Lassan ideje ráfordulnunk az Oscar jelöltekre is - bár igazából minek? Mai díszpintyünk a Belfast, amit HAT Oscar díjra jelölt az Akadémia. Igazából meg nem tudnám mondani mikor vártam ennyire, egy meglepően rövid film végét. Unalmas, érdektelen, didaktikus, és még lop is innen-onnan, meglepően ügyetlenül. Úgy látszik Kenneth Branagh már mindegy mit csinál, abból ilyesfajta kulimász lesz.
Az egyik városnév, amit gyerekként megtanultam az pont Belfast volt, mert sose értettem, miért van két fővárosa Írországnak. Ez hamar elvezetett oda, hogy csak bonyolítottam magamnak a helyzetet, miszerint mi az, hogy Nagy Britanniához tartozik Írország északi csücske? Azután persze akkoriban még mindig sokat lehetett hallani az ottani éles helyzetről, az IRA térnyeréséről, és hogy ez afféle szükségmegoldás volt, hogy a Belfasti protestánsok, és a katolikus írek viszonylagos békében éljenek. A felosztás 1921-ben történt, de a film 1969 és 1970-ben játszódik, nagyjából egy félévet ölelvén fel, amikor a zavargások már elviselhetetlenné váltak, és állandó rendőri, sőt katonai beavatkozásra volt szükség, mert a gyűlölet annyira a tetőfokára hágott.
Vagyis pont arról az időszakról kellene mesélnie, amikor ez az egész kezdődött, amikor szomszéd szomszédnak lett gyilkosa, és a város csatatérré változott egyik napról a másikra. De mindebből alig fogunk látni valamit, úgyhogy nem is igazán értem a történelmi kategóriát ennél a filmnél. A helyzet ugyanis az, hogy Branagh úgy vélte, ha a Jojo Nyuszinak is bejött, hogy a háború szörnyűségeit egy gyerek szemén keresztül láttatta, görbe tükröt tartván így a már ezerszer bemutatott II. Világháborúnak, akkor ugyan ő miért ne élhetne ugyanezzel a megoldással? Ezzel több probléma is van. Az első, hogy a Belfast még csak nem is szatíra, szinte semmi humor nincs a filmben, ami pedig igen az inkább bárgyú és erőltetett, vagy maradjunk a gyerekesnél. A második, hogy itt egyáltalán nem működik ez az egész, sőt olyannyira kontraproduktívvá válik, hogy az eseményeket nem is lehet követni, mert ebből egy gyerek leginkább annyit észlel, hogy otthon kell maradni, és hirtelen már nem nézheti órákig a neki tetsző kislányt az ablakban.
De a legnagyobb probléma, hogy a belfasti helyzetről a legtöbb ember alig tud valamit. Például, hogy az IRA-t leginkább csak az angolok tartották terroristáknak, az írek természetesen nem, de még olyan független hatalmak sem, mint az USA. Hol van most az igazság? Láthatóan nem nagyon érdekelte ez a rendező urat, ő sokkal inkább egy korrajzot akart festeni, meg hangulatot teremteni, amit szó se róla véghez is vitt. Engem azonban érdekelt volna, hogy valami támpontot adjon a nézőnek mégis miért fajult el így a helyzet, sőt kik harcolnak kikkel, mert az is a film felére tisztázódott le, hogy akkor most itt ki a katolikus, és ki a protestáns.
A főszereplő család protestáns, és kizárólag az ő szemükön keresztül látjuk az egészet. Nem akarnak részt venni a zavargásokban - illetve hát a gyerekek nem mindig tudják, mikor cselekszenek helyesen -, és hamarosan válaszút elé kerülnek, elkezdik gyepálni ők is a katolikus barátaikat, akik hirtelen már nem a barátaik, vagy pedig elmenekülnek máshová. Katolikus szemszöget egyáltalán nem kapunk, habár nagyon úgy tűnik ebben a szakaszban, és ezen a helyen ők voltak az áldozatok - az IRA viszont katolikus szervezet, vagyis a protestánsoknak is volt félnivalójuk. Például ilyesmiket nem ártott volna letisztázni. A legnagyobb probléma, hogy Jude Hill eszméletlenül idegesítő, a Jojo Nyuszi főszereplője szerethető, sőt mi több azonosulható volt.
Azután itt van ez az ékes, ízes Ír nyelv. Ajóistenáldjameg! Öt perc után megőrültem tőle, tudom, sokan szeretik, - főleg a sznobok - de a legtöbbet amiatt hallottam erről a filmről, hogy bizony még az USA-ban is feliratozni kellett, mert érthetetlen, annyira nyomják a folklórt. Azt pedig kifejezetten viccesnek tartottam, hogy ez még a hangsúlyosan indiai, és fekete színészek esetében is így van, akik ekkor maximum első generációs bevándorlók lehettek, ergo még nem beszélhettek így. Ennél is botrányosabb az eszképista szimbolika, ami olyan erőltetetten jelenik meg, hogy tanítani lehetne, mint negatív példát. Az egész film fekete fehér, hiszen akkor már értelemszerűen művészi lesz. Ez mutatja a sötét és kilátástalan jelent, az összes film, amit a szereplők - főleg a gyerekek - néznek viszont színes és szagos. Oda lehet menekülni, a filmekbe. Igazi Akadémiának benyalós húzás, nem is koptatták el az elmúlt 20-30 évben.
No de hogy mondjak valamit, ami tetszett is, Ciarán Hinds valóban jól játszott, nem is csodálom a jelölést - igazán kár, hogy nem ő fogja kapni -, húsz éve még ilyen ökörségekben játszott, mint a Tomb Raider, majd megjelent a Trónok Harcában is. Judi Dench is jó volt, de nála ez nem ennyire meglepő, őt is jelölték természetesen. Ez az a két jelölés, amivel még egyet is értelk. De hogy a legjobb film kategóriában ez indulhat? Ez a dögunalom? Kíváncsi lennék, ha visszametszenék öt versenyzőre, ilyenkor kik esnének ki. Eredeti forgatókönyv? Ezen mégis mit kellett írni? Egy gyerek pár napja a harcok dúlta Belfastban, aztán vége a filmnek. Legjobb hang? De kérem. És Branaghnak se kell, fájjon a feje, hova tegye majd a rendezésért kapott szobrocskát.
Csalódás a Belfast, egyértelműen, szinte semmit nem tudunk meg az akkori - mára szerencsére szinte teljesen elmúlt - helyzetről, csakhogy sokat lőttek. Scorsese és Woody pedig valahogy ügyesebben tereli be a szereplőit a moziba, ha azt akarja mutatni, hova is menjünk, ha még jól szeretnénk érezni magunkat az életben pár percig.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4
