Olyan kellemetlen ha egy igazi filmklasszikust nézel, amit mindenki egyformán szeret, neked meg egyáltalán nem jön be. Általában jól megalapozott és határozott a véleményem a filmekkel kapcsolatban, de ilyen ritka helyzetekben elbizonytalanodom, hogy tán velem van a baj.

A Tűzszekerek nagyon sok mindenről szól, de igazán nem szól semmiről. Benne van a korrajz, de nem kerül előtérbe. Bemutatja a két főhős motivációját, de igazából nem merülünk mélyre a lelkivilágukba. Futnak benne elég sokat, de mégsem mondanám igazi sportfilmnek, elvártam volna, hogy bemutassa a szenvedést, a kitartást, a győzelem mámorát. A cselekmény nagyon lassan telik előre és nincsenek benne igazán nagy drámák, vagy konfliktusok, jó angolos módon minden inkább a felszín alatt van. A végén pedig abszolút nem éreztem katarzist, ami szerintem egy ilyen film esetében kötelező lenne. Na jó, de a zene... hát igazából a film híressé, sőt legendássá váló Vangelis zenéje mindössze az eleje és a vége főcím alatt hangzik el. Ez persze valamilyen szempontból nagyon jó húzás, mert a elején megadja az alaphangulatot, a végén pedig emelkedetten állunk fel a székből. De szerintem a film egyszerűen nem annyira erős, hogy ne lett volna szüksége erre a valóban csodálatos zenére a film közben is. A zene többi része viszont ilyen tipikus '80-as évekbeli, mára már hallgathatatlan és avítt szintetizátorprünytögés.