"- Milyen jóképű ember... az apád?

 - Nem, az ott Hitler!

 - Ő nem szakállas volt?"

Még sosem láttam dán filmet, és ezt se néztem volna meg, ha nem kapom meg szülinapomra ajándékba. A köztudatban nincs igazán szó a dán mozikról, de állítólag egész ügyesek mostanában, úgyhogy érdemes rájuk odafigyelni. Az Ádám almái is egy borzasztó érdekes alkotás. Olyannyira fekete humora van, ami nem is fekete, hanem már-már gonosz, olyan módon, amilyet talán még sohasem láttam. Közben meg persze nem tudunk nem röhögni a szerencsétlen papon, és minket is idegesít ez a sok hazugság, amivel körülveszi magát. Viszont amikor az illúziók lebomlanak, minden elviselhetetlenné válik, és semmi más nem marad csak a hit. E mondat alapján egy tipikus hollywoodi giccses szart képzelhetnétek el, de ebben az esetben minden szépen, visszafogottan történik. És akkor ott van az almafa, aminek egyértelmű a szimbolikus jelenléte, és a kapcsolata Jób könyvével. Természetesen a teológia is belefolyik ebbe: nagy kérdés, hogy ki bünteti meg az embert az Úr vagy a Sátán, és az almás dolog megoldása is érdekes; lehet, hogy csak kevéssel kell beérnünk, de még ehhez is hihetetlen kitartásra van szükség. Szintén sokáig kérdés, hogy a pap hite, egyáltalán valóságos hit-e, vagy egyszerűen csak így menekül a borzalmas valóság elől. Illetve ha igen, akkor vajon melyik megoldás a jobb? Szóval bőven vannak mélységek az Ádám almáiban, miközben egy elég szórakoztató vígjáték, és egy eseménydús dráma, mindezt úgy, hogy valójában egy klisés történetet mesél el. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti ha egy film egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató. Mert azért valljuk be, ilyenből nem sok van.