Nem rajongok különösebben azért a fajta intellektuális krimiért, ami leginkább Agatha Christie nevéhez fűződik, és pláne nem rajongok az ebből készült tévéváltozatokért. De a Gyilkosság az Orient Expresszenhez hasonlóan ez is egy igényes darabnak tűnt. Sajnos a fent említett filmet már túl rég láttam ahhoz, hogy összehasonlíthassam ezt a két alkotást, így kénytelen vagyok önmagában vizsgálni a Halál a Nílusont.

A rendező nem más, mint John Guillermin, aki olyan filmekkel a háta mögött, mint a Pokoli torony, vagy a King Kong a '70-es évekbeli amerikai mozinak egy megbízható iparosa volt. Ezt sem egy sima kriminek tervezték, hanem egy nagyszabású, intelligens sikerfilmnek. Erről árulkodik a sok látványos díszlet, és a gyönyörű fényképezés is. Na meg persze erről árulkodik az illusztris szereplőgárda, Peter Ustinovval az élen, aki nagyon szórakoztatóan ábrázolja Poirot-t, ráadásul erre magyar hangja Csákányi László még rá is tesz egy lapáttal. Az áldozatot játszó Lois Chiles a Moonraker című Bond moziban a 007-es lányok talán legjelentéktelenebbikének számított, de itt egy bájos szépség, még annak ellenére is, hogy a készítők minél rosszabb színben próbálják feltüntetni az általa játszott karaktert. Viszont Mia Farrow engem kifejezetten taszított, de a többiekkel abszolút nem volt gondom, külön kiemelném Olivia Hussey szépségét, és Angela Lansbury-t, aki parádés az alkesz, nimfomán írónő szerepében.

Maga a cselekmény szépen, lassan hömpölyög, igazi izgalmakat kár is várnunk a filmtől, ami csak azért gond, mert 140 perces alkotásról beszélünk. Szerencsére kellően fordulatos, okos és szellemes ahhoz, hogy lekösse a figyelmet. És ha már Agatha Christie-t nézünk, akkor válasszuk az igényesebb filmjeit.