A Jack Lemmon-Walter Matthau világhírű páros első filmjéről beszélünk, a rendezői székben pedig az egyik legnagyobb amerikai rendező, Billy Wilder. Ezek után lehetne rossz a Sógorom, a zugügyvéd? Nem, már csak sznobságból sem. De komolyra fordítva a szót, tényleg egész jó a film.
Nyilván nem röhögtem magamat le a padlóra, sőt nekem igazából jobban tetszett a Furcsa pár, vagy A szomszéd nője mindig zöldebb, de azért erről se tudok igazából rosszat mondani, pláne, hogy az ősrégi, remek magyar szinkronnal láttam Bujtor István és Zenthe Ferenc nagyszerű játékával. De még a mellékszerepekben is olyan jól csengő hangokat hallhattunk, mint amilyen Tordy Géza. Visszatérve a filmre, már itt érdekes volt, hogy egyből megtalálta mindenki a maga karakterét, amit később még 30-40 év múlva is ugyanolyan jól hozott. Nem csinálok belőle titkot, hogy ebben a filmben is Lemmon a balek, Matthau pedig a furfangos ügyeskedő szerepében látható. Párosuk természetesen már itt is tökéletesen működik, a forgatókönyv pedig kiváló. Elsősorban a verbális humorra épít, nagyon elegáns és szellemes dialógusok hangzanak el a játékidő során, de azért nem vagyunk híján a jellemkomikumnak sem. Szerencsére az sem zavaró, hogy vígjáték létére két órás a film, ugyanis a Matthau által játszott ügyvédnek köszönhetően kellőképpen fordulatos cselekményvezetést láthatunk, a jó poénok felépítésére pedig kétségtelenül időre van szükség.
A Sógorom, a zugügyvéd egyértelműen magas kategóriájú, magas színvonalú szórakozás, amelyet akár a nagymamátokkal is nyugodtan együtt nézhettek, mert nincs benne semmi, ami megbotránkoztatná.
