Annyira tipikusan '80-as évekbeli hangulatot áraszt ez a film, amennyire azt csak el tudjátok képzelni. A képi világ egyszerre emlékeztet a rendező, Ridley Scott kultikus Szárnyas fejvadászára, illetve megelőlegezi öccse, Tony Scott filmjeit. A japán helyszínek hihetetlenül nyomasztó hangulatot árasztanak magukból, amit főhőseink is éreznek, és a tipikus visszataszítóan bunkó és fölényeskedő amerikai stílussal reagálnak. Persze, a japcsik is kellően (és jogosan) lenézik őket, úgyhogy érezzük, ennek nem lehet igazán jó vége. Az egyébként többnyire klisék mentén haladó sztori közepén bekövetkező és jó előre megjósolható fordulat után viszont igencsak felpörög a film. És nem is igazán tudunk haragudni a klisékre sem, annyira mívesen kidolgozott jeleneteket láthatunk egymás után, ami igencsak ritka volt az évtizedben, dehát Ridley Scottól elvárja az ember. A zené Hans Zimmer szerezte, és míg a Tűzszekerekben kifejezetten elidegenítő, sőt zavaró volt a szintetizátor túlzó használata, addig itt tökéletesen illik a hangulathoz és a látottakhoz. Nem mellesleg pedig könnyen szemet (illetve fület szúr), hogy Hans Zimmer milyen pofátlanul nyúlt saját magától, amikor a Sötét lovag zenéjét "szerezte". Michael Douglas őrjöngési jelenete alatt a film közepén gyakorlatilag egy az egyben az a zene szól, ami 19 évvel később a méltán sikeres film zenéjének főtémája volt, és ha ezt egy ennyire botfülű ember, mint én észrevette, akkor ezt bárki észreveszi (lásd lentebb). Douglas egyébként szerintem nem a legjobb választás erre a szerepre, túlságosan ellenszenves a hirtelen haragú és öntelt nyomozóként. Az eredetileg kiszemelt Stallone, bár nem olyan jó színész, mint Douglas, a Fekete esőbe szerintem jobban illett volna, ő mindig felruházza némi esetlen kedvességgel az efféle bunkó karaktereket. Andy Garcia, a másik főhős viszont nagyon jelentéktelen, gyakorlatilag csak a sármjával játszik, ez meg most kevés, ráadásul tudjuk, hogy ő jóval többre is képes. A japán színészek szintén kiválóak, az akciójelenetek realisztikusak, a fényképezés tökéletes, és a hangulat is adott. Szóval nem omlottam össze a film láttán, de az átlagnál jóval igényesebb darabbal van dolgunk. És ha a Texasi láncfűrészes mészárlás 2-ről szóló írásomban szidtam a geekz.blog.hu-t, akkor most meg kell követnem őket, hisz sose néztem volna meg ezt a filmet az ott olvasható remek kritika nélkül.