CGI varázs jelenete, amit azért sikerült megfűszerezni a szokásos gyomorforgató stílussal.

A legérdekesebb karakter kétségtelenül Theon Greyjoy. Ő már tetszett az elmúlt évadban is, de most valamiért nagyon tudtam őt szeretni. Állítólag ő egy cselszövő lenne, pedig nagyon nem az. Ő az ember aki sodródik az árral, és akkora benne a megfelelési kényszer, hogy az évad legmorálisabb pillanatait neki köszönhetjük. Vajon mi a fontosabb? A lojalitás a Starkokhoz, ahol évekig raboskodott, de Eddard valójában fiaként bánt vele, vagy a család szentsége, akikhez örömmel tér haza, de apja megveti, és már nem a fiának tekinti, húga egyenesen lenézi, és az emberek sem azt látják benne, akinek ő szeretné láttatni magát. Pyke szigete egyébként új és izgalmas helyszín, ellentétben  Harren Hallal és Dragonstone-val.

Kimaradt még Daenerys, aki khalasarjával épp meghalni készül a Nagy Sivatagban, amikor a tizenhármak által uralt Quartba - szintén új helyszín -  érkezik. Bebocsátást nyerve sikeresen leredukálja maradék embereinek számát, úgyhogy mire végre valahára szereznek egy teknőt, amivel elindulhatnak Westeros felé, elég lesz egy hajó is, hogy hatalmas seregével megkezdhesse a támadást. Az ő szála azonban most rém unalmas, és vontatott, amit azzal akarnak jobbá tenni, hogy folyamatos cliffhangereket kapunk az arcunkba. Meg persze itt van a három sárkánybébi - vót benne fantasy Sanyi! jó vót ez -, amik valami olyan kriminálisan vannak leanimálva, hogy hozzájuk képest csak az évad végén megpillantható zombisereg a pocsékabb.

Ki maradt még? Itt van Kutya, a végtelenül hűséges testőr, aki valamiért utolsó leheletig védi Joffreyt, de mégis megszánja Sansát, ahogy az aranykalitkában vergődik, és az évad végére akkora arc lesz belőle, hogy dögöljenek meg a producerek, hogy nem mutatták be jobban az ő szálát. A kistanácsból ketten kapnak nagyobb hangsúlyt, Lord Baelish, aki az előző évadból szintén nagy kedvenc volt - de itt most unalmas és sótlan, valamint az eunuch Lord Varys, aki valamennyire - ha lehet így fogalmazni - szerethetőbb, emberibb, mókásabb.

És ennyi. Nem elég? Talán látható, hogy annyian vannak megint mintha a Gazdagréten laknának, de a legtöbbjüket még akkor is érdekes nézni, ha megint csak a duma megy unos-untalan. Említettem a szex dolgot. Én Westeroson akarok élni, mert itt minden nő egy szál pendelyt hord, és mindegyik ledobja magáról pár mondat után. Ahol nő tűnik fel a színen és idősebb mint tizenhárom az csak baszik, vagy basszák, vagy meg akarják baszni. Jaj, hát így nem lehet beszélni egy kritikában? Mert egy sorozatban lehet bazdmeg? Hát ezt kapom orrba szájba, a tizedik percnél amikor már basznak, mondom, helyben vagyunk. Haver benéz: - Trónok harcát nézel? - Hogy találtad ki bazdmeg?

A nyelvezet is zene füleimnek, bár mintha több archaizálást vettem volna észre, mint az előző évadban, de azért itt is dől a vulgaritás teli torokból, és nem csak az Ordenáré rend lovagjaiból. Szar, ondó, baszás, fing, baszás, fos, baszás, baszás, baszás, és még több baszás. Többet mocskolódnak mint csonkolódnak, a harcmezőn mutassátok meg milyen fasza gyerekek vagytok basszátok meg! Még mindig azon agyalok, ez Martin terméke-e, és képernyőn veszi ki magát ennyire rosszul, vagy ezt az HBO tette hozzá, hogy ezzel adják meg a kőkemény középkori hangulatot? Mert azzal nyitni egy amúgy véresen komoly ceremóniát, hogy a nemes pej leszarja a követ, az minden, csak nem emelkedett. Na mindegy, lehet ez csak számomra visszataszító, mert a profánságot bár bírom, de azért egy határt meg lehetne húzni.

Anno hiányoltam a varázslás mennyiségét is a sorozatban, hiszen egy fantasy világban járunk, most ebből többet kapunk, ami nekem tetszett. Ezen csupán a helyenként gagyi CGI ront, mert ha kilóg a lóláb, akkor bizony itt tényleg kilóg minden. Egyebekben a külcsín sem változott, bár féltem, hogy beújítanak, mert ez sorozatoknál divat, de ugyanúgy kis maketteket kapunk, amikor halljuk a nagyon dallamos főcímet - bár tavaly óta észrevettem, hogy a nyitány lényegében a Tudorok módosított verziója. A szinkronról legutóbb nem szóltam, pedig igen jól sikerült, remek színészek kölcsönzik a szereplőknek hangjukat, mint pl. Csőre Gábor, vagy Tahi Tóth László, aki ezáltal is egy mélységet adott Theon szikár apjának.

Zárásként annyit mondanék, hogy a Trónok Harcának második évada sokkal jobban sikerült, mint a lassú felvezetés, még úgyis, hogy ezúttal se kapunk sok eksönt. Kicsit olyan mint egy ritka orgazmus, kurva sok időt kell végigszenvedni míg eljön ez a tíz óra, de annak minden pillanatát élvezed.

UI: A harmadik évad, mely a Kardok Vihará-ból készült idén márciusban érkezik, legalábbis az első fele, - ezek is kezdik -, még nem tudom, hogy azonnal rávetem-e magam, vagy megint megvárom az egy évet, amíg Közeleg a Tél.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!